Akadémiai Kiadó, 2012 - Új polihisztor sorozat
Dr Osman Péter ismertetése
„Észérvekkel nem lehet eltántorítani az embereket attól, ami
mellett nem észérvek alapján tették le a garast.” ϴ „Az orvoslás tudománya
abban áll, hogy lekösse a beteg figyelmét, amíg a természet meggyógyítja a betegséget.”
Voltaire ϴ „Manapság a természettudósok és az orvosok egy létszámában és muníciójában
egyaránt túlerőben lévő haddal néznek szembe, amelynek katonái feljogosítva
érzik magukat, hogy bizonyított tényekről mondjanak ítéletet, méghozzá -
csodálatra méltó bátorsággal - anélkül, hogy alapvető ismereteik lennének a témában.”
ϴ „A kulturális szakadék egyre mélyebb: a bizonyítékon alapuló orvoslás. ami nem
más, mint alkalmazott természettudomány, nagyszerű ideákkal állt elő az utóbbi
két évszázadban, és milliók életét mentette meg, de még egyetlen kiállítást sem
szenteltek neki a londoni Tudományos Múzeumban.” ϴ „Az egészség megszállottai vagyunk - a sajtó
tudományos cikkeinek fele orvosi tárgyú -, folyamatosan meggyőzőnek tűnő
állításokkal és sztorikkal bombáznak minket. De mint látni fogjuk, olyan
emberek informálnak bennünket, akik többszörösen alkalmatlannak mutatkoztak a
tudományos bizonyítékok értelmezésére, magyarázatára és megbízható
közvetítésére.” ϴ "A
táplálkozástudomány csak újabban vált azzá, amit "a nap hülyesége"
elnevezéssel illethetünk.” (És itt egy érdekes idézet következik, az első
ismert javaslat klinikai vizsgálatra, Dániel próféta könyvéből. - OP) ϴ
„Csaknem valamennyi táplálkozástudományi szakértő védelmében azt hoznám fel,
hogy sem a tudományos tapasztalat, sem a rosszakarat, s alighanem az értelmi
képesség sincs meg bennük ahhoz, hogy nyugodt szívvel hazugoknak nevezzük
őket.” ϴ „A hazug tudja, mi az igazság, fontos neki, de szándékosan félrevezet;
az igazmondó ismeri az igazságot, és megpróbálja elmondani nekünk; a süketelő
viszont nem törődik az igazsággal, pusztán hatást akar elérni.” (Goldacre ezt
itt a tudományt illető beszédre vonatkoztatja - a mi dolgunk, hibánk, vagy
bölcsességünk, ha mást is beleértünk. És a tételt Harry Frankfurt, a Princeton
Egyetem filozófiaprofesszora On Bullshit - nagyon finoman fordítva A süket dumáról
- c. esszéjéből idézi. - OP) ϴ „A lényeg, hogy ne pusztán azokat az
információkat adjuk meg, amelyek lehetővé teszik munkánk ilyen vagy olyan
irányú megítélését, hanem tárjuk elő az összes lehetséges információt, hogy kiderüljön
munkánk igazi értéke és jelentősége.” Richard P. Feynman (Na ja, Feynman könnyen
mondott ilyeneket, nem kellett tartania attól, hogy akár a leginkább mélyre
ható elemzés és a legszigorúbb kritika mit derít ki munkájának igazi értékéről
és jelentőségéről. Hány egyetemi oktató kapja meg azt az őszinte elismerést,
amit ő: halálakor a Kaliforniai Műegyetemen a hallgatók ezt a feliratot tették
ki: „Szeretünk, Dick.”? L. Richard P. Feynman: Hat könnyed előadás - a fizika
alapjainak magyarázata. Park Könyvkiadó – Akkord Könyvkiadó 2000. - OP) ϴ „Kínozzuk
meg az adatokat, és bármit be fognak vallani.” (Szégyen arra, aki itt másra is
gondolni merészel, mint a tudományra!! És ide kívánkozik Churchill híres
mondása: „Vannak hazugságok, arcátlan hazugságok, és statisztikák.” S a legenda
szerint ő mondta azt is, hogy „Csak azoknak a statisztikáknak hiszek, amelyeket
saját kezűleg hamisítottam.” - OP) „Általánosságban elmondható, hogy ha egy
gyógyszercég a finanszírozó, akkor négyszer valószínűbb a számára kedvező eredmény,
mintha függetlenek vizsgálódnának.” („Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.” És ide
kölcsönözhető a hajdani író Babay József regényének címe: Istenem, így élünk. -
OP) ϴ "Alkalmazásuk tetőfokán, az 1980-as években a szívritmus-szabályozó
gyógyszerek több ember halálát okozták, mint az amerikaiak teljes vesztesége a
vietnami háborúban. Az információ, amely megakadályozhatta volna a
katasztrófát, ott hevert egy alsó fiókban." ϴ „Az a hirdető az igazán
zseniális, aki együtt tudja eladni a megoldást és a problémát.” (Igazából a
problémát és a megoldást, ebben a sorrendben. Amúgy ez a modern marketing egyik
alapvető technikája: az addig nemlétező kereslet felkeltése és árucikkeivel
történő kielégítése. - OP) ϴ „Miközben ezt írom, 2008 májusában, a média még
mindig tolja a celebekkel megtámogatott "csodakúrát" (szó szerinti
idézet) a diszlexiára, dacára a bizonyítékok teljes hiányának és annak a
veszélynek, hogy a vásárlók csupán kidobják a pénzüket; a lapok tele vannak egy
különleges "varázsportól" (ezt is idézem) "visszanőtt" ujj
megdöbbentő sztorijával (...); kuruzslók és sarlatánok egymásnak adják a
kilincset a televízióban, egyetemes jóváhagyással hivatkozva légből kapott
kutatásokra; és mindig lesznek új parák, mert nagyon jól eladhatók, és az
újságírók elemükben érzik magukat tőlük." ϴ „Alapfeltevésem, hogy a vezető
sajtómunkások humán végzettségűek, akik nem sokat értenek a természettudományokhoz,
de becsületrendként viselik magukon a tudatlanságukat. Titokban, a szívük
mélyén talán bánják, hogy el vannak zárva a nyugati gondolkodás utolsó kétszáz
éves történetének legjelentősebb fejleményeitől, de a nyílt színen minden
médiasztori támadás a természettudomány ellen: úgy a témaválasztás, mint a
tálalás a tudomány paródiája.” - idézetek a könyvből.
A szerzőről, a kiadó ajánlójából: „Ben Goldacre (1974)
ismert brit tudományos író, kutató, orvos és pszichiáter. Az Oxfordi Egyetemen
tanult orvostudományt, foglalkozott kognitív idegtudományi kutatásokkal, továbbá
pszichiátriai képesítést is szerzett. Nagy sikerű, heti tudományos rovatot
vezetett a Guardianben Bad Science néven.” Egy idézet tőle, róla, e könyvéből: „Jó néven veszem, ha mások
vitatják az elgondolásaimat: így tudom tökéletesíteni őket.” Vitathatatlanul ez
(kellene legyen) minden értelmes ember ars poeticája. És a szavai a szakmai
tapasztalatait illető merítési lehetőségéről: „Én nem általánosságban beszélek
vagy írok orvosokról - az szenvelgő vagy fárasztó lenne, és nem szeretnék a
szószék magasából prédikálni -, de az országos Egészségügyi Szolgálatnál
(National Health Service, NHS) dolgozva a társadalom minden elképzelhető
rétegéből találkozom paciensekkel, nagyon nagy számban, és az életüket érintő
igen fontos kérdésekről beszélek velük.”
Az fentebb említett ajánló így szól e kötetről: „Gyors és
könnyű fogyás, 80 %-kal fényesebb szempillák, tisztítókúra, mindenható bogyók
és kotyvalékok. Megannyi, "tudományosan megalapozott" hatásúként hirdetett
csodaszer. Ben Goldacre, tudományos bestsellerében az egyszemélyes szélhámos
vállalkozásoktól a legnagyobb gyógyszercégekig terjedő egészségipar fülledt
hátsó udvarába kalauzol bennünket. Oda, ahol ezek a szereket és a hozzájuk tartozó
hangos marketing kampányokat kotyvasztják, és ahova a nagyközönség - nem
véletlenül - nem láthat be. Hogyan lesz a soha el nem végzett vagy szándékosan
torzított mérésekből tudományos "bizonyíték"? Hogyan kap fel a média
minden alapot nélkülöző elgondolásokat és tévhiteket? Miért van az, hogy sokan
teljesen gyanútlanul bedőlnek a sarlatánoknak és a kuruzslóknak? Ben Goldacre
az igazi tudományt és a mindannyiunkban lakozó józan észt hívja segítségül,
amikor a népszerű alternatív gyógymódokat és a gyógyszeripar óriásainak gyakorlatát
vizsgálja. A zseniális humorral megírt Rossz tudomány elolvasása után aligha
fogunk bedőlni a 21. század nevetségessé tett sárkányfű-árusainak. (Erre azért
nem kötnék fogadásokat. Túl erős az ellenkező irányú, mindent legázoló nyomás,
amellyel minden lehetséges csatornán folyamatosan és abszolút célorientált,
gátlástalan agresszivitással elárasztanak bennünket. Goldacre is ezt írja: „A
legnagyobb problémát a lebutításban látom”. Ember a talpán, aki ma csorbítatlanul
meg tudja őrizni az ítélőképességét. - OP) Ezek közül sokan nem találták
viccesnek a leírtakat, és a könyv megjelenése után rettentő pereket zúdítottak
a szerző nyakába. És el is vesztették mindegyiket…”
A szerző jól kiérződő szándéka szerint e könyve mar, mint a
királyvíz: szétrágja a hamisat, minden, a célkeresztjébe került álságost, és
csak a valódi aranyat kíméli! Még ha könnyed előadásmóddal teszi is ezt, a megállapításai
mögött a legtöbbször ott rejtőzik, amit ő maga könyvében egy helyütt így fejez
ki : „Ha én most nem egy könnyed és humoros könyvet írnék a tudományról, akkor
őrjöngenék a dühtől.” És igen, miközben könyve ragyogóan szellemes, és több
vonatkozásban is roppant tanulságos, a szentek végtelen megbocsátó képességével
kell bírnunk, hogy olvastán ne nyíljon ki az összes bicska a zsebünkben.
Több vonatkozásban is: ugyan Goldacre elemzésének és
kritikájának közvetlen tárgya itt az egészség- és a gyógyászati ipar, a könyvből
leszűrhető tanulságoknak sokkal szélesebb az értelmezési tartománya. Nem csekély
mértékben módszertani útmutatóként is szolgál az eligazodáshoz és az
önvédelemhez ebben a szép új világban, amelyben élünk. Emellett, mesterfokú
módszertani segítség ahhoz is, hogyan kell valamilyen tények kutatását,
vizsgálatát szolgáló kísérleteket felépíteni és dokumentálni, s milyen
sorsdöntő hibákat kell elkerülni ebben. Különösen fontos lehet ez utóbbi
azoknak, akik nem mesteriskolákban sajátították ezt a tudást, hanem
többé-kevésbé autodidakta módon igyekszenek uralni azt.
Ismét őt idézve, a Brit tudósok, avagy hogyan kelti rossz
hírét a média a tudománynak c. fejezet elejéről: „El kell jutnunk annak
belátásáig, milyen mélyre hatolt kultúránkban a tudomány félreértése és
félreértelmezése. Ha ismert vagyok valamiről, hát arról, hogy leleplezem a média
ostoba tudományos híreit: ez a munkám dandárja, az életművem, és kissé szégyenkezve vallom be, hogy több mint ötszáz
sztoriból válogathatok, ha szemléltetni akarom a címbeli témát.”
E hasábokon nem hagyható említetlenül, hogy a nemes szerző erős
ismeretei közé láthatóan nem tartozik az iparjogvédelem. Például „szabadalmaztatott
ásítás”-ról beszél (már ha a fordítás pontos). „Si tacuisses, philosophus
mansisses” (vagyis: „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” tehát nem
árultad volna el tudatlanságodat [Anicius Manlius Severinus Boethius: Consolatio
Philosophiae, azaz A filozófia vigasztaló voltáról]: szerzőnk más passzusa is figyelmeztető
- hogy ne mondjuk: riasztó - példája annak, hogy még a maguk pályáján jól felkészült
tudósok is gyakran mily keveset tudnak iparjogvédelemről, szerzői jogról. Az
„áltudományipar” (de jó, találó szóalkotás! - OP) és benne az agytorna kapcsán
írja: „A józan ész kisajátítása. Legyen szó egy tökéletesen ésszerű
beavatkozásról, mint egy pohár víz vagy az óraközi szünet, de adjunk némi
eszement tudományoskodást, amitől megalapozottabbnak, mi magunk pedig
okosabbnak tűnünk. (Sic! Minden valóban erős erénye mellett, az év legjobb
fordítása díjat nem ez a kötet nyeri el. Az is igaz viszont, hogy többnyire
igazán jó, lendületes a szöveg. - OP) Ez erősíti a placebohatást, de azon is
elgondolkozhatunk, vajon nincs-e valami cinikusabb és jövedelmezőbb célja is: a
józan ész szerzői jog alá rendelése, szabadalmaztatása és kisajátítása.”
S ha már kritizálunk: nagy kár, hogy a kötetnek nincs
tárgymutatója. Nagy mennyiségben találhatók benne tények, adatok, szereplők,
fogalmak - jó lenne, ha olvasás közben és olvasás után egy tárgymutató segítene
visszakeresni. Hasonlóképpen fogalmakat, amelyeket Goldacre bevezet: pl. bevezet
pl „rejtett parák” - hol is jelennek meg és milyen jelentéstartalommal. Némely,
közembernek ismeretlen, furcsán hangzó fogalomnál, pl. bizonyítékon alapuló orvoslás,
nem tudjuk, vajon az terminus technicus, vagy fordítási baki. Később változik
is a kifejezés: bizonyításon alapuló orvostudomány - ami legalább jobban
értelmezhető. Egy szakkifejezés-jegyzék is jól jött volna, segítendő a
megértést és/vagy a visszakeresést.
A könyv érdemeihez képest azonban ezek csak apróságok. Gyilkos,
tanulságos elemzésként és kritikaként, sok helyen leleplezésként valóban nagyon
jó.
Goldacre a Bevezetésben egyebek közt így vázolja fel a tartalmát: „Először
áttekintjük, hogyan kell elvégezni egy kísérletet, hogy a saját szemünkkel
láthassuk az eredményt, és eldönthessük, igazol-e egy adott elméletet, vagy egy
másik meggyőzőbbnek tűnik. (…) A példák üdítően abszurdak lesznek, de mindezt
vezető sajtótermékek terjesztik és hitelesítik a saját tekintélyükkel alátámasztva.
Megnézzük, milyen hatást érnek el, és milyen zavart tudnak kelteni a
tudományosan hangzó cikkek. Azután rátérünk a homeopátiára (…) a homeopátiás
szerek végül is hatóanyagmentes cukorpirulák, amelyek látszólag hatásosak, és
így megtestesítik mindazt, amit egy kezelés elfogadható tesztjéről tudnunk kell,
s rajtuk keresztül azt is megérthetjük, hogyan keltenek bennünk tévhitet egy eljárás
hatékonyságáról. Minden szükségest megtudunk a tesztelésről, és azt is, hogyan
ismerhető fel a rossz teszt. (..) Aztán a nagyvadakat vesszük célba. A táplálkozástudományi
szakemberek alternatív terapeuták, akiknek valahogy sikerült tudományként
eladni a területüket. Az ő tévedéseik (tévedés-e, amiből jól meg lehet élni? -
OP) izgalmasabbak a homeopatákéinál, mert az igazi tudomány sáncai mögött
nemcsak érdekesebb, de veszélyesebb is a működésük. (…) Látni fogjuk egyfelől a
retorikai bűvészmutatványokat, másfelől az amatőr hibákat, amelyekkel újra és
újra félrevezetnek bennünket az élelmiszereket és a táplálkozást illetően (a
célokat és az elért hozamokat tekintve, az amatőr aligha jó jelző itt! - OP),
és azt is megnézzük, hogyan tereli el ez az új iparág a figyelmünket az
életmódban rejlő és az egészséget veszélyeztető valódi rizikófaktorokról. (…)
Ezután megnézzük, hogyan járul hozzá a média a tudomány össznépi
félreértelmezéséhez. (…) Végezetül - amit a legaggasztóbbnak tartok - azt
mutatom be egy fejezetben, hogyan követnek el súlyos következményekkel járó
szarvashibákat hatalmi pozícióban lévő emberek, akiktől nem ezt várnánk; majd
megnézzük, hogy a bizonyítékok cinikus kiforgatása a médiában hogyan vezetett
veszélyes és valóban groteszk túlzásokig két egészségügyi para esetében. (A
„para” itt feltehetően valami olyasmit jelent, hogy járványos félelem. A köznyelvünkben
lazán használt szót még a Google sem találja. Az Akadémiai Kiadó online Idegen
szavak és kifejezések szótára szerint a jelentése „bizonyos növényi sejtek
falában lerakódó, parásodást okozó vegyület”, ill. „török, tört 1. régi török
váltópénz 2. váltópénz a Balkán-félsziget több államában”. - OP) Az már az
olvasók dolga, hogy felismerjék, mennyire uralkodott el az áltudomány, de azon
sem árt elgondolkodni, mit tehetünk ellene. (Az pedig a mai tömegmédia óriási
erővel és következetességgel kivitelezett dolga, fűzhetjük ide, és látjuk
Goldacre kritikájában is, hogy ez utóbbiakra mind kevésbé legyen képességünk és
igényünk. - OP) (…) A könyv végére érve meglátják a tényeket néhány igen
népszerű megtévesztés mögött, de mire eljutnak idáig, sok hasznos ismeretre
tesznek szert a kutatásról, a bizonyítási szintekről, az elfogultságokról, a
statisztikáról, a tudomány történetéről, a tudományellenes mozgalmakról, a
kuruzslásról. (…) Kicsit sem lesz nehéz, mert ez az egyetlen biosz-óra, amelyen
garantálni tudom, hogy nem az olvasók lesznek azok, akik ostoba hibákat
vétenek. És ha lesznek olyanok, akik a végén sem értenek egyet velem, azoknak
sem volt hiába: lehet, hogy ragaszkodnak a tévedéseikhez, de immár jóval
nagyobb magabiztossággal és felkészültséggel tehetik.” És csak remélhetjük,
hogy az orvosok felkészültségét illetően vadul túlzó például a következő
állítása, amely a homeopátiáról szóló fejezet elején jelenik meg: „Mire a
fejezet végére érünk, többet fogunk tudni a bizonyítékon alapuló orvoslásról és
kísérlettervezésről, mint egy átlagos orvos.”
Statisztikák. A „Gonosz-e a hagyományos orvoslás?” sajátos
címmel feldíszített fejezet cincálja azokat a trükköket, amelyekkel a
gyógyszergyárak a fejlesztésben eltüntetik a nekik kellemetlen vizsgálati
eredményeket. Ebben találjuk, egyebek közt: „Íme a statisztikai elemzés
klasszikus trükkjei, amelyek szavatolni tudják a kísérlet pozitív eredményét.”
Szubjektív kérdés persze, hogy ki mennyire akar elmélyedni a
leleplezésekben - például abban, ahogyan Goldacre egy teljes fejezetben,
valóban példa értékűen, nagy gondosan és kíméletlenül lerángatja a glóriát
Gillian McKeith-ről, aki - a szerző szavaival - „multimilliomos pirulamogul és
klinikai táplálkozási szakértő (a teljes neve, orvosi címeivel és
képesítéseivel együtt: Gillian McKeith).” és „Ő maga egy egész birodalom,
főműsoridős tévéceleb és sikerkönyvszerző. (..) Mindenki számára, aki kicsit is
konyít a tudományhoz, csak egy rossz vicc.” Hasonlóan kitörő szeretettel
mutatja be egy másik fejezet Patrick Holford professzort: „Amíg Gillian McKeith
a széles tömegeknek játszik, Patrick Holford az akadémikusság maga a brit
táplálkozási mozgalomban…” és „Egyes korai művei bájosan elborultak…”
Érdeklődés kérdése az is, ki mennyi időt és energiát szentel annak a fejezetnek,
amely - szintúgy igazán példaértékűen - részletesen leírja és kritizálja a
"Durham kísérleteket". Ezek rendeltetése annak kimutatása(Goldacre
kritikai elemzésének alig burkolt megállapítása szerint inkább a szakszerűséget
gátlástalanul mellőző, erőltetett felmutatása) volt, hogy a halolajkapszulák
szedése jelentékenyen növeli az iskolai tanulóifjúság szellemi teljesítményét.
Utóbbi történetnek fontos része annak leírása is, hogyan próbált, és nem
tudott, a szerző konkrét adatokhoz jutni a kísérletekről és az eredményeikről.
Akik szeretik a tényfeltáró, leleplező riportázs műfaját, nagy élvezetet
találhatnak ezért is ezekben, és a könyv sok további részében. Aki netán úgy
érezné, hogy ezek kissé túlírtak (magunk szerfelett alaposaknak, ugyanakkor
nagyon érdekesnek és tanulságosnak, ám olykor valóban a szó minden értelmében
kimerítőnek mondanánk őket), annak rendelkezésére áll Pósalaky bácsi nagy
találmánya: "ugorgyunk!" Aki viszont kedveli a részletgazdag
történetmesélést, az kifejezetten nagy örömét lelheti bennük.
Korunk egyik elszabadult Góleme, a marketing (ha tetszik, az
eredeti szerepében igen hasznos kerti locsolócső, amely nem csak álmodja, hogy
boa constrictor, hanem tényleg azzá is vált) - sok más működési területe
mellett eszköze, másrészt múzsája is az áltudományoknak. Goldacre írja az egyik
különösen divatos öngyógyítási módszerről: „A méregtelenítési jelenség azért
érdekes, mert a marketingesek, életmódguruk és alternatív gyógyítók egyik legnagyobb
szabású innovációját jeleníti meg: egy teljesen új fiziológiai folyamat
feltalálását. Az ember elemi biokémiájának keretében a méregtelenítés
értelmetlen fogalom. (…) Mint a legnagyobb áltudományos találmányok, ez is
szándékosan keveri a józan paraszti észt az idegen hangzású, medikalizált
agyrémekkel…” (A „medikalizált” persze mással helyettesíthető be, ha az
áltudományok és a nagyon is szakszerű, kereskedelmi célú manipulációk más
vadászterületeit nézzük. - OP) És: „Nagy tisztelője vagyok a kozmetikai
iparnak. Ez a másik végén helyezhető el a spektrumnak, mint a méregtelenítő
üzletág. Szigorúan szabályozott, nagy pénzeket hoz ki a semmiből, a nemzetközi
biotech cégeken belül népes, jól szervezett teamek sokasága gyártja az elegáns,
szórakoztató, hatásos és abszolút védhető áltudományos téziseket. (..) A kapcsolat
a csodaösszetevő és a hatásosság között csak a vásárló agyában jön létre, és
átolvasva a gyártó szövegét, látni fogjuk, hogy szakemberek kisebb hadserege
gondoskodott arról, hogy a címke roppant meggyőző legyen, ám ugyanakkor - a
legszigorúbb szemmel nézve is - szemantikailag és jogilag kikezdhetetlen.”
Továbbá: „A médiában szereplő táplálkozási szakemberek túllépnek a bizonyítható
dolgok körén: gyakran azért, hogy tablettákat adjanak el, máskor táplálkozási
divathóbortokkal vagy új kórismékkel házalnak, hogy függővé tegyék az
embereket; ám mindig az áll a háttérben, hogy piacot teremtsenek önmaguknak, és
szakértőként léphessenek fel a lóvá tett, tudatlan közönséggel szemben.” (Az
utóbbi persze ismét a „piacot teremtsenek” eszköze. Ám fűzzük ide: bárcsak a
táplálkozási szakemberek lennének az egyedüliek, vagy akárcsak ők tennék ki a
zömét azoknak, akik üzleti céllal igyekeznek lóvá tenni bennünket! - OP) És
ismét a marketing-kommunikáció hatalmáról „Valahányszor napvilágot lát
valamilyen bizonyíték arra, hogy az 50 milliárd dolláros
táplálékkiegészítő-ipar termékei hatástalanok, vagy egyenesen károsak, beindul
a hatalmas marketinggépezet, és hamis, alaptalan módszertani kritikákat szegez
szembe a publikált adatokkal, hogy összezavarja a tényeket - ezek egy értelmes,
tudományos vitában nem állnák meg a helyüket, de nem is ez a cél. Jól bevált kockázatkezelő
taktika ez számos üzletágban..”
Az elme hatalma a szó több értelmében is: ennek egyik nagyon
karakteres területéről, a placebohatásról szól egy teljes fejezet. Goldacre
írja annak elején: „fergeteges túrát javaslok az orvosi kutatás egyik bizarr és
megvilágító erejű területére. A test és az elme kapcsolatáról lesz szó, az
értelmezés szerepéről a gyógyításban…” Ezt pedig olyan fejezet követi, amelynek
címe igazán megkapóan bájos, s a tartalma tökéletesen igazolja is annak
ígéretét: „A nap hülyesége”.
Egy döbbenetes fejezet szól, egy gátlástalan, viszont - vagy
éppen ezért - nagyon sikeres „vitaminpirula-vállalkozó” kapcsán a HIV és
AIDS probléma kezeléséről Dél-Afrikában.
Konkrét ismeretek híján csak remélni merjük, hogy Goldacre téved, túloz, a
valóságnál sokkal sötétebb képet fest, mert amit leír, abban nem kevesebb áll,
minthogy ebben a kemény dél-afrikai kormányzati részvétellel folyó, szó szerint
életre-halálra menő játszmában a tíz- és százezrek élete számít a legkevésbé, s
mert semmi okunk azt hinni, hogy ez csak valami egyszeri és soha sehol meg nem
ismétlődő lehet. Amit leír, abban a „rossz tudomány” már egyértelműen népirtássá
válik. És az ügy keserű epilógusa: „Bármilyen szélsőségekig ment is el, nem
volt egyetlen természetgyógyász vagy táplálkozási szakértő az egész világon,
aki szót emelt volna Matthias Rath és kollégái tevékenységének akár egyetlen
vonatkozása ellen. Épp ellenkezőleg: ünneplik mind a mai napig. (…) Az
alternatív gyógyászati mozgalom veszélyesen, szisztematikusan mutatkozott
alkalmatlannak a kritikai önértékelésre… (…) így torzulnak el a szép ideák.” És
az ember ismét fohászkodik: bárcsak a széles tudománynak ez lenne az egyetlen
területe, amelyre ez igaz!
Már említettük a Gonosz-e a hagyományos orvoslás? c.
fejezetet. Ebben egyebek közt igen tanulságos, részletes útmutatást kapunk a „hogyan
csaljunk a készítményünk javára a bizonyítást szolgáló összehasonlító gyógyszerkísérlet”
mutatványhoz, továbbá egy
figyelemre méltóan ügyes kis eszközt, a tölcsérábrát a csalások leleplezéséhez.
A
fentebb említett Brit tudósok, avagy hogyan kelti… c. fejezetben írja: „A
tudományos sztorik általában három kategóriába sorolhatók: vannak "buggyant",
"nagy áttöréses" és "para"-sztorik. Mindegyik a maga sajátos
módján ássa alá és torzítja el a tudományt. Lássuk őket egyenként.” És valóban,
konkrét példákkal hitelesített boncolás következik.
Újabb
megragadó fejezetcím: Miért hisznek okos emberek hülyeségekben? Ebben sok érdekes
megállapítás közt találunk egy különösen megszívlelendő idézetet Charles
Darwintól: „Egy aranyszabályt követve valahányszor új megfigyeléssel vagy
gondolattal találkoztam, ami ellentmondott korábbi eredményeimnek, azonnal és
pontosan feljegyeztem; mert tapasztalatból
megtanultam, hogy az ilyen adatokat és gondolatokat sokkal hajlamosabb
elfelejteni az ember, mint a számára kedvezőket.” (kiemelés tőlem - OP),
egy továbbit pedig Stephen Jay Gouldtól: „Ha az emberek nem tanulnak meg
ítéletet alkotni, és csupán a reményeik után mennek, az elveti a politikai
manipuláció magvait.” És bízvást hozzátehetjük: mindennemű manipulációét,
hiszen a remény az egyik legfőbb árucikk, amelyért szinte minden pénzt, amit
csak tudnak, megadnak az emberek. A hamis reményt árulja ezer alakban, ezer
módon, gyakran egészen mesteri trükkökkel a rossz tudomány is.
A
következő, Rossz statisztikák c. fejezetet Goldacre így indítja: „Most, hogy
már tudjuk értékelni a statisztikát - szemben az intuíció előnyeivel és
hátrányaival -, nézzük meg, hogyan értelmezik félre és használják újra meg újra
rosszul ezeket a számokat és számításokat. Első példáinkat az újságírás
világából merítjük, de a borzalmak borzalma az, hogy az újságírók távolról
sincsenek egyedül az elemi logikai hibák elkövetésében. A számok, mint látni
fogjuk, életeket tehetnek tönkre.”
„Ha egy tanácsot nagyon sokan fogadnak meg, és az a tanács -
bármilyen jó szándékkal adták is - rossz, nagyon nagy kárt tud okozni, mert a
legkisebb kockázatos lépés hatását is megsokszorozza a népesség tömege, amely
megváltoztatja a viselkedését. Ezért van az újságíróknak különleges
felelősségük (és szintúgy mindenki másnak, aki véleményvezér, hangadó, hitelt
érdemlőnek tűnő guru szerepében tud szólni a tömegekhez! - OP), és ezért
szentelem a könyv utolsó fejezetét két igen szemléletes rémhír - az MRSA-para
és az MMR-para - mögött meghúzódó folyamatok vizsgálatának. De amint már
megszokhatták, most is többről lesz szó a két sztorinál, és számos kitérőt is
teszünk az úton.” Így vezeti be Goldacre a nagy finálét. A MRSA a hírhedt
húsevő baktérium, az MMR a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni kombinált védőoltás.
Mindkét elemzésről elmondható, hogy nem egyszerűen az emberi gyarlóságról szól,
hanem a társadalom működésének alapvető rendszerhibáját tárja fel. Érdemes
hozzáfűznünk, hogy az MMR-történet különösen nagy társadalmi kockázatra vet
fényt: a járványos betegségek feltámadásának veszélyével fenyeget, ha az
emberek megtagadják, hogy a gyermekeik megkapják a védőoltásokat. A
társadalomnak az egészségéhez fűződő joga, és voltaképpen a társadalom minden
egyes tagjának egyéni, személyes biztonsága kerül szembe az egyén
önrendelkezési - illetve a gyermekeire vonatkozó rendelkezési - jogával,
érdemben azokéval, akik személyes okból - tévhit, tudatlanság, túlfejlett ego -
nem hajlandók részt vállalni a közös védekezésből. Valójában erre is jól illik
az utolsó utáni fejezet e két /rész/mondata: „Senki nem figyel rá, milyen égető
egészségügyi kérdéssé vált a sületlenség…” és „inkább teszek érte felelőssé
rendszereket, mint egyes embereket”.
Az utolsó utáni fejezet. Talán Steve Jobs prezentációinak
legendás „és még valami” záróakkordjára hajazva, itt is ilyen című fejezet
zárja a sort. Benne Goldacre összegzi könyve indítékainak velejét, és
cselekvésre buzdít a rossz tudomány ellensúlyozására. Egy karakteres rész az
utóbbiból: „A tudósoknak és kutatóknak pedig ezt ajánlom a figyelmükbe: nincs
módjuk megakadályozni, hogy az újságok hülyeségeket nyomtassanak ki, de megvan
a lehetőségük beleadni a magukét. Írjanak emailt a hírszerkesztőnek, az
egészségügyi rovatvezetőnek, és kínáljanak fel nekik egy érdekes anyagot a
szakterületükről. El fogják hajtani őket. Próbálkozzanak újra. (…) Ha valaki
úgy érzi, hogy félreértelmezik a munkáját - vagy az egész szakterületét -,
tegyen panaszt…” - és itt egy hosszú felsorolás következik, hogy hol mindenütt
és hogyan. És végső eszközként, a záró bekezdésben: „Indítson blogot. Nem fog
figyelni rá mindenki, de lesznek, akik igen. A jövő a közvetlen hozzáférés a
szakértői véleményekhez…”
Aki ebben a tudomány és főként az emberiség javára valóban
sikerrel jár, az teljes joggal elmondhatja - mai PC-nyelven - hogy „ez
jó mulatság, derék munka volt!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése