Corvina Kiadó, 2024
Dr Osman Péter ismertetése
Nemrég szóltunk Rebecca Wragg Sykes kitűnő könyvéről, a Rokonságról, benne hajdani Neander-völgyi ’unokatestvéreink’ életéről, haláláról, művészetéről (Hírlevél 2024/5.) NEM, ez nem egy újabb könyv róluk! Ez a könyv, a Goodreads tökéletesen találó jellemzésével, „Egy elbeszélés, amely átkísér évezredeken, hogy találkozzunk saját emberi mivoltunkkal.” S mert emberi mivoltunk jelene, jellemzői, azok múltbéli gyökerei nagyon is összetettek és sokrétűek, szintúgy a módozatok, ahogy ma a tudományainkat, köztük a régészetet műveljük, ez egy kivételesen remek, gondolatgazdag könyv, széles körben a mának szóló felvetésekkel. Rendkívüli élmény, amennyi gondolkodásra, töprengésre késztet, s új szempontokat, felismeréseket ad.
A halál a címben: „Senki sem tudja, hogyan halnak meg az emberek. És mégis meghalnak. Ez a könyv gondolataim gyűjteménye erről a halálról. Egyedi. Váratlan. Mégis elkerülhetetlen. A halál itt ólálkodik. Mindig. Annyira elkerülhetetlen, hogy talán nem is kellene megkérdőjeleznünk. Mintha nem is a kihalás, hanem inkább a túlélés lenne a meglepő. Mintha nem a velünk valaha kapcsolatban állt összes emberi faj pusztulása lenne anomália, hanem a mi fajunk túlélése. A halál kísért bennünket, mindig, mintha minden utcasarkon várnánk, mint egy régi barát érkezését. Vajon eljön végre? Vagy az emberiség folytatja útját úgy, hogy soha nem viszi el a kaszás?
Amikor 2015 augusztusában váratlanul szembesültem az egyik utolsó Neander-völgyi ember megdöbbentő felfedezésével, csak ennek az embernek az útjára tudtam gondolni, aki családjával együtt örökre kihalt. Ez az ember, ez a halott, ez a halál talán elárulhat nekünk valamit. A saját utunkról. A holnapról. Azon tűnődöm, vajon hogyan halnak meg az emberek.” (Forrásmegadás nélküli idézetek a könyvből, kiemelések tőlem.) Ám ez csak a nyitó felütés, a könyv sokkal sokkal többről szól a témák és a róluk való elmélkedések széltében-hosszában.
Folytatva a Goodreads ajánlójából: Slimakról „Egyike a Neander-völgyi társadalmak legjobb ismerőinek. A Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) állami kutatási szervezet, Európa legnagyobb alapkutatási szervezete kutatója, több száz róluk szóló tudományos tanulmány szerzője. Régészeti missziókat vezetett az Egyenlítőtől a Sark-körig. 30 éven át fáradhatatlanul kutatta a Neander-völgyieket, hogy végül megossza velünk nézeteit e régmúlt népekről. Disszonáns, zavarba ejtő nézetek (mert szembe mennek a tudomány akkori állásával – OP), amelyek mélyrehatóan kutatják ezeknek az embereknek a természetét, szintúgy, hogy mi miként fogjuk fel azt, valamint a megrendítő kihalásuk okait. Első könyve, A meztelen Neander-völgyi hatalmas siker volt, e mostani pedig folytatja ezt a bámulatba ejtő utazást, és – Slimak szokása szerint – távoli és ismeretlen területekre visz bennünket.” (Igen, legalább annyira a saját tudásunk és gondolkodásunk jobb megismerésére is. – OP)
Ez utóbbiról a Corvina ajánlójából: „Slimak lenyűgöző tájakra repíti az olvasót, szövegében váltakoznak a tudományos barangolásokról szóló részletek, az útleírások és a létünkről szóló filozófiai töprengések.” (Utóbbiak nagyon is a mának szólnak! – OP)
Jellemzőként két részlet a könyvből:
„Csak akkor ’csinálunk’ igazán tudományt, amikor az ismeretlen útjára lépünk, amikor elfogadjuk a látszólag észszerűtlen lehetőséget. Amikor megfontolunk egy ösztönösen kissé nevetségesnek tűnő megoldást. (Iparjogvédelemben ezt nevezzük a téves szakmai előítélet leküzdésének – OP) A tudomány művelése elsősorban azt jelenti, hogy megfontoljuk a valószínűtlen eshetőségét, az önkéntelenül nevetségesnek látszó dolgokat, és elrugaszkodunk a semmibe. Az ismeretlenbe való ugrás nemcsak szenvedés, hanem küzdelem önmagunkkal szemben, a minket meghatározó, keretbe foglaló végtelen számú szűrővel szemben, amelyek megakadályozzák, hogy csakis szabadon gondolkodhassunk. Az agy megrostálja az érzékleteket, visszavisz bennünket az ismerthez. Mindig. A lehetségeshez. Az észszerűhöz. A megnyugtató dolgokhoz.” (Magától agyunk ilyet nem tesz. Félelmünk a kudarctól és következményeitől, vagy épp azoktól, akikkel így szembe megyünk visz rá erre! – OP)
„A tudományos gondolkodás első kötelező leckéje, hogy meg kell tanulnunk önmagunk ellen fordulni, elutasítani a saját logikánkat. Többé ne utasítsuk el a lehetetlent. Minden lépésnél vizsgáljuk meg alaposan az összes körülöttünk található lehetőséget. Szeressük a kételyt. Tudják, mi az igazi tudományos felfedezés? Annak igazolása, hogy valami, ami számunkra kicsit groteszknek, kicsit nevetségesnek tűnik, az valóság. Ha a felfedezés nem súrolja, nem csorbítja a józan ész határát, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az nagyon is jelentéktelen.”
S az intuícióról (bár a szót itt nem használja) „Rádöbbenünk, hogy egy bizonyos ponton a tudattalan kapcsolatokat hoz létre, kapcsolatok sorozatát teremti meg, számításokat végez. Olyan egyenleteket állít fel, amelyekről egyáltalán nincs fogalmunk, és amelyek a legváratlanabb pillanatban juttatják el a következtetést a tudathoz. Nem tudjuk, miért éppen abban a pillanatban jutunk el a végeredményhez. Azt sem tudjuk, miért tartott ilyen sokáig, hogy megnyilvánuljon.”
