2013. szeptember 23., hétfő

Lawrence Wright: Magasba nyúló tornyok - Az al-Kaida útja

Tericum Kiadó, 2008

Dr Osman Péter ismertetése

„Az al-Kaida két meggyőződés házasságából született: hogy a hit erősebb, mint akár a fegyverek, akár a népek; és hogy azok léphetnek be a csodáknak ebbe a szent világába, akik eltökélten meg akarnak halni.” (Idézet a könyvből)

Macchiavelli, a hatalomgyakorlás máig is egyik legkiemelkedőbb technikusa azt tanítja, az ellenséget egyetlen megsemmisítő támadással úgy össze kell zúzni, hogy soha többé ne legyen ereje talpra állni, visszavágni. Ezzel szemben Szun-ce, a 2500 éve élt kínai stratéga A hadviselés tudománya c., a modern menedzsment szakirodalom egyik alapműveként is becsült könyvében azt mondja, hogy az igazán jó tábornok harc nélkül győzi le az ellenfelet. Bölcs alapelv, hiszen így okozza a legkevesebb veszteséget az övéinek, s szintúgy mindabban, amit a győzelem révén azoknak szerezhet meg.
Már ennyiből is látszik, milyen ritkán található megfellebbezhetetlen érvényű útmutatás a küzdelem tudományához és művészetéhez. Ilyen azonban az az elv, hogy ellenféllel, ellenséggel csak úgy szabad megküzdeni, ha előtte a lehető legjobban kiismerjük. Ostoba hadviselés, amely nem ebből indul ki, folytassák bár tárgyalóasztalnál vagy valódi háborúban. Ezért bolondok vagyunk mindahányan, ha úgy nézünk szembe a szélsőséges iszlám terrorizmus fenyegetésével, benne szeptember 11-nek a világunkra nehezedő hatásaival, hogy nem próbáljuk megérteni a gyökereit, s főként azoknak a motívációját, akik szent háborút látnak benne. (Annál is inkább, mert véres példák hosszú sora bizonyítja: még a legmodernebb eszközök birtokában is csaknem tehetetlenek vagyunk azokkal szemben, akik készek a céljukért feláldozni a maguk, s mások. életét.) Ebben a megértésben sokat segít Lawrence Wright könyve, amely hatalmas tényanyagot dolgoz fel a hivatásos oknyomozó-elemző magas színvonalú szakszerűségével. A szerző a nagynevű The New Yorker magazin főmunkatársa, a New York University School of Law Jog és Közbiztonság Központjának kutatója, e könyvéért 2007-ben megkapta a tényirodalom Pulitzer-díját, s a média nagynevű szakértői gyakran hivatkoznak rá az al-Kaidára és a szeptember 11-i támadásokra vonatkozó háttér információk kitűnő forrásaként. Címe a Korán szavából van: „Bárhol is vagy, a halál rád talál, még a magasba nyúló toronyban is.”
Wright öt éven át dolgozott e könyvén, a dokumentáció kutatáson túl több száz interjút is készített hozzá. Művéből kibontakozik napjaink iszlám fundamentalizmusának egyik legmarkánsabb vonulata, a gerilla hadviselésre és terrorra szakosodott al-Kaida útja. Ez, amint azt a szerző mélyre ható alapossággal bemutatja, Amerikában kezdődött, és néhány ember mindenre elszánt akaratából vezetett szerveződéseken és hadszíntereken át a mérföldkőnek számító szeptember 11-i támadásokig. Végigkövethetjük, hogyan vált olyan erővé, amely egyebek közt Afganisztánban egy maroknyi harcossal szembe tudott szegülni a Szovjetunió félelmetes haderejével, és a világ számos pontján jelentős szerepet játszott abban, ahogyan a kultúrák 20. századi szembenállása és harca kibontakozott. Mindehhez igen árnyalt, jellemző részletekben gazdag közelképeket kapunk az emberekről, akik kulcsszerepet játszottak/játszanak al-Kaida létrejöttében és működésében, s hogy mi motiválta őket
Nem elég az ellenséget megérteni - önmagunkat is kell, olyan jellemzők megismerésével is, amelyek tudomásul vétele nagyon nem kellemes. Ez az egész tragikus történet nagyon sokat elmond arról is, hogy a 20. század nyugati civilizációjának milyen jellemzői, impulzusai, hibái hajtották előre a modern iszlám fundamentalizmus és az al-Kaida kialakulását, megerősödését, e civilizáció elleni romboló harcát. A maga nemében alapmű a világunk megértéséhez.

2013. szeptember 7., szombat

Franklin Foer: A világ fociszemmel - A labdarúgás, mint korunk jelenségeinek magyarázata


HVG Könyvek, 2008

Dr Osman Péter ismertetése
Akit nem érdekel a foci, vagy akár egyáltalán sport mai világa, nehogy emiatt kihagyja ezt a könyvet! Messze nem a játéktéren zajló történésekről szól, mégcsak nem is arról, ami sportnak nevezhető a fociban, hanem a világról, amelyben élünk, és amelyet ezért meg is kell értenünk - ha tetszik, ha nem, amit látunk. Kényes témák helyenként borotvaéles szociológiai elemzései a javából - mindaz, amit a fociról mond, valójában csak egy sajátos tükör, amely felnagyít, és ezzel láthatóbbá tesz meghatározó jelentőségű összefüggéseket az egyes társadalmak, s velük végső soron az egész mai globális életterünk működésében. Foernek az elemzői felkészültsége is megvan ehhez, hiszen mestersége szerint politikai újságíró, és bal-közép, liberális irányultságú, amerikai politikai folyóirat szerkesztője. Műve a focihoz kapcsolódó, és még inkább az annak ürügyén művelhető cirkusz közösség alkotó és -formáló erejéről szól, s arról, hogyan működik ez különböző országokban. E foci ebben valóban csak ürügy, a körülötte kelthető cirkusz pedig halálosabb, mint amilyenek rendezésével vásárolták hajdan Rómában a szavazókat.
Foer maga is beszél arról, hogy az ember alapvető vágya tartozni egy csoporthoz, közösséghez. Voltaképpen nagy része annak, ami itt a fociról szól, e körül forog. A közösséghez tartozás több mint spirituális igény - nagyon is gyakorlatias szükséglet. Az erő és a biztonság érzetét adja, s az embernek ma erre minden korábbinál nagyobb szüksége van az élet arénájában, a világ szorításában, s ezt minden eddiginél jobban is érzi. A hagyományos közösségeket azonban a kötőanyagukat adó értékrendjükkel egyetemben felmorzsolta a kor, ezért új kötődéseket kell találnia. Mi is lehetne ebben lelkesítőbb, erőt adóbb, mint az a hatalmas kórus, amelybe belesimulhat, s amely uniszónóban hirdeti az értékeit, biztatja önmagát és az övéit, harcol az Ügyért, és ezt erősítő ellenpontként, végső soron a saját önmeghatározásaként támadja az ellenfelet. A kritikus kérdés itt az Ügy mibenléte, a foci - pontosabban a körülötte kelthető mozgalmak és cirkuszok - pedig a tömegeket mozgató politizálás hatékony, nemegyszer brutális felerősítése más eszközökkel. A könyvnek már az elején eljutunk erre a következtetésre, s több példát is kapunk benne arra, hogyan használják ezt fel a nagypolitika boszorkánymesterei a maguk céljaira. Felsőfokú tankönyvbe illő példa erre, ahogyan a sikeres populáris politizálás nagymestere, az olasz Berlusconi használja a focit a hatalom megszerzésére és erősítésére, és nagyjában egészében hasonló értékű az itt sorakozó másik kilenc esettanulmány is, a világunk jelentős részét átfogó kitekintésükkel. Micsoda maxima például Brazíliából, hogy „Lop, de épít is” (s milyen boldog a társadalom, amelynek ez csak távoli egzotikum!)
Közülük egy lóg ki valamelyest, részben az időkeretével, részben az inhomogenitásával: amelyik a 20. század egyik legbonyolultabb, különösen ellentmondásos problémájával, a zsidókérdéssel küszködik. S a többieknél kevésbé árnyaltabbnak érződik a kép arról, milyen szerepet játszik a foci, s még inkább a hozzá kötődő viselkedés a mai Iránban, abban a küzdelemben, amelyet a szekularizáció, és az azt erőltető, ugyanakkor a maga térnyerésére kihasználó globalizáció hívei, másrészt pedig az iszlám identitás visszaállítására, és a hatalom ilyeténként való megragadására törők vívnak egymással. A maga módján ez is sokat elmond: valószínű, hogy a társadalmat feszítő problémák mélyebbek, mint ameddig a foci fókusza lehatol.
A „foci” révén járunk rendezetten szélsőséges szurkolók között a hatalmi ambíciói bukásától zilált Szerbiában; egymásnak feszülő brit protestánsok és katolikusok között Glasgowban és Belfastban. Láthatjuk futballhuligánok megdicsőülését, s ennek nagyüzemi értékesítését Angliában, és - Oh! irgalom atyja, ne hagyj el - huligán-tanácsadásra szakosodott veteránokat.
A többit tessék elolvasni. Érdemes.