Dr Osman Péter ismertetése
Minden bizonnyal helytálló azt mondanunk, hogy a tényezők között, amelyek kiemelték az emberiséget az állatvilágból, meghatározó jelentőségű volt az alkotóképesség megszületése és kibontakozása is. Némi, a lényeget nem torzító egyszerűsítéssel ez azzal született, hogy az emberek tudatosan keresni kezdtek megoldásokat, amelyek megkönnyítették az életüket, eredményesebbé és hatékonyabbá tevékenységeik végzését, s az így kialakított megoldásokat, alkotásaikat egyrészt feltehetően tudatosan átadták a velük élőknek, másrészt ez utóbbiak bizonyára szintúgy tudatosan igyekeztek azokat ellesni, átvenni, mai fogalommal hasznosítani. Dióhéjba sűrítve a lényeget, alkotni a kezdetek kezdetétől fogva annyi, mint tudatosan és - többé-kevésbé - módszeresen túllépni a technika mindenkori állásán, meglátni és megragadni mások előtt rejtve maradó lehetőségeket és megoldásokat, felismerni és kiaknázni azokhoz vezető összefüggéseket. Mindezek pedig a tudatos tanítással és/vagy /el/tanulással váltak az emberi faj egyedülálló adottságává.
James Lovelock írja a Gaia halványuló arca - Utolsó figyelmeztetés c. könyvében (l. e blogban ezen a címen), hogy az egyetlen valóban megújuló forrásunk a Napból folyamatosan hozzánk áramló energia. Minden másból egy adott készlettel gazdálkodunk, azt fogyasztjuk, még ha így úgy igyekszünk is regenerálni, amit lehet és tudunk. Valójában ez a fizikai erőforrásokra igaz. Az emberiség ténylegesen rendelkezik egy - de csak egyetlen egy - külső korlátoktól mentesen bővíthető erőforrással, az pedig az alkotóképesség. Hasznát azonban annak is csak annyiban veszi, amilyen bölcsen képes élni vele.
„A’ tudományos emberfő mennyisége a’ nemzet igazi hatalma. Ezek Statistikája az ország legérdekesb – leginteressánsabb – része. Nem termékeny lapány, hegyek, ásványok, éghajlat ’s a’ t. teszik a’ közerőt, hanem az ész, melly azokat józanon használni tudja. Igazibb suly ’s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a’ nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje.” (gr. Széchenyi István: Hitel - A’ kiművelt emberfő..) Ma már azonban ez is kevés az ország boldogulásához. „Nem elég fellobogni, / de mindig égni kell! / És nem elég csak égni: / fagyot is bírjon el, / ki acél akar lenni, / suhogni élivel. / Nem elég álmodozni. /Egy nagy-nagy álom kell! / Nem elég megérezni, / de felismerni kell! / Nem elég sejteni, / hogy milyen kor jön el; / jövőnket - tudni kell! / Nem elég a célt látni; / járható útja kell! / Nem elég útra lelni, / az úton menni kell!” (Váci Mihály: Még nem elég)
Korunkban minden valódi gazdasággal rendelkező ország legfontosabb erőforrása már nem is az ott dolgozók „műveltsége”, hanem az alkotó képességük. (Valódi a gazdaság, ha a cégei - és velük végső soron a gazdaság egésze - nagy hányadban olyan tevékenységeket végeznek, amellyel igen számottevő hozzáadott értéket állítanak elő, s ha e cégek tevékenységében meghatározó szerepet játszik a náluk végzett innovációs munka, azaz nem pusztán alárendelt, mechanikus végrehajtói a másutt meghozott döntéseknek.) Ma tudás-alapú gazdaságról beszélünk, de a cégek és országok verseny- és jövedelemtermelő képessége már egyre inkább egy még magasabb, minőségileg többet követelő szinten, az alkotóképességeik versenyében dől el.
Meglehetősen - s még inkább ijesztően - megalapozott feltevésnek mutatkozik, hogy már a közeli jövőben az emberiség sorsa a szerint alakul, lesz-e elegendő alkotóképessége a jelenlegi élet- és gazdálkodási módjának teljes átalakításához. Megalapozott feltevésnek mutatkozik, hogy jelenleg gyorsulva haladunk egy olyan válságba vezető ütközőpályán, amelyből csak mindent átfogó paradigmaváltás menthet ki. Erre mutat, hogy egyszerű matematika is igazolhatja: legfeljebb még ideig-óráig tartható a jelenlegi gazdasági paradigma, amelynek alapja és fő törekvése az évről-évre megvalósítandó, évente egynél nagyobb láncindexet eredményező növekedés. Ez gyakorlatilag exponenciális növekedést jelent, amely gyorsuló ütemben használja el a tápláló forrásait, és ezzel bármely véges rendszerben töréshez vezet. Sőt: a végső- és a termelő fogyasztás ma olyan mértékben fogyasztja el a Föld erőforrásait, hogy minden valószínűség szerint hosszabb távon még azok puszta szinten tartása sem biztosítható, egészen bizonyosan nem a fogyasztás jelenlegi szerkezetében. És az emberiség létszáma is egyelőre exponenciálisan növekszik.... A /világ/gazdaság, ha tudata lenne, és beszélni tudna, Rilkét idézhetné az embernek: „Mihez fogsz, Uram, ha majd meghalok? / A kelyhed voltam, ha elpattanok?” Az egyetlen életképes válasz pedig a mindent átfogó paradigma váltás, amely, ha megvalósul, az emberiség addigi legnagyobb és legkreatívabb alkotása lesz - annál is inkább mert szó szerint gyökeres változásokat kell teremtenie az élet minden területén, beleértve még a háztartások napi működésének apró részleteit is. Ez pedig nyilvánvalóan felülről, valamiféle központi intelligencia vezényletével véghez sem vihető, hanem csak az emberiség jelentős hányadának kreatív közreműködésével valósítható meg.
Néha az iskolától való megszabadulás a legjobb dolog, ami csak egy nagy szellemmel történhetik. ◙ Az egyetlen lehetőségünk, hogy felkészüljünk a jövőre az, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, éspedig abban a feltételezésben, hogy amennyiben így teszünk, a lehető legrugalmasabbak és legproduktívabbak leszünk. ◙ Megfelelő alkalmak híján az ember esetleg soha nem ismeri meg saját hajlamait (ez itt a tevékenységére vonatkozik - OP), sem azt, amire predesztinálnák. ◙ Nem lehetünk kreatívak anélkül, hogy intelligensen cselekednénk. (Óh, mennyire igaz ez, és hányszor bukik bele találmányok, alkotások hasznosításba vitele, az innovációs fejlesztő munka az intelligens cselekvés hiányába vagy elégtelenségébe! - OP) Hasonlóképpen, az intelligencia legmagasabb szintű megvalósulása a kreatív gondolkodás. Az alkotó elem keresése során fontos, hogy megértsük a kreativitás valódi természetét, és hogy világosan lássuk, miként viszonyul az intelligenciához. ◙ Mindenki kreativitásra való félelmetes képességekkel születik. A titok nyitja e képességek fejlesztése. ◙ Minek a következményei a hatalmas különbségek az ember és a bolygónkon élő többi faj gondolkodása és viselkedése közt? Általában azt felelem, hogy a képzelet. Az emberi szellem fenomenális kreativitásának oka a humán intelligencia dinamikája. ◙ A különböző médiumokban megvalósuló kreativitás feltűnő és hatásos illusztrációja az intelligencia és a gondolkodásmód sokszínűségének. ◙ A logika nagyon fontos lehet a kreatív gondolkodás bizonyos szakaszaiban aszerint, hogy milyen munkát végzünk, különösen ha új elgondolásokat értékelünk, illetve azt, hogy miképp illeszkednek meglévő elméletekbe, vagy milyen kihívást jelentenek ezek számára. A kreatív gondolkodás azonban még így is túltesz a lineáris és logikus gondolkodáson, amennyiben szellemünk és testünk valamennyi területével szoros kapcsolatban van. ◙ A tevékenység, amely bekebelez bennünket, akkor is lényegileg jutalmazóvá lesz, ha eredetileg más okból kezdtünk bele. (Idézet Csikszentmihályi Mihály Flow - Az áramlat: A tökéletes élmény pszichológiája c. könyvéből) ◙ Azok a tevékenységek, amelyeket szeretünk, még akkor is energiával töltenek fel bennünket, ha fizikailag ki vagyunk merülve. Ez az alkotó elem egyik kulcsa, s az egyik fő magyarázata annak, miért létfontosságú mindenki számára, hogy megtalálja alkotó elemét. ◙ A legtöbb ember számára annak, hogy alkotó elemében van, az első számú feltétele az, hogy kapcsolatban van olyanokkal, akiknek ugyanaz a szenvedélyük, mint az övé, és szintén vágynak arra, hogy e szenvedély által a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. ◙ Ha nem vitatunk meg másokkal dolgokat, kimaradunk belőlük. Senki sem lehet valaki, ha nincsenek körülötte mások. (Mit ér az alkotás bármely eredménye, ha nem adjuk át azt másoknak? És mekkora ostobaság alkotásba belevágni anélkül, hogy tanulmányoznánk, mások már mire jutottak e téren! - OP) ◙ Könnyebb túltenni magunkat az emberek velünk kapcsolatos ítéletén, mint a saját magunkén - a félelmet, amelyet magunkban felépítünk. ◙ A kiálló szöget visszakalapálják. (Jókai ezt sarkosabban mondja a Szabadság a hó alatt c. regényében: Ki egy fejjel kimagaslik, kést neki! - OP) ◙ Gyermekeink közül soknak bizonyosan olyan munkája lesz, amelyet még ki sem találtunk. Eképpen vajon nem kötelességünk-e arra biztatni őket, hogy a lehető legtöbb lehetőséget derítsék fel, s közben igyekezzenek felismerni valódi képességeiket és igazi szenvedélyeiket? (A szenvedély a könyvben mindvégig a tevékenységre, eredmények elérésére, alkotásra vonatkozik - OP) - Idézetek a könyvből.
Robinson a bevezetőjében azt írja: „Ez a könyv himnusz az emberi tehetség és szenvedély lélegzetelállító sokféleségéhez, kivételes fejlődési és növekedési potenciálunkhoz.” A himnusz ugyan, az Akadémiai Kiadó szótár.net rendszerét idézve, lelkes, emelkedett hangulatú, ünnepi költemény, ő azonban nagyon is gyakorlatias szemléletű szakember, aki két lábbal áll a valóság talaján - ugyanakkor a fejét, a mondandóját a legmagasabb jobbító eszmék közé is emeli. Jellemző példája ennek bevezetőjének következő része: „Legszebb reményünk a jövőre, hogy az emberi lét új korszakához a humán rátermettség új paradigmáját dolgozzuk ki. Olyan környezeteket kell létrehoznunk iskoláinkban, munkahelyeinken, közhivatalainkban, amelyekben minden egyes ember inspirálva érzi magát, hogy kreatív módon fejlődjék. Gondoskodnunk kell arról, hogy mindenkinek legyen esélye tenni, amit tennie kellene (és ebben nyilvánvalóan belső késztetésről, nem pedig külső kényszerről beszél! - OP), s arról, hogy felfedezze magában az alkotó elemet - mégpedig a saját egyedi módján.”
Az alkotóképesség a legértékesebb eszközünk, még ha sokakban ezt így nem is tudatosul - az emberiség egészének minden kétséget kizáróan az, az egyes emberek nagy részének úgyszintén. Ugyanakkor rendkívül kényes adottságunk: külső, valamint bennünk lakozó ill. belőlünk származó feltételek garmadája befolyásolja, hogy kibontakozik-e, ha igen, milyen módon, mivé fejlődik, milyen irányultságokat vesz fel, s hogyan válhat hasznára másoknak és magunknak. Robinson itt három kategóriába, az ő szavával koncentrikus akadályozó körbe sorolja az alkotó elem megtalálását akadályozó tényezőket: személyes, szociális és kulturális jellegűek. A személyest alkotják például a lelki és testi problémák, fogyatékosságok, valamint a félelem; a szociálist a szűkebb-tágabb környezetből származó visszafogó és/vagy eltérítő hatások, a kulturálisnak pedig karakteres elemei a norma- és az értékrendszerek. Döbbenetes példát hoz arra, hogy az emberekbe beleívódott normarendszer még az érzékelési képességüket is képes erőteljesen befolyásolni.
Az alkotóképesség természetéből következik, hogy kritikus jelentőségű lehet mindebben a módszeres és szakszerű tehetséggondozás, másrészt viszont az is, ha a lappangó, vagy többé-kevésbé már meg is nyilvánult tehetséggel megáldott ember környezete így-úgy gátolja a kibontakozását - akár csak olyan légkör fenntartásával is, amelyben az nem is gondol ilyen felemelkedésre, vagy megijed annak esetleges következményeitől. Szó szerint sorsdöntő lehet ebben a mentorok szerepe, amelyet Robinson felbecsülhetetlen értékűnek mond, és így beszél róla: „Valamennyien sokféle akadállyal szembesülünk az utazás során, amelynek célja, hogy megtaláljuk azt, amire érzésünk szerint születtünk, s amit tennünk kell. Az utazás pedig sokkal fáradságosabb, ha nem rendelkezünk nagy tudású vezetővel, aki segít bennünket szenvedélyeink felismerésében, aki élesztgeti érdeklődésünket, egyengeti útjainkat, és arra ösztönöz bennünket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki adottságainkból. (Furcsa, hogy itt nem említi, mekkora érték és segítség, ha a mentor tapasztalataiból, tudásából pótolhatjuk ki a magunké hiányosságait. - OP) A mentorkodás természetesen kétirányú utca. Amennyire fontos, hogy életünkben legyen egy mentor, ugyanannyira fontos, hogy betöltsük e funkciót mások életében. Még az is lehetséges, hogy más emberek mentoraiként találunk rá a saját alkotó elemünkre.” És valóban, tudjuk azt is, hogy fejlett országokban gazdaságfejlesztési eszközként közösségi támogatással működtetnek mentori segítséget nyújtó rendszereket. Azt pedig itt igazán nem kell részleteznünk, mennyit segíthet például egy jó mentor egy kevésbé tapasztalt alkotónak, feltalálónak, amíg annak alkotása eljut a hasznosításig.
„Fedezd fel, mire születtél, és minden megváltozik” - ez az alcím ugyan így reklámízű túlzás, ám az kétségkívül igaz, hogy ha az ember felfedezi magában a tehetséget és vele - nem nélküle!! - a küldetést, amely az életét kiteljesítheti, akkor sok minden, talán valóban minden megváltozhat a számára. Hogyan következhet ez be, miként érhetjük el, hogyan éljünk vele - ez központi témája és kiemelkedően értékes útmutatása a könyvnek.
Szinte végtelen a területek sora, amelyen az alkotóképesség megmutathatja magát, s magának ennek az adottságnak a sajátos természete, karaktere, megnyilvánulásának módja és terepe is szerfelett sokféle lehet. Ezért róla beszélni, látványosan, sőt megragadóan érdekeseket mondani igencsak könnyű - ellenben nagyon is komoly felkészültséget igényel, hogy valaki igazán értékes megállapításokat tudjon közölni róla, s még inkább, hogy hasznos útmutatást adjon annak kezeléséhez, kibontakoztatásához. A HVG Kiadó ajánlója elmondja, hogy „Sir Ken Robinson a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások nemzetközileg elismert szakértője.” A Wikipedián található részletes bemutatása pedig meggyőz arról, hogy ő valóban autentikus szakértője e tárgynak. Abból idézve:
Az 1950-ben született szerző a művészeti oktatás terén szakíró, előadó és nemzetközi tanácsadója kormányoknak, non-profit szervezeteknek, oktatási és művészeti testületeknek. A Wikipedia hosszan sorolja az oktatásban végzett tevékenységét, egyetemi és egyéb szakmai pozícióit, beleértve a szakterületre irányuló kormányzati munkát is. 1998-ban egy kreativitással, oktatással és gazdasággal foglalkozó kormánybizottságot vezetett, és az erről készített jelentését így méltatta a Times: „Ez a jelentés a 21. században az üzleti élet előtt álló legfontosabb kérdések közül emel ki néhányat. Arra kellene indítania minden cégvezetőt és HR igazgatót, hogy cselekvést követelve verjék az asztalt.” Az észak-írországi Békefolyamat részeként Sir Ken Robinson segített megalkotni az ezt szolgáló kreativitás- és gazdaságfejlesztési stratégiát. 1998-ban ő elnökölte a Kreativitási és Kulturális Oktatási Nemzeti Tanácsadó Bizottságot. 2003-ban e tevékenységeiért lovagi címmel jutalmazták. 2005-ben a Time Magazin, a Fortune magazin és a CNN közös kezdeményezésében a legfontosabb véleményformálók egyikeként emelték ki. 2010-ben a Művészetek, Kézműves Tevékenységek és Kereskedelem Előmozdításának Királyi Társasága (l. http://www.thersa.org/#&slider1=4 - bölcs nép, amely ilyen társaságokat hoz létre, s megérdemli, hogy virágozzék! - OP) animációt készíttetett Robinson egyik beszédéről, amely az oktatási paradigma megváltoztatásával foglalkozott, s ezt a YouTube-on már az első héten közel félmillióan nézték meg.
Az alkotó elem mibenlétét Robinson így írja le a nyitó fejezetben (az elem jelentése itt mindvégig az, amit a Magyar Értelmező Kéziszótár ekként összegez: „Valaki számára természetének, hajlamainak megfelelő környezet, helyzet, állapot.”, s amire az „elemében van” kifejezésünk is utal - OP.): „Az alkotó elem a természetes adottság és szenvedély találkozási pontja.” Mondanivalójának megértéséhez fel kell figyelni erre a kulcsfontosságú, és ilyen témakörben nem gyakran megidézett fogalomra: szenvedély. Könyvében az alkotó elem természetét kutatva sok területről sok kiemelkedő alkotót mutat be, és - amint mondja - ezek közös vonása, hogy olyasmit tesznek, amit szeretnek, s közben teljesen átadják magukat e tevékenységnek. Szavait idézve „Másként érzékelik az idő múlását, úgy érzik, intenzívebben élnek (és aki megtapasztalta, tudja, hogy ez így is van! - OP), összeszedettebbek, erősebbek, mint máskor. Amikor valaki alkotó elemében van, úgy érzi, felfedezi valódi önmagát, megtudja, kicsoda is valójában, és hogy igazából mit kell kezdenie az életével. Ez az oka, hogy az e könyvben szereplő személyek közül sokan epifániaként írják le azt, amikor ráleltek alkotó elemükre.” (Az epifánia köznapi jelentése rendkívüli, /sors/döntő hatású, jótékony fordulat, amely gyökeresen megváltoztatja az ember életét, irányt és célt ad neki, és olyan lendületbe hozza őt, mint addig semmi más. - OP). Erről a különleges, lelkiállapotról idézi Csíkszentmihályi Mihály definícióját a fentebb már idézett művéből: „amikor tudatunk harmonikusan rendezett, és magának a tevékenységnek a kedvéért szeretnénk folytatni, amit éppen csinálunk.”
Robinson így vezeti fel a mondandóját: „Ebben a könyvben részletesen megvizsgáljuk az alkotó elem fő jellemzőit. Elemezni fogjuk azoknak az embereknek a tulajdonságait, akik megtalálták alkotó elemüket, szemügyre vesszük azokat a körülményeket és feltételeket, amelyek közelebb visznek ehhez, és azonosítjuk az elrettentő tényezőket, amelyek megnehezítik az alkotó elem felfedezését. Megismerkedünk olyanokkal, akik megtalálták útjukat, olyanokkal, akik mások számára kövezik ki az utat, szervezetekkel, amelyek úttörő szerepet játszanak, és intézményekkel, amelyek utat tévesztettek. Történetek sokasága olvasható benne arról, milyen utakat tettek meg nagyon különböző emberek kreativitásuk kibontakoztatása során. Jó néhányukkal kifejezetten ennek a könyvnek a kedvéért készítettünk interjút. Elmondták, hogyan ismerték fel egyedülálló képességeiket, hogyan értek el nagy sikereket. Az utak, amelyeket bejártak, gyakran korántsem voltak szokványosak, hanem éles kanyarok, irányváltások, meglepő események formálták azokat. Az interjú alanyok beszéltek a felismerés pillanatáról, tehetségük kibontakozásáról, a családjuktól, barátaiktól, tanáraiktól kapott bátorításról - vagy ennek ellenkezőjéről -, s mindarról, aminek segítségével mégiscsak átverekedték magukat az akadályok során. Történeteik korántsem tündérmesék. Mindannyian bonyolult, kihívásokkal teli életet élnek. Mindegyikük megélte a maga katasztrófáit és diadalait. Egyikük élete sem ’tökéletes’, azonban valamennyien időről-időre átélnek pillanatokat, amelyekben ízelítőt kapnak a tökéletességből. Ez a könyv azonban igazából nem róluk szól. Azért írtam, hogy átfogóbb képet fessek az emberi tehetségről és kreativitásról, valamint annak a mindnyájunk számára kínálkozó előnyeiről, ha megfelelő kapcsolatot alakítunk ki a saját egyéni képességeinkkel és szenvedélyeinkkel. Hitem szerint lényeges, hogy mindannyian megtaláljuk saját alkotó elemünket, nem egyszerűen azért, mert így elégedettebb emberek leszünk, hanem mert ahogyan a világunk fejlődik, a közösségeink és intézményeink puszta jövője múlik majd ezen. Ezzel a könyvvel az a célom, hogy világossá tegyek olyan fogalmakat, amelyekre intuitív módon talán már többen ráéreztek, továbbá szeretnék mindenkit arra ösztönözni, hogy fedezze fel alkotó elemét önmaga számára, és ugyanebben másokat is segítsen. Remélem, hogy munkámmal hozzájárulhatok ahhoz, hogy új módon tekintsünk a saját lehetőségeinkre - és a környezetünkben élőkéire.”
Előadásmódja túlnyomó részben tiszta világos, többnyire nagyon törekszik a közvetlenségre - néha kissé túlságosan is, nemegyszer bulvársajtóba illő szófordulatokat használ. Olykor viszont beleakadunk hibás mondatba, és pongyola nyelvhasználatba is (némelyik egyértelműen fordítási hiba). Gondolatmenete nemegyszer meglehetősen barokkos, szabadon csapongó. Egy Bertrand Russell idézetből indulva pillanatok alatt az égitestek méretskálájánál járunk.
A kötet nagy erőssége a hatalmas ismeret- és példa gazdagsága, s ez igazán megérdemelt volna egy jó név- és tárgymutatót. Épp e gazdagság miatt az nagyon hasznos lenne a szerzőnek a már elmondottakra történő hivatkozásai követésében is.
Néha ugyan úgy érezzük, kissé megszalad a lelkesedése az alkotó elem adta távlatokat illetően, viszont a megállapításainak túlnyomó része nagyon is jó útmutató, olykor borotvaéles elemzéssel. Így például tény, hogy korunk egyik imádott, ködös bálványa az ember intelligenciája. Ő erről így beszél: „Az intelligencia lényege mindig is vita tárgya volt, különösen a terület hivatásos szakembereinek körében, akik egész életüket az erről való töprengéssel töltik.” Jó, mondhatnók, ezt eddig is tudtuk. Robinson azonban döntő jelentőségű megállapítást tesz: ne azt vizsgáljuk, hogy ki mennyire intelligens (amit legfeljebb aszerint mérhetünk, hogyan felel meg egy nagyjában-egészében önkényes mérőrendszernek - OP), hanem hogy hogyan intelligens. Amint mondja, és e könyvében példák sorával szemlélteti, az intelligencia kifejezésre juttatásának számos (valószínűleg inkább megszámlálhatatlanul sok - OP) különböző módja van, és nem létezik skála, amely valaha is mérhetné ezt. S végül is az egész könyvének egyik fő tanulsága, hogy az ember szellemi teljesítőképessége (hiszen valójában ebben mutatkozik meg az intelligencia - OP) nem valami abszolút, önmagában létező entitás, hanem nagyon is kötődik ahhoz, hogy milyen környezetben, feltételrendszerben, milyen feladat-típusban kell teljesítenie. Ahogy itt olvashatjuk, az egyiké akkor emelkedik a csúcsra, ha filmet készíthet (Ridley Scott), a másiké, ha új fodrászati stílusvilágot, -technológiát és divatot teremthet (Vidal Sassoon), a harmadiké, ha vállalkozások cégbirodalommá integrálódó sorát építheti fel (Richard Branson), a negyediké, ha a tényleges vagy virtuális pódiumon a közönséget akarja magával ragadni (Mick Fleetwood), s leginkább mindenkié akkor, ha így vagy úgy rábukkan a maga elemére (pl. a közgazdasági Nobel-díjas Paul Samuelson, vagy a világhírű íróvá lett Paulo Coelho). .S már az említettekből is érződik, hogy rendkívül széles körből hozza az alkotó elem megtalálásának apró, személyes ’esettanulmányait’ - ennek további, kiragadott példáiként említjük, hogy a könyvben Terence Tao matematika-zsenit Meg Ryan követi, őt Don Lipski, az USA egyik legelismertebb szobrásza, őt Helen Pilcher, aki természettudós-kutatóként indult, majd tudomány-kommunikációt tanult és gyakorolt, s egy egészen különleges műfajt teremtve lett kiemelkedően sikeressé: szórakoztató műsorokban beszél nívósan a természettudományokról.
Korunk egyik mind gyakrabban idézett követelménye az élethosszig tartó tanulás. Ez sokaknak bíztatás, ám valószínűleg jóval többeknek fenyegetés. Robinson meggyőzően szól arról is, mennyi lehetősége van az embernek az élete előrehaladottabb szakaszaiban is az alkotó eleme megtalálására. Kiemeli: sokan élnek abban a tévhitben, hogy az élet lineáris, azaz a pályán előre kell haladni. Valójában az élet nem lineáris, hanem pályamódosítások, bátor váltások vezethetnek el ahhoz, hogy az ember megtalálja alkotó elemét, akár jóval túl a fiatalságán is. Számos példát hoz erre is.
Hosszan kellene még idéznünk e könyv 11 fejezetbe sorolt és egy utószóval lekerekített megállapításait és útmutatásait, ám már csak egyet hozunk ide. „Senki sem külön sziget...” (John Donne), az alkotó munkában sem. Robinson így kezdi a Találj rá a törzsedre c. fejezetét: „A legtöbb ember számára annak, hogy alkotó elemében van, az elsőszámú feltétele az, hogy kapcsolatban van olyanokkal, akiknek ugyanaz a szenvedélyük (emlékezzünk, milyen jelentéssel használja e szót OP), mint az övé, és szintén vágynak arra, hogy e szenvedély által a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.” Később viszont, a sokatmondó Mit szólnak majd hozzá? című fejezetben beszél a közösségnek egészen másfajta hatásairól is. A hangyakolóniák működése a hatékonyság és eredményesség csodája, és ebben - az általa idézett kifejezéssel - a rajintelligencia érvényesül (sajátos ellentettje ennek az emberi társadalomban a híres-hírhedt csordaszellem. - OP). Számos más állatfajt is említ, amelynél a koordinált csoportviselkedésnek meghatározó szerepe van, elsősorban a védelemben, biztonságban, a párzásban, túlélésben, hogy élelemhez jussanak és maguk ne váljanak élelemmé. Amint mondja, „Nagyon hasonló a helyzet az emberi lényeknél, mi is ugyanezen lényeges és ősi célok érdekében tömörülünk csoportba (aki ezt nem hiszi, gondoljon például a klikkesedésre akár munkahelyen, akár egzisztenciális téteket hordozó szakmai vagy társadalmi terepeken - OP). A dolog előnye számunkra, hogy a csoportok tagjai félelmetes hatékonysággal képesek támogatni egymást. Hátulütője, hogy kedveznek az uniformizált gondolkodásnak és cselekvésnek. Az alkotó elem lényege önmagunk felfedezése, amire nem vagyunk képesek, ha alkalmazkodási kényszerek csapdájában vergődünk.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése