Irene M. Pepperberg: Alex meg én - Vince Kiadó, 2009

Irene M. Pepperberg: Alex meg én - Vince Kiadó, 2009
Dr Osman Péter ismertetése

Igazán rendkívüli felfedezés értékű olvasmányt kínál ez a könyv. Egy háromévtizedes kutatásról szól, amely egy papagáj kommunikációs és kognitív képességeit térképezte fel, s a papagájról, Alexről, amelyről e kutatás felfedezései alapján a halálakor ilyen nekrológok születtek a média csúcsain: „Alex, az afrikai szürkepapagáj, akinek több esze volt, mint egy átlagos amerikai elnöknek, 31 éves korában elhunyt.” írta az igen rangos brit Guardian. Alex képei megjelentek a CNN adásában, a Time magazinban, szólt róla a New York Times - sőt, egy hét alatt háromszor is! -, a Nemzeti Közszolgálati Rádió, az ABC tévécsatorna kiemelkedően hosszú időt szentelt a halálhírének a reggeli hírműsorában, a CBS egyik hírműsora pedig hosszabban szólt az életéről és halálról, mint a világ vezető politikai híreiről. A nagytekintélyű brit Nature azt írta, hogy Pepperberg és Alex „megváltoztatták az emberek vélekedését az állatok mentális képességeiről” S talán a legnagyobb közéleti elismerés: az Economist, amelyben minden héten egy-egy igen jelentős személy nekrológja jelenik meg, a 2007. szept. 20-i nekrológjában Alexet méltatta. Amint írta „A kutatás végére Alex egy ötéves gyermek intelligenciájával rendelkezett, de még nem érte el képességeinek határát.”
Ezt mindenkinek érdemes elolvasnia. Szokott gondolkodásunkkal, beidegződéseinkkel egyszerűen hihetetlen, ami benne áll, viszont kétség sem férhet ahhoz, hogy mindez hiteles. Újfent be kell tehát látnunk, hogy " Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.", s attól, hogy valami hihetetlen, még ostoba és főként különösen kártékony hiba azt elutasítani. Az innovációs projektek megítélésének is igen gyakori buktatója, hogy nagy gondolkodási nyitottságot igényelnek, mert az alapjukat alkotó újdonságról nehéz elhinni, hogy valódi, ha pedig az, akkor hogy lehet, hogy eddig senki nem jött rá.
Ha elolvassuk a könyvet, akkor értjük meg, hogyan merte a szerző a figyelemfelkeltésre teljesen alkalmatlan „Alex meg én” címet adni neki. Kettőjük eredményei olyan széleskörű ismertséget, sőt elismerést érdemeltek ki, hogy a potenciális olvasók már tudták, milyen nagyszerű történet rejlik e három szó mögött. Pepperberg három évtizedes szívós és valóban hősies kutatómunkáról ad számot benne, amelynek során „menet közben” kellett kifejlesztenie annak módszereit is, hiszen nem kevesebbre tört, mint hogy megértse, és napvilágra is hozza, mi zajlik egy ilyen papagáj - az ő szavával dióbélnyi - agyában, s mennyiben fejleszthetők tanítással annak képességei. És valóban hősies kutatómunkát valósított meg, mert az eredményeiért, sőt a kutatói tevékenységének fenntartásáért is sok-sok éven át meg kellett harcolnia az elutasítással, amelyet a hivatalos tudomány témájával szemben hirdetett. „. Az újítónak harcos ellensége mindenki, aki a régi szabályok haszonélvezője” (Macchiavelli), Pepperberg eredményei pedig a maga területén a hivatalos tudomány dogmáit, állásának helytálló voltát cáfolták. Világosan megmutatkozik, hogy Alex nemcsak tudatosan beszél, hanem sokban kezelni is képes a kapcsolatát mind vele, mind pedig a laborban őt körülvevő emberekkel. Két példa a sok közül. A beteg Alexet inhaláló kamrában kezelték. Megtanulta, hogy csengő megszólalása után veszik ki onnan. Egyszer ott hagyták, mire így kezdett kiabálni: „Figyelj ide! Figyelj ide! Gyere ide! Vissza akarok menni!” Máskor barátkozni próbált egy ott dolgozóval, ekként: „Kérsz dió?” (Az angolban amúgy nincs is tárgyrag - OP) Válasz: „Nem, Alex.” „Kérsz kukorica?” „Nem, Alex.” „Hát akkor mit kérsz?” Még heccelődni is tudott, úgy, hogy készakarva adott rossz választ, és bocsánatot kérni is, helyénvalón használva a sajnálom szót. Kérése nyomatékosítására le tudta betűzni a szót, alkotott saját találmányú, találó kifejezést, és példa mutatja, hogy valóban tudott összeadni.
Könyve végén így összegzi Alex képességeit és teljesítményét, amelyek jelentős részét az a kutatás során tanulta meg: „Rengeteg határvonalat át kellett helyeznünk (a tudományos gondolkodásban - OP). A madarak nem tudnak tárgyakat megnevezni - mondták. Alex tudta. Na jó, de általánosítani nem képesek. Alex tudott. Rendben, de akkor sem képesek megtanulni a fogalmakat. Alex képes volt rá. No igen, de az „azonos” és „különböző” közötti viszonyt bizonyosan képtelenek megérteni. Alex képes volt erre is.”
Az elbeszélés során lépésről lépésre kibontakozik előttünk, hogyan nyilvánult meg és fejlődött Alex kommunikációs és kognitív (magyarán gondolkodási) képessége. És igen, felfedezés értékű, amit olvasunk, hiszen olyan magasszintű kapcsolatot mutat be ember és madár között, amelyről azt hinnénk, hogy az utóbbi képtelen rá. Az már csak ráadás, hogy az egész igen kellemes olvasmány.