+Borito.jpg)
Neil Shubin: A belső hal - Utazás az emberi test 3,5 milliárd éves múltjába
Vince Kiadó, 2010
Dr Osman Péter ismertetése
„Az élővilág fejlődésének őstörténete arra utal, hogy az ember egyáltalán nem speciális vagy különleges teremtmény a többi élőlény között. Ha megtudunk valamit az ember korai eredetéről, az csak gazdagíthatja különleges létezésünk képét: rendkívüli vagy annak tűnő képességeink mindegyikét azoknak az alapvető összetevőknek köszönhetjük, amelyek az ősi halakban és más élőlényekben alakultak ki. A közös ’alkatrészekből’ aztán igencsak különleges konstrukció állt össze. Az ember nem választható el az élővilág egészétől: annak vagyunk a részei nemcsak a csontjainkban, hanem a génjeinket illetően is.”
„Ha legközelebb mélyen belenéznek valakinek a szemébe, felejtsék el a romantikát, a teremtést, a lélek tükrét és a hasonlókat. Mert a mikrobáktól, medúzáktól, férgektől és legyektől örökölt molekulák formájában a szemünkben is ott van egy egész állatsereglet.”
Idézetek a könyvből (az első kissé megfésülve).
A legjobb értelemben vett népszerű tudományos mű kiemelkedően jó példája ez a kötet. Népszerű abban az értelemben, hogy minden előképzettség nélkül is tökéletesen megérthető mind a mondanivalója, mind pedig a magyarázatai és a levezetései. Semmi sincs viszont benne abból a - gyakran jól kifizetődő, ám igencsak ártalmas - törekvésből, hogy a mondanivaló intellektuális, vagy éppen szakmai értékét rontó leegyszerűsítésekkel igyekezzék népszerűségre szert tenni. Annyiban mindez magától is értetődő, hogy a Vince a tudományos ismeretterjesztő kiadványaiban, akárcsak a művészeti, művészet- és kulturtörténeti könyveiben, nagyon igényes, s az általa kínált szellemi minőséget illetően joggal mondható elit kiadónak.
A könyvnek háromféle olvasata is van, s mindegyikük megérdemli, hogy itt szóljunk róluk. A világ iránt érdeklődő, intelligens ember számára mindig izgalmas és tanulságos, ha számára jól érthető betekintést kap a tudományos kutatásba, a kutatók munkájába. (Ezért is fájdalmas sokunknak, hogy a magas matematika eszköztárának alkalmazására támaszkodó kutatásokat már olyan világnak látjuk, amelybe képtelenek vagyunk betekinteni. Tipikus példák erre az anyag szubatomi szerkezetének, vagy éppen a világegyetem keletkezéstörténetének és szerkezetének modern kutatása, amelyeknek még az eredményeit is nagyrészt csak a matematika nyelvén lehet megfogalmazni.)
A második olvasat lényegét a fenti idézetek is érzékeltetik. Arról szól, hogy ’tervező’ ( e tekintetben mindegy, hogy evolúciónak, vagy másnak nevezzük!) már korábban, évek tíz- és százmilliói során kifejlesztett és bevált szerkezeti elemekből és -megoldásokból rakott össze bennünket, hogy mindazt a ’hardvert’, ami bennünk működik, vagy legalább is annak korábbi, esetleg kezdetlegesebb prototípusát a törzsfejlődésben előttünk járt élőlényektől örököltük. Eme örökségünk eredetének teljesen hihetetlen távlatait tárja elénk, amire hajmeresztően meghökkentő példa a második idézetében foglalt ténymegállapítás mikrobákról, medúzákról, férgekről és legyekről. Mondani ezt persze könnyű, hiszen nincs az a rutinos és tehetséges bulvárújságíró, aki ne tudna még vadabb szenzációkat is kiötleni. Shubin azonban az egész könyvét arra is szánja, teljes sikerrel, hogy részletesen bemutassa ezeknek a megállapításoknak a tudományos alapjait és bizonyítékait. Itt nem a „hiszem, mert izgi!” logikája működik, hanem a „hiszem, mert olyan tiszta, átlátható a magyarázat, és ezzel meggyőző is a bizonyítás”.
Magyarázat és bizonyítás. A könyv harmadik, szintúgy megragadó olvasata ennek a nagyon különleges kutatásnak a mikéntjét mutatja be. Részletes leírásokat és magyarázatokat ad azokról az óriási hozzáértést, és talán még erőteljesebb intuitív képességeket igénylő kutatási módszerekről, amelyek célja annak feltárására, hogyan alakultak ki az emberi testet alkotó konstrukciós megoldások - szervek, anatómiai képletek - az élőlények fejlődése során. Az egésznek a kiindulási alapja voltaképpen nagyon logikus: az azonosságokat és a hasonlóságokat keresi az anatómiai felépítés elemeiben az ember és a hajdanvolt állatok között, így például az õsi halak uszonyának csontozata és az ember karja és keze közt. Így vezeti le sok egyéb közt, hogy a belső fülünk története visszavezethetõ a legkorábbi halakig, a folyadékában lévõ neuronoké pedig még korábbra is. Elmondja, hogy az utóbbiaknak minden más neurontól eltérő jellemzői vannak, s így teszik a dolgukat a mi belső fülünkben, valamint a halaknak a környezetükben zajló mozgások érzékelésére szolgáló neuromast szervében. Ami pedig ebben a témánk szempontjából igazán fontos, a kutatók nemrégiben más állatoknál is elkezdték keresni ezeket a sejteket, és nemcsak olyanoknál találták meg azokat, amelyeknek mégcsak nincsenek is a miénkhez hasonló érzékszerveik, hanem még a fejjel nem rendelkezőknél is, így pl. az 500 millió éves férgekkel feltűnő hasonlóságot mutató, gerinccel sem bíró lándzsahalnál.
Szakterülete szerint Shubin paleontológus, azaz őslénykutató. Kutatási programjában bizonyos hajdanvolt élőlények megkövesedett maradványait kutatja- és dolgozza fel. A módszertan tekintetében igen tanulságosak e művének azon részei, amelyekben elmondja, hogyan tanulta meg, hosszú, kemény munka árán, egyáltalán meglátni a kőzetekben, vagy éppen a felszínen heverő kőtörmelékek között e fosszilis maradványokat, megkülönböztetni azokat a többi kőtől. Megtudjuk azt is, milyen magas színvonalú mesterségbeli tudás és mennyi különösen aprólékos munka kell ahhoz, hogy ezeket a maradványokat tanulmányozásra, elemzésre alkalmas állapotban kibontsák az azokat magukba foglaló kőzetekből. S miután sokszor hónapok munkája árán, mikrosebészeti eljárásokhoz hasonló finomsággal elvégezték ezt, még csak akkor lehet hozzákezdeni az anatómiai struktúrák feltárásához és elemzéséhez.
Shubin itt a figyelmünkért tiszta rajt-cél győzelmet arat: könyve már kezdetétől fogva megragadja érdeklődésünket, s mindvégig fogva tartja. Első négy fejezetében alapozásként azt mutatja be, hogy miképp tudják nyomon követni ugyanazt a szervet a különböző élőlényekben. A legelsőből azt is megtudhatjuk, hogyan válik képessé a tapasztalt kutató arra, hogy tudja, milyen korú kőzetrétegekben keresse a szerveink előtörténete különféle állomásainak tanúiként szolgáló maradványokat. A második végigköveti ugyanazoknak a csontoknak az útját a halaktól az emberig. A harmadik arról szól, milyen hasonlóságokat mutat a DNS a legkülönfélébb élőlényekben, s milyen hihetetlen egyezések vannak a működésében egymástól szélsőségesen eltérő fajok embrionális egyedfejlődésében. A negyedik arról, hogy az egymástól nagyon különböző szerveket létrehozó biológiai folyamatok ugyanannak a jelenségnek a különböző változatai. Amint mondja, ha látjuk ezeket az alapvető hasonlóságokat a különböző szervek és testek között, akkor elkezdjük felismerni, hogy a Földünket benépesítő legkülönfélébb élőlények tulajdonképpen nem mások, mint „variációk egy témára”. Ennek egyik részletesen kifejtett bizonyságaként szenteli a teljes 5. fejezetet annak bemutatására, hogy „minden élõlény koponyája egy közös sémára készül”. A hatodikból ehhez csatlakozva azt is megtudhatjuk, hogy a csirke minden szerve visszavezethető a fejlődő embrió három szövetrétegének valamelyikére, és - s ez a valóban átütő erejű közlése - ugyanez érvényes minden állati fajra, beleértve az embert is: e három réteg szignifikáns módon ugyanazokat a struktúrákat hozza létre minden fajnál. S még öt további fejezet van, amelyről szólnunk kellene...
Megáll/na/ az ember esze /ha volna/: a ’természet’ olyan bölcsen takarékoskodó konstruktőr, hogy nagyon sokat tanulhatnánk tőle - főként, ha figyelembe vesszük, micsoda őrült pazarlással dolgozik a mai, „piacorientált” fejlesztés. Shubin ámulatba ejtő példákkal mutatja be, hogy a jól bevált megoldásokat az újabb fajokban is rendre felhasználja, ami további bizonyítékul szolgál arra is, hogy testünk a biológiai örökségünk halmaza. S a technikai finomságaikkal is ámulatba ejtőek a kísérletek, amelyek mindezt feltárták, s amelyekről e könyv beszámol.
A világ vezető pénzügyi napilapja, a Financial Times ekként méltatta e könyvet: „Mestermunka.. Ha valaki meg akarja érteni az ember és más élőlények evolúciós fejlődését, de az idén több könyvre már nincs ideje, akkor ezt a ragyogó monográfiát olvassa el.” Méltó és mértékadó értékelés - tehetjük hozzá.
Vince Kiadó, 2010
Dr Osman Péter ismertetése
„Az élővilág fejlődésének őstörténete arra utal, hogy az ember egyáltalán nem speciális vagy különleges teremtmény a többi élőlény között. Ha megtudunk valamit az ember korai eredetéről, az csak gazdagíthatja különleges létezésünk képét: rendkívüli vagy annak tűnő képességeink mindegyikét azoknak az alapvető összetevőknek köszönhetjük, amelyek az ősi halakban és más élőlényekben alakultak ki. A közös ’alkatrészekből’ aztán igencsak különleges konstrukció állt össze. Az ember nem választható el az élővilág egészétől: annak vagyunk a részei nemcsak a csontjainkban, hanem a génjeinket illetően is.”
„Ha legközelebb mélyen belenéznek valakinek a szemébe, felejtsék el a romantikát, a teremtést, a lélek tükrét és a hasonlókat. Mert a mikrobáktól, medúzáktól, férgektől és legyektől örökölt molekulák formájában a szemünkben is ott van egy egész állatsereglet.”
Idézetek a könyvből (az első kissé megfésülve).
A legjobb értelemben vett népszerű tudományos mű kiemelkedően jó példája ez a kötet. Népszerű abban az értelemben, hogy minden előképzettség nélkül is tökéletesen megérthető mind a mondanivalója, mind pedig a magyarázatai és a levezetései. Semmi sincs viszont benne abból a - gyakran jól kifizetődő, ám igencsak ártalmas - törekvésből, hogy a mondanivaló intellektuális, vagy éppen szakmai értékét rontó leegyszerűsítésekkel igyekezzék népszerűségre szert tenni. Annyiban mindez magától is értetődő, hogy a Vince a tudományos ismeretterjesztő kiadványaiban, akárcsak a művészeti, művészet- és kulturtörténeti könyveiben, nagyon igényes, s az általa kínált szellemi minőséget illetően joggal mondható elit kiadónak.
A könyvnek háromféle olvasata is van, s mindegyikük megérdemli, hogy itt szóljunk róluk. A világ iránt érdeklődő, intelligens ember számára mindig izgalmas és tanulságos, ha számára jól érthető betekintést kap a tudományos kutatásba, a kutatók munkájába. (Ezért is fájdalmas sokunknak, hogy a magas matematika eszköztárának alkalmazására támaszkodó kutatásokat már olyan világnak látjuk, amelybe képtelenek vagyunk betekinteni. Tipikus példák erre az anyag szubatomi szerkezetének, vagy éppen a világegyetem keletkezéstörténetének és szerkezetének modern kutatása, amelyeknek még az eredményeit is nagyrészt csak a matematika nyelvén lehet megfogalmazni.)
A második olvasat lényegét a fenti idézetek is érzékeltetik. Arról szól, hogy ’tervező’ ( e tekintetben mindegy, hogy evolúciónak, vagy másnak nevezzük!) már korábban, évek tíz- és százmilliói során kifejlesztett és bevált szerkezeti elemekből és -megoldásokból rakott össze bennünket, hogy mindazt a ’hardvert’, ami bennünk működik, vagy legalább is annak korábbi, esetleg kezdetlegesebb prototípusát a törzsfejlődésben előttünk járt élőlényektől örököltük. Eme örökségünk eredetének teljesen hihetetlen távlatait tárja elénk, amire hajmeresztően meghökkentő példa a második idézetében foglalt ténymegállapítás mikrobákról, medúzákról, férgekről és legyekről. Mondani ezt persze könnyű, hiszen nincs az a rutinos és tehetséges bulvárújságíró, aki ne tudna még vadabb szenzációkat is kiötleni. Shubin azonban az egész könyvét arra is szánja, teljes sikerrel, hogy részletesen bemutassa ezeknek a megállapításoknak a tudományos alapjait és bizonyítékait. Itt nem a „hiszem, mert izgi!” logikája működik, hanem a „hiszem, mert olyan tiszta, átlátható a magyarázat, és ezzel meggyőző is a bizonyítás”.
Magyarázat és bizonyítás. A könyv harmadik, szintúgy megragadó olvasata ennek a nagyon különleges kutatásnak a mikéntjét mutatja be. Részletes leírásokat és magyarázatokat ad azokról az óriási hozzáértést, és talán még erőteljesebb intuitív képességeket igénylő kutatási módszerekről, amelyek célja annak feltárására, hogyan alakultak ki az emberi testet alkotó konstrukciós megoldások - szervek, anatómiai képletek - az élőlények fejlődése során. Az egésznek a kiindulási alapja voltaképpen nagyon logikus: az azonosságokat és a hasonlóságokat keresi az anatómiai felépítés elemeiben az ember és a hajdanvolt állatok között, így például az õsi halak uszonyának csontozata és az ember karja és keze közt. Így vezeti le sok egyéb közt, hogy a belső fülünk története visszavezethetõ a legkorábbi halakig, a folyadékában lévõ neuronoké pedig még korábbra is. Elmondja, hogy az utóbbiaknak minden más neurontól eltérő jellemzői vannak, s így teszik a dolgukat a mi belső fülünkben, valamint a halaknak a környezetükben zajló mozgások érzékelésére szolgáló neuromast szervében. Ami pedig ebben a témánk szempontjából igazán fontos, a kutatók nemrégiben más állatoknál is elkezdték keresni ezeket a sejteket, és nemcsak olyanoknál találták meg azokat, amelyeknek mégcsak nincsenek is a miénkhez hasonló érzékszerveik, hanem még a fejjel nem rendelkezőknél is, így pl. az 500 millió éves férgekkel feltűnő hasonlóságot mutató, gerinccel sem bíró lándzsahalnál.
Szakterülete szerint Shubin paleontológus, azaz őslénykutató. Kutatási programjában bizonyos hajdanvolt élőlények megkövesedett maradványait kutatja- és dolgozza fel. A módszertan tekintetében igen tanulságosak e művének azon részei, amelyekben elmondja, hogyan tanulta meg, hosszú, kemény munka árán, egyáltalán meglátni a kőzetekben, vagy éppen a felszínen heverő kőtörmelékek között e fosszilis maradványokat, megkülönböztetni azokat a többi kőtől. Megtudjuk azt is, milyen magas színvonalú mesterségbeli tudás és mennyi különösen aprólékos munka kell ahhoz, hogy ezeket a maradványokat tanulmányozásra, elemzésre alkalmas állapotban kibontsák az azokat magukba foglaló kőzetekből. S miután sokszor hónapok munkája árán, mikrosebészeti eljárásokhoz hasonló finomsággal elvégezték ezt, még csak akkor lehet hozzákezdeni az anatómiai struktúrák feltárásához és elemzéséhez.
Shubin itt a figyelmünkért tiszta rajt-cél győzelmet arat: könyve már kezdetétől fogva megragadja érdeklődésünket, s mindvégig fogva tartja. Első négy fejezetében alapozásként azt mutatja be, hogy miképp tudják nyomon követni ugyanazt a szervet a különböző élőlényekben. A legelsőből azt is megtudhatjuk, hogyan válik képessé a tapasztalt kutató arra, hogy tudja, milyen korú kőzetrétegekben keresse a szerveink előtörténete különféle állomásainak tanúiként szolgáló maradványokat. A második végigköveti ugyanazoknak a csontoknak az útját a halaktól az emberig. A harmadik arról szól, milyen hasonlóságokat mutat a DNS a legkülönfélébb élőlényekben, s milyen hihetetlen egyezések vannak a működésében egymástól szélsőségesen eltérő fajok embrionális egyedfejlődésében. A negyedik arról, hogy az egymástól nagyon különböző szerveket létrehozó biológiai folyamatok ugyanannak a jelenségnek a különböző változatai. Amint mondja, ha látjuk ezeket az alapvető hasonlóságokat a különböző szervek és testek között, akkor elkezdjük felismerni, hogy a Földünket benépesítő legkülönfélébb élőlények tulajdonképpen nem mások, mint „variációk egy témára”. Ennek egyik részletesen kifejtett bizonyságaként szenteli a teljes 5. fejezetet annak bemutatására, hogy „minden élõlény koponyája egy közös sémára készül”. A hatodikból ehhez csatlakozva azt is megtudhatjuk, hogy a csirke minden szerve visszavezethető a fejlődő embrió három szövetrétegének valamelyikére, és - s ez a valóban átütő erejű közlése - ugyanez érvényes minden állati fajra, beleértve az embert is: e három réteg szignifikáns módon ugyanazokat a struktúrákat hozza létre minden fajnál. S még öt további fejezet van, amelyről szólnunk kellene...
Megáll/na/ az ember esze /ha volna/: a ’természet’ olyan bölcsen takarékoskodó konstruktőr, hogy nagyon sokat tanulhatnánk tőle - főként, ha figyelembe vesszük, micsoda őrült pazarlással dolgozik a mai, „piacorientált” fejlesztés. Shubin ámulatba ejtő példákkal mutatja be, hogy a jól bevált megoldásokat az újabb fajokban is rendre felhasználja, ami további bizonyítékul szolgál arra is, hogy testünk a biológiai örökségünk halmaza. S a technikai finomságaikkal is ámulatba ejtőek a kísérletek, amelyek mindezt feltárták, s amelyekről e könyv beszámol.
A világ vezető pénzügyi napilapja, a Financial Times ekként méltatta e könyvet: „Mestermunka.. Ha valaki meg akarja érteni az ember és más élőlények evolúciós fejlődését, de az idén több könyvre már nincs ideje, akkor ezt a ragyogó monográfiát olvassa el.” Méltó és mértékadó értékelés - tehetjük hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése