Charles Duhigg: Szuperkommunikátorok – A kapcsolatteremtés titkos nyelve

Corvina, 2024

Dr Osman Péter ismertetése

Korunk egyik kulcstényezője, hogy a kapcsolati tőke szerepe minden téren folyamatosan nő. A kapcsolat különösen hatékony eszköz célok elérésére, a kapcsolati tőke különlegessége pedig, hogy hozzáértő használattal gyarapodik, és nőhet a hozama. Az érvényesüléshez, a személyes és a szakmai sikerhez mindinkább szükség van a kapcsolatteremtés művészetére. Ennek stratégiájába és mesterfogásaiba avat be e könyv.

Duhigg kiemeli: „A többi emberrel való összekapcsolódás egészségesebbé, boldogabbá tehet bennünket. A beszélgetések megváltoztathatják a gondolkodásunkat, a világról való tapasztalatunkat.” (s velük módszeresen és tartósan építhetjük emberi, szakmai, gazdasági éstársadalmi kapcsolatainkat – OP).

A szerzőt ismerjük: Okosabban, gyorsabban, jobban - Hogyan legyünk hatékonyabbak az üzleti és a magánéletben? (HVG Könyvek, 2017.) c. könyvéről a Hírlevél 2018/8. számában szóltunk.

Duhigg oldaláról, e könyvéről:

„A szuperkommunikátorok, ahogy a Pulitzer-díjas Duhigg érvel, értik, hogy tudománya van annak, miként hozzák létre az emberek a kapcsolataikat. Mindannyian ismerünk embereket, akik képesek szinte bárkivel kapcsolatba lépni. Ők azok, akikkel szeretünk beszélni, akikhez tanácsért fordulunk, akik meghallják, mit igyekszünk mondani, és éreztetik velünk, hogy látszunk. Vajon mit tudnak a beszélgetésről, ami ilyen különlegessé teszi őket?” (Kiemelések tőlem)

Innen a könyvből: „Ez a könyv e kérdés megválaszolására tesz kísérletet. Az elmúlt két évtizedben nem kevés kutatás indult, hogy rávilágítson, bizonyos beszélgetéseink miért sülnek el jobban, és máskor miért siklik félre minden. Ezek az eredmények elősegíthetik, hogy tisztábban halljunk, és érdekfeszítő módon szólaljunk meg. Néha fogalmunk sincs, vajon miért van, hogy egy beszélgetés olyan jól sikerül. Más esetekben pedig bármennyire is erőlködünk kapcsolatot teremteni valakivel, újra meg újra kudarcot vallunk.

Sokunk számára a társalgás zavarba ejtő, stresszes, és akár félelmetes is lehet. A tudomány azonban számos olyan titkot feltárt, amitől egy beszélgetés sikeressé válhat. Ha például a partnerünk hangján kívül a testére is odafigyelünk, jobban hallhatjuk őt. (A testbeszéd pedig sok információval szolgál a hozzértőnek. – OP) Azt is kiderítették, hogy néha többet számít, hogyan kérdezünk, mint az, hogy mit. Minden párbeszédre hatással vannak az érzelmek, bármennyire racionális legyen is a téma. Amikor dialógust kezdeményezünk, előnyös egyfajta egyeztetésként tekinteni rá, ahol a fődíj a különféle igények pontos kiderítése. De ami a legfontosabb: minden beszélgetés legfőbb célja a kapcsolódás.

Mindannyian vallottunk már kudarcot, amikor meg kellett volna hallgatnunk a barátainkat, kollégáinkat, amikor értékelnünk kellett volna, hogy megpróbálnak közölni valamit – amikor meg kellett volna hallanunk őket. És néha előfordul, hogy még beszélnünk sem sikerül érthetően. Ez a könyv megpróbál magyarázatot adni a félrecsúszott kommunikációra, és arra, hogy ez miként orvosolható. A lényege néhány kulcsmozzanaton alapul.

Az első, hogy sok esetben három beszélgetés zajlik egyszerre. A praktikus, döntésközpontú eszmecserék azt a kérdést teszik fel, hogy Miről van szó valójában? Az érzelmi töltésű beszélgetések fő kérdése: Hogy érezzük magunkat? A szociális jellegű társalgás fókuszában pedig azt boncolgatják, hogy Kik vagyunk? Egyazon dialógus során nemritkán ide-oda flipperezünk e három beszélgetéstípus között. Ha azonban egy-egy pillanatban nem ugyanabban a fajtájú beszélgetésben vagyunk, mint a partnerünk, nem valószínű, hogy sikerül kapcsolódnunk egymáshoz. Sőt mi több, mindhárom párbeszédtípus a maga logikáját követi, és más és más készségeket igényel. A jó kommunikációhoz tehát meg kell tudnunk állapítani, hogy éppen milyen társalgás folyik, és megérteni annak működését.

Ebből következik könyvem második kulcsmozzanata. A legtartalmasabb eszmecserék érdekében „tanulságos beszélgetést” kell lefolytatnunk. Konkrétan azt akarjuk kideríteni, hogy mások miként látják a világot, miközben megpróbáljuk megértetni velük a mi nézőpontunkat. (Mindezekre a könyv bőven szolgál kitanítással – OP)

Az utolsó kulcsmozzanat egy általam levont tanulság: bárkiből lehet szuperkommunikátor – és sokan közülünk már eleve azok, ha képessé válnak felszabadítani a megérzéseiket. Mindenki megtanulhat tisztábban hallani, mélyebb szinten kapcsolódni. (Ez utóbbi állítás kétségkívül igaz, ahogy az is, hogy szinte mindenkiben rejtőzik valamelyes ilyen tehetség, amelyet kibontakoztathat. Erősen kérdéses viszont, valóban bárkiből lehet-e szuperkommunikátor. Duhigg maga is utal egyebek közt a kommunikáció minőségét befolyásoló idegrendszeri és pszichés tényezőkre – márpedig nagyon is eltérőek lehetnek az adottságaink, amint az is, ki mennyire képes a hátrányait ledolgozni. Olyan ez, mint bármilyen más képesség és képzettség: a legtöbben sokat, olykor nagyon sokat tudnak előre lépni kellő igyekezettel és jó útmutatás segítségével, ám a csúcsra azért aligha mindenki. – OP).

E könyv sokféle szereplőjének közös vonása, hogy beszédük és odafigyelésük átformálásával látszólag óriási szakadékokat áthidalva is képessé váltak kapcsolatot létesíteni másokkal. Azt is látni fogjuk, hogy az ő tanulságaik miként alkalmazhatók a mindennapok különféle kapcsolataiban.

Minden tartalmas beszélgetés számtalan apró döntésből épül fel. Egy-egy röpke pillanatban a helyes kérdés, egy fájó beismerés vagy egy együttérző szó alapjaiban változtathatja meg a párbeszédet.

Ez a könyv tehát azt térképezi fel, hogyan kommunikál/j/unk hogyan teremt/s/ünk kapcsolatot, miképpen kell a megfelelő beszélgetést – az alkalmas pillanatban – lefolytatni ahhoz, hogy az mindent megváltoztasson.”