Nyáry Krisztián: Így ettek ők - magyar írók és ételeik

 Corvina Kiadó, 2023

Dr Osman Péter ismertetése

„Mondd, mit eszel, s megmondom, ki vagy” Ø „·A Teremtő, evésre kényszerítve az embert, hogy élhessen, az étvággyal kéri fel erre, és a gyönyörrel jutalmazza.” – Jean Anthelme Brillat-Savarin

,,Mert már az maga vallás, ahogy a magyar ember a szép fehér abrosszal leterített asztalhoz ül, és áhítattal megeszi azt a jó sárga tyúklevest." (Móricz Zsigmond – a könyvből)

A témáról és a könyvről, Nyáry kitűnő előszavából: „Az irodalomnak éppolyan ősi témája a gasztronómia, mint a szerelem. A világ egyik legrégebbi irodalmi művének, a Gilgames-eposznak központi jelenete Enkidu és Gilgames bőséges lakomája, amivel megpecsételik békekötésüket. Folyik a sör, az egybegyűlt vendégek dúskálnak a sült húsban, a kenyérben és a gyümölcsökben, mindenki boldog – azóta sok százezer regény, novella vagy vers ábrázolta hasonlóan az asztali örömöket. A Bibliának is számos története gasztronómiai példázat.

A magyar irodalom legjobbjai is mindent el tudnak mesélni egy tál étel történetén keresztül szegénységről és gazdagságról, örömről és boldogtalanságról. Ahogy Krúdy és Mikszáth nagyevő hősei, úgy Móricz szegényember-portréi, Kosztolányi habos süteményt faló nőalakjai vagy éppen József Attila sosem volt libasültje sem alapanyagokról és főzéstechnikákról, hanem az ember leglényegéről mondanak valamit.

Ez a könyv olyan magyar írókat mutat be, akik az evés, az étkezési szokások, a felszolgálási módok vagy a főzés ábrázolásán keresztül mondtak el valami érvényeset a világról, Magyarországról vagy az emberi viszonyokról. »A linzerhez nemcsak tojás kell, liszt, mandula, hanem konyha is, ahol megsütik, a konyhához otthon, ahol a család él, ez mind kell ahhoz, hogy a recept valóság legyen« – vallotta Márai Sándor.

A kulináris vonzódások egy-egy írói életmű mellett nagyon gyakran a szerzők életrajzában is tetten érhetők. És itt – az irodalom más témáihoz képest – talán szorosabb is a mű és az alkotói tapasztalat viszonya: az ételleírások és a dús lakomák krónikásai többnyire a való életben sem vetik meg az asztali örömöket. A kötetben szereplő írók többsége szeretett enni – vagy legalábbis szeretett jó ételekről álmodozni, csak éppen nem engedhette meg magának azokat. Igyekeztem mindkét vonatkozást, gasztronómiai tárgyú műveiket és privát kulináris szokásaikat is bemutatni.

Az általam elmesélt harminc történet mintegy 300 évet ölel fel: a barokk emlékírótól, Bethlen Miklóstól a közelmúltban elhunyt Esterházy Péterig és Bächer Ivánig. További szerzőket is megidézhettem volna – Rejtő Jenő, Hamvas Béla, Polcz Alaine vagy Lázár Ervin vonatkozó művei például nagy kedvenceim –, de ezúttal ennyi fért bele. Szerencsére a kortárs irodalomban is bőven találhatunk szívet és gyomrot egyszerre megérintő műveket. Aczél Géza, Ambrus Lajos, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Fehér Béla, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Saly Noémi vagy Szécsi Noémi gasztronómiai témájú szövegei mindig inspirálóan hatnak rám – de élőkről, szokásomhoz híven, ezúttal sem írok.

E könyv tehát nem teljes, inkább kaleidoszkópszerűen villant fel valamit gasztronómia és irodalom, írók és ételek kapcsolatáról. Komlós Aladár lassan száz éve írta a Nyugatban Krúdy Gyula egyik kötetének méltatása közben: »Érdemes feladat volna megírni egyszer a magyar evés szellemtörténetét.« Addig, amíg egy ilyen átfogó mű megszületik, egyfajta lábjegyzetként ajánlom ezt a könyvet. Remélem, kiderül belőle, hogy a gasztronómia és az irodalom nemcsak kiválóan megférnek egymás mellett, hanem élő, inspiráló kölcsönhatásban is vannak egymással. Annál is inkább, mert régi megfigyelésem, hogy otthonunk két legőszintébb pontja, amely a legtöbbet árulja el rólunk: a kamránk és a könyvespolcunk.”

Ne csak beszéljünk róla! A kötet nem csak felidézi íróink viszonyát kulináris élvezetekhez, hanem recepteket is közöl az ismerkedéshez. Utolsó része izgalmas kis szakácskönyv, amelyben rácsodálkozhatunk, ki mit tartott érdemesnek megörökíteni – olykor pedig a recept megnevezett forrása is meglepetéssel szolgál. A kötetben szereplő receptek cím alatt a ’műfajok’: Ø Levesek Ø Saláták, előételek Ø Egytálételek Ø Sült húsok, pörköltek, pecsenyék Ø Halételek Ø Kelt tészták Ø Édességek, desszertek

Ki másnál is jelenne meg a „Kugler, azaz csokoládé minyon”, mint József Attilánál, a recept forrása viszont meglepő: „Ganz Ábrahámné 1928-as szakácskönyvéből”. Palócleves is a Nagy Palóctól kell jöjjön (Mikszáth Kálmán), forrása pedig „Gundel Károly 1934-es receptje szerint”. Újházy-leves viszont Móricz Zsigmondtól van, „Az Ínyesmester szakácskönyvéből, 1939”. Petőfi Sándorhoz kötődik a Túrós csusza. leírása „Rézi néni Szegedi szakácskönyvéből, 1873’ (Rézi néni szakácskönyve jeles gasztronómiai alapmű – OP). Vörösmarty Mihálytól Marhahús módisan „Czifray Isván 1840-es szakácskönyve szerint”,  Ízes-diós rudacska Ady Endre édesanyjától „Az Ides receptkönyvéből, 1900 körül”

Karinthy Frigyestől pedig mi is lehetne, mint egy receptparódia? Húsos fazék képviselő módra „Karinthy Frigyes ’receptje’ a Színházi Életben, 1934”. Ám „Karinthy 1933-ban Vendéget látni, vendégnek lenni címmel közös könyvecskét írt Gundel Károllyal az otthoni vendéglátás praktikus kérdéseiről.”

Bon apetit!