Martin Ford: Robotok kora - Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül?

HVG Könyvek, 2017

Dr Osman Péter ismertetése

Martin Ford: Robotok kora - Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül?

HVG Könyvek, 2017

Dr Osman Péter ismertetése

„A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden!” (Pál 2Kor 5:17 [Károli Gáspár fordítása])

„Minden valószínűség szerint épp egy robbanásszerű innovációs hullám kezdetén vagyunk, amelynek eredményeként szinte minden elképzelhető kereskedelmi, ipari és fogyasztói feladatkört elözönlenek majd a robotok.” (Minden forrásmegadás nélküli idézet a könyvből, kiemelések tőlem – OP)

Az embert szolgáló, a keze által alkotott teremtmény régóta szerepel a gondolkodásban, s vele megjelenik az elszabadulásától, önállósodásától való félelem is. Az Encyclopaedia Britannica is szócikket szentel a Gólem középkori legendájának. A luddizmus viszont már a modern nagyipar hajnalának terméke volt, ’forrón és szilajon’: a szaktudásukkal megkereshető kenyerüket féltő angol takácsok és textilmunkások 19. századi mozgalma a gépesítés ellen, amelyben az egzisztenciájukat érő fenyegetést látták.

A gépesítés ma valóban alapvető ellentmondásnak ígérkező kihatását jól példázza Ford százéves története: „A legifjabb Henry Ford és Walter Reuther, az amerikai autóipari dolgozók szakszervezetének legendás vezetője gyárlátogatáson volt egy nemrégiben automatizált autógyárban, amikor a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója ezzel a gúnyos kérdéssel fordult Reutherhez: »Walter! Hogy fogod rávenni ezeket a robotokat arra, hogy szakszervezeti tagdíjat fizessenek?« Mire Reuther: »Henry! És te hogy fogod rávenni őket, hogy autót vegyenek tőled?«” Az ilyen kérdésre az előrejelzésekkel foglalkozók nemrég még könnyed, magabiztos választ adtak, mondván, hogy az anyagi termelésből kiszoruló munkaerőt felszívja a szolgáltatóipar. Ám jóllehet Ray Kurzweil szingularitásának még az innenső oldalán vagyunk (Kurweil: A szingularitás küszöbén - Ad Astra, 2013, l. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.), már e könyv is tényekkel mutatja, hogy a rohamosan fejlődő robotizálás és mesterséges intelligencia (a továbbiakban: MI) oda is behatol, mindinkább kiszorítva az emberi munkaerőt.

A könyv részletesen elénk tárja: korunknak már nem az a kritikus kérdése, vajon kiszorítja-e az embereket az automatizálás a munkaerőpiacról, hanem hogy ez várhatóan milyen mértékben és ütemben megy végbe, az MI fejlődésével hogyan terjeszkedik a mind magasabb szakképzettséget igénylő munkák felé, s mit tesz ez a társadalmakkal. Erről és az alapul szolgáló technológiai és gazdasági fejlődésről ad széleskörű áttekintést és mélyreható elemzést. Megállapításai a társadalom és a gazdaság egészét felforgató átalakulást valószínűsítenek, amelynek egyik legfőbb tényezője, hogy az exponenciálisan gyorsulva fejlődő technológiák gazdasági hasznosításából származó jövedelemnövekedés szinte teljesen a munkaadóknál marad, ami még inkább érdekeltté teszi őket az automatizálásban.

A szerzőről Ford jövőkutató, szakterülete a mesterséges intelligencia és a robotika hatása a gazdaságra és a társadalomra. E műve 2015-ben elnyerte a Financial Times és a McKinsey Az év könyve díját, amelyet évente ítélnek oda az év legjobb üzleti könyvének, amely „a legmegragadóbb és legélvezetesebb betekintést nyújtja a modern üzlet kérdéseibe”. Már több mint húsz nyelvre lefordították. Az Amazon kiemeli, hogy szerepel a New York Times bestseller-listáján, a Forbes „2015 Legjobb Üzleti Könyvei” válogatásában és az NBCNews.com „2015 12 figyelemre méltó tudományos és technológiai könyve” között. A Wikipediában olvasható, hogy ő volt a 21. században az első szerző, akinek a könyvében – The Lights in the Tunnel, 2009. – erőteljes érvelése jelent meg arról, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia terén megvalósuló haladás végül elavulttá teheti az emberi munkaerő jelentős hányadát. Abban a könyvében helyesen jósolta meg, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő „Killer App”, és mint ilyen a Szilícium-völgy figyelmének középpontjába kerül. (Wikipediából: A Killer App olyan számítógépes program, amely annyira szükséges vagy kívánatos, hogy nagyobb technológiák legfőbb értékévé válik – azaz a fogyasztók azért vásárolnak meg drága eszközöket is, hogy azokon használhassák.)

Ford szoftverfejlesztő céget is alapított a Szilícium-völgyben. A HVG ajánlójából: „Szilícium-völgy közismert vállalkozója és jövőkutatója. A Michigani Egyetemen számítástechnikából, a Kaliforniai Egyetemen pedig üzleti ismeretekből szerzett diplomát. 25 éves tapasztalattal rendelkezik a számítógép-tervezés és a szoftverfejlesztés területén.”

Saját internetes bemutatkozása (mfordfuture.com/about) kiemeli, hogy a jövő technológiájáról és annak velejáróiról szóló írásait közlő lapok közt van a The New York Times, Fortune, Forbes, The Atlantic, The Washington Post, Harvard Business Review, The Guardian és a The Financial Times. Gyakori előadója vállalati és tudományos rendezvényeknek, továbbá kormányzati támogatású eseményeknek és konferenciáknak.

Jöjjenek a szokásos bevezető idézetek.

„Az automatizálási technológia ma már olyan hatékony, hogy még az alacsonyabb bérezésű külföldi munkaerővel is felveszi a versenyt.” („Külföldi”: a szerző amerikai. S ez táplálja a könyvében is bemutatott új trendet, az ipar visszatelepítését az USA-ba. – OP)

„Tekintve, hogy a Foxconn és társai már most nagy precizitást igénylő összeszerelési munkák elvégzésére alkalmas robotokat szállítanak kínai gyáraknak, nincs okunk kételkedni abban, hogy egyszer majd gépek fognak kiszolgálni minket hamburgerrel, tacóval és lattéval a gyorséttermek pultjainál.” (Vagyis kínai automatizált gyárak olcsó kiszolgáló robotjai veszik át ott a munkahelyeket. Itt már találkozunk ennek megvalósult példáival. – OP)

„A beszédfelismerő technológiák (például az Apple-féle Siri) vagy a nagyobb teljesítményű rendszerek (például az IBM-féle Watson) folyamatosan fejlődnek, és az áruk alapján is egyre elérhetőbbek lesznek. Ezek alapján könnyen elképzelhető, hogy a vásárlók hamarosan majd a telefonjuktól is úgy tudnak segítséget kérni, ahogyan régen a bolti alkalmazottaktól. A különbség annyi, hogy az előbbi esetben, természetesen, nem kell eladóra várnunk vagy vadásznunk: a virtuális asszisztens azonnal elérhető lesz, és csak ritkán – vagy talán soha nem – ad téves választ.” (Igazából ez túl szerény prognózis lehet. Feltéve, hogy a majdani kereskedő valóban igyekszik eladni, s nem csupán ráhagyni a szerencsétlen érdeklődőre, hogy boldoguljon, ahogy tud, az új technológiákkal sokkal több lényegi információt tehet elérhetővé a virtuális asszisztens és általa az érdeklődő számára, mint amennyivel akár a viszonylag jól felkészült bolti alkalmazottak is rendelkeznek. Azt már nem is említjük, mennyit ér az olyan mai, gyakori válasz, hogy „kérem, én árufeltöltő vagyok”. – OP)

„Ha eljön az a nap, amikor az infrastruktúra legfontosabb elemeit központi mesterséges intelligencia irányítja, aggodalmaink egy egészen új szintre fognak lépni.” (Ez terrortámadásnak kitettségre utal. – OP)

„Azt a mai napig senki nem volt hajlandó elismerni, és senki nem is nagyon beszél róla, hogy a technológia egyszer tényleg alapjaiban formálhatja át a munkaerőpiacot, és ezzel, végső soron, kikövetelheti mind a gazdasági berendezkedésünk, mind pedig a társadalmi szerződés alapvető átalakítását.” (A társadalmi szerződés itt a jövedelmek elosztására utal. Ennek jövőbeli része lehet – Ford itt beszél róla – az ún. garantált alapjövedelem is. – OP)

„Az elkövetkező években, évtizedekben a megszokottnál sokkal gyorsabb tempójú fejlődésnek lehetünk szemtanúi.” (E jóslás alapja lényegében egy pozitív visszacsatolás – öngerjesztő folyamat – feltételezése, amelyben a jövő innovációi képesek lesznek a további fejlődésük javára fordítani az addigi fejlődés által teremtett, kumulált javakat, s egyben tovább gazdagítani is azokat, erősítve ezzel az újabb innovációk erőforrásait. Az exponenciális fejlődés prognózisa azonban nem csak csupa boldogság: benne van annak valószínűsége is, hogy véges rendszerben törésre vagy robbanásra vezet. – OP)

„Ha kiszámolnánk, hányszorosára növekedett egy komputer számítási kapacitása 1960 óta, és ezt a számot összeszoroznánk az azóta megjelent új mikroprocesszorok számával, az eredmény elképesztő lenne. Elképzelhetetlen, hogy a világ számítási kapacitásainak ilyen mérhetetlenül nagy növekedése végül ne járna drasztikus következményekkel a tudomány és a műszaki élet több területén is.” (Az egyik drasztikus következmény már az asztalainkon és a zsebeinkben ül: az internet, minden lehetőségével és következményével, s az említettekhez nagyon is oda kell tenni szintúgy a társadalmi hatásait. – OP)

„Arra a kérdésre, hogy a jövőbeni [szoftver]fejlesztéseket illetően miben van a legnagyobb potenciál, Charles Simonyi [a Microsoft World és Excel programjainak fejlesztéséért felelős vezetője] ezt felelte: „Erre alapvetően azt tudom mondani, hogy többé senki nem fog rutinszerű, ismétlődő feladatokat végezni.” (S mondd, mit érlel majd annak a sorsa, akinek így nem jut kapanyél? Ez az egész prognózis talán legfontosabb alapkérdése. – OP)

„A számítógép – és lehet, hogy a gépi intelligencia is – akkor éri majd el teljesítőképessége végső határát, amikor a kutatók képesek lesznek egyesíteni akár a mai hardverek sebességét valamivel, aminek a felépítése bonyolultságban eléri az emberi agy bonyolultsági szintjét.” (Vajh mi oka lenne a fejlődésnek itt megtorpanni? A klasszikus ’sci fi’ író Frank Herbert vetít előre a Düne sorozatában egy olyan jövőt, amelyben az emberiség a negatív tapasztalatok nyomán megtiltja az elme gépekkel történő kiegészítését, felturbózását. Ez csak mese, ám Ray Kurzweil A szingularitás küszöbén c. könyvében [Ad Astra, 2013 – Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.] komolyan felveti, hogy „Amikor a gépek szert tesznek arra a képességre, hogy ugyanúgy tervezzék és fejlesszék a technológiát, mint az emberek, csak éppen sokkal nagyobb sebességgel és kapacitással, akkor hozzá fognak férni a saját tervrajzukhoz (forráskódjukhoz), és képesek lesznek módosítani azt.” Ezzel bizony az ember elveszti minden uralmát a dolgok további alakulása fölött! Különösen, mert: „A technológiai változás sebessége nem fog az ember szellemi sebességére korlátozódni. A gépi intelligencia olyan visszacsatolási ciklusban fogja fejleszteni a saját képességeit, amit az emberi intelligencia nem fog tudni segítség nélkül követni.” És Kurzweil idézi e könyvében: „Az első ultraintelligens gép lesz az ember utolsó találmánya.” –OP)

„Egy szinte korlátlan tárgyfelismerő funkciót egy robot alaplapi rendszerébe beépíteni rendkívül nehéz és költséges lenne, az viszont könnyen elképzelhető, hogy a jövőben a robotok – a Goggleshez hasonlóan (a Google képfelismerő és ahhoz információkat gyűjtő technológiája – OP) – hatalmas központi képadatbázisok használatával ismerik majd fel a környezetükben található objektumokat. A felhőalapú képtár folyamatosan frissíthető lenne, és a vizuális felismerő szoftver is azonnal frissülne minden olyan robotban, amelynek hozzáférése van a rendszerhez.” (Vagyis a központi adatbázis tartalmazná a robotok szoftverének frissítését is, amelyet azok onnan kapnának meg automatikusan. Ford itt beszél olyan rendszerről is, amelynél a robotok szoftverének nagy része a felhőben van, s maga a robot intelligens terminálként működik. – OP)

„A specializált, rutinszerű és kiszámítható feladatok elvégzésében a számítógépek folyamatosan drasztikus fejlődést produkálnak, és igen valószínűnek tűnik, hogy teljesítményükkel hamarosan sokakat lepipálnak, akik most még alkalmazottként végzik a feladatokat.” (És innen is ráérzünk, hogy a számítógépeknek már a kávéját is robotok főzik majd, így jaj a legyőzötteknek! – OP)

A szcenárió kiindulása „Az 1960-as években a Nobel-emlékdíjas közgazdászt, Milton Friedmant tanácsadónak kérte fel az egyik fejlődő ázsiai ország kormánya. Elvitték egy nagyszabású állami beruházás helyszínére, ahol munkások tömegei túrták a földet, de elvétve akadt csak egy-egy földmunkagép. Amikor rákérdezett, miért van ez így, az illetékes kormányzati tisztviselő elmagyarázta, hogy a projekt – szándékaik szerint – »munkahelyteremtő program« is egyben. Friedman pikírt válasza azóta szállóigévé lett: »Akkor ásó helyett miért nem inkább kanalat adnak az embereknek?«  Friedman megjegyzésében az a fajta szkepticizmus – sőt nyílt gúny – érhető tetten, amely igen jellemző volt a kor közgazdászaira, akik a közvélemény részéről rendre azzal az általános félelemmel találták szembe magukat, hogy a gépek majd elveszik az emberek munkáját, és tartós munkanélküliséget okoznak. A történelem bebizonyította, hogy a szakemberek szkepticizmusa cseppet sem volt alaptalan. Az Amerikai Egyesült Államokban, főleg a 20. század folyamán, a technológia fejlődése folyamatosan biztosította az össztársadalmi jólét növekedését. (A szöveg egynémely helyen mintha elmaradna a hibátlantól. Itt is. – OP)

Menet közben persze akadtak kisebb buktatók, és volt, hogy komoly törések akasztották meg a folyamatot. Ezekben az átmeneti időszakokban gyakori probléma volt a rövid ideig tartó munkanélküliség, ám az sosem állandósult vagy vált rendszerszintűvé. Új munkahelyek jöttek létre, és az elbocsátott munkások új lehetőségeket találtak maguknak. Ezek az új állások sok esetben még kedvezőbbek is voltak, mint a régiek, a korszerűbb tudásért cserébe magasabb fizetést kínáltak. Különösen igaz volt ez a II. világháború utáni huszonöt évben. Ez volt az amerikai gazdaság ’aranykora’, amelyben látszólag tökéletes békében megfért egymás mellett a gyors technológiai fejlődés és az amerikai munkaerő jóléte. Ahogy fejlődtek a gyártásban használt gépek, úgy javult a gépeket üzemeltető munkások teljesítménye. Ettől ők még értékesebb munkaerővé váltak, és még magasabb bért követelhettek maguknak. A háború utáni időszakban a technológiai fejlődés a pénzt közvetlenül az egyszerű munkás zsebébe tömte, hiszen a munkabér egyenes arányban nőtt a meredeken emelkedő termelékenységgel. Cserébe a munkások a folyamatosan növekvő jövedelmüket szépen elköltötték, ezzel pedig tovább növelték a keresletet azon termékek és szolgáltatások iránt, amelyeket ők maguk állítottak elő.

A növekvő termelékenység és az emelkedő bérek szimbiotikus kapcsolata az 1970-es években kezdett felbomlani. (...) A jövedelmi egyenlőtlenségek az elmúlt években olyan magas szintre emelkedtek, amilyet 1929 óta nem látott Amerika, és világossá vált, hogy az 1950-es években még a munkásokat gazdagító termelékenységnövekedésből származó haszon ma már szinte teljes egészében a tulajdonosok és a befektetők zsebében marad. A nemzeti összjövedelemből a munkaerőhöz vándorló jövedelem aránya folyamatosan csökken, és úgy tűnik, hogy ezt a zuhanást semmi sem állítja meg. A nyerő szériának vége, az amerikai gazdaság új korszakba lépett. Egy olyan korszakba, amelynek legmeghatározóbb eleme a munkások és a gépek viszonyának alapvető átalakulása lesz. Ez az átalakulás pedig a technológiával kapcsolatos alaptételeink egyikét – miszerint a gépek olyan eszközök, amelyek a munkások termelékenységét növelik – végleg átírja majd. Mert a gépek maguk is munkásokká válnak, így a munkaerő és a tőke teljesítőképessége közti határvonal minden eddiginél jobban elhalványul majd. Ennek az egész folyamatnak a hajtóerejét – természetesen – az információ- és kommunikációtechnológia állandó, gyorsuló ütemű fejlődése adja.” (Ford a gazdasági helyzet alakulásának bemutatását statisztikai adatokkal is segíti.. – OP)

Ford a Moore-törvényt idézve jellemzi az információtechnológia exponenciális fejlődési ütemét. Kedvelt példaként ő is az autókat veszi azzal, hogy ha sebességük annak megfelelően nőne, „Ekkora sebességgel 10 –15 perc alatt eljutnánk a Marsra. Nos, így tudnám röviden összefoglalni, hol tart ma az információtechnológia ahhoz képest, amikor az 1950-es évek végén az első, kezdetleges integrált áramkörök a maguk csigatempójában működésbe léptek.”

Tájékozottságáról „Jómagam több mint huszonöt évet töltöttem a szoftverfejlesztésben, így ezt a szédítő gyorsaságú haladást az első sorból nézhettem végig. Azt a hihetetlen fejlődést is testközelből volt szerencsém látni, amely a szoftvertervezésben, valamint a programozók produktivitását növelő eszközök terén ment végbe. Kisvállalkozóként azt is megtapasztaltam, ahogyan az informatika átformálta a cégvezetés gyakorlatát – hiszen az innovációnak köszönhetően sokkal kevesebb embert kellett felvenni olyan rutinfeladatok elvégzésére, amelyek egy vállalkozás működéséhez egyébként elengedhetetlenek. Amikor a pénzügyi válság kibontakozóban volt 2008-ban, azzal kezdtem el komolyabban foglalkozni, hogy milyen következményei lehetnek a számítási kapacitás állandó duplázódásának, illetve főként azt latolgattam, hogy az elkövetkező években, évtizedekben vajon mi az esélye annak, hogy ez a duplázódás drasztikus átalakulást hoz majd a munkaerőpiacon, illetve általában a gazdaságban. Ekkor született meg az első könyvem, a The Lights in the Tunnel: Automation, Accelerating Technology and the Economy of the Future.”

Hideg zuhany jön forgószéllel „Az emberek többségét nagy valószínűséggel váratlanul fogja érni, micsoda fejlődés megy végbe az elkövetkező években, évtizedekben. De nem csak a műszaki újdonságok jellege okoz majd meglepetést: a gyorsuló fejlődésnek a munkaerőpiacra és a gazdaság egészére gyakorolt hatása várhatóan megcáfol szinte mindent, amit eddig a technológia és a gazdaság összefonódásáról gondoltunk. Már most megdőlni látszik az egyik ilyen, sokak által vallott nézet: az, hogy az automatizálás elsősorban a viszonylag alacsony végzettségű és képzettségű munkásokra jelent fenyegetést. Ez a feltevés abból a tényből ered, hogy ők jellemzően ismétlődő, illetve rutinfeladatokat végeznek. Ám mielőtt túlságosan is megnyugtatnánk magunkat ezzel az érveléssel, gondoljunk arra, milyen gyorsan változnak e definíció keretei. Egykor a »rutinfeladat« valószínűleg szalagmunkát jelentett, ma viszont már egészen mást takar. Kétségtelen, hogy a fejlődés továbbra is hatással lesz az alacsonyabb képzettséget igénylő munkákra, ám egy nap rengeteg diplomás értelmiségi is arra ébred majd, hogy a szoftverautomatizálás és az előre jelző algoritmusok fejlődése miatt már az ő munkája sem sokat ér.  Következésképp: az újabb végzettségek és képzettségek megszerzése nem feltétlenül jelent hatékony védelmet a jövőbeni munkaautomatizálással szemben. Vegyük példaként a radiológust, aki orvosként a képalkotó diagnosztikára specializálódott. Egy radiológusnak rendkívül sokáig kell képeznie magát – ez Amerikában a középiskola elvégzése után még jellemzően 13 évnyi tanulást jelent. Ám a számítógépek képelemző képessége rohamtempóban fejlődik. Könnyen elképzelhető, hogy egy nap, a nem túl távoli jövőben, a radiológiai feladatokat szinte kizárólag gépek végzik majd.”

A magasan képzett szakembereket is kiszorítja „Általánosságban is elmondható, hogy a számítógépek rendkívül ügyesen sajátítanak el különféle képességeket, főleg akkor, ha ehhez nagy mennyiségű adat is a rendelkezésükre áll. Ez elsősorban a jellemzően pályakezdők által betöltött állásokat érinti, és ez már most is bizonyíthatóan egy létező probléma. A frissdiplomások kezdő bére az elmúlt tíz év során folyamatosan csökkent, ráadásul mintegy 50%-uk arra kényszerül, hogy olyan munkát vállaljon, amely nem igényel felsőfokú végzettséget. Ahogy azt itt szemléltetni fogom, a magasan képzett szakemberek – többek között az ügyvédek, újságírók, kutatók, gyógyszerészek – foglalkoztatottságát már most jelentős mértékben csökkenti a fejlődő információtechnológia. Ezzel nincsenek egyedül: a munkák többsége alapvetően rutinszerű és kiszámítható, és viszonylag kevesen vannak azok, akiket azért fizetnek, hogy valóban kreatív, alkotó vagy elméleti tevékenységet folytassanak.” (Olvashatunk itt már működő, médiatartalmakat, híreket, kommentárokat alkotó robotokról, zeneszerző robotról is. Arcunkba vigyorog a kérdés: valójában mi az a kreativitás, az az alkotóképesség, amely csakis az embernek a sajátja? – OP)

Minden iparágban csökkenti „Az információtechnológia igazi egyetemes technológiává vált, és a hatása széles körben érezhető lesz. Gyakorlatilag valamennyi jelenleg létező iparág munkaerőigénye csökkenni fog, ahogy az új technológiák beépülnek az üzleti modellekbe – és elképzelhető, hogy ez az átmenet meglehetősen gyorsan fog végbemenni. Ugyanakkor az új, ezután kialakuló iparágak szinte kivétel nélkül már a kezdetektől fogva olyan technológiákat alkalmaznak majd, amelyekkel munkaerőt spórolhatnak. (Az újabb kutatások szerint a munkák 50%-a veszélyben van az Egyesült Államokban – A Lektor)”

Az apokalipszis krómozott lovasa „Mindez arra enged következtetni, hogy egy átmeneti időszak előtt állunk, amikor is hatalmas nyomás alá kerül majd mind a gazdaság, mind pedig a társadalom. Mindazok az általános, közismert jó tanácsok, amelyekkel eddig a dolgozókat és a munkaerőpiacra belépni készülő diákokat láttuk el, a jövőben valószínűleg használhatatlanokká válnak. Az a szomorú igazság, hogy sokan lesznek olyanok, akik mindent jól csinálnak – abban az értelemben, hogy diplomát és szakmát szereznek –, mégsem tudják majd megvetni a lábukat ebben az újfajta gazdaságban. Azon túl, hogy milyen pusztító hatással lehet az emberek életére és a társadalom szövetére a mindebből következő hosszú távú munkanélküliség és alulfoglalkoztatottság, a gazdaság is megfizeti majd ennek az árát. A javuló termelékenység, az emelkedő bérek és a növekvő fogyasztói költések pozitív visszacsatolási lánca a jövőben teljesen felbomlik. Ez a körforgás már most is jelentősen megbomlott: az egyenlőtlenség soha nem látott méreteket ölt, és nemcsak a jövedelmek, hanem a fogyasztás terén is. Jelenleg a háztartások felső 5%-ához köthető a költések közel 40%-a, és ez a trend, amely felfelé haladva még további koncentrálódást mutat, szinte bizonyosan tovább működik. Továbbra is a munkavállalás lesz a vásárlóerő megszerzésének elsődleges mechanizmusa. Ha ez a mechanizmus még tovább erodálódik, megeshet, hogy annyira leszűkül a fizetőképes fogyasztók köre, hogy már nem lesznek elegen ahhoz, hogy biztosítsák a gazdasági növekedést ebben a mi tömegpiaci gazdaságunkban.” („Továbbra is a munkavállalás lesz”? A kibontakozni látszó tendenciák ezt nem igazán erősítik meg. Ford maga is felhozza a garantált alapjövedelem gondolatát. Az még csak esetleges jövő, viszont már régóta valóság, hogy a vásárlóerő nem kis hányadát hitelezéssel azok teremtik meg, akik eladni akarnak. Ennek negatívumait – túlköltekezés – és kockázatait – hitelválság – jól ismerjük, de nem igazán látszik, hogy a vásárlóerőnek ezt a fajtáját érdemben, tartósan vissza lehetne szorítani. Amikor pedig az automatizált árutermelés minőségileg magasabb szintre lép, igen jelentős mértékben kiszorítva az emberi munkát, s ezzel elveszítve annak vásárlóerejét, kritikus kérdés lesz, vajon onnan tovább mi lesz az egésznek a hajtóereje. Az embernek pedig vajon mije marad, amivel megvásárolhatja a megélhetését? Ijesztő kilátás. Még inkább az, ha hozzávesszük Ford megállapítását a záró következtetései közül: „A történelemben egyértelműen megfigyelhető, hogy amikor szűkül az álláspiac, a fokozódó munkanélküliségtől való félelem hathatós eszközzé válik a politikusok kezében. – OP)

Fordulópont felé „Ahogy azt szándékaim szerint ebben a könyvben tisztázni fogom, a fejlődő információtechnológia fordulópont felé tol minket, amelyet követően várhatóan lecsökken az egész gazdaság munkaerőigénye. Ám ez az átmenet nem feltétlenül valamilyen egységes vagy kiszámítható formában zajlik majd. Két szektor – nevezetesen a felsőoktatás és az egészségügy – eddig is erősen ellenállt annak az eróziónak, amely a gazdaság egészében már most kezd látványossá válni. A helyzet iróniája, hogy emiatt az ellenállás miatt a technológia átalakító hatása más szektorokban sokkal súlyosabb negatív következményeket vonhat maga után, mert így az oktatás és az egészségügyi ellátás költségei sokkal nagyobb terhet raknak rájuk.”

Az innováció és az ijesztő valóság „A gyors innovációt szokás tisztán kiegyenlítő erőnek tekinteni, amely képes minimalizálni vagy akár megfordítani az általunk a környezetünkre gyakorolt nyomást. Azonban, amint azt látni fogjuk, számos ilyen feltételezésünk bizonytalan alapokon nyugszik: ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Az ijesztő valóság az, hogy ha nem ismerjük fel a fejlődő technológia következményeit, és nem alkalmazkodunk hozzájuk, akkor lehet, hogy végletes krízishelyzettel kell szembenéznünk, vagyis a durván növekvő egyenlőtlenség, a technológia okozta munkanélküliség és a klímaváltozás hatásai nagyjából egyszerre lépnek működésbe, és sok szempontból felerősítik egymást, és még fokozottabban gyűrűznek tovább.”

Az alapkérdés, amelyre a könyv választ keres „Ebben a könyvben én egy ennél is átfogóbb kérdésre keresem a választ: képes-e az egyre gyorsuló technológia annyira szétzilálni az egész rendszerünket, hogy azt alapjaiban kénytelenek legyünk átstrukturálni, ha azt akarjuk, hogy a jólét korszaka ne érjen véget?” (Valójában a nyugati értelemben vett „jólét korszaka” a ’80-as évek óta gyengül, s erős kérdés, mennyiben és hogyan tartható még. – OP)

Láss! A robotika nagy áttörése a munka világa felé a látásra, vagyis vizuális felismerésre képes robot. „A Microsoft mérnökei építettek egy webkameraszerű eszközt, háromdimenziós gépi látással – ennek részben az a képalkotó technológia szolgált alapjául, amelyet egy kis izraeli cég, a PrimeSense alkotott meg. A Kinect három dimenzióban lát.” „A Kinect legforradalmibb tulajdonsága az ára volt. A fejlett gépi látás technológiája – amely korábban több tíz-, sőt akár több százezer dollárba is belekerült, és egy terebélyes berendezést igényelt –, immár könnyű és kompakt árucikk formájában, 150 dollárért is elérhetővé vált. A robotikában dolgozó kutatók rögtön felismerték, hogy a Kinect technológiájában megvan a lehetőség arra, hogy teljesen átformálja a szakterületüket.” „Az Industrial Perception is úgy döntött, hogy a gépi látás rendszerét a Kinect technológiájára alapozza, és ennek eredményeként megszületett egy elérhető árú gép, amely rohamtempóban közelít ahhoz, hogy szinte emberi módon tudja érzékelni a környezetét és legyen képes kapcsolatba lépni az ott lévő objektumokkal, miközben a való világra oly jellemző kiszámíthatatlanság sem okoz neki problémát.”

Az új munkavállaló „Az Industrial Perception robotja rendkívül specializált gép, amelynek fókuszában a maximális hatékonysággal végzett dobozpakolás áll. (Ford részletesen bemutatja. Maga ismeri fel, válogatja a dobozokat, és azt várják, rakodóteljesítménye hatszorosa lesz az emberének. – OP) A bostoni székhelyű Rethink Robotics a saját fejlesztésű Baxterével más irányba indult. Ez a kisebb súlyú, humanoid gyártórobot könnyen betanítható egy egész sor ismétlődő feladat elvégzésére. A Baxter, amelynek az ára sokkal alacsonyabb, mint egy átlagos amerikai gyári munkás éves bére, lényegében egy lekicsinyített ipari robot, amelyet arra terveztek, hogy emberek közelében is biztonságosan üzemeljen. Rendelkezik kétdimenziós gépi látással, fel tudja venni az alkatrészeket, és még alapszintű minőség-ellenőrzési feladatokat is képes ellátni.

A hagyományos ipari robotok bonyolult és költséges programozást igényelnek. A Baxter betanítása viszont roppant egyszerű: elég, ha végigvezetjük a karját a szükséges mozgássoron. Ha egy létesítményben egyszerre több Baxtert is használnak, akkor elég csak az egyiket betanítani, a többinek már egy szimpla pendrive-val is átadható a tudás. A robot a legkülönfélébb feladatoknál alkalmazható, többek között könnyű összeszerelési munkálatoknál, a szerszámok futószalagok közti szállításánál, csomagolásnál vagy a fémforgácsoláshoz használatos gépek kezelésénél. A játék építőkészleteket gyártó K’NEX-nél arra jöttek rá, hogy a Baxter precíz pakolási technikájának köszönhetően 20 – 40%-kal kevesebb doboz is elég a kiszállításhoz.”

A nagy lehetőségeket kínáló szoftverplatform és a fejlesztés útja „Igaz, hogy a Baxter és az Industrial Perception dobozpakoló robotja két, egymástól teljesen eltérő gép, de mindkettő ugyanarra az alapszoftverplatformra épült. Az ROS sokban hasonlít az olyan operációs rendszerekre, mint amilyen a Microsoft Windows, a Macintosh OS vagy a Google Androidja, csak ezt kifejezetten a robotok könnyű programozására és irányítására tervezték. Mivel az ROS ingyenes és nyílt forráskódú is – ami annyit tesz, hogy a szoftverfejlesztők könnyen tudják módosítani és fejleszteni –, szélsebesen terjed, és válik a robotikai fejlesztések szabvány-szoftverplatformjává. (Ez korunk egyik nagy útválasztója: a szellemi tulajdonra támaszkodó verseny, vagy az arról lemondó, mindenki számára nyitott hasznosítás, fejlesztés, teljesen nyitott együttműködésekkel. – OP)

A számítástechnika történetéből világosan kiderül, hogy amint egy szabvány operációsrendszer és hozzá egy olcsó és könnyen használható programozási eszköz elérhetővé válik, azt hamarosan rengeteg felhasználói alkalmazás megjelenése követi. Így történt ez a személyi számítógépek szoftvereivel, illetve újabban az iPhone-, iPad- és Android-alkalmazásokkal is. Sőt, ezek a platformok ma már olyan telítettek, hogy szinte lehetetlen olyasmit kitalálni, amit ne csinált volna meg valaki már korábban.

Inflexiós pont a fejlődésben, de mennyire? „Jó esély van rá, hogy a robotika területe is hasonló utat jár majd be. Minden valószínűség szerint épp egy robbanásszerű innovációs hullám kezdetén vagyunk, amelynek eredményeként szinte minden elképzelhető kereskedelmi, ipari és fogyasztói feladatkört elözönlenek majd a robotok. A robbanásszerű fejlődésre pedig akkor kerül majd sor, ha elérhetővé válnak azok a szabványosított szoftver- és hardvermodulok, amelyekből viszonylag egyszerűen felépíthető lesz egy-egy új dizájn anélkül, hogy az egészet az alapoktól kellene újrakezdeni. Ahogy a Kinecttel megfizethetővé vált a gépi látás, úgy egyéb hardverösszetevők – például a robotkar – ára is elindul majd lefelé, ahogy a robotok előállítása átcsap tömegtermelésbe. 2013 óta már több ezer szoftverkomponens vált elérhetővé az ROS-szel végzett munkához, és a fejlesztői platformok is elég olcsók lettek ahhoz, hogy szinte bárki belevághasson új robotikai alkalmazások tervezésébe.”

Reshoring! A 20. század második felének nagy, bár nem épp maradéktalanul áldásos innovációja volt az outsourcing, azaz a termelési és szolgáltatási munkák végzésének kitelepítése – ebben a tőke odavitte a munkát, ahol optimálisan alacsony költségekkel dolgozhatott. Igen jelentős szerepe volt ebben a modern infokommunikációnak is. A robotizálás ezt a trendet megfordíthatja. „Az automatizálási technológia ma már olyan hatékony, hogy még az alacsonyabb bérezésű külföldi munkaerővel is felveszi a versenyt.”

„Egy olyan robot, mint Baxter, nyilván számos, rutinfeladatokat végző munkás állását szükségtelenné tudja tenni, ugyanakkor segíthet abban, hogy az amerikai gyáripar versenyképesebb legyen az alacsonyabb jövedelemszintű országokkal szemben. Ami azt illeti, mostanra beindult egy igen jelentős ’visszatelepítési’ (reshoring) trend, amelynek két mozgatója az új technológiák elérhetősége és a külföldi munkavállalók bérköltségének emelkedése. 2012 áprilisában a Boston Consulting Group felmérést készített az amerikai gyáripar cégvezetőinek körében, és azt találta, hogy az évente több mint 10 milliárd dolláros árbevételt elkönyvelő cégek közel fele aktívan törekszik arra, hogy visszaköltöztesse a gyárakat az Egyesült Államokba, vagy legalábbis komolyan fontolgatja azt.”

A gyár visszajön, a munkahely nem „Van azonban a reshoring történetében egy igen jelentős ellentmondás. Hosszú távon még a most újonnan létrejövő, csekély számú gyári állás sem feltétlenül marad majd meg. Ahogy a robotok egyre okosabbak és ügyesebbek lesznek, illetve ahogy széles körben is elterjednek az olyan technológiák, mint a 3D-s nyomtatás, úgy sok gyár egyre nagyobb valószínűséggel fog átállni a teljes automatizálásra.”

A szolgáltatóipar sem adhat menekülést Évtizedekig a mantra és a remény az volt, hogy a modernizálások nyomán a más szektorokból kiszoruló munkaerőt a bővülő szolgáltatóipar veszi fel. Ám Artur C. Clarke bölcs megállapításával „mindenben elérkezik egyszer az utoljára.” (Isten kilencmilliárd neve): „Az Egyesült Államokban és általában a fejlett gazdaságokban a legnagyobb törést a szolgáltatóipar fogja elszenvedni – hiszen ez az a szektor, ahol jelenleg az alkalmazottak döntő többsége dolgozik. A trend már ma is tetten érhető például az ATM-ek és az önkiszolgáló kasszák megjelenésében, de az elkövetkező évtizedben az automatizált szolgáltatások új formáinak robbanásszerű terjedése várható, amely milliók egyébként is viszonylag alacsony bérezésű állását veszélyezteti majd.” Egy látványos példa. „Egy San Franciscó-i startup cég, a Momentum Machines nekilátott, hogy teljes egészében automatizálja a prémium minőségű hamburgerek elkészítését. Amíg egy gyorsétterem alkalmazottjának munkája kimerül abban, hogy a grillre dobja a fagyasztott húspogácsákat, addig a Momentum Machines gépe frissen darált marhahúsból formázza meg és a rendelés beérkezésekor süti ki őket – és még arra is ügyelni tud majd, hogy a hús kívül tökéletesen ropogósra süljön, de belül szaftos és puha maradjon. A gép, amely óránként 360 húspogácsát tud elkészíteni, megpirítja a zsemlét is, felszeleteli a friss hozzávalókat, a paradicsomot, hagymát és uborkát, és azt is tudja, hogy ezeket csak a rendelés beérkezése után tegye a hamburgerbe. A cég becslései szerint egy átlagos gyorsétterem évente körülbelül 135 ezer dollárt költ a hamburgerkészítők munkabérére, így az Egyesült Államok gazdaságában a hamburgerkészítés teljes munkaerőköltsége éves szinten mintegy 9 milliárd dollár. A Momentum Machines szerint gépük alig egy év alatt behozza az árát. Célcsoportjukat az éttermeken kívül kiterjesztik az önkiszolgáló élelmiszerboltokra és a büfékocsikra is, sőt talán ételautomatákat is telepítenek.”

Full-automata szusi-étterem árelőnnyel „A japán Kura szusiétteremlánc 262 éttermében már robotok segítségével készül a szusi, a pincéreket pedig futószalag helyettesíti. A vendégek érintőképernyős paneleken adják le a rendelésüket, és amikor végeztek, az üres tálkákat az asztaluknál lévő nyílásba helyezik. Ekkor a rendszer automatikusan kiállítja a számlát, megtisztítja a tányérokat, majd visszaszállítja őket a konyhába. Ahelyett hogy külön üzletvezetőt alkalmaznának minden egységükben, a menedzserek egy központi létesítményből felügyelik és monitorozzák az éttermek működésének szinte valamennyi mozzanatát. Az automatikán alapuló üzleti modellnek köszönhetően a Kuránál egy-egy fogás csupán 100 jenbe (körülbelül egy dollárba) kerül, vagyis igencsak alámegy a versenytársak árainak.”

Nagypályán is „Könnyen elképzelhető, hogy azok a stratégiák, amelyek beváltak a Kuránál – automatizált ételkészítés, távmenedzsment –, végül megjelennek a gyorsétteremláncoknál is. Már eddig is jelentős lépéseket tettek ebbe az irányba. (...) Ha pedig egyszer az egyik legnagyobb piaci szereplő a fokozott automatizálás révén elkezd majd komoly előnyre szert tenni, a többieknek sem nagyon marad más választásuk, mint hogy a nyomdokaiba lépjenek.

Az automatizálásnak köszönhetően új dimenziók nyílnak majd a piaci versenyben, és a cégek már nemcsak a bérköltség leszorításával tudnak versenyezni egymással. A robotizált gyártás ráadásul higiénikusabb megoldásokat kínál, hiszen kevesebb munkás kerül érintkezésbe az étellel. Nő a kényelem, a gyorsaság és a rendelés pontossága, valamint bővül a személyre szabott rendelési lehetőségek köre. Ha az egyik étteremben már rögzítették a vendég preferenciáit, az automatika révén könnyű következetesen ugyanazt előállítani az étteremlánc többi egységében is. Mindezeket figyelembe véve, azt hiszem, könnyen belátható, hogy egy átlagos gyorsétterem végül akár 50%-kal – sőt talán még nagyobb arányban – is csökkenteni tudja az alkalmazottai számát.”

Kiskereskedelemben A vázoltak olvastán logikailag is adódik a következtetés, hogy ha az automatizálás erre képes, akkor bizonnyal szinte minden hasonlóra. Ez nagy fenyegetés a munkavállalóknak, hiszen „Az alacsony bérezésű szolgáltatóipari állások másik nagy gyűjtőhelye az általános kiskereskedelem.” És valóban: „Az internetes kiskereskedők terjeszkedése miatt elméletileg nem feltétlenül kellene állásoknak megszűnniük. A hagyományos kiskereskedelmi környezetből a munkavállalók átkerülhetnének az internetes cégek raktáraiba és disztribúciós központjaiba. A valóság azonban az, hogy ha a feladatok áttelepülnek a raktárakba, ott már sokkal könnyebb őket automatizálni. 2012-ben az Amazon egy az egyben felvásárolta a raktári robotokat gyártó Kiva Systems nevű céget. A Kiva-robotokat raktáron belüli anyagmozgatásra tervezték. Így ahelyett, hogy a munkás járná végig a sorokat és szedné össze a szükséges tételeket, a Kiva-robot egyszerűen csak bekúszik a raklap vagy a polc alá, felemeli, és odaviszi egyenesen a rendelést összeállító munkáshoz. A padlóra rögzített vonalkódok alkotta hálózatnak köszönhetően a robotok önállóan tudnak tájékozódni. Az Amazonon kívül még számos nagy kiskereskedelmi cég használja őket a raktári munkák automatizálására.” És „Egy Wall Street-i elemző becslései szerint a robotok révén a cég akár 40%-kal is csökkentheti a rendelésteljesítés összköltségét.”

„A Kroger Company, amely az Egyesült Államok egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánca, szintén létrehozott néhány automatizált disztribúciós központot. (...) Az automatizált raktárakban egyáltalán nincs szükség emberi beavatkozásra, egy feladatot kivéve: a raklapokat még mindig a munkások pakolják le és fel a kamionokra.” (Abból, amit itt olvashatunk, felettébb valószínű, hogy hamarosan ezt is robotok végzik. S az olcsó, pontosan és megbízhatóan dolgozó robotok talán visszahozhatják a vásárlás elveszett Paradicsomát, a közelünkben lévő, kellemes boltokat is. – OP)

Felhőalapú robotika „Lehet, hogy a robotforradalom egyik legfőbb motorja az ún. felhőalapú robotika (cloud robotics) lesz – a kifejezés arra utal, hogy a mobil robotokat életre keltő tudásanyag nagy része átvándorol a felhőbe, néhány hatalmas, elosztott számítógépközpontba. A felhőrobotika megszületését az adattovábbítás sebességének óriási léptékű növekedése tette lehetővé: a fejlett robotikához szükséges számítások nagy része ma már ’kiszervezhető’ a hatalmas adatközpontokba, miközben az egyes robotoknak hozzáférést tudunk adni egy egész hálózatnyi erőforráshoz. Ennek köszönhetően – természetesen – olcsóbb lesz robotokat építeni, hiszen így kevesebb lokális számítógépes kapacitás és kisebb memória is elég hozzá; illetve így egyszerre több gépen is elvégezhető a szoftverek azonnali upgrade-elése. Ha az egyik robot a központi gépi intelligencia segítségével tanul és alkalmazkodik a környezetéhez, akkor az az újonnan megszerzett tudás azonnal elérhetővé válik bármely másik gép számára is, ha belép a rendszerbe. Így aztán a gépi tanulás könnyen kiterjeszthető sok-sok robotra. A Google már 2011-ben bejelentette, hogy támogatja a felhőrobotikát, és egy olyan felhasználói felületet biztosít hozzá, amely révén a robotok kihasználhatják az Android-eszközökre tervezett összes szolgáltatást.”

S ezzel a bemutatásban is elérkezett az utoljára. A könyv viszont még nagyon sok izgalmas tudást és prognózist kínál. Már csupán a továbbiak fejezetcímeit hozzuk ide:

Ø Információtechnológia: a példátlan felforgató erő

Ø Veszélyben a szellemi munkát végzők állásai

Ø A felsőoktatás átalakítása

Ø A nagy kihívás: az egészségügy

Ø A jövő iparágai és technológiái

Ø A fogyasztók, a növekedés korlátai… és a válság?

Ø Szuperintelligencia és szingularitás

Ø Az új gazdasági paradigma

Ø Konklúzió

Ha az olvasottakon gondolkodva haladunk benne, a könyv izgalmasabb a legjobb sci-fi műveknél – még úgy is, ha az intellektuális tartalmát vesszük, s nem azt, hogy a tét itt maga a civilizációnk jövője. A baj az, hogy nem lehet ezt letenni, és a „józan lét útjára visszahullva” (Radnóti Miklós: Levél a hitveshez) megnyugodni, mert ez maga a lét, ha sokban mind kevésbé érezzük józannak. Ez is benne van a végkövetkeztetésében:

„A legnagyobb veszélyt egy lehetséges végletes krízishelyzet kialakulása jelenti, amikor is a technológia okozta munkanélküliség és a klímaváltozás hatásai nagyjából egyszerre jelentkeznek, és sok szempontból támogatják vagy akár még fel is erősítik egymást. Ha valahogy mégis képesek leszünk a technológiai fejlődés révén megoldást találni – felismerve, hogy a fejlődés milyen hatással van a foglalkoztatottságra meg a jövedelemeloszlásra, és alkalmazkodva ennek következményeihez –, akkor talán bízhatunk egy optimistább kimenetben. Ezeknek az egymással összefonódott erőknek a kibogozása, valamint egy széles körű biztonságot és prosperitást nyújtó jövő megteremtése lehet korunk legnagyobb kihívása.”