Tericum Kiadó, 2008
Dr Osman Péter ismertetése
„Az al-Kaida két meggyőződés házasságából született:
hogy a hit erősebb, mint akár a fegyverek, akár a népek; és hogy azok léphetnek
be a csodáknak ebbe a szent világába, akik eltökélten meg akarnak halni.”
(Idézet a könyvből)
Macchiavelli, a hatalomgyakorlás máig is egyik
legkiemelkedőbb technikusa azt tanítja, az ellenséget egyetlen megsemmisítő
támadással úgy össze kell zúzni, hogy soha többé ne legyen ereje talpra állni,
visszavágni. Ezzel szemben Szun-ce, a 2500 éve élt kínai stratéga A hadviselés
tudománya c., a modern menedzsment szakirodalom egyik alapműveként is becsült
könyvében azt mondja, hogy az igazán jó tábornok harc nélkül győzi le az ellenfelet.
Bölcs alapelv, hiszen így okozza a legkevesebb veszteséget az övéinek, s szintúgy
mindabban, amit a győzelem révén azoknak szerezhet meg.
Már ennyiből is látszik, milyen ritkán található
megfellebbezhetetlen érvényű útmutatás a küzdelem tudományához és művészetéhez.
Ilyen azonban az az elv, hogy ellenféllel, ellenséggel csak úgy szabad
megküzdeni, ha előtte a lehető legjobban kiismerjük. Ostoba hadviselés, amely
nem ebből indul ki, folytassák bár tárgyalóasztalnál vagy valódi háborúban.
Ezért bolondok vagyunk mindahányan, ha úgy nézünk szembe a szélsőséges iszlám
terrorizmus fenyegetésével, benne szeptember 11-nek a világunkra nehezedő
hatásaival, hogy nem próbáljuk megérteni a gyökereit, s főként azoknak a
motívációját, akik szent háborút látnak benne. (Annál is inkább, mert véres
példák hosszú sora bizonyítja: még a legmodernebb eszközök birtokában is
csaknem tehetetlenek vagyunk azokkal szemben, akik készek a céljukért feláldozni
a maguk, s mások. életét.) Ebben a megértésben sokat segít Lawrence Wright
könyve, amely hatalmas tényanyagot dolgoz fel a hivatásos oknyomozó-elemző
magas színvonalú szakszerűségével. A szerző a nagynevű The New Yorker magazin
főmunkatársa, a New York University School of Law Jog és Közbiztonság
Központjának kutatója, e könyvéért 2007-ben megkapta a tényirodalom
Pulitzer-díját, s a média nagynevű szakértői gyakran hivatkoznak rá az
al-Kaidára és a szeptember 11-i támadásokra vonatkozó háttér információk kitűnő
forrásaként. Címe a Korán szavából van: „Bárhol is vagy, a halál rád talál, még
a magasba nyúló toronyban is.”
Wright öt éven át dolgozott e könyvén, a dokumentáció
kutatáson túl több száz interjút is készített hozzá. Művéből kibontakozik
napjaink iszlám fundamentalizmusának egyik legmarkánsabb vonulata, a gerilla
hadviselésre és terrorra szakosodott al-Kaida útja. Ez, amint azt a szerző
mélyre ható alapossággal bemutatja, Amerikában kezdődött, és néhány ember
mindenre elszánt akaratából vezetett szerveződéseken és hadszíntereken át a
mérföldkőnek számító szeptember 11-i támadásokig. Végigkövethetjük, hogyan vált
olyan erővé, amely egyebek közt Afganisztánban egy maroknyi harcossal szembe
tudott szegülni a Szovjetunió félelmetes haderejével, és a világ számos pontján
jelentős szerepet játszott abban, ahogyan a kultúrák 20. századi szembenállása
és harca kibontakozott. Mindehhez igen árnyalt, jellemző részletekben gazdag
közelképeket kapunk az emberekről, akik kulcsszerepet játszottak/játszanak
al-Kaida létrejöttében és működésében, s hogy mi motiválta őket
Nem elég az ellenséget megérteni - önmagunkat is kell, olyan
jellemzők megismerésével is, amelyek tudomásul vétele nagyon nem kellemes. Ez
az egész tragikus történet nagyon sokat elmond arról is, hogy a 20. század
nyugati civilizációjának milyen jellemzői, impulzusai, hibái hajtották előre a
modern iszlám fundamentalizmus és az al-Kaida kialakulását, megerősödését, e
civilizáció elleni romboló harcát. A maga nemében alapmű a világunk megértéséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése