Rostás Péter: Mágnások lakberendezője - A Friedrich Otto Schmidt Lakberendezőház története (1858–1918)

Rostás Péter: Mágnások lakberendezője - A Friedrich Otto Schmidt Lakberendezőház története (1858–1918)- Geopen, 2010

Dr Osman Péter ismertetése

„Ha majd először jobb székeken ülünk, akkor fogunk jobb emberekké is válni.” ◙ „Az iparban megjelenő modern művészet osztálykérdés. Ez a döntő.” ◙ „Öreg bútorok és fiatal idegességek - ez a modern.” ◙ „Az igazsággal, legyen akár többszáz éves is, erősebb a kapcsolatunk, mint a hazugsággal, amely mel-lettünk jár” - Mottók a könyvből.
Rostás Péter e műve nagyon alapos, szakszerű kutatómunka eredményeinek igen magvas, tanulságos feldolgozása. Címe szerint egy nagynevű cég pályájának és komoly kulturális jelentőséggel is bíró tevékenységének története, s valóban ez is áll a szerző történetírásának és ahhoz kapcsolódó elemzéseinek és értékeléseinek fókuszában. Ennek révén viszont mélyreható betekintést kapunk abba a társadalmi, gazdasági és kulturális környezetbe, amelyben a cég működött, s amelyben meg kellett találnia a vevőket a maga különleges termékeire és szolgáltatásaira. S mielőtt itt az „alapos” és „szakszerű” jelzők bárki számára is a „száraz”, netán „túlzottan elvont” (magyarán, a laikus számára unalmas) szinonimájaként érződne, emeljük ki, hogy a robusztus album több érdeklődési kör nézőpontjából is kiemelkedően érdekes ismeretanyaggal szolgál. Szintúgy azt is, hogy a több mint 700 képet tartalmazó illusztrációs anyagával a bútor- és az enteriőrművészet egy nagyon is meghatározó jelentőségű korszakában született alkotások bámulatos, csodálatosan gazdag és sokszínű kép-tára.
Igazából maga a korszak, amelyet e kötet áttekint, s még inkább annak a második fele volt igen nagy jelentőségű, az akkor végbement fejlődésnek köszönhetően, s az ebből adódó lehetőségek meglovagolása tette meghatározó fontosságúvá a bútor- és az enteriőrművészet e fejlődési szakaszát. E korszak második fele hozta el a modern kor első - és valószínűleg egyben utolsó - egységes, nagy művészeti stílusának, a szecessziónak a kibontakozását és diadalme-netét. Annak híveit egy új hit lelkesítette: a remény, hogy a születőben lévő nagyipar, s mindaz a modernség, amelyet attól reméltek, aranykort képes hozni, hogy a születőben lévő Gólem az emberiség szorgos, engedelmes, hasznos szolgája lesz. A szecesszió e lelkesültségben tudatosan törekedett arra, hogy a tárgyalkotást a hétköznapok életminőségének javítása szolgálatába állítsa. Arra, hogy a kialakítás növelje a tárgy értékét, a tárgy büszkén hirdesse az értékét, s mind-ezekkel iparrá tegye a szép, hasznos, mívesen igényes tárgyak termelését, s kívánatos életminőséggé azok használatát. Az ezt követő art decoban még ennek visszfénye csillogott a modern technika szellemiségének hangsúlyozásával, a további stílusokban azonban már megjelent a zavarodottság, a kiábrándultság és a döbbenet annak felismerése nyomán, hogy az ember a modern nagyiparban és az arra támaszkodó viszonyokban nem a remélt jótevőt teremtett magának, ha-nem nehezen - talán egyáltalán nem - domesztikálható fenevadat.
Az itt leírt korszakban azonban még messze nem ez utóbbiaknál tartunk. Valószínűleg nem nagy túlzás azt mondani, hogy itt a maga nemében korszakalkotó fejlődés megy végbe, amelynek lényege, hogy új társadalmi rétegek zárkóznak fel a luxusipar e szegmenseinek, a bútor- és az enteriőrművészetnek a fogyasztói közé, s megindul az a folyamat, amely a későbbiekben, az ipari formatervezésnek a nagyipari alkalmazása révén elviszi az alkalmazott művészetet a társadalom mind szélesebb köreihez. E folyamatnak két alapvető mozgatója volt: egyrészt az új közönségben fel kell kelteni az érdeklődést e luxustermékek iránt, másrészt a magabiztos bátorságot, hogy merhetik azokat maguknak is igényelni, hogy megmutathatják általuk /is/ a gazdasági és társadalmi felemelkedésüket. Ezt is nyomon követ-hetjük a Friedrich Otto Schmidt Lakberendezőház története révén.
A szerzőnek nagyon erős szakmai alapja van ahhoz, hogy fölényes biztonsággal kezelje a témáját: művészettörténész, a cég történetét és tevékenységét dokumentáló archívum igen jelentős hányadát őrző Kiscelli Múzeum igazgatója, és bútorgyűjteményének kurátora. Könyve tanúsítja, hogy minden bizonnyal hibát-lanul alapos kutatómunkát végzett a Friedrich Otto Schmidt Lakberen-dezőház (a továbbiakban: Schmidt-ház) történetének, valamint alkotó- és üzleti tevé-kenységének feltárására. Így biztosak lehetünk, hogy a kultúr-, művészet-, társadalom- és gazdaságtörténeti részletekben bővelkedő ismertetése szakmailag helytálló, hiteles áttekintést és információkat nyújt. Műve egyúttal kiváló forrásmunka: Rostás utal rá, hogy azt a tudományos dolgozat igényével írta, s ez egyértelműen meg is mutatkozik az egész tárgyalásmódban. Alaposságát jelzi az is, hogy a szöveget kiegészítő hatalmas jegyzetanyag 1164 tételből áll.
A könyvnek itt a gazdasági nézőpontú olvasatát emeljük ki, amely önmagában is igen figyelemre méltó. Amint olvasható, a Schmidt-ház az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legjelentősebb enteriőr- és iparművészeti vállalkozása volt, s tevé-kenységének számottevő hányada kötődött Magyarországhoz. Különösen érdekessé teszi, hogy - amint arra fentebb már utaltunk - a benne leírt időszakban, főként annak második felében ment végbe az ipar- és gazdaságfej-lődésnek az a szakasza, amely létrehozta a kifejezetten az ipar számára alkotó formatervezést, és a modern ipari termelés egyik fontos eszközrendszerévé, a termékfejlesztés fontos eszközévé tette azt, és új piaci szegmenseket teremtett a formatervezett termékek kínálatának és az irántuk megnyilvánuló keresletnek a létrehozásával. Megmutatkozik ez a Schmidt-ház tevékenységében is. A könyv - valójában gazdagon illusztrált album - dokumentáció értékű ismertetéseket és képanyagot közöl a cég bútor- és enteriőrművészeti alkotásairól és termékeiről. Ezek jelentős részében már megjelennek a későbbi, nagyüzemileg gyártott búto-rok és egyéb lakberendezési termékek előképei, prototípusai.
A Geopen ismertetője írja, hogy „Abban a korszakban, amikor a lakberendezés ügye szenve-délyes ’hitviták’ tárgya és világnézeti kérdés lett, a Friedrich Otto Schmidt cég által kínált történeti és modern stílusegyveleg a született és a pénzarisztokraták rétegének volt önkifejezé-si, önreprezentációs eszköze.” Rostás érzékletesen, példák és tendenciák felvonultatásával mutat rá, hogy e ’hitviták’ valójában nagyon is evilági törekvések ütközései voltak, jelesül a körül dúltak, hogy kik tudják vásárlókként meghódítani maguknak a lehetséges vevőközönsé-get - magyarán, a piacért ment a harc. Magáról a ’hadszíntérről’ így idézi egyebek közt Fritz Minkusnak, az Osztrák Művészeti és Iparmúzeum vezetéséhez szorosan kapcsolódó szakírónak 1901-ben közreadott elemzését: „Az osztrák ipart a hagyományosan meglévő versenyképessége elvesztése fenyegette, mert fenyegető volt, hogy az arisztokrácia és a körülötte csoportosuló osztályok, röviden a hangadó körök, látva a hazai kézművesség művészeti visszamara-dottságát, fokozatosan hozzászoknak ahhoz, hogy iparművészeti szükségleteiket külföldi piacokon elégítsék ki, elsősorban Angliában. (...) Azokat a bútorokat, amelyeket az új társadalmi szokások, illetve az élet praktikus oldala, a ház gyakorlati funkciókat szolgáló helyiségei, mint a könyvtár és a dolgozószoba berendezése megkövetelt, a kandalló előtti fotelek, a könnyen mozgatható tea- és játékasztalkák, valamint a télikertek és parkok gyékénybútorai, Angliából hozatták be, mert a hazai ipar semmi használhatót nem tudott kínálni, ráadásul az angol bútor anyagminőségben és kidolgo-zásban összehasonlíthatatlanul jobb volt a hazainál.”
A könyv elénk tárja a bécsi Secession művészeti csoportnak és az Osztrák Művészeti és Iparmúzeumnak a vásárlói hajlandóságot is erőteljesen befolyásoló művészeti ízlés feletti uralomért folytatott harcát is. Mindezekben a hadjáratokban jeleskedett -a maga érdekkörében - nagyon sikeresen a Schmidt-ház is, sikerének két fő forrása pedig a módszeres kapcsolatépítés, valamint a hasonlóképpen módszeres termékfejlesztés volt. Aki pedig ebben és Rostás sok meg-állapításában azt véli felfedezni, hogy a cég kiválóan alkalmazta és hasznosította azt, amit ma marketing szemléletmódnak és arra épülő üzleti stra-tégiának neve-zünk, az cseppet sem téved. Ez is egy jó példa arra, hogy a tudás, a sikerre vezető gyakorlat - technika - nem azzal születik meg, hogy nevesítik, hanem hogy eredményesen alkalmazásba veszik. Elvégre a Schmidt-ház számos itt látható alkotásában is már megtestesül az ipari formatervezés anélkül, hogy annak idején használták volna ezt a fo-galmat.
Szakmai érdekességként, közbevetőleg emeljük itt ki a következőket: Az Osztrák Művészeti és Iparmúzeum vezetését 1897-ben vette át Arthur von Scala, aki addig az 1873-as bécsi világkiállítás nyomán 1875-ben életre hívott Osztrák Kereskedelmi Múzeum vezetője volt. Amint olvasható, utóbbi elsősorban piacszervező, kiállításrendező, információs és közvetítő irodaként működött. Másolatokat és olyan eredeti darabokat is árusított, amelyeket másolás céljá-ból vettek meg Londonban. A közönség és az iparosok ízlésének formálásában a másolás és az előállított darabok értékesítésének megszervezése mellett előadá-sok tartásával is részt vett. Mindez kétségkívül igen modern és hasznos szerepkör volt. A Schmidt-ház is az ügyfelei közé tartozott, a raktárkönyvek alapján tudjuk, hogy már 1889-től vásároltak tőlük modelleket.
Visszatérve a történetének fő vonalához, a cég az arisztokratákkal és nagypolgárokkal kialakított szoros, bensőséges üzleti kapcsolatokra építette a tevékenységét. Ezt az üzletpolitikát követte Magyarországon is, így jutott hozzá, hogy - amint arról részletes képet kapunk - az egyik legfontosabb szerepet játszotta a századforduló körül, és azt követően a magyarországi késő historizmus kastélyainak és budapesti városi palotáinak berendezésében. (Közbevetőleg jegyezzük meg, szakmai érdekességként, hogy e munkái jelentős részben a fennmaradt pénzügyi kimutatásokból követhetők.) Nyilvánvaló, hogy ezt csak úgy érhette el, hogy a megren-delői mindig elégedettek voltak a szolgálataival. Az eredmény pedig kiválóan megmutatkozik Rostás történetírásában: A cég az 1880-as évek végétől Bubics Zsigmond püspök megrendelésére végezte a kassai püspöki palota be-rendezésének megújítását. Ehhez mai szemmel nézve is modernnek ható bútorokat is terveztek.
Bubics püspök ajánlotta be Max Schmidtet a 120 szobás fertődi Esterházy-kastély hat éven át tartó restaurálásának elvégzésére, amelyet ő a visszaemlékezéseiben élete mestermunkájának nevezett, s elmondása szerint ezért jött Magyarországra, ahol le is telepedett. Az Esterházy-hitbizomány zárgondnokaként is működő püspök bízta meg a Schmidt-házat a majorátus in-gatlanainak több mint tíz éven át tartó felújítási és berendezési munkáinak elvégzésével, s ennek során részt vettek a pottendorfi várkastély, a lékai vár, a kismartoni kastély és hercegi vasúti váróterem (!! - OP), a budai Tárnok utcai Esterházy-palota felújítá-sában és berendezésében is. A Bubics kapcsolat hozta meg a megbízást a temesvári püspöki palota berendezésére is. Rostás az Esterházy-megbízások közvetlen hasznaként emeli ki azt is, hogy azok hatására bővült a cég modellválasztéka.
A Schmidt-háznak más magyarországi munkái is voltak. Max Schmidt tervezte, s cége vitelezte ki Budapesten a Wodianer-palota belsőépítészeti kialakítását, s ugyanebben az időben vettek részt a budai Emmer-palota berendezésében. Ez utóbbinál olvashatjuk, hogy a lépcső-házban ma is meglévő eozinmázas kandalló a formája alapján a Zsolnay gyárnak tulajdonítható, amelyet méltán nevezhetünk a korabeli honi ipar egyik zászlóshajójának.
Munkáik, elsősorban az Esterházyaktól elnyert megbízás, valamint a magyar történészi és iparművészeti közéletben fontos szerepet játszó Bubics püspök révén a cég bekapcsolódott a magyarországi kiállítási életbe, és 1898-ban visszatért az osztrák iparművészeti kiállításokba is. Hírnevének öregbítésében nagyon hatásos eszközül szolgált részvétele a magyarországi millenniumi kiállításon, amelyen a fertődi Esterházy-kastély bizonyos szobáinak másolatával, az ún. Esterházy-szobasorral szerepelt.
A cégnek a könyvben 1918-ig követett története természetesen nagyon sok további tanulsággal érdekességgel szolgál. Az 1870-es évekkel kezdődő időszak Magyarország gazdasági aranykora volt. Nyilvánvalóan ezzel vág össze, hogy - amint sok egyéb közt Rostás elmondja - a magyar úri közönség az 1890-től kezdődő két és fél évtizedben roppant nagy piacot jelentett a luxusipar, az előkelő lakberendezést kínálók számára, s a Schmidt-ház itt őket célozta meg. Max Schmidt, azaz immár Schmidt Miksa 1894-ben kárpitos iparűzési engedélyt váltott ki Budapesten, s vélhetően 1902-ben nagyszabású boltot nyitott a Lipót körúton, Weiss Bertold (Weiss Manfred bátyja) bérházában. A Schmidt-ház kitűnő manőverező tehetségét bizo-nyítja az is, hogyan fogták ki a szelet a protekcionista és nacionalista magyar iparművészeti élet éppen őket támadó hangadóinak vitorlájából: látványosan bekapcsolódtak egy hazafias megmozdulásba, a Vörösmarty Mihály születési évfordulója alkalmából a szobrának felállítására indított gyűjtő-akcióba. Igen elmés fogás volt ebben, hogy Schmidt Miksa, azon túl, hogy adakozott a szoboralap javára, az 1901 február 16-án megnyitott kiállításán egy teljesen berendezett „magyar főúri lakást” mutatott be, amelynek megtekintéséért 2 koronás belépődíjat szedett - e külön belépődíj a közönség szemében minden bizonnyal erőteljesen felértékelte e bemutatót -, és az ebből befolyt összeget szintén az emlékmű javára ajánlotta fel.
1903 tavaszán Schmidték főszerepet játszottak a Magyar Iparművészeti Társulat lakberendezési kiállításán az Iparművészeti Múzeumban. Bécsen kívül itt, a múzeum középudvarában kialakított négyszobás lakástárlaton mutatkozott be első alkalommal a cég modern lakberendezés kínálata.
Rostás elmondja, hogy körülbelül 1903-ra tehető annak időpontja, hogy Schmidt Miksa Ma-gyarországra költözött. Habár a bécsi cég továbbra is az ő tulajdona maradt, és továbbra is az övé volt a döntő szó az üzletmenetet érintő kérdésekben, ideje nagy részét ettől kezdve a ma-gyar fővárosban töltötte, és - ami a mi szempontunkból ennél is lényegesebb - az itteni iparművészeti közéletnek lett részese. Ettől kezdve Budapesten bővült a cég modern modellreper-toárja. Magyar tervezőket vontak be új modellek kifejlesztésére, és velük együttműködve vettek részt kiállításokon, s viteleztek ki különféle megrendeléseket. A Ma-gyarországon való megtelepülés indítékai között igen figyelemre méltó, hogy ezzel egy igen komoly akadályt tudtak elhárítani az itteni gazdasági térnyerésük útjából: ez volt a leghatékonyabb módja, hogy a maguk tekintetében leszereljék a hazai iparművészeti közéletnek a patrióta indíttatású, s ezért - főleg az osztrák - ipari, szellemi és művészeti importtal szemben ellenséges magatartását, amely az állami megrendeléseknek a hazai cégekre való korlátozásában is megnyilvá-nult.
Végezetül, nem hagyható említetlenül, hogy a könyv jelentős hányada színes, élvezetes ol-vasmányként is gyönyörködtet (s ha már ezt a szót használtuk, említsük ismét a felsőfokú dicséretet érdemlő, bámulatos képanyagát). S érdekes kérdésekre vezet végiggondolni, vajon mi lehet annak az oka, hogy a mai Magyaror-szágon, az üzleti életnek a nagyközönség előtt megmutatkozó nyilvánosságában vagy tényleg nem jelenik meg ilyen szolgáltatásokat kínáló cég, vagy pedig rendkívül alacsonyan tartja a profilját.