2010. június 29., kedd

Újabb idézetek Einsteintől

Alice Calaprice (szerk.): Újabb idézetek Einsteintől - Alexandra Kiadó, 2010

Dr Osman Péter ismertetése

„Einstein akkor is minden idők egyik legnagyobb elméleti fizikusa lett volna, ha egyetlen sort sem ír a relativitásról.” - Max Born
„Engem azért ünnepelnek, mert mindenki érti, amit csinálok, téged pedig azért, mert ait te csinálsz, azt senki sem érti” - Charlie Chaplin (Idézetek a könyvből)

Hozzáállástól függően, akár szerfelett könnyű is jellemezni ezt a kötetet. Ha lehet röviden, úgy tökéletesen elegendő azt mondanunk róla, hogy rendkívül érdekes, sokszínű gyűjtemény az emberiség egyik legnagyobb (ismert) zsenijének mondásaiból, papírra vetett gondolataiból, kisebb részben pedig róla szóló fontos és/vagy érdekes háttérinformációkból. Mindenkinek érdemes elolvasnia, aki szeret gondolkodni a világról, s ehhez szívesen pillant bele, hogyan teszi ezt minden idők egyik legnagyobb tudósa, aki igencsak aktívan élte végig a csodálatos és elátkozott 20. század legziláltabb korszakát. Azon könyvek egyike, amelyeknél önmagunk elleni vétek, ha kihagyjuk.

Manapság azonban, midőn az ajánlás jelzői rég ronggyá foszlottak a marketing kommunikáció darálóiban, félő, hogy - Rostand Cyranójának szavaival - „ez szimplán hangzik, így nincsen hatása, mondhatta volna szebben, kis lovag”. Szóljunk hát kissé bővebben is róla.

A kiadó ismertetőjéből idézve ”ez a mintegy ezerkétszáz idézetből álló gyűjtemény az első, amely tematikusan rendezi a nagy tudós gondolatait. A kötet Einstein számos oldalával megismerteti az olvasót: a jóindulatúval és a rosszmájúval, a meleg, humoros emberrel és a hideg, elutasító tudóssal, a közszereplővel, akit kezdetben magával ragadott a népszerűség mámora, de aztán keserűen igyekezett elzárkózni a nyilvánosság elől. A gondos forrásmegjelölésekkel ellátott idézeteknek és a kiegészítő információknak köszönhetően minden eddiginél átfogóbb és tisztább képet fest a fiú, férj, apa, szerető, tudós, filozófus, idősödő özvegy, humanitárius és hű barát Einstein életéről. E gyűjtemény alapján talán még érthetőbbé válik, hogy a valódi és a képzeletbeli Einstein miért nyűgözi le még most, a huszonegyedik században is az embereket szerte a világon”. Arról is kapunk egy kisebb összeállítást benne, hogy mások hogyan vélekedtek Einsteinről.

Tessék bárhol beleolvasni Einstein gondolataiba, és megragadó, lebilincselő intellektuális élményben lesz részük. Bármily kritikusan is forgatjuk e vaskos kötetet, az csupán egyetlen okot ad panaszra: milyen kár, hogy nincs benne egy olyan név- és tárgymutató, amelynek segítségével rákereshetnénk kulcsszavakkal, hogy kiről, miről mit mondott. Mind időszerűbb például a neki tulajdonított híres mondás: „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” Tárgymutató híján még a tematikus tagolás mellett is a könyv jelentős részét kell elolvasni, hogy lássuk, szerepel-e benne. Igaz viszont, hogy e keresés során hamar rájövünk arra, amit Paulo Coelho is oly csodálatosan érzékeltet A zarándoklat c. művében (Athenaeum Kiadó, 2006, 2010): a szellemi gazdagodás igazi forrása nem is a cél elérése, hanem maga az út. Ez esetben is akár megtaláljuk, amit keresünk, akár nem, a nagy élmény mindenképpen maga a tallózgatás Einstein gondolataiban, és - a témánál maradva - olyanok felbukkanása, mint „Ha attól félsz, hogy az intelligencia veszélyes, próbáld csak ki a tudatlanságot”; „A józan ész nem más, mint a tizennyolc éves korunkra összegyűjtött előítéleteink összessége”; „A veszteség és a kudarc. E kettő nevel és tisztít a legjobban”. Néha ellenben a válogatás próbára is teszi az ítélőképességünket. „Ha a tények nem illeszkednek az elmélethez, változtasd meg a tényeket” olvasható, bármi kommentár vagy jegyzet nélkül. Namármost, ez vagy Einsteinnek a politikai statisztika hitvallásához adott hozzájárulása, vagy valamilyen maró megjegyzése, amelyről biztosra vehető, hogy nem szó szerint gondolta. Pár sorral arrébb pedig ilyeneket olvashatunk: „Az életet csak kétféleképpen élheted. Az egyik, hogy semmin nem csodálkozol. A másik, hogy mindenen elcsodálkozol” és „A tudatosság legalsó szintje a "tudom", aztán jön a "nem tudom", majd a "tudom, hogy nem tudom", végül pedig a "nem tudom, hogy nem tudom"”, amit ugyebár a vége úgy megcsavar, hogy nehéz értelmezni. Közvetlenül utána jön viszont egy megragadó megállapítás: „Az intelligencia szintjei a következők: okos, intelligens, briliáns, zseni, egyszerű” - ami kristálytiszta, már ha az egyszerűt az Einstein-osztályú zsenik körében értelmezzük. A következő tétel pedig egészen másként maga a tökély: „A halál azt jelenti, hogy az ember nem hallgathat többé Mozartot”.

Az itt érintett témák sokfélesége miatt az olvasó, érdeklődési körétől függően, esetleg találhat olyanokat is, amelyek neki kevésbé fontosak. Ám így is, az ember beleolvas, és nem képes elszakadni tőle, akár önmagáról szól Einstein, akár a világról, akár a tudomány nagy kérdéseiről, akár a hétköznapi élet banalitásairól. Egyáltalán nem állítjuk ezzel, hogy minden kijelentése helytálló. Bizonyos részük az időszerűségét is elveszítette, de mindegyikük érdekes, ha másként nem, hát azzal, hogy Einstein világába vagy korába ad bepillantást. Nagyon reméljük például, hogy amiket Németországról mond, az egy soha vissza nem térő, gyilkos korszak jellemzése. Aligha tagadható ellenben, hogy a mi korunkra is érvényesek a következő, majd hatvan éve mondott szavai: „Egyre tökéletesebb eszközök és egyre zavarosabb célok: szerintem ez az, ami leginkább jellemző e korra”. S bárcsak mondhatnánk, hogy reánk aztán nem igaz a Lánczos Kornélhoz, a világhírű magyar matematikushoz és fizikushoz intézett keserű kijelentése: „Az ember bivalycsordába születik, és örülhet, ha idő előtt nem tapossák agyon”.

További apró ízelítőül még néhány idézet az önmagáról mondottakból: „Nem ettem eleget a Tudás fájáról, de a hivatásom okán folyamatosan gondoznom kell.” „A képzelet fontosabb, mint a tudás. A tudás ugyanis mindig korlátozott. A képzelet viszont felöleli az egész világot.” „Egész életemben megvetettem a tekintélyt, és most a sors azzal büntet, hogy magam is tekintély lettem.” „Tizenkét éves koromban teljes döbbenettel vettem tudomásul, hogy az igazságot puszta gondolkodással is ki lehet deríteni, anélkül, hogy bármilyen kísérletet elvégeznénk... Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy a természetre tekinthetnénk úgy is, mint viszonylag egyszerű matematikai struktúrára.” „Nincs semmilyen különleges tehetségem. Egyszerűen csak szenvedélyesen kíváncsi vagyok.” „Isten egy öszvér makacsságával és igencsak jó szimattal áldott meg.” „Mágnesként vonzom a hülyéket, de számomra ők is érdekesek. Egyik kedvenc időtöltésem, hogy megpróbálom megérteni a gondolkodásukat. Őszintén sajnálom őket, ezért próbálok segíteni nekik.”
A tematikus tagolás néhány címszava: Einstein önmagáról ‡ A családjáról ‡ A barátokról, kitűnő tudósokról és másokról ‡ Az életről ‡ Az emberiségről ‡ Amerikáról és az amerikaiakról ‡ Az oktatásról és a tudományos élet szabadságáról ‡ A politikáról, a hazaszeretetről és a kormányról ‡ A tudományról és a tudósokról, a matematikáról és a technológiáról ‡ A vallásról, Istenről és a filozófiáról.

Egy további fejezet neki tulajdonított mondásokat sorakoztat fel, egy a másoknak a róla szóló kijelentéseiből válogat. Csupán egy idézet az utóbbiból: Paul Langevin neves francia fizikus kommentárja arról, hogy Einstein Amerikába emigrált: „Ez legalább akkora jelentőséggel bír, mintha a Vatikánt Rómából áthelyezték volna az Újvilágba. (...) Mostantól az Egyesült Államok lesz a természettudományok központja.”
Aki pedig mindezek után többet, sokkal többet is meg akar tudni Einstein életéről és munkásságáról, annak érdemes elolvasnia Walter Isaacson: Einstein: Egy zseni élete és világa c. művét (Alexandra Kiadó, 2009 - az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2009/4. számában szóltunk róla).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése