2019. december 10., kedd

Martos Gábor: „Ilyet én is tudok” - Sokmilliós művek kalapács alatt

Typotex, 2018 
Dr Osman Péter ismertetése
„Martos Gábor 2000 óta foglalkozik intenzíven a műkereskedelem elméleti kérdéseivel. Miután több száz cikket írt ezekkel kapcsolatban hazai és külföldi lapokban, a témából 2011-ben – Magyarországon elsőként – az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájában PhD-fokozatot szerzett.” (Forrás Typotex)

Ez a kötete a Typotexnél megjelent Műkereskedelem — Egy cápa ára c. könyve (Hírlevél 2013/17.) ikerdarabja. Martos itt nagyon alapos, elmélyült elemzéseket kínál, kiváló szakmai felkészítésként annak, aki jobban akarja érteni, mi és miért történik e piacon, s mi alakítja az árakat. Sok idézettel mutatja, hogyan kezelik, értelmezik, magyarázzák a szakértők e témát. A hozzáértő pedig tanulságos párhuzamba állíthatja mindezt az immateriális vagyon értékének és árának kérdéskörével.

„Modern vagy kortárs, elsősorban absztrakt, nonfiguratív műveket bemutató képzőművészeti kiállításokon rendszeresen hallható a megjegyzés: »Ilyet én is tudok…« Amikor pedig egy ekként minősített alkotás dollár- vagy fontmilliókért cserél gazdát, joggal érkezik a kérdés: »Ki az a #*@, aki ennyi pénzt ad ezért?« Márpedig a világ legdrágábban elkelő műtárgyai között ma a legtöbb sztártétel az úgynevezett post-war vagy a kortárs művek közül kerül ki. A könyv ezekből a topleütésekből válogat, bemutatva a művek szerzőit, az alkotások történetét, illetve megpróbál szakmabeli elemzések segítségével magyarázatot találni a sokszor irracionálisnak tűnő árakra. (Idézetek a könyvből.)

Erről szól: „Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bemutasson egy csokorra valót olyan modern, illetve kortárs, elsősorban absztrakt/nonfiguratív műalkotásokból, amelyek láttán jó eséllyel hallhatjuk azt bizonyos nézőiktől, hogy »ilyet én is tudok«, ám amelyek – fittyet hányva erre a hetyke állításra, illetve az eladásuk utáni, esetenkénti »ki az a…?« típusú értetlenkedő csodálkozásra, az elmúlt években nagyon magas, konkrétan 30 millió dollárt is meghaladó áron kerültek új tulajdonoshoz. Az összeállításban egyformán figyelembe veszem a nyilvános árveréseken, illetve a bármilyen formában nyilvánosságot kapott magánüzletekben létrejött adásvételeket; igyekszem röviden bemutatni a piacon legfontosabb/legsikeresebb ’sztárművek’ alkotóit, valamint ezeknek a műveknek a történetét, illetve különböző szakértők – művészettörténészek, kritikusok, esztéták – véleményét idézve megpróbálom felvázolni, hogy az adott esetben a nagyközönség bizonyos tagjainak a szemében nemcsak semmitmondó, de egyúttal semmit sem érő műtárgyak a velük alaposabban foglalkozók számára miért is jelentenek legtöbbször mégis komoly, művészettörténeti szempontból is értékelendő szellemi produktumokat.”

Csakis és kizárólag tényeket, illetve bizonyos személyek által a tényekben szereplő alkotók munkásságához vagy éppen bizonyos konkrét műveikhez fűzött gondolatokat fogok felsorakoztatni ezeken az oldalakon – a ’tanulságok’ levonását pedig kinek-kinek a maga véleményére, annak megváltoztathatatlanságára vagy akár elmozdulására bízom.”

A piac nagyságáról: „A tavaly kiadott The Art Market 2017 című elemzés szerint – amely tehát értelemszerűen az előző év adatait tartalmazza – 2016-ban a világ műtárgypiacának összesített forgalma 56,6 Md dollár volt. (...) Az 56,6 Md dollár 81 %-át három ország, az Egyesült Államok (a teljes forgalom 40 %-a), az Egyesült Királyság (21%) és Kína (20%) ’termelte meg’; a koncentrációra jellemző, hogy a negyedik helyen Franciaország már csak hét, az ötödiken és a hatodikon Németország és Svájc már csak két-két %-kal szerepel, és a világ összes többi része osztozik a maradék nyolc %-on. Egy másik kimutatás szerint viszont ma mindössze a társadalom legvagyonosabb négy százaléka gyűjt egyáltalán műtárgyat, vagyis ezen a piacon ők költik el ezt a rengeteg pénzt.” („Gyűjt”: ez az esetek nagy hányadában elsősorban vagyongyarapítást, befektetést jelent – OP)