2010. június 10., csütörtök

Calatrava - Építész, mérnök, művész

Philip Jodidio: Calatrava - Építész, mérnök, művész - Taschen / Vince Kiadó, 2009

Dr Osman Péter ismertetése

Ellenállhatatlan meggyőző erejű ez a karcsú kötet. Akinek semmi affinitása a modern építészethez, így is megérzi belőle annak teremtő erejét, és Calatrava sok alkotásának újszerű, lenyűgöző szépségét. Úgy szárnyalnak, ahogyan csak egy zseniális, és zseniálisan merész építész tudja azokban megjeleníteni mindazt, amire a modern tudás és technológia legjava képes, s ezzel új dimenziókat adnak az épített szépség fogalmának. Számos műve bármilyen stílustörés nélkül beleillene a legmerészebb képbe is, ahogy a nagy sci-fi filmek elénk varázsolják a távoli jövő nagyvárosainak építészetét.

Az építészet minden bizonnyal az a művészet, amelyet a 20. század a legkevésbé vert szét, vagy - ami ugyanaz - formált a maga képére. Ez kétségkívül szükségszerűen következik abból, hogy az alapvető rendeltetése olyan építményeket hozni létre, amelyek szolgálják a funkcióikkal az embert, biztosítják vagy legalább is segítik különféle szükségleteinek kielégítését. A technikai és technológiai fejlődés hozadékát, és a társadalmi léptékváltást leszámítva, az építészeti alkotások legfontosabb funkciói most, a 21. század elején is igen hasonlóak az évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőttiekhez. Ilyen egyebek közt, hogy az épület óvja a használóinak élet- és vagy tevékenységi terét, megfelelő környezetet biztosítson hozzá, s a logisztika révén bizonyos mértékig szervezze is azt. Szintúgy hogy alkalmas keretet nyújtson meghatározott közösségi tevékenységekhez, közösen átélt élményekhez (ide sorolhatók egyebek közt a sportcsarnokok, stadionok, hangversenytermek, színházak, templomok), hogy az épületek és műtárgyak kellőképpen kielégítsék az infrastruktúra iránti különféle igényeket, így egyebek közt segítsék a szárazföldi-, vízi- és légi közlekedést, és sorolhatnánk. A mai gazdagok és/vagy hatalmasok ugyanazért építtetik a látványosan szuperdrága házaikat, mint a hajdaniak a kastélyokat: megmutatni a rangjukat, nagyságukat, kiemelkedni a világból, és előkelően el is különülni attól. Hasonlóak a középületek építtetésének régi és mai indítékai is. A katedrális építtetők utódaiként pedig a legújabb korban hasonlóan ’kultikus’ építkezésekhez folyamodnak sokan az üzleti világ legnagyobb szereplői közül, hogy ennek segítségével is hirdessék kimagasló gazdasági erejüket, ami jórészt e cégek létalapjának egyik legfontosabb elemét, az irántuk való bizalmat hivatott növelni.

Mindez döntő mértékben meghatározza, mennyiben feszegetheti az építész a kereteket. Annyira semmiképpen, hogy a műve ne nyújtsa azokat a funkciókat, amelyekért a megrendelője fizetni hajlandó. Az építészetben nem szárnyalhat olyan merészen a kreativitás, mint más művészetekben, s az építész nem is használhatja az alkotásait olyan szabadon új utak keresésére, vagy éppen a mondanivalójának, egyéniségének kifejezésére, mint azokban. Meghatározó jelentőségű ebben, hogy a jelentős építészeti alkotások létrehozása többé-kevésbé hatalmas költségekkel jár, és akik vállalkoznak azok finanszírozására, azoknak ez csak úgy éri meg, ha a befektetésük megtérül. Üzleti befektetőknél a fő kritérium nyilvánvalóan a hozam, amelyet a befektetéssel létrehozott építmény hasznosítása termel nekik, továbbá azok a hatások, amelyekkel az épületek hozzájárulhatnak a pozícióik erősítéséhez. Utóbbinak sokszor szó szerint is kiemelkedő példái a cégek székházai, valamint az egyéb presztizs célú építmények. A presztizs tényező rendkívüli hajtóereje egyértelműen megmutatkozik Calatrava több művében is, a legújabb és egyben jelenleg legszélsőségesebb példája pedig a minden hihető határt felülmúló Burj Khalifa, más néven Burj Dubai felhőkarcoló, amely ma a legmagasabb építmény, amelyet ember valaha létrehozott (828 m). Közösségi befektetők esetén, ha a beruházás nem üzleti célt szolgál, e megtérülés abban áll, hogy az építmény kellőképpen szolgálja a közösséget, biztosítsa vagy javítsa életének és működésének infrastruktúráját, vagy éppen növelje annak hírnevét, presztizsét, vonzerejét az immár globális versengésben. Olyan követelmények ezek, amelyeket az építészet nagyszerű alkotói olykor újszerűen is teljesíthetnek, ám azok béklyóit még ők sem rázhatják le teljesen magukról.

E kötet elején szerepel Calatrava egy szobrának képe. Ha a címe nem mondaná, az örökkévalóságig sem jönnénk rá, hogy anyát és gyermekét ábrázolja, s még ahhoz is kiművelt szem kell, hogy meglássa benne a művészetet. Végül is, Calatrava idézi itt Picassótól, hogy „némely művészek márvánnyal dolgoznak, mások szeméttel”, ami az alkotói szabadság mértékére utal. Egy építész viszont aligha tehetné meg, hogy egy rangos épületet márvány helyett jól felismerhető szeméttel burkoljon, amint azt sem, hogy bravúrból, vagy az egyediség érdekében a vízszint alatt vezesse a hidat, gyönyörű, ám szükségtelen ívekben vigye az útpályát, netán lakások helyett a lakóépület külső falára aggasson izgalmas kialakítású ketreceket a lakók számára (bár ilyen irodaépületnek feltehetően akadnának hívei, csak éppen nem a megrendelők, s nem is a benne dolgozók közül). S jóllehet igazán megtanulhattuk akár magától Picassótól, akár Salvador Dalítól - hogy csak a legnagyobbak közül említsünk -, hogy mi mindent képes a zseniális marketing csúcskategóriás műtárgyként eladni, ahol az eladás e fogalom minden értelme szerint értendő, az építészetben még ez sem működik. S míg az egyéb művészetekben a meg nem értett alkotónak, aki mindennek ellenére elkészíti a művét, az utókor még igazságot szolgáltathat, az építésznek, ha a terveit a jelen megrendelői nem fogadják el, egyszerűen nem jöhetnek létre a munkái. Az Eiffel-tornyot sem zárhatta volna a szívébe az utókor, ha az akkoriak nem építik meg, az pedig még érdekes kérdés, vajon hasonlóképpen időtállónak bizonyul-e a Pompidou-központ. Calatravának viszont itt nem látunk olyan épületét, amelyhez ilyen kétség tapadhatna. (Azok, akik igazán alaposan is meg akarnak ismerkedni életművével, a Vince Kiadónál angolul megtalálják e kötet szerzőjének a Taschen által megjelentetett, teljes áttekintést adó művét is: Santiago Calatrava: Complete Works 1979-2007 címmel.)

A kötet bevezető esszéjében Calatrava ekként fogalmazza meg ars poeticáját: „Az építészet és a művészet két folyó, amelyekben ugyanaz a víz folyik. (...) A szobrászat akadályoktól mentes plaszticitás, míg az építészet olyan plaszticitás, amely kénytelen alárendelni magát a funkciónak és az emberi lépték kötelező tudomásulvételének (a funkció által). Míg a szobor nem ismeri a funkciót, nem korlátozzák a használat e világi követelményei, mint tiszta kifejezés, magasabb rendű az építészetnél. De az emberi léptékkel és környezettel való kapcsolatát tekintve az építészet átjárhatósága és bensőségessége révén felette áll a szobrászatnak.” 2005-ben a New York-i Metropolitan Museum of Art kiállításon mutatta be a munkásságát, aminek különös hangsúlyt adott, hogy ezt megelőzően utoljára 1973-ban rendezett a MET tárlatot élő építésznek. E kiállítás „A szobrászattól az építészethez” címet kapta, Calatrava pedig úgy nyilatkozott, hogy a címadó megértette az ő munkamódszerének lényegét. A szobrairól így beszél: „gömbökkel és kockákkal dolgozom, egyszerű formákkal, amelyek többnyire a mérnöki ismereteimből táplálkoznak”, s szobrászata a saját értékelése szerint „nyers matematikai számításokra épül”.

Építészetének sajátos filozófiai alapját ekként vázolja fel: „Einstein híres mondása alapján - „Az Úristen nem kockázik az Univerzummal” (más magyarításban „Isten nem kockajátékos”. Einstein igen határozottan szembehelyezkedett a kvantumelmélet határozatlansági elveivel. Walter Isaacson idézi a Max Bornhoz 1944-ben írt leveléből az Einstein: Egy zseni élete és világa c. könyvében - l. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2009 4. sz. - „A kvantumelmélet kezdeti nagy sikerei sem bírtak rá arra, hogy higgyek ebben a kozmikus kockajátékban. Bár tisztában vagyok vele, hogy a fiatalabb kollégák szerint ez nálam a szenilitás jele.”- OP) - nyilvánvaló lett számomra, hogy minden összefügg a matematikával és az idő dimenziójával. Majd a statika kötötte le a képzeletemet, és rájöttem, valójában semmi sem statikus. Minden magában rejti a mozgás lehetőségét. Az építészet maga is mozog, egy kis szerencsével szép rom lesz belőle.” Építészi céljaihoz pedig újabb kulcsot adnak a következő mondatai, amelyek ma különösen becsülendő gondolkodásmódról tanúskodnak: „Mi a funkció szerepe az építészetben? A szeretet. A szeretet, amelyet másoknak adunk, az építész nemeslelkűsége. Az építészetben egy nagy titok rejlik, ez nem más, mint emberszerető természete, s ez az emberszeretet a funkcióban érhető tetten. Az épület az ember iránt érzett szeretet eredményeként működik jól.”

2005-ben elnyerte a tekintélyes American Institute of Architects' legmagasabb kitüntetését, annak Aranyérmét. Maga az 1857-ben alapított AIA ma több mint 83.500 tagjával a hivatásos építészek legrangosabb egyesült államokbeli szakmai szervezete, s ez igen nagy súlyt ad a tőle kapott elismerésnek. Az AIA Committee on Design indoklása következőképpen hangzott: "Santiago Calatrava munkássága az építészet lényegét veszi célba. Építészete kitágítja a látásmódunkat, és kifejezésre juttatja az emberi szellem azon képességét, hogy a képzeletünkre hasson, gyönyörködtet bennünket mindazokkal a csodákkal, amelyekre az építészeti forma és a dinamikus szerkezet képes. Messzemenően megérdemli az Aranyérmet. Látásmódja felemelő az emberi szellemnek, minthogy alkotó módon formálja a környezetet, amelyben élünk, játszunk és dolgozunk."

A kötet bemutatja 19 építészeti alkotását, fényképekkel, Calatrava vázlatrajzaival, a hozzájuk készített színes akvarelljeivel, és Jodido tömör szöveges ismertetéseivel. A bevezető esszében további ötnek a fényképe szerepel. Nagy részük látványa aligha minősíthető kevesebbel, mint fantasztikus, káprázatos, lenyűgöző. Kiragadott példákként említjük a valenciai Tudományok Múzeumának Gaudít idéző vasbeton bordázatát, a tenerifei Auditórium sziluettjét, a barcelonai Montjuïc tévétorony elképesztő formával égretörő alakját, a lisszaboni Oriente állomás főbejáratának szürrealista éjszakai látványát, a Buenos Aires-i Mujer gyaloghíd megdöbbentő narvál-agyarát, s a malmöi Csavarodó Torzó toronyházat, amelyről a Jodido képszövege azt mondja, hogy a környéket uraló épület meghökkentő csavarodása minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy eljövendő idők jósjelének tekintsék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése