2021. április 15., csütörtök

Kevin Lynch Steve Jobs - Egy zseni életrajza

Kossuth Kiadó, 2019

Dr Osman Péter ismertetése

Ha valakit kell választani a politikán kívül, mint a 21. század legemblematikusabb alakítóját, alighanem Steve Jobs lenne az. Aki ezt kétli, elég, ha körülnéz mai világunkban, kivonja belőle, ami Jobs életművének köszönhető, és megnézi, mi marad. Ha valakire ráillik, hogy valóban korszakalkotó zseni, Jobs az.

Eszközök, szolgáltatások, egész ágazatok tűntek a semmibe a merész víziói és azokat tűzön-vízen át megvalósító, roppant következetes, célratörő újító tevékenysége nyomán. Ugyanakkor új iparágak és korábban fantasztikumnak tűnő újdonságok szaporodnak köröttünk, és azok nagy és egyre több újdonsággal szolgáló része Jobs cégeinek innovációin születik. Beláthatatlan, mi jön létre, és mi szorul ki a korábbi eszközökből Jobs új világának köszönhetően, s ez az új infokommunikációs univerzum szinte a Nagy Bumm módján gyarapszik. A bennünket ebben ma körülvevő márkák nagy része pedig így-úgy Jobs köpenyéből bújt ki, cégei innovációit viszi tovább.

Még zseninek is messze rendhagyó volt. „A felhasználó addig nem tudja, mit is akar, amíg mi meg nem tanítjuk erre” – ez az ars poetica kissé túl merész alkotóra vallana, ám Jobs vállalatvezetőként valósította meg, rendre nagyon sikeresen. Így születhetett meg az Apple eszközök emblematikus jellemzője, a Zen-ihlette, ultra-merészen minimalista ’Jobs-dizájn’ is.

A legpontosabb értékelés talán, hogy szent szörnyeteg volt, kíméletlen rohammunkák, világformáló nagy fejlesztések, sikerre hajszolt vállalatok, más cégekkel folytatott nagy csaták szent szörnyetege, akinek nagyságát az egymásra halmozott kimagasló sikerei igazolták. Nélkülük csak egy köznapi szörnyeteg, vagy csak egy furcsa ember lett volna. A sikereit viszont nagyon nem a vakszerencse kedvezései teremtették meg, hanem a vezetői képességei: nemcsak azt tudta nagyon pontosan és végtelenül merészen, hogy mit akar, hanem képes volt megtörhetetlen kitartással elérni, hogy az emberei gyakran messze erejükön felül, és nemegyszer a saját szakmai meggyőződésük ellenére is mindent megtegyenek ezért.

Mágus volt abban is, ahogyan a személyes varázsával magához és az általa kitűzött célok eléréséhez láncolta az embereit, megkövetelve tőlük, hogy „gémlábú sasok, csodalények, amilyen nem volt soha tán” legyenek, hogy a lehetetlent azonnal tegyék meg, és a csodákra is csak keveset várassák. És talán még inkább abban, ahogy a nehéz helyzetekben (és mikor nincs a fejlesztésben nehéz helyzet??) szinte napi rendszerességű, híres dühkitörései, valamint a józan mértéktartást, kíméletet gyakran nélkülöző kritikái nem bénították, hanem ösztönözték őket. Mágusa volt a magával ragadó prezentációnak is – külön könyvet írtak erről is.

Szintúgy meghatározó része a Jobs-jelenségnek a gátlásokat nem ismerő, konvenciókat még kevésbé harcmodora, amely a tárgyalóasztalnál is hihetetlen győzelmekhez segítette a megnyerendő és/vagy legyőzendő üzleti partnerekkel és/vagy ellenfelekkel szemben.

Meg kellett harcolnia a saját cégével is, ahol az első menetet elvesztette – kirúgták. Újabb iparágat megújító győztesként állt fel a padlóról, s tért vissza az Apple élére is. Csak a betegség gyűrhette le, nagy csatában.

Könyvek sora szól már róla – nem könnyű ebben újat alkotni. Kevin Lynchnek ez megragadóan jól sikerült. A hagyományos életrajztól elszakadva, a változatos bemutatásra, gördülékeny olvasmányosságra törekvő, nagyrészt képi láttatásra, infografikákra és dinamikus tagolásra építő, legmodernebb könyvi módszerrel mutatja be Jobs életútját és annak hatását. A nagyhírű Goodreads ajánlójából idézve: „Pompás vizuális bemutató, információkban igen gazdag grafikus életrajz Steve Jobs élete és munkássága, rendkívüli tehetsége megismeréséhez.”

 

Fucskár Ágnes - Fucskár József Attila: Trianonban elveszett kincseink

Kossuth Kiadó, 2019

Dr Osman Péter ismertetése

A cím nyilvánvalóan Trianon századik évfordulójára rímel. A gyönyörű album tartalma sokkal szívderítőbb. Bemutatja a hajdani történelmi Magyarország sok olyan kincsét, amely a trianoni határokon kívül rekedt, s máig is fennmaradt. Kincseket, amelyek – ha a határainkon kívül is – a magyar kulturális örökségnek is részei, s ma újra szabadon hozzáférhetőek.

A szerzőpáros neve, sok remek albumukkal már a kiemelkedő minőség garanciája. Számos albumukról szóltunk már a Hírlevélben, s amint azok, ez is bámulatos utazásra visz, sok olyan szépséget, érdekességet vagy épp a kevésbé szemlélődő turista elől rejtőző részletet is megmutatva, amelyek felfedezését a legtöbbünk elszalasztaná – részben az idő szorítása, részben az élmények sokasága miatt, vagy épp alapos helyismeret híján.

A megragadó, mesterien láttató-mesélő fényképek mellett a ’Fucskár-brand’ hasonlóan értékes része a remek szöveg. Fényképezni is, okosan-emberségesen szólni is nagyon tud e két alkotó. Az albumaik nagy részét – e kötetét is – kitevő szépséges fényképeket kísérő ismertetéseik teszik a köteteiket igazán jó útikönyvekké, kevés szóval is sok információt adva, s megidézve a helyszín lelkét, hangulatát is.

A Kossuth ajánlójából: „A kiemelkedő természeti értékek, a magyar történelem kultúrkincsei, a világi és egyházi épített örökség közel 80 %-a más ország területére került. Ebből az ezernyi kincsből válogatott a neves pécsi fotóriporter házaspár egy albumra valót, mindenfajta politikától mentesen, tematikusan végigjárva az elcsatolt területeket. Bár [albumuk] nem törekszik teljességre, sorra veszi az egyes utódállamok területén fellelhető hegyeket és folyókat, várakat és templomokat, népviseleteket és városképeket. A képek és a szavak közelebb hozzák azt a sok szépséget, ami sokszor oly távolinak tűnik, pedig itt van a szomszédságunkban.” (Kiemelések tőlem)

A bejárt területekről, az album előszavából, csak pár kiragadott részlettel:

Erdély, Partium és a Keleti-Bánság: „Az egykori Magyar Királysághoz tartozó három földrajzi táj összterülete nagyobb, mint a mai Magyarországé. A történelmi Erdély területe varázslatos vidék. A csíki falvak legelőkelőbb helyein ma is ott állnak az elbűvölő középkori katolikus templomok, a leghíresebb erdélyi búcsújáró hely, Csíksomlyó is itt található. Udvarhelyszék: ezen a vidéken maradt meg a legtöbb hagyományőrző falu, a legtöbb fatornácos székely parasztház és faragott székelykapu. Háromszék: a vidék bővelkedik természeti látnivalókban, református és unitárius templomokban. A festői Szászföld a világon egyedülálló vidék. A gazdag és erős, jellegzetes kultúrájú szász közösség, falvai és erődtemplomai által, komoly értékeket hagyott az utókornak.”

Délvidék: „A terület déli szögletében magasodik a dicsőséges Nándorfehérvár vára, attól keletre, a Duna mentén pedig további végvárak sorakoznak, amelyek még Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt épültek. Az Al-Dunai szakasz a folyam legromantikusabb és legmegkapóbb része.”

Horvátország: „kiemelkedő építészeti örökségekkel, nemzeti parkokkal teletűzdelt, változatos tengerparttal, és mesés szigetvilággal rendelkező ország.”

Muravidék: „Muravidéket a természet gazdagon megajándékozta. A megkapó szépségű tájon, dimbes-dombos, szőlővel beültetett lankák közt várak, kastélyok, és ősi templomok állnak.”

Őrvidék, vagy Burgenland: „A Fertő tó körül termékeny síkság terül el, Sopron vonalától délre erdőkben gazdag, barátságos dombvidék található. Ausztria legifjabb tartományában szinte ágyúlövésnyire találhatók az impozáns várak és kastélyok, melyekkel az Esterházy, Batthyány és Nádasdy dinasztiák állítottak maguknak emléket.

Felvidék: „Hatalmas kincsestára a természeti értékeknek, de bővelkedik kulturális és történelmi műemlékekben is. Több száz XI–XV. század között emelt templom található itt. IV. Béla király rendeletére épült az a sok vár, amelyekkel lépten-nyomon találkozhatunk. Ma ezen a tájon 256 középkori erődítmény található, amelyekből közel száz részben, 21 pedig tökéletesen ép állapotban uralja az ormokat.

Árva-és Szepes vármegye északi sarka: „A Thurzók és Drugethek ősi földje bámulatos táj.

Kárpátalja: „A magyar határ menti 30 – 40 kilométeres sávban található a magyar történelmi emlékeket őrző helységek nagyobb része. Ezek a települések meghatározó szerepet játszottak a magyar történelemben. Ugyanakkor Kárpátalja többi részén gyönyörű ruszin fatemplomokat és a hagyományos boronaházakat fedezhetünk fel.

 

Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Középkori templomok a Felső-Tisza-vidéken + A Dunakanyar

Kossuth Kiadó 2020, 2019 Magyar örökség sorozat

Dr Osman Péter ismertetése

A Magyar Innovációs Szövetség hírlevele 2020/13. számában szóltunk a remek szerzőpáros Trianonban elveszett kincseink c. kötetéről (Kossuth Kiadó). Amint ott elmondtuk, sok remek albumukkal a ’Fucskár brand’ valóban a kiemelkedő minőség garanciája. E két albumuk is bizonyítja, hogy a megragadó, mesterien láttató-mesélő fényképek mellett műveik hasonlóan értékes része a remek szöveg. Fényképezni is, okosan-emberségesen szólni is nagyon tud e két alkotó. Számos albumuk méltó része a Kossuth Magyar Örökség sorozatának, amely kulturális értékeink megőrzésének és a mára valamint az újabb nemzedékekre átörökítésének gyönyörű eszköze.

Középkori templomok

Vajon az itteni nagyon szerencsés, aki bejárhatta Róma templomait, vagy épp megcsodálhatta más országokban a klasszikus egyházi építészet remekeit (s bizony a kicsi templom is igazi remek, ha megkapó a hangulata, ha érezzük, hogy hit, lélek lakozik benne), mennyit tud a vidéki templomainkról? Bizonyára sokaknak okozhat meglepetéseket ez az összeállítás. Felidézi a művészettörténet egy fontos fogalmát: „kismesterek”. Igazi mesterek ők, akik neve nem tündököl az élvonalban, alkotásaik nem a legcsillogóbb ékkövek – de szintén remekművek, a hírnév kevesebb pompájával, s talán valamelyest kisebb hatású alkotásként, amely azonban így is a művészet csodáját adja. S aki nincs igazán otthon a művészettörténetben, gondolja meg, valóban ráérezne-e például, hogy a román stílus itt látható falfestmény-remekei nem valami híres templomban vagy gyűjteményben találhatók, hanem egy kis magyar templomban? Szépségüket és hangulatukat viszont kétségkívül megérzi – hiszen ettől művészet ez a művészet.

A ’látnivalóról’, a szerzők Bevezetéséből: „Hazánk északkeleti szeglete, a Szlovákia, Ukrajna és Románia által határolt Felső-Tisza-vidék, Magyarország középkori templomokban leggazdagabb vidéke. Míg a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon alig találni a román és gótikus korból épségben fennmaradt egyházi építményt, addig a Felső-Tisza-vidékén több tucat ma is használatban álló középkori templomot láthatunk. Hasonlatosan az erdélyi Szászföldhöz, ahol szinte minden falu központjában ott magasodik egy középkori templomerőd, itt is alig találni települést, amelyik ne büszkélkedhetne román kori, vagy gótikus templommal. A középkor tanúinak egy része megőrizte eredeti formáját, tömegét, a később felépített, érett színű fa harangtornyok pedig még jobban kiemelik a fehérre festett templomok szépségét. A középkor emberének felhalmozott tudása jelenik meg a Felső-Tisza-vidéki templomokban. Az építők művészi teljesítményének, szakértelmének és odaadásának, valamint a mai kor tudományos munkáinak köszönhetően ezek a szépséges épületek még sokáig megőrzik a középkor kulturális örökségét.” (Kiemelések tőlem)

A könyv 34 települést bejárva mutatja be középkori építészetünk másutt oly ritka emlékeit.” – a Kossuth ajánlójából.

A Dunakanyar

A méltán nagyhírű Dunakanyar alighanem a mai Magyarország leggazdagabb kicsi ékszerdoboza. A ’látnivalóról’, a szerzők Bevezetéséből:

„A Dunakanyar egyike Magyarország legváltozatosabb múltú, történelmi emlékekben leggazdagabb területének. A Római Birodalom korában élte első virágkorát. A határ a Duna jobb partjára esett, ahol erődítmények, őrtornyok sokasága sorakozott, míg a túloldalon ellenerődök őrizték a birodalmi végvárakat. A limes maradványai Esztergomtól Óbudáig ma is fellelhetők. Esztergomot még Géza fejedelem avatta fejedelmi székhellyé. A XIV-XV. században Visegrád volt a királyi udvar egyik székhelye. [A ’törökvilág’ után] a Dunakanyarban az 1700-as évek elején indult újra az élet, miután szerb, német és szlovák telepesek érkeztek ide.” Nagyrészt innen a terület kulturális sokszínűsége, amelyet a továbbiakban sok ott élő/dolgozó művész és más alkotó emelt mind magasabb színvonalra. Így lett, a Bevezetésből idézve, „Szentendre a kultúra és művészetek városa” (s a múzeumoké – OP), a közeli skanzen „az ország legnagyobb, folyamatosan bővülő szabadtéri néprajzi múzeuma”, „Visegrád az ország egyik legfontosabb történelmi helyszíne”, „Esztergom a legszebb magyar városok közé tartozik”, „Vácot, a barokk kisvárost a Dunakanyar szíveként említik, meseszép Duna-parti korzója egyedülálló”, „a festői fekvésű Zebegény, itt élt és dolgozott Szőnyi István, a Dunakanyar festője”.

Mindkét tájhoz első ízelítőként, kedvcsinálóként, viharos időkben a helyszíni élmények legalább szép, okos és hangulatos helyettesítőjeként.