Typotex, 2020
Dr Osman Péter ismertetése
»Ami pedig az életet illeti, majd a szolgáink (a jövőben a gépeink??
– OP) elvégzik helyettünk.«
(Szerb Antal: A Pendragon legenda (francia
királyi mondásként is forog közszájon.)
„Nem tudjuk pontosan
megjósolni, hogy mit is érhetnénk el egy olyan intelligenciával, amelyet
mesterségesen tökéletesítettünk, de a világbéke és a nyomor felszámolása
bizonyára előkelő helyet foglalna el a listán. Egy valódi MI létrehozása az
emberiség történetének legnagyobb eseménye lehetne. Sajnos feltehetőleg az
utolsó is.” Stephen Hawking – a könyvből.
„Elvehetik-e a robotok a munkánkat? Öntudatra ébredhet-e egy
gép? Betölthetjük-e a tudatunkat egy számítógépbe? Nyakunkon a
robotapokalipszis? Byron Reese a jövőnket
talán leginkább meghatározó kérdéseket, a mesterséges intelligencia fejlődését
és a robotok térnyerésének várható hatásait vizsgálja. A technológiai vívmányokat középpontba állító történelmi áttekintés
mellett filozófiai szempontokat is érint, és korunk különböző elgondolásait
bemutatva számos lehetséges forgatókönyvet vázol fel a jövőnkről. Mire a kötet
végére érünk, meglehet, megalapozottabb véleményt alkothatunk a mesterséges
intelligencia jelentőségéről, lehetőségeiről és veszélyeiről, mint Bill Gates
vagy Elon Musk.” – a mindig megbízható Typotex ajánlója (bár az utolsó mondat
itt, kivételesen, kissé túlzó. Kiemelések tőlem – OP)
Érdekes könyv: a Reese nagyon sikeres sorozatvállalkozó
az élvonalbeli technológiák és az azokra
épülő startup vállalkozások terén, díjnyertes szerző és előadó, ehhez pedig
valóban kiváló kell legyen az elemzőkészsége. Erre támaszkodik a
gondolatmeneteiben és megállapításaiban – ám olykor úgy érezzük, hogy az övétől
távolabbi tudományterületeken, mint pl. az ember törzsfejlődése, valamint
kultúrtörténete, helyenként kissé talán hiányosak az ismeretei. Remek képet
kapunk viszont arról, hogyan látja egy texasi technomágus és '‑influenszer' a
dolgokat. (Texasi: a kissé csípős amerikai mondás szerint »Ne kérdezd senkitől,
texasi-e. Ha nem az, minek zavarba hozni szegényt. Ha pedig az, öt percen belül
úgyis elmondja!«) És mai influenszer: olykor úgy érezni, közléseiben jobban
érdekli, hogy megragadó legyen, mint hogy pontos. A széles áttekintéssel, ahogy
a mondandóját előadja, az érdeklődő sokat tanulhat általa: sokat tőle, másrészt
viszont abból, hogy végiggondolja az olvasottakat, és utánanéz annak, amit
gyanúsnak vagy nem kielégítőnek talál. Voltaképp mindegy is: a múltról, vagy
akár a fejlődés sajátosságairól ott a tengernyi szakirodalom, van miből
tájékozódni – a nagy kérdés a jövő, amelyet kétségkívül a technológiák
fejlődése és annak kiaknázása formál. Ezért csak az képes bármit megsejteni
belőle, aki nagyon ismeri e technológiákat, s hogy mi megy végbe e téren, Reese pedig ilyen!
És tényleg pompás szórakozás olvasni: annyi izgalmas
problémát idéz fel, annyi ilyen gondolatot ébreszt bennünk!
Reesről: a LinkedIn bemutatkozásából: Sorozatvállalkozó
negyedszázados szakmai gyakorlattal sikeres technológiai cégek felépítésében és
működtetésében; ennek során számos cég-felvásárlás és első tőzsdei
részvény-kibocsátás részese. Ezen túlmenően, jövőkutató, azzal a szilárd
meggyőződéssel, hogy a technológia elhozza az emberiség új aranykorát.
Világszerte tart előadásokat a technológiáról, s eddigi hallgatóságának
összesített száma 100 ezer felett jár. A Bloomberg Businessweek szerint Reese
csendben életre hívta a média cégek új fajtáját. A londoni Financial Times így
jellemzi: „jellegzetes képviselője az internet-vállalkozók új hullámának, amely
nekiállt a feje tetejére állítani a média-iparág gazdaságtanát. Róla és munkájáról
tömegtájékoztatási médiumok százai szólnak, köztük a New York Times, Washington
Post, Entrepreneur Magazine, USA Today, Reader’s Digest, NPR, and the LA Times
Magazine.”
A National Speakers Bureau
jellemzéséből (Az 1972-ben alapított cég bemutatkozásából: „Régebb óta vagyunk
jelen, mint a VHS kazetta, és tudjuk, mitől jó a jó előadó.”): „Világszerte
tartozz előadásaiban Byron nagy lelkesedéssel és tehetséggel kutatja a jövő
titkait, és bennük a megnyíló üzleti lehetőségeket. Díjnyertes jövőkutatóként a
történészi, jövőkutatói és technológia-szakértői látásmódját egyesítve
világítja meg, a ma technológiája miként képes megszabadítani számos, a
legrosszabbak közé tartozó globális problémánktól. Érti a küszöbön álló,
példanélküli technológiai változást, s kutatja a társadalom drámai változását,
amelyet ez előidéz.” Ezután hosszú felsorolás következik kiemelkedően rangos
fórumokkal és intézményekkel, ahol „különösen
keresett előadóként” előadásait tartotta különféle hallgatóságok előtt.
Saját honlapján kiemeli: „Szóban és írásban, mindig a technológia, az üzlet és a jövő kereszteződését
kutatom.” Az idézettek szerint ehhez van némi alapja és kompetenciája. Ez
teszi figyelemre érdemessé az e könyvében kifejtett mondandóját.
Nézzünk a könyvbe!
»Mit hoz a jövő, ki tudja még? / Írják a sorsunk könyvét. /
Mi most éljük a könyv elejét.« (ifj. Kalmár Tibor ide illő slágerszövege)
„Előszó (Ne ugord át, nem
a szokásos rizsa!) (Forrásmegjelölés nélküli idézetek innentől a könyvből –
OP)
Robotok. Állások. Automatizálás. Mesterséges
intelligencia. Tudatos számítógépek. Szuperintelligencia. Bőség. Munkamentes
jövő. ’Felesleges’ emberek. Nincs többé hiány. Kreatív számítógépek.
Robotnagyurak. Határtalan gazdagság. Nincs többé munka. Örökös elnyomás.
Egyik-másik ezen frázisok és elgondolások közül minden bizonnyal napi
rendszerességgel felbukkan a hírfolyamunkban. A megközelítés néha pozitív,
telis-tele bizalommal egy jobb jövő iránt, máskor azonban disztópikus félelem
jellemzi őket. Meghökkentő ez a kettősség. A
témában nyilatkozó szakemberek mind okos és tájékozott emberek, ám a jövőről
alkotott előrejelzéseik nemcsak kicsit különböznek, hanem gyökeres ellentétei
egymásnak. [Messzevilágító nagy nevek következnek, köztük..] Miért van az,
hogy Elon Musk, Stephen Hawking és Bill Gates félelemmel tekintenek
a mesterséges intelligenciára (MI), és aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy
ez az emberiség túlélését akár már a közeljövőben veszélyeztetheti? Zuckerberg egészen odáig megy, hogy a
vészharangot kongatókat »elképesztően felelőtlennek« nevezi, míg Andrew Ng, az MI egyik legnagyobb élő
szakértője úgy véli, hogy ilyesmiktől tartani éppolyan, mintha »a Mars
túlnépesedése« miatt aggódnánk; Elon Musk kijelentette, hogy »az MI az egész
emberi civilizáció létezését alapjaiban fenyegeti«. Mindkét oldal képviselői
éppoly biztosak a saját igazukban, mint amennyire megvetően legyintenek a másik
tábor szavaira.” (Miért gondoljuk, hogy egy sikeres nagyvállalati vezető,
legyen bár korszakformáló a maga gazdasági-technológiai területén, azon kívül
is, a társadalom és a gazdaság egészében is biztosan nagy gondolkodó?
S egy cinikus megjegyzés
idekívánkozik: vajon a vészjósló jósok valóban a gépektől féltik embertársaik
jövőjét, vagy sokkal inkább azoktól, akik a maguk érdekei szerint használják majd
őket? – OP)
„Amikor robotokról és automatizálásról van
szó, a helyzet nagyjából ugyanez: a szakértők véleménye gyökeresen eltérő. (Reese
majd ad világos magyarázatot, miben különbözik az MI és a robot, ám voltaképp a
mai közgondolkodás számára a kettő joggal ugyanaz: az a valami, amely képes
gondolkodni, intelligens munkát végezni, s a nagy kérdés, hogy engedelmes
szolgánk lesz-e, vagy kitúr a helyünkről. – OP) Néhányuk szerint az
automatizálás révén az összes állás elvész majd, de legalábbis a nagy gazdasági
világválság permanens állapotába fogunk kerülni, amelyben a munkaerő egyik
része hasztalan igyekszik majd a robotmunkásokkal versenyezni, míg a másik
részük fényűző gazdagságban él ultramodern, futurisztikus munkájának
köszönhetően. Vannak viszont, akik csak a fejüket csóválják az ilyen aggodalmak
hallatán, és rámutatnak arra, hogy az automatizálás mindig is inkább növelte a
munkások bérét és termelékenységét, és a problémát sokkal inkább az esetleges
emberi munkaerőhiányban látják.” (Gyanús, ez utóbbi roppant gyanús, mint Rejtő
Jenő regényeiben a Török Szultán. Nem bocsátkozva a tőke természetének és benne
az adakozókészségének elemzésébe, idézzük inkább Martin Ford Robotok kora -
Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül? c. könyvét [Iparjogvédelmi és Szerzői
Jogi Szemle 2017/3. sz.] »A növekvő termelékenység és az emelkedő bérek
szimbiotikus kapcsolata az 1970-es években kezdett felbomlani. A jövedelmi
egyenlőtlenségek az elmúlt években olyan magas szintre emelkedtek, amilyet 1929
óta nem látott Amerika, és világossá vált, hogy az 1950-es években még a munkásokat gazdagító termelékenységnövekedésből
származó haszon ma már szinte teljes egészében a tulajdonosok és a befektetők
zsebében marad. A nemzeti összjövedelemből a munkaerőhöz vándorló jövedelem
aránya folyamatosan csökken, és úgy tűnik, hogy ezt a zuhanást semmi sem
állítja meg.«” – OP)
„Végül pedig, amikor a szakértők arra a kérdésre keresik a
választ, hogy a számítógépek vajon
képesek lesznek-e valaha tudatosan, azaz emberhez hasonlóan viselkedni,
ismét csak kitör a csetepaté. Néhányan úgy gondolják, nem is kétséges, hogy a
számítógépek egyszer öntudatra ébrednek majd, és aki mást mond, az butaságot
beszél. Mások vehemensen vitatják ezt, azt állítva, hogy a számítógépek és az
élőlények annyira gyökeresen eltérnek egymástól, hogy az »élő gép«
önellentmondás.” (S meg is jelent egy kérdés, amely úgy kísérti széltében‑hosszában
az egész témakört, mint egy kötelességtudó banshee az ódon kastélyt: Pontosan mi az öntudat? Ha valamiféle
része az operációs rendszerünknek, miből és mire épül? A megbízható
megfigyelés, elemzés és ellenőrzött megismételhetőség próbakövével hitelesített
jelenlegi tudásunk szerint »Nihil est in intellectu«, azaz az egész
gondolkodásunk és szellemi működésünk 'kapott anyagra' épül: az így-úgy belénk
táplált programokra és tudásra, a tapasztalatokra, és a tanultakra. Ha
eltekintünk attól az ’apró’, de nem jelentéktelen technikai problémától, miként
lehet a központi idegrendszerünket leképezni ugyanabban a térfogatban és sűrűségben,
ahogy az bennünk lakozik, ugyan mink van, amije nem lehet egy egy ilyen MI-nek
vagy robotnak? S ha elvonatkoztatunk az önreprodukció képességétől, milyen
jellemvonása van még az „élő”-nek, amellyel egy ’gép’ nem képes rendelkezni?
Ráadásul, ha nézzük az MI és a robotok gyorsuló fejlődését, és gyorsan növekvő szerepét
az iparban és a kutatás-fejlesztésben, miért ne juthatnának el akár odáig is,
hogy képesek legyenek előállítani akár önmaguk továbbfejlesztett változatait is?
– OP)
Két alapállás a dilemmában „Ha még ezeknek a területeknek a
legavatottabb képviselői is egymással ellentétes nézeteket vallanak – ugyan mi
reményünk lehet nekünk, halandóknak megérteni a dolgot? Vagy mégis van kiút? Én
hiszek benne, hogy igen. Az első lépés
annak a felismerése, hogy ezek a szakemberek nem azért vitáznak, mert mások az
ismereteik, hanem mert másban hisznek. Nem arról van szó tehát, hogy a
tudatos számítógépekben hívők tudnak valami olyat a tudatosságról, amit mások
nem. Nekik alapvető hitük, hogy az ember végeredményben nem más, mint egy gép.
Ha pedig az emberek gépek, jogosan gondolhatjuk azt, hogy a mechanikus ember
megépítése igenis lehetséges. (Itt nagyon mélyre merülünk a motiváció
kutatásában. A vallásos hit körén szigorúan kívül maradva, erős kérdés, vajon a
szakembert vezetheti-e más, mint a tudáson, tapasztalatokon és az ezekből
táplálkozó megfontolásokon alapuló meggyőződés, ill. a valóság ilyen keresése,
vezetheti-e valamilyen hit. Ráadásul és konkrétan, itt olyan hitről van szó,
amely a felvilágosodás – voltaképp egy nagyon is világi, hatalmi harc – egyik
vezető ideológiáján alapszik, az pedig akkor született, amikor még
gyakorlatilag semmit sem tudtak az ember biológiai felépítésének és működésének
meghatározó részleteiről. – OP) Másrészről viszont azok, akik amellett
érvelnek, hogy a gépek sohasem válhatnak tudatossá, gyakran azért gondolkoznak
így, mert számukra az emberek eleve nem mechanikus lények.” (Informatikánk már
odáig fejlődött, hogy alighanem nincs ember, aki részletekbe menően pontosan tudná,
mi és miként megy végbe egy mai számítógépben vagy MI-ben munkavégzés közben. Nem
véletlen a Bill Gates-szabály: »Ha megbolondult a jószág, húzzuk ki a ’falból’!«
- merthogy akár lehetetlen is lenne kibogozni, mi gabalyodott össze benne. Vajon
ezek a jószágok még tekinthetők-e „mechanikus lénynek”? – OP)
„Éppen erről fog szólni ez a könyv: megpróbálja lebontani a robotokat, a
robotizálást, az MI-t és a tudatosságot körülvevő hitvilágot. Az a
célom, hogy átkalauzoljam az olvasót ezeknek a témáknak az olykor
tüskés bozótján, és szétcincáljam azokat
a feltételezéseket, amelyek ezeknek a szakértőknek a szájából olykor
szenvedélyes és cáfolhatatlan igazságként hangzanak el. Könyvem egyáltalán nem
arról szól, hogy én magam mit gondolok ezekről a témákról. Bár nem rejtem
szándékosan véka alá a véleményemet, úgy hiszem, hogy az az olvasói élmény
szempontjából kevés jelentőséggel bír. A célom az, hogy mire valaki a könyv
végére ér, pontosan megértse, hogy a saját hite milyen válaszokhoz vezeti. És
ha ezek után meghallja, hogy egy szilícium-völgyi fejes vagy egy Nobel-díjas
kutató hogyan nyilatkozott a robotokról vagy az MI-ről, rögtön tudni fogja,
milyen hit vezérli ezt a magabiztosnak hangzó állítást.” (Reese kissé túlígér –
de hisz’ amerikai. – OP)
Az áttekintés íve: „Hol kezdődik egy efféle utazás?
Szükségképpen a távoli múltban,
amikor az emberi nyelv létrejött. Nem tranzisztorokról, neuronokról vagy
algoritmusokról fogunk beszélni, sokkal inkább a valóságot, az emberiséget és
az elmét érintő kérdésekről. A zűrzavar ugyanis azzal kezdődik, ha az első
kérdés az, hogy »milyen állásokat fognak a robotok elvenni az emberektől?«, nem
pedig az, hogy »mi az ember«. Amíg meg nem válaszoljuk ez utóbbit, esélyünk
sincs az előbbivel érdemben foglalkozni. Erre a felfedezőútra invitálom hát az
olvasót: járjuk be együtt a százezer éves emberi történelmet, és vitassuk meg a
nagy kérdéseket az út során, hogy felfedezhessük a jövőt, amely előttünk áll. Ez a könyv egy utazás. Köszönöm, hogy
velem tartanak.”
Három kor zajlott le eddig, előttünk a negyedik. „Az elmúlt
nagyjából egy évszázad legjellemzőbb vonása látszólag az, hogy milyen elképesztően sok változás történt. Az
autózás, a repülés, a televízió, a személyi számítógép, az internet és a
mobiltelefon csupán néhány tétel a hosszú listáról. A változás mindenütt jelen van. Ám
az emberiség történetének egészét nézve nem sok minden változott az elmúlt
ötezer év alatt.” Itt példák sora jön, kiemelve hasonlóságokat is régmúlt
és jelen között, majd egy érdekes állítás: „A legfigyelemreméltóbb az emberi
történelemben tehát nem az, hogy mennyi minden megváltozott, hanem az, hogy
mennyi minden nem változott. Bámulatra
méltó, mennyire hasonlatosak vagyunk elődeinkhez.” Ennek példái
következnek. (S a hasonlatosságokat kutatva ne feledjük: gondolkodásunk,
magatartásunk alapja, a fejünkben lakozó hardver lényegében teljesen ugyanaz,
mint százezer éve, operációs rendszerünk működésében szintúgy kisebb-nagyobb
mértékben ma is meghatározóak azok az alapok, amelyeket a törzsfejlődés
alakított ki bennünk. Sötét erdőben, fegyvertelenül – legyen ez tényleges
helyzet, vagy történjék átvitt értelemben – ezért reagálunk igen hasonlóan
ahhoz, ahogyan a távoli őseink.
Csányi Vilmos Íme, az ember - A humánetológus szemével c.
könyvéből idézve [Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2015/4. sz.] »Az ember,
amikor összetett kultúrákban él, hajlamos megfelejtkezni arról, hogy genetikai felépítése a kultúrák kifejlődése
során kevéssé változott. Ugyanúgy az állatvilág egyik faja, mint millió
évekkel ezelőtt. A kultúrára való képessége természetesen genetikai változások
eredménye, de ezek nem valamilyen meghatározott kulturális formációra
irányulnak, hanem csupán arra, hogy valamilyen kultúra kiépülése lehetséges
legyen. Ebből az is következik, hogy a viselkedésünk
biológiai tényezői a szabályozás legalsóbb szintjein szinte változás nélkül
megmaradtak, az emberi agressziót, az intenzív szexualitást, a rangsor
kialakításának kényszerét, a családdal kapcsolatos viselkedésformák számos
elemét megőriztük, ezeket a kultúra nem tüntette el, csupán saját szerkezetétől
függően szabályozni igyekszik.« – OP)
Folytatva Reese előző sorait: „A történelem nagy távlatait
tekintve tehát vajmi kevés változott. Sőt, állítom, hogy a dolgok valójában csak három alkalommal változtak meg igazán az emberi
történelem során. Ez a változás pedig minden alkalommal valami technológiai újításnak volt köszönhető. Nem egy
elszigetelt újdonságnak, hanem egymással összefüggő fejlesztéseknek, amelyek
alapvetően és véglegesen megváltoztattak minket, akár egészen a sejtjeinkig.
Ennyi történt eddig – három nagy korszakváltás. Ez a könyv pedig a
negyedikről szól.”
A mondandó íve a könyv öt részének címeivel: Ø A hosszú, rögös
út napjainkig Ø A keskeny MI (MI = mesterséges intelligencia – OP) és a robotok
Ø Általános mesterséges intelligencia Ø Tudatos számítógép Ø Az út innen
(kiindulás és távoli horizont fejezetcímekkel: Élet a negyedik korban Ø Az
ötödik kor)
A négy kor, az első rész fejezetcímeivel: Ø Az első kor: a
nyelv és a tűz Ø A második kor: a mezőgazdaság és a városok Ø A harmadik kor:
az írás és a kerék Ø A negyedik kor: a robotok és az MI.
„A nyelv és a tűz”: Reese elemzésében megragadóan jelenik meg a
modern menedzser szemlélete: „A tűz volt az első igazi többfunkciós technológia:
fényt adott, és mivel az állatok féltek tőle, biztonságot is. Hordozni
lehetett, így az emberek útra kelhettek hidegebb vidékekre is, és vitték
magukkal a meleget. De a legnagyobb előnye persze az volt, hogy megfőzhettük
vele az ételünket. Miért volt ez annyira jelentőségteljes változás? Mert a
főzés révén drasztikusan meg tudtunk
növelni a kalóriabevitelünket. Az átfőtt húst nemcsak megrágni könnyebb,
de, ami még ennél is fontosabb, a főzés felszabadítja a húsban lévő fehérjéket,
ami nagyban megkönnyíti számunkra az emésztést. Ráadásul a tűz segítségével
rengeteg ehetetlennek hitt növény egyszeriben élelmiszerré változott, hiszen a
főzés képes volt lebontani a bennük található emészthetetlen cellulózt és
keményítőt.” Itt behoz egy remekül alkalmazott fogalmat: „A tűz lehetővé tette, hogy mintegy ’kiszervezzük’ az emésztés egy részét. A ma élő ember
számára szükséges napi kalóriamennyiség megszerzése szinte lehetetlen lenne
nyers ételekből, hiszen ezeknek hatalmas része halad át a szervezetünkön
emésztetlenül.” Reese a továbbiakban is rámutat, hogy alapvető
technológia-váltások hasonlóan nagy jelentőségű „kiszervezésekkel” szolgálnak.
Egy újabb genezis-rejtély, agyunk geneziséé, s ezzel, végső
soron, minden technológiák geneziséé: „Miként használtuk fel ezt a
megnövekedett kalóriamennyiséget? A
megszerzett energiából hihetetlenül összetett agyat növesztettünk. Rövid
idő leforgása alatt háromszor annyi idegsejtünk lett, mint a csimpánzoknak vagy
a gorilláknak.” Itt már benne vagyunk az ok-okozati összefüggések gubancában, amelyet
még csak el sem vághatunk. Reese tétele:
„A fejlett agy elvezetett minket egy
másik sorsfordító felfedezéshez: a nyelvhez. Will Durant történész szerint
a nyelv volt az a nagy ugrás, amely »emberré tett minket«. (A fejlett agy természetesen
nem a nyelv „felfedezéséhez” vezetett el, hiszen az nem tőlünk független
létező, hanem annak létrehozásához,
ahogyan az az eredeti szövegben is áll. – OP) A [tűznél] is sokkal jelentősebb technológiai
váltás, a nyelv felfedezése révén pedig lehetővé vált az egymás közötti információcsere.
Képesek lettünk megosztani másokkal azt, amit mi megtanultunk. (Reese az
eredetiben magát a nyelvhasználatot
nevezi erőteljes technológiának, amely képessé tett az információcserére. Ez
a továbbiakban is fontos meghatározás – OP) A
nyelv ráadásul lehetővé tette azt is, hogy együttműködjünk egymással: nyelv
nélkül egy maroknyi embernek esélye sem lett volna egy gyapjas mamuttal
szemben. A nyelv segítségével azonban ezek az emberek össze tudtak dolgozni, és
ez lényegében legyőzhetetlenné tette őket. A
nyelv a nagyobb agynak köszönhetően jött létre, és mint egy ördögi (eredetiben
’angyali’, azaz virtuous cycle – OP) kör, a
nyelv miatt az agyunk még nagyobbra nőtt, hiszen bizonyos gondolatainkhoz
most már szavakra volt szükség. A szavak végső soron szimbólumok a gondolataink
kifejezésére, és ezeket a gondolatokat a szavak segítségével úgy tudjuk
alakítani és kombinálni, ahogy elképzelhetetlen lenne a beszéd feltalálása (Reese
szemléletének kiemelésére: eredetiben „a nyelv technológiája”. S ahhoz, hogy ’a
gépeket’ fel lehessen ruházni az élő nyelv megértésének és alkalmazásának
képességével, s hogy a gép ebben öntanulással is tudja majd fejleszteni magát,
a nyelvet valóban technológiaként kell kezelni. – OP) nélkül.” (Ok és okozat:
agyunk egyik döbbenetes rejtélye, hogy ha a fejlődését az evolúciónak
tulajdonítjuk, miként volt az evolúció képes az átörökítésig történő
életbenmaradás – a természetes szelekció –borotvaélén végigvinni azt a
fejlődést, amelynek köszönhetően ma MI-t és robotokat tudunk fejleszteni,
miféle evolúciós előny vezetett eme képességeink kialakulásához? Egyáltalán,
miféle evolúciós előnynek köszönhetően fejlődött ki minden elvonatkoztatási
képességünk első – és valószínűleg alapvető – megjelenése, a számolás
képessége? Az viszont reálisnak tűnik, hogy – amint sokan állítják – az együttműködési és a közösségi
kommunikáció növekvő szerepe és jelentősége hívta életre a beszéd
szükségességét, mozgatta ebben az agy fejlődését, s ez teljesen életszerűen köthető
evolúciós előnyhöz. – OP)
„A mezőgazdaság és a városok”: „A mezőgazdaság a nyelvhez
hasonlóan szintén technológia, és rengeteg előrelépést hozott létre. (a szöveget
az angol eredeti alapján olykor kissé korrigáljuk – OP). Az első ezek közül a városok létrejötte volt, a
mezőgazdaság miatt ugyanis az embereknek le kellett telepedniük. A városok
elősegítették az árucikkek és újítások vándorlását, de közben teljesen és
visszavonhatatlanul röghöz kötöttek bennünket. A mezőgazdaság elterjedésével
járó második fontos változás a munkamegosztás volt. Bár elsőre nem
tűnik eget rengetőnek, a munkamegosztás és annak minden hozadéka a
legfontosabb mérföldkő az emberiség történetében. Az emberek elkezdtek
bizonyos részterületekre specializálódni. Ezáltal megugrott a hatékonyság, ami
óriási gazdasági fellendüléshez vezetett.” A munkamegosztás fejlődését vizsgálva exponenciális bővülést
láthatunk. Reese a következőkkel folytatja: „A legrégibb városokból fennmaradt
régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy a második kor elején már számos
különféle mesterség létezett. Az emberek ugyanis azonnal elkezdték kihasználni
a szakosodás jelentette gazdasági
előnyöket, amint más emberek közvetlen közelében telepedtek le. (A
szakosodásnak természetesen a legfőbb alapfeltétele a mezőgazdasági
termelékenység növekedése volt: az emberek képessé váltak a saját
szükségleteiknél többet termelni, s ebből fizették a ’szakosodott szolgáltatók’
árucikkeit. Láthatjuk, itt olyan technológiai fejlődés indult be, amely az
ipari forradalom kezdetétől exponenciálisan gyorsulva visz a negyedik korba. –
OP) A munkamegosztás révén jött létre
lényegében minden, ami ma fontos az emberiségnek. Nélküle már rég
elvesztünk volna.” (Van mindennek egy meredekebb olvasata is. »A mezőgazdasági
forradalom a történelem legnagyobb csalása volt.« írja Yuval Noah Harari,
akinek ebbéli értékítélete szögesen eltér Reese-étől, a SAPIENS - Az emberiség
rövid története c. nagyhírű könyvében: [Animus Kiadó, 2015]. Ha úgy vesszük, a
Reese által is felvázoltakkal, vagyis a mezőgazdasági forradalommal indult el a
halmozódó és egymást erősítő innovációknak az a láncolata, amely elvezet a
negyedik korba, amelyen majd ki tudja miként osztozik az ember, és az ő – nála
ki tudja mennyivel potensebb – teremtményei. – OP).
A második korról szóló fejezet így zárul: „Korábban már
említettem, hogy a fejlődés első
előfeltétele a képzelőerő. A második a mezőgazdaság révén teremtődött meg.
Mivel a növénytermesztés olyan fokú tervezést igényelt, amilyenre a vadászó-
gyűjtögető időkben nem volt szükség, a
mezőgazdaság feltalálására egyben a jövő koncepciójának feltalálásaként is tekinthetünk
– és ez a haladás második előfeltétele.” (Reese itteni első előfeltétele
karakteresen jelenik meg az Apple fejlesztőmunkájában, annak Jobs‑korszakában. A
Zen esztétikájának híveként Jobs a végsőkig leegyszerűsített dizájnt képzelt el,
és erőltetett rá a termékeikre. Elképzelte – a maga módján biztosra vette –,
hogy cége győzhet az új stratégiával: »A fogyasztó nem tudja, mit akar, de mi
megtanítjuk neki!« S e jelben győzött! [Walter Isaacson: Steve Jobs – Iparjogvédelmi
és Szerzői Jogi Szemle 2012/1. sz.; Carmine Gallo: Steve Jobs az innováció mestere
–Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2012/6. sz.] – OP)
„A harmadik kor úgy
ötezer évvel ezelőtt kezdődött, az írás
feltalálásával. Az írás megváltoztatta
az emberiséget, mert lehetővé tette, hogy a történelemben először az emberi
tudás sértetlen formában fennmaradjon, és túlélje az egyént. A tudást végre
gond nélkül lehetett másolni és szállítani akár a világ másik végére is. Az
ötletek immár az emberi elmén kívül is megéltek!” (Reese vázolja az írás kialakulásának
és elterjedésének menetét, amiből az is világos, hogy a „feltalálás” itt rossz
szó: az írás egy szerves fejlődéssel létrejött technológia. Maga is a következőképp szól róla a továbbiakban – OP)
„Az írás hatása hamarosan továbbgyűrűzött az élet minden területére, és közben
fenekestül felforgatta a világot. Létezne
bármi is modern társadalmunkból e nélkül a technológia
nélkül?” És a „kiszervezés”:
„Ahogy a tűz átvette az emésztés fárasztó munkájának egy részét, az írással az emlékezést szerveztük ki.”
Sajátos tétele: „Ahogy az minden kulcsfontosságú, új
technológiára igaz, az írás mellé is odaszegődtek más újítások, amelyek
segítették elterjedését. Az első ezek közül a kerék volt, amelyet megközelítőleg
ugyanakkor találtak fel, úgy ötezer évvel ezelőtt. Az írás és a kerék kezdetben kéz a kézben jártak: együtt lendítették
fel a kereskedelmet, együtt segítették elő az információ áramlását, és
népszerűsítették az utazást. Az írás révén az uralkodók törvényeket
alkothattak, de a kerék kellett hozzá, hogy ezeket a törvényeket messzebb is
betartathassák.” (Már ha hozzávesszük azt is, hogy kerékbe törték a törvényszegőket, hiszen a működéshez a törvény
mellé a szankciót is oda kell tenni. – OP)
„A pénz ugyancsak a harmadik kor
hozadéka. Ahogy az írás, a kerék és a pénz mind megjelentek a színen, végre megvolt az összes összetevő a
városállamok és a birodalmak létrejöttéhez.”
A negyedik kor küszöbén: „A
harmadik kor majdnem egészen napjainkig tartott. Bár óriási felfedezések
övezik utunkat – mint a gőzgép, a könyvnyomtatás vagy az elektromosság felfedezése
–, ezek nem hoztak olyan alapvető
változást életünkbe, mint egykoron a nyelv, a mezőgazdaság vagy az írás
feltalálása. A harmadik korban jelentkező újítások inkább járulékosak voltak,
nem pedig forradalmiak. És ezzel nem érdemüket vitatom. A nyomtatás alapjaiban
változtatta meg a világot, de valójában csak olcsóbbá és hatékonyabbá tett
valamit, ami már addig is létezett. (Valóban? Jókai regényfiguráját idézve [A
kiskirályok] »Tagadok aztat«. A nyomtatás tette elérhetővé a könyveket és egyéb
kiadványokat a széles tömegeknek, teremtette meg az írott tudás exponenciálisan
gyorsuló terjedésének gazdasági feltételét. Viszonylag hamar életre hívta a
sajtót is, annak minden áldásával. Ez minőségi ugrás volt több szempontból is. S
hogy ez mennyire így van, arról a továbbiakban maga Reese szól „a tudományos
módszerre” vonatkozó fejtegetésében. – OP) Egy kétfedelű repülőgép tervrajzát
Leonardo da Vinci is könnyűszerrel megértette volna. (A robbanómotorét
valószínűleg nem annyira, ahogy a Bernoulli által felfedezett törvényen alapuló
merevszárnyú repülést is aligha. – OP) Ahhoz, hogy ténylegesen új korba
lépjünk, valami olyasminek kell megjelennie, ami alapjaiban és végérvényesen
megváltoztat minket és életmódunkat. Valaminek, ami átformálja fajunk várható
jövőjét. És ez a történet, amely a
negyedik korba vezet bennünket, a harmadik kor utolsó pár évszázadában szökkent
szárba..” (Ide kívánkozik Ray Kurzweil A szingularitás küszöbén c. könyvének
[Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.] alcíme: Amikor az emberiség
meghaladja a biológiát. Az ő merész jóslata: »A szingularitás lehetővé fogja
tenni, hogy meghaladjuk biológiai testünk és agyunk korlátait. A kezünkbe kerül
a halandóságunk. [Ám Reese is felveti: ha cserélgetjük, kiegészítgetjük testünk
alkatrészeit, meddig maradunk azonosak önmagunkkal? – OP] Teljesen érteni
fogjuk az emberi gondolkodást, és hatalmas mértékben ki fogjuk terjeszteni és
tágítani a hatókörét. Ennek a századnak a
végére intelligenciánk nem biológiai része billiószor billiószor (nem elírás! –
OP) erősebb lesz, mint a támogatása nélküli emberi intelligencia.” – Oh
Lord! OP)
A mai szcenárió: „A korunkat jellemző robbanásszerű
technológiai fejlődés tehát a tudományos módszernek és Moore rejtélyes
törvényének köszönhető. (Máris mondjuk ezeket – OP) Innen származnak a robotok,
a nanotechnológia, a génsebészet, a CRISPR-Cas9 génmanipulálási technológia, az
űrutazás, az atomenergia és még száz és száz más csoda. A technológiai újítások olyan ütemben érnek el minket, hogy már szinte
észre sem vesszük, mennyire lenyűgözők. Az újdonság teljesen mindennapossá
vált.”
A tudományos
módszer (lényegében a tudás megosztásának hálózatosítása, amely
révén a megosztások exponenciálisan növelik a hozzáféréseket, a tudás
beépülését a technika állásába – OP): „Korunk tudományos módszere az, hogy miután a tudást bizonyos jól definiált módokon
begyűjtöttük, megosztjuk másokkal is, hogy ők is meríthessenek belőle, és
építhessenek rá. De ez csak mérhető dolgokra vagy jelenségekre
alkalmazható. Az objektív mérőszámok alkalmazása
elengedhetetlen (szegény makrogazdaságtan! – OP), hiszen ez teszi lehetővé,
hogy mások is megismételhessék egy adott kutató kísérletét – vagy, ahogy az
néha lenni szokott, rámutathassanak a
kísérlet pontatlanságára. Ehhez a
tudományos módszerhez szükség volt arra, hogy a könyvnyomtatás megbízható és
megfizethető legyen; éppen ezért nem alakult ki a történelem korábbi
szakaszában, és ezért indultak a természettudományok rohamos fejlődésnek a
nyomtatás költségeinek csökkenésével.”
„Moore
rejtélyes törvénye” avagy a fejlődés rejtélyes tulajdonsága: „A tudományos módszer olyan erős
lökést adott a technológiai fejlődésnek, hogy feltárta annak egy veleszületett,
ám némileg rejtélyes tulajdonságát: a
fejlődés adott idő alatt újra meg újra képes megduplázni önmagát. Ennek a mély és érthetetlen tulajdonságnak a
felfedezése csupán fél évszázaddal ezelőtt történt, amikor Gordon Moore, az
Intel egyik alapítója felfigyelt valami különös dologra: az integrált
áramkörökben a tranzisztorok száma nagyjából kétévente megduplázódik. Azt is
észrevette, hogy ez a trend már bizonyos ideje változatlan, és azt jósolta, hogy
legalább egy évtizedig ez még így is marad. Megfigyelését
ma Moore-törvényként ismerjük. Ha csak ennyi lenne az egész, a kutyát se
érdekelné a dolog. De Ray Kurzweil valami döbbenetes dolgot vett észre: a számítógépek teljesítménye már azelőtt is
szabályos időközönként megduplázódott, hogy a tranzisztorokat egyáltalán
felfedezték volna. A számítógépek először mechanikusak voltak, aztán elektromágneses
reléket használtak, majd elektroncsöveket, tranzisztorokat, végül integrált
áramköröket, ám Moore törvénye végig
érvényes maradt rájuk. Hogyan lehetséges ez? A rövid válasz az, hogy senki sem tudja. Ha valaki rájön,
szóljon nekem is, és megosztozhatunk a Nobel-díjon. Úgy tűnik, ez valami univerzális
törvény: amint egy technológia
teljesítőképessége eljut egy bizonyos szintre, képes megduplázni önmagát. Moore
törvénye mind a mai napig érvényes; jóval tovább élt tehát a Moore által
megjósolt tíz évnél.”
A törvény legizgalmasabb vonása: „Jelenleg is több jelölt van arra, mi
fogja továbbra is életben tartani ezt a törvényt – a kvantumszámítógépektől
kezdve az egyatomos tranzisztorokon át ma még ismeretlen anyagokig. De – és itt
jön a legizgalmasabb rész – úgy tűnik, hogy nemcsak a számítógépek, hanem
bármilyen más technológia is a Moore‑törvénynek engedelmeskedik. Egy bizonyos technológia teljesítőképessége
talán nem pont minden két évben, de minden n évben biztosan megduplázza önmagát.”
„A harmadik kor
utolsó éveinek valamennyi újítása közül egyértelműen egy a győztes: a számítógép.”
(Valójában a győzelméhez nélkülözhetetlen a
hasonlóképp fejlett telekommunikáció, valamint a szükséges elemek és eszközök
maxiolcsó tömeggyártása. Úgy tűnik, mára a nagyon szegények közül soknak cipője
sincs, ám mobilja van, így bevonhatók a modern technológiák univerzumába – pl. a
pénzügyi rendszereibe. – OP)
S
már csak egy kimagaslóan nagy jelentőségű felvetés: „A számítógép pedig nem
csupán használati eszköz – filozófiai jelentősége van. Gondoljunk csak bele: a számítás („computation” – OP) a világegyetem
szívverése, a kozmosz óraütése. A számítás
olyan alapvető dolog, hogy vannak, akik egyenesen úgy hiszik, minden számítás:
az agyunk, a világegyetem és az űr működése, az idő, a tudatosság és maga az
élet is.” S mennyit számít egyetlen szó! „Azt mindenesetre el kell fogadnunk, hogy
a világegyetem nagy része egyértelműen számításon
alapul.” – az eredetiben „számítással
lekövethető”.
„A
kérdés a peremhelyzetekben válik igazán izgalmassá. Mi magunk vajon számítás vagyunk-e? Vajon a mi elménk sem más, mint valami
óriási óramű, amely ugyanazokra az alapvető számítási műveletekre épül,
mint az Apollo–11? Ezekre a kérdésekre
kell keresnünk a választ, ha meg akarjuk érteni a számítógépek korlátait – már
amennyiben vannak korlátaik.” (Végül is, amióta az ember elvont
kérdéseken gondolkodni, töprengeni képes, kutatja, voltaképp honnan az anyag
szerveződésének törvényei? – OP)
„Bizton állíthatjuk, hogy egyelőre senki sem érti igazán a számítógépek metafizikai jelentőségét.
Tudjuk, hogy számtalan rejtett és
nyilvánvaló módon átformálta a világot – ez vitathatatlan. De ennél sokkal
több rejlik a felszín alatt. Ahogy a jeles filozófus, Marshall McLuhan (a
modern média egyik alapvető jelentőségű teoretikusa. A Typotex adta ki
Médiamasszázs: Egy rakás hatás c. könyvét [2012] – OP) fogalmazott évtizedekkel
ezelőtt, a számítógép »az ember technológiai fegyvertárának legjelentősebb darabja,
mert az idegrendszerünk meghosszabbítása. Hozzá viszonyítva a kerék egy
hulahoppkarika«. A számítógép egyszerre új és mindenütt jelen való, és csupán találgathatunk, mire lesz képes egy
évszázad vagy akár egy évtized múlva.”
Quo vadis, Homo Sapiens, mi vár a negyedik korban?
Néhány
kulcskérdés Reese további fejezetcímeivel: Ø Technikai kihívások Ø Vannak-e
robotbiztos állások? Ø Háborúzó robotok Ø Szabad-e megépítenünk az AGI-t? (mesterséges
általános intelligenciát – OP) Ø Nyolc elmélet a tudatosságról: tudatossá válhatnak-e
a gépek? Ø Be lehet építeni a számítógépet az emberi agyba? Ø Az ember,
újradefiniálva? Ø Halál! Hol a te fullánkod? Ø Mi romolhat el?
Lezárásul,
a 20. sz. egyik nagy futurológusának, a filozófia mély kérdéseit remek ’SciFi’
regényekbe és novellákba öltöztető Stanisław Lem-nek egy megragadó felvetése: a
tudós hosszú küzdelemmel létrehozza a szuperintelligenciát, az pedig, »miközben
a fénysebességgel terjedő tudata megismerte a világegyetemet, bonyolult
fejtegetésbe fogott saját létének elméletéről és bábája, az evolúció
kétségbeesett erőfeszítéseiről, amely – mivel nem bírta őt közvetlenül világra
segíteni – kényszerűségből ezt értelmes lények közvetítésével végezte.”
(Lymphater utolsó képlete).