Vezetőink, hol vagytok?

Lee Iacocca: Vezetőink, hol vagytok? - Alinea Kiadó, 2010

Dr Osman Péter ismertetése

„Ahhoz, hogy megőrizhessük függetlenségünket, nem engedhetjük meg magunknak, hogy uralkodóink örökös hitelekkel boríthassanak el.” (Thomas Jefferson)

„Mielőtt a változást kezelni tudnánk, fel kell ismernünk, azután el kell fogadnunk. Néha ez a legnehezebb rész: felismerni és elfogadni, hogy ahogyan eddig dolgoztál vagy élted az életed, az egyszerűen nem megy többé.”

„Az ötleteket és az innovációt nem lehet bezárni vagy kizárni.”

„Időnként emlékeztetni kell magunkat arra, kik is vagyunk és milyen nemzet akartunk lenni.” (Iacocca az Egyesült Államokról)

„A vezető próbája: amikor hivatalát elhagyja, legyünk jobb helyzetben, mint amikor érkezett. Ilyen egyszerű.”

„Ha meg akarod ismerni egy ember személyiségét, adj neki hatalmat.” (Abraham Lincoln)

„A kommunikáció azzal kezdődik, hogy még ha fájdalmas is, megmondod az igazságot” (Iacocca a kormányzati kommunikációról)

„Amikor a reklámszlogenek ismertebbek, mint a Tízparancsolat vagy a Bill of Rights; amikor a bevásárlóközpontok válnak kultikus helyekké; amikor a helytelen viselkedés igazolható, amíg nyereséget hoz; amikor a hitel jogos, ha plazmatévére kell; és amikor az ember mércéje az, hogy milyen autót vezet - talán ideje feltenni a kérdést, hogy vajon nem rontottuk-e el a kapitalizmus igazi eszméjét.” - Idézetek a könyvből

A Szovjetunió széthullása önmagán és szörnyszülöttén, az NDK-n túl minden bizonnyal az USA-nak tette a legrosszabbat. Az Egyesült Államok ott maradt a nélkül a vetélkedés és fenyegetettség nélkül, amely addig kényszerítette, hogy erős, egészséges maradjon, s igyekezzék valóban jól betölteni a szabad világ vezetőjének szerepét. Lee Iacocca, a korábbi szupersztár autóipari cégvezető (l. Iacocca Egy menedzser élete - Gondolat Kiadó, 1988) e könyvét teljes egészében annak szánja, hogy a jobbítás - erősebben fogalmazva a megmentés - érdekében kritizálja azt, amit rossznak tart országa mai valóságában. Lényegében az egész mű kőkemény támadás az ország felső vezetése ellen. Ehhez tudni kell, hogy könyve 2007-ben jelent meg, azaz még George W. Bush regnálása idején. Midőn mondanivalója egyik legfontosabb részeként arról beszél, milyennek kell és milyennek nem szabad lennie a jó vezetőnek, kritikájának célkeresztjében George W. Bush elnök áll, rendre őt használja ellenpéldának, a rossz vezető példájának. Íme három kiragadott példa: „Bush azzal hivalkodik, hogy hitre és nem tényekre támaszkodik. Ha félelmedben ettől nem csinálod össze magad, akkor nem tudom, mitől.” „A vezetés minden körülmények között a változás kezeléséről szól - mindegy, hogy egy vállalatot vagy egy országot vezetünk. A dolgok változnak, és mi kreatívvá válunk. Alkalmazkodunk. Talán Bush nem volt jelen, amikor ezt a témát tárgyalták a Harvardon.” És „Egy vezetőnek kommunikálnia kell. Nem arról beszélek, hogy értelmetlenül folyjon belőle a szó, és be se álljon a szája. Hanem arról, hogy szembe kell néznie a valósággal, és meg kell mondania az igazságot. Úgy látszik, a Bush-kormányból senki sem tud már egyenesen beszélni. Helyette az idejük nagy részét azzal töltik, hogy meggyőzzenek minket arról: a dolgok közel sem állnak olyan rosszul, mint ahogyan látszik. Nem tudom, hogy ez struccpolitika, vagy tisztességtelenség...”

Magától értetődik az is, hogy minden olyan országban, ahol szabad választás van, a rossz vezető a rendszer terméke, így a Bushról szóló kritika egyben a status quo, az országban uralkodó állapotok kritikája. „Miért is vagyunk nyakig a pácban? Hogy került ez a társaság Washingtonba?” - teszi fel könyve elején a maró kérdést. Művének nyíltan kimondott célja pedig, hogy hozzájáruljon országa jobbító célú megváltoztatásához. „Olyan idők ezek, amelyek igazi vezetőért kiáltanak.” - írja az USA helyzetéről. Elmondja, hogy tizenkét elnök kormányzását élte át, kilencükkel találkozott is, és a tizenkettőből négynek a teljesítményét tekinti kiemelkedőnek - ezek F. D Roosevelt, Truman, Reagan és Clinton. A tisztánlátáshoz és az arra támaszkodó jobbításhoz pedig különösen nagy jelentőségű megállapítása a következő: „George Bush azt mondja, ellenségeink "gyűlölnek minket a szabadságunkért". Valójában az arroganciánk miatt gyűlölnek.”

Záró fejezete, amely a sokatmondó című „Amerika újra nagy lesz?” részbe illeszkedik, a Cselekedjünk! címet kapta, s ekként szól az amerikaiakhoz: „Most az ország jövője forog kockán, és arra kérem Önt, működjön közre. Ez a könyv csak kezdete egy kampánynak. Nem, nem indulok az elnökválasztáson. (Iacocca e könyve megírásakor már 82 éves volt, így hihető, hogy nem ez volt vele a célja. OP) Azért folytatok kampányt, hogy visszaszerezzem magunknak azt a vezetést, amit megérdemlünk.” És fűzzük rögtön ide: a könyvből, az abban felsorakoztatott, helyenként igen éles elemzésekből és kritikákból teljesen egyértelmű, hogy itt a vezetésen Iacocca elsősorban nem is az Egyesült Államoknak a világban betöltött vezető szerepét érti, hanem hogy az ténylegesen ura legyen a saját léte, sorsa alakulásának. Nagy nyomatékkal tárgyalja, hogy legyen olyan átfogó gazdaságpolitikája - beleértve ebbe a külgazdasági kapcsolatainak kézbentartását és alakítását is -, amely újra erőssé, gazdasági nagyhatalommá teszi az országot, amelyet az utóbbi évtizedek vezetői, Iacocca elemzése és értékelése szerint, igencsak sanyarú, és a jövőjére veszélyes állapotba vittek. Washingtont és a Wall Streetet sommásan szabadpiac-őrülteknek nevezi. A társadalmi viszonyokat illetően is élesen szól: „Barátaim mondogatják, Lee, hagyd a háborgást a fiatalokra. Nagyon szeretnék így tenni - amint öt másodpercre eltudom őket szakítani az iPodjuktól.” (Ugyanakkor óhatatlanul is ide tolakszik a kérdés: melyik hatalom is tette ilyenné őket, s szintúgy a világot? Kétségtelen, hogy ma Amerika a világ feje. OP)

Ki ki megítélheti magának, milyen is ez a világ, amelyben az USA (még, legalább is látszólag) a vezető nagyhatalom. Éppen mert mindinkább globalizált, csak akkor lesznek benne tartósan fenntartható viszonyok, s még inkább csak akkor lesz szerves fejlődés, ha az országai nagyjában-egészében együtt fejlődnek. Így viszont mennyire egészséges és főként fejlődőképes e világ, amelyben az országok jelentős hányadában a gazdaságpolitika elsőszámú prioritása nem az ország kedvező fejlődési feltételeinek megteremtése és fenntartása, hanem kényszerűen is a megfelelés a befektetők elvárásainak. Valójában mennyire vezető gazdasági hatalom az az USA, amelynek az utolsó évtizedekben rohamosan megnőtt, Iacocca szerint csaknem megötszöröződött az államadóssága, és Kína - a hamarosan legfőbb vetélytársa - egymaga annyi USA állampapírral rendelkezik, hogy velük egycsapásra összedönthetné az USA külső finanszírozásának egész piacát. És Iacocca különösen keserűen szól arról, milyen eredménytelen - érdemben tehetetlen - az országa a Kínával és Japánnal folytatott gazdasági kapcsolatainak a maga érdekeinek megfelelő alakításában. Könyvében ezt is, mint általában az USA helyzetét rontó anomáliákat és problémákat a rossz vezetés rovására írja. Ennek megfelelően, a Vezetőink, hol vagytok? cím a jó vezetők hiányára utal.

Vitathatatlan, hogy olykor némi naivitás is kibukkan a szavaiból. Szerinte az USA azért hozta létre az IMF-et (így mondja), hogy újjáépítse a világot, és országa ezermilliárd dollárokat költ Irak újjáépítésére. Persze mindez lehet igaz is, csak kérdés, hogy mivé akarja újjáépíteni azokat.

Valójában rá kellene térnünk a könyv egy további, szintúgy szerfelett izgalmas és tanulságos olvasatának ismertetésére is: Iacocca részletesen és helyenként igen szenvedélyesen fejti ki, milyen a jó vezető. Mondandója értékét nagyban emeli, hogy ő nemcsak sokat tud a vezetés mesterségéről és művészetéről, hanem a frontvonalban a saját teljesítményével bizonyította ismételten is, hogy kiemelkedően nagy és nehéz feladatokban sikeres, kiváló vezető. Terjedelmi okokból azonban meghagyjuk az olvasóknak, hogy maguk fedezzék fel maguknak értő megállapításainak sok-sok gyöngyszemét. Ízelítőnek mindössze a maga alkotta vezetői tesztjének „kilenc kulcsszavát” idézzük ide: ◙ Kíváncsinak kell lennie, s ezért késznek a komfortzónája elhagyására is ◙ Kreatívnak kell lennie, s ehhez kliséktől mentesen gondolkodni ◙ Kommunikálnia kell ◙ Karakteres személynek kell lennie ◙ Legyen benne kurázsi - „Pontosan tökösségről beszélek, és ez a női vezetőkre is vonatkozik” írja ehhez Iacocca ◙ Szüksége van meggyőződésre, legyen benne tűz, szenvedély kiállni ügy mellett ◙ Karizmatikusnak kell lennie - a karizma a lelkesítés képessége, az a tulajdonság amely miatt az emberek követni akarják ◙ Kompetensnek kell lennie - s még ennél is fontosabb, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik szintén tudják, hogy mit csinálnak ◙ Nem lehet jó vezető, akinek nincs józan esze.