2010. június 12., szombat

A titkos kód

Priya Hemenway: A titkos kód -
A művészetet, a természetet és a tudományt szabályzó rejtélyes képlet - Vince Kiadó, 2009

Dr Osman Péter ismertetése

Nevezhetjük ezt a könyvet Janus-arcúnak, ha stílusosak akarunk lenni, s jellemezhetjük a divatos „kettő az egyben”-ként. Elvitathatatlan érdeme, hogy nagy hányadában letehetetlenül érdekes, nagyon tanulságos, és gondolkodásra késztető. A „titkos kód” itt az úgynevezett arany arányt, más néven isteni arányt jelenti - amelyet az építészeti és képzőművészeti alkotások elemzésében gyakran aranymetszésként is említenek -, és Hemenway a mondanivalójának gerinceként ezt mutatja be a művészetet, a természetet és a tudományt szabályzó rejtélyes képletként. Mindezzel a könyve a tudomány - és kultúrtörténeti ismeretek hosszú sorát kínálja, s köztük válogatottan finom, apró intellektuális desszertek százszínű gyűjteményét, s amiből sokat és élvezettel tanulhat az olvasó - vagy éppen frissítheti a netán megkopott ismereteit. Előadásmódja pedig nagyon kellemes olvasmánnyá teszi.

Nem mellesleg, az ilyen könyv manapság kiváló immunerősítő is: aki sok ilyet olvas, ilyenekkel edzi a gondolkodását, fejleszti ismereteit és kreativitását, az megőrzi az intellektuális ellenállóképességét az olyan fertőzésekkel szemben, amelyek agyilag önállótlanná, jól manipulálható konzumidiótává teszik. Magáénak tekinti Európa, sőt az egyetemes kultúra szellemi örökségét, tudja élvezni és fel is használni azt, nem cseréli le az értékrendjét a globalizáció cseles konzumkultúrájára, nem helyez a példaképei, választott szerepmodelljei élére marketingcsinálmány „celebeket”, nem a telefonja háttérképével igyekszik kitűnni a tömegből, és még azért sem aggódik, hogy mindig frissen csengjen a mobilja.

Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy helyenként kevésbé dicséretes vonások is megmutatkoznak benne: olykor amerikaiasan feldicsérő túlzások, a benne felkínált ismeretek jelentőségére vonatkozó túlzó lelkendezés, némi hatásvadász misztifikálás, s néha valamelyes felületesség. (Mintha Hemenway talán porszívó ügynök lett volna az előző életében.) Itt van ugyebár ez az alcím, amely a művészet, a természet és a tudomány szabályozásáról, és az abban érvényesülő rejtélyes formuláról beszél. Bizonyára nem tévedünk túl nagyot, ha ebben némi marketing fogantatású praktikát vélünk felfedezni, és ezt szolgáló misztifikálást. Valljuk meg, ez önmagában mégcsak nem is olyannyira elítélendő, hiszen a könyvnek olyan piacon kell magára vonnia az olvasók figyelmét, amelyen a műveket nagyrészt a címük adja el, s a megcélzott vásárlók jelentős hányada fogékonyabb a szenzációra, mint a tudományos elmélyülésre. Ez a cím így kétségtelenül izgalmas, és ha e sokat ígérő megfogalmazás helyén az állana, hogy „az (A+B)/A = A/B aránypár megjelenése a művészetben, a természetben és a tudományban”, igen valószínű, hogy ez kevesebb érdeklődőt vonzana, és főként jóval kevesebbet venne rá a könyv megvásárlására. Másrészt, talán nem kellene olyanokat mondania, hogy „a matematika nyelve valahol a szavakkal kifejezhető és a művészet által megjelenített világ között található- rejtélyes, harmonikus, szinte mágikus modalitás, amelyben az elvont dolgok valósággá válnak, az ismeretlen pedig a gyakorlati világ rejtvényeinek megoldásaként tűnik elő”.

Hemenwayről a fülszövegből annyit tudunk meg, hogy a montreali McGill Egyetem hallgatójaként matematikát és klasszika-filológiát tanult; ezután több évig élt Indiában, tanulmányozta a kelti gondolkodást és filozófiát, a meditációt és a szent iratokat; jelenleg a Bay Area régiójában él, s íróként és fotósként dolgozik. Ennél lényegesen többet egy korlátozott kutatással az internetről sem lehet róla kibányászni. E könyvéből nehéz megállapítani, hogy a kétségtelenül hatalmas ismeretanyaga mellett mennyiben igazán képzett tudománytörténész. A saját világnézetéről a legvilágosabban talán a következő két részlet árulkodik. Az aranyspirálnak a természetben való megjelenéseiről szóló egyik mondatában így ír: "(szerephez jut) az embrió alakjában, amelybe leereszkedünk... " [kiemelés tőlem - OP.] Másrészt, a bevezetésben ekként beszél: „Utazásunk során, amely visszavisz az időben a piramisokig, majd előre a jelent misztikus szóhasználatáig, az isteni arány kiegyensúlyozott és dinamikus elvként fog föltárulni előttünk. (...) Számos különböző megnyilvánulása magában foglalja a miénkre oly kevéssé hasonlító idők és helyek megértését. (...) Az isteni arány egy ősi bölcsességet visszhangoz, rengeteg kifejezésbe rejtve.” S ide idézi egy 14. századi német misztikustól: „Semmi sem lehet olyan örömteli, mint az, ami az isteni természet legmélye szerint való.” Aki ebből arra a következtetésre jut, hogy Hemenway itt megjelenő nézetei a kreacionizmus - más mai szóval az intelligens tervezettség elmélete - felé hajlanak, az valószínűleg nem téved túl nagyot.

Nagyon azért ne ítéljük el érte. A könyvét meghatározó gondolkodása tökéletesen nyitott. Mondandóját soha nem állítja szembe más világnézetekkel, és abban a nagy és sokszínű tudomány- és kultúrtörténeti anyagban, amelyet itt felsorakoztat, semmiféle világnézet szerinti szelekció nem érződik. Ha pedig merünk eretnekek lenni, úgy be kell ismernünk, hogy a tudomány jelenlegi állása mellett bármely genezis elméletet is próbálunk meg visszafejteni a folyamat eredeti mozgatójáig, előbb-utóbb eljutunk egy ponthoz, amelyen túl már nem található racionális magyarázat, csődöt mondanak az annak feltárását szolgáló jelenlegi eszközeink - ez éppen úgy igaz a világegyetem keletkezésére, mint a földi élet eredetére. Az ősrobbanás elméletének igen praktikus eleme a szingularitás, amelynél korábbra elvileg sem vezethető vissza a vizsgálódás fonala. Az elmélet időbeli értelmezési tartománya magával a Nagy Bummal kezdődik, és semmit nem tudhatunk meg belőle arról, vajon mi volt annak előtte - ebből pedig már törvényszerűen következik az is, hogy az az ősrobbanás kiváltó okára sem tud magyarázattal szolgálni. Az élet keletkezésének materialista elméletéhez ugyancsak jó kérdés, vajon hogyan tettek szert azok a bizonyos molekulák az önszerveződés képességére. Némi joggal hívható fel tehát az ilyen kérdésfeltevésekre a híres, elrettentő/hárító párbeszéd, amelyet Simon Singh idéz Szent Ágoston Vallomások c. művéből A Nagy Bumm - Minden idők legfontosabb tudományos felfedezésének története c. könyvében (Park Könyvkiadó, 2006 - l. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2007 1. sz.) a következőképpen: „Ugyan mit csinált Isten, mielőtt megteremtette volna a világmindenséget? Mielőtt az Úr megteremtette a Mennyet és a Földet, legelőször a poklot hozta létre, hogy az ilyen alakoknak, mint Ön is, akik efféle kérdéseket vetnek fel, legyen helyük.” Lényegében hasonló hárítás az is, érdemi válasznak pedig éppen úgy elégtelen, hogy ha az ősmolekuláknak nem lettek volna meg a megfelelő képességeik, akkor most nem lennénk itt, hogy firtathassuk azok eredetét.

Szólnunk kell azonban e könyvnek egy nem jelentős, ám kétségtelen gyengéjéről is. Hemenway sokat foglalkozik benne az arany aránynak megfelelő ún. aranyspirállal, mint különleges, a természet igen sok alkotásában meghatározó jelentőségű alakzattal. Olykor valami spirálhoz hasonló jelenik meg a saját mondandójában: ilyenkor úgy járja körül a témát, hogy közben előadja a saját fejtegetéseit, okfejtéseit és következtetéseit, és ahogyan azok távolodnak a felhívott tudomány- és kultúrtörténeti alapoktól, úgy távolodnak mindinkább a higgadt, és ezért meggyőző erejű racionalitástól is, s vékonyodik állításaiban a kellő mértéktartás. (Mondhatni, olykor felrémlik a porszívó ügynök szelleme.)

Az is igaz, hogy a cím és vele az egész könyv - a régi slágert idézve - többet ígér, mint amennyit ad. Összefüggések széleskörű feltárását helyezi kilátásba, ám valójában gyakran csak jelenségek bemutatásáig jut. A művészetet, a természetet és a tudományt szabályzó formuláról beszél, fel is sorakoztatja annak igen sok valós vagy netán többé-kevésbé belemagyarázott megjelenését, ám azt már csak az esztétikai vonatkozásokban képes úgy-ahogy kifejteni, hogy az arany arány érvényesülése bármit is hogyan szabályozna. Az esztétikán kívüli példáinál már baj van a képlet szerepének, az hozzá kötődő ok-okozati összefüggésnek a bemutatásával. Még ahol el is fogadjuk, hogy valóban megmutatkozik az arany arány, az legfeljebb a jelenséget leíró matematikai formula, és semmi sem mutatja, hogy maga lenne a jelenség okozója, szabályozója. Ha végiggondoljuk őket, a bevezetés egynémely tétele igen jól figyelmeztet arra, hogy Hemenway az állításaiban olykor meglehetősen nagyvonalúan kezeli az ok és az okozat közti kapcsolatot. Kijelenti, hogy „Az emberiség isteni arány iránti több száz éve tartó csodálata az arány számos figyelemre méltó tulajdonságának köszönhető, ilyen például a harmónia, a megújulás és az egyensúly. Harmóniája a természet által nyújtott szerkesztési alapelvekben nyilvánul meg, amelyek a növények, a kagylók, a szél és a csillagok mintázatait adják. Megújító alapelve olyan formákban és anyagokban mutatkozik meg, amelyek a DNS-től kezdve a világegyetemig mindennek az alapját képezik. Az egyensúly belső fülünk spiráljában található, s visszatükröződik az embrió kibontakozó formájában is, amely létezésünk kezdete.” Lépjünk túl azon, hogy ilyen súlyos állításokat sokkal pontosabban kellene megfogalmazni, beleértve ebbe a példálózó felsorolások kezelését is. A lényeg, hogy itt markánsan felhorgad bennünk a kétely - amely azután rendszeresen vissza is tér számos más állítás olvastán -, hogy vajon az isteni arány valóban okozóként, vagy inkább okozatként, netán felszíni jelenség leírójaként van jelen.

Ugyanez merül fel, midőn Hemenway sorolja az arany arány és a Fibonacci számsor megjelenésének példáit a természetben - egy egész fejezetet szentel ennek. Ezek olvastán szintúgy visszatérően kísért a kötet két alapkérdése: valóban így van-e, s ha igen, mi lehet a magyarázata. Tényleg ésszerű és ezért jól érthető a számsor érvényesülése Fibonaccinak az itt is leírt gondolatkísérletében a nyúlcsalád nemzedékenkénti gyarapodását illetően, azonban az is nyilvánvaló, hogy az csak leírja, ám nem uralja a folyamatot. A növényekre vonatkozó példái - szirmok, levelek állása - szintúgy felvetik ezeket a kérdéseket. Csak arra gondolhatunk, hogy ha ezek az állítások helytállóak, akkor is a Fibonacci sornak való megfelelés voltaképpen csak a felszín, a jelenség, és mögötte lennie kell mélyebb törvényszerűség/ek/nek, amely/ek/ azt előidézi/k/. Kell lennie pl. valamilyen biológiai hatásmechanizmusnak, amely a levelek, szirmok ilyen elrendeződése esetén jobb életképességgel ruházta fel a növényt, ami hozzásegítette, hogy ezt a formációt örökítse tovább az evolúciós akadályversenyben. Elvégre az esőcseppek sajátos alakjában sem valamiféle kozmikus formatervező művét látjuk, hanem a parányi víztömeget mozgató gravitációs erő, és az azt fékező közegellenállás együttes hatásának eredményét. Szintúgy, a víz felszínén látható buborékok szépséges kupolája a kiemelkedő levegő feszítő erejének és a víz felületi feszültségének közös műve, s céltalan mást belemagyarázni.

Az, hogy e formulát rejtélyesnek nevezi, leginkább ismét marketing trükk. Rejtélyessége legfeljebb abban áll, hogy miért jut ilyen sok és sokféle szerephez a világban - s ez újból visszavezet arra, hogy a bemutatott aktív szerepének nagy részét aligha érezzük bizonyítottnak. Jellemző például erre, hogy a spirálról egyebek közt a következőket mondja: „Testünk szintén tele van spirálokkal: a legnyilvánvalóbb ezek közül a fülünkben található, de felfedezhetjük a kezünkön, csigás hajtincseinkben (??!! - OP), az embrió formájában és DNS-ünk szerkezetében is. A testünkben lévő spirálok számos törvényszerűséget testesítenek meg, legfőképpen, amelyet a kínai akupunktúrás kezelések használnak (??!! - OP).”

A legpontosabb minősítés talán az, hogy kiváló figyelemfelkeltő, gondolatébresztő, olykor azzal is, hogy meghökkenésre és töprengésre késztet. Még az sem baj, ha felbosszant, ha ezzel arra indít, hogy nézzünk utána a dolgoknak, és megbízható magyarázataiknak. Maradéktalanul igaz megállapítása egyebek közt, hogy „a természeti rendszerek önszabályozók, s velük született adottságaik egyensúlyban tartják a dolgokat abban az esetben is, ha valami zavaró esemény történik, s az emberi test is ezen alapelvek szerint működik”. Ennek is a magyarázata izgalmas, amelyre már nem tér ki - jelesül, hogy ami nem ilyen, az nem is lehet stabil, azaz nem képes tartósan fennmaradni. Ez minden rendszerre igaz, s az önszabályozás működése megbomlásának végzetes következményeire a példák vég nélkül sorolhatók a ráktól az ember okozta ökológiai katasztrófákon át a szupernóvákig. Ismétcsak a könyv pozitívuma ugyanakkor, hogy Hemenway a fülben lakozó spirál említését átköti Békesy György kutatásához, a hallás működésének ennek köszönhető megértéséhez, röviden bemutatja hallószervünk fiziológiáját. Innen Püthagorasz felfedezése következik, miszerint a zenei hangok kifejezhetők matematikai arányokkal, s hogy ezek ábrázolásának diagramja az aranyspirál alakját ölti. Innen egy sajátos gondolati ugrással az áramlásnál, az örvénynél és az időjárási mintázatoknál termünk, amihez négy kép csatlakozik „A természet áramló spiráljai” címmel, s köztük említi a Kármán-féle örvénysort, Kármán Tódor kiemelkedő jelentőségű felfedezését is. Az már ismét némi felületességet mutat, hogy vajon miért került ide negyedikként két galaxis találkozásának - leginkább ebihalra hasonlító - fényképe.

Szerzőnk ugyanakkor helyenként igen bátran idéz más bátrakat. Egy merész cím alatt - „A világegyetem és a Φ" , ahol a Φ az arany arányt jelzi, idéz egy kísérletet, amelyben az Observatoire de Paris munkatársai a világegyetem mikrohullámú háttérsugárzásának elemzésével vizsgálták, hogy milyen lehet annak az alakja. Amint írja, különböző modellek sorát elemezték, köztük lapos, negatív- és pozitív görbületű tereket, és a kísérlet arra jutott, hogy ha az Observatoire adatai helytállóak, akkor olyan világegyetemet jeleznek, amely véges, és az alakja a dodekaéderre hasonlít. Namármost, tény ugyan, hogy a modern kozmológia túlnyomó része csak a matematika nyelvén értelmezhető, csak azzal írható le, csak vele vizsgálható, és köznapi szavakba nem is önthető. Tény, hogy a vizsgálódás e téren (is) a matematika segítségével olyan távlatokba szárnyal, amelyeket a józan ész nemhogy követni, de még felfogni sem képes, és csak lemondóan Hamlet szavaira gondol (Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem, bölcselmetek álmodni képes). Tény, hogy ha a világegyetem valóban dodekaéder alakú, az több okból is szenzációs lenne - már azért is, mert a dodekaéder, amint azt Hemenway is kiemeli, egyike az öt platóni testnek, és az ókori görögök számára éppen a kozmoszt jelképezte, ez pedig igazán rendkívüli egybeesés. Ezt a nagy horderejű állítást/feltevést azonban talán mégsem lenne szabad ilyen lazán idebiggyeszteni, márcsak azért sem, mert józan ésszel - amely, mint jeleztük, itt ugyan hamar megáll, s utána már mit sem ér - tökéletesen irracionálisnak tűnik. Dicséretére válik viszont a könyvnek, hogy szerzőnk megragadja azonnal az alkalmat, hogy egy külön oldalon bemutassa az isteni arányt a dodekaéderben, továbbá szóljon arról is, hogy a gránátalma a hellenisztikus műveltségben a dodekaéder szimbóluma, s egyben az élet gyümölcsöző és burjánzó természetének jelképe lett. Utóbbihoz röviden ide idézi még Perszephoné mitikus történetét is. A gondolatmenetet pedig e kitérő után a platóni testeknek és azok jelképes jelentéseinek bemutatásával folytatja, ezt magának Platónnak e bemutatásával gazdagítva. Platón Timaioszától visszatér a kozmológiához, s máris Keplernél tartunk, s egy külön oldalon fel is vázolja Kepler elméletét a naprendszerről, a világ harmóniájáról és a szférák zenéjéről. Már ennyiből is jól kiérződik tehát, hogy ha lefújjuk a könyv tartalmáról mindezeknek a szerencsére csak néhol megjelenő zavaros, ám vékony habját (figyelmen kívül hagyjuk a porszívó ügynök közbeszólásait), úgy igen jó ismeretterjesztő színvonalú tudomány- és kultúrtörténetet kapunk.

Mégha a szerző egynémely állításai nem igazán megalapozottak, kimunkáltak, a több mint 300 illusztrációt és ábrát felsorakoztató, 204 oldalas kötetnek szinte nincs olyan oldala, amelyen ne találnánk tanulságos, olykor izgalmas tényeket, tudnivalókat. Ez is olyan könyv, amelyet igazán kár lenne kihagyni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése