Mark Harvey, Steve Quilley, & Huw Beynon Exploring the Tomato Transformations of Nature, Society and Economy

A paradicsom feltárása - A természet, a társadalom és a gazdaság átalakításai

Edward Elgar, 2002

Dr. Osman Péter ismertetése

Gömbölyű vagy hosszúkás, apró vagy óriás, vörös, sárgás vagy zöld, édes vagy savanykásabb, eszik és isszák, és a mai árupiaci megjelenéseiben maga a folyamatos innovációk százarcú megtestesülése - mi az? Tessék itt elolvasni: a paradicsom.

Első ránézésre a dolog teljes képtelenségnek tűnik: a paradicsom egyike napi, viszonylag egyszerű élelmeinknek, és mi köze az innovációhoz? Megesszük, megisszuk, ételt ízesítünk vele, egynémely nemzeti konyhák arculatképző elemévé is vált, ámde hol van mindebben az a kitartó, céltudatos fejlesztés, amely az innovációk nélkülözhetetlen hátországa, s méginkább az ilyen fejlesztések szerteágazó szövevénye? Aki azonban elolvassa ezt a könyvet, részben világosan kifejtve készen kapja meg a nagyon is egyértelmű bizonyítékait annak, hogy mennyi innovációs fejlesztés áll e sokaknak nagyon kedves zöldség mai sokféle megjelenési formái mögött, másrészt, ha valamennyire járatos az innovációs fejlesztés témakörében, maga is sokhelyütt ráérez erre.

A kiváló kiadó e könyve átfogó történetírás, elemzés és értékelés egy hajdan obskúrus, egzotikus növény világhódító útjáról, a fejlődés és fejlesztések útjairól és módjairól, amelyek révén az elérte a mai kimagasló gazdasági és étkezésbeli jelentőségét. A paradicsom pályafutásának elemző bemutatása egyben nagy és igen jellemző szeletet ad modern világunk, fogyasztói társadalmunk gazdaság- és kultúrtörténetéből is, az Edward Elgar könyveinél megszokott kitűnő előadásmódban és magas szakmai színvonalon. A mű mindezzel - amint azt a fülszöveg ki is emeli - sajátos tanulmány a jelenkori kapitalizmusról e zöldségféle kapcsán. Tegyük hozzá: sajátos értekezés a fogyasztó társadalomról, és az azt a piacépítés, az értékesítési lehetőségeinek bővítése céljával létrehozó, kiszolgáló és nemegyszer keményen manipuláló árutermelésről. Ismét a könyvet idézve, a paradicsom sokszínű világában a kapitalizmus sokféleségét tapasztalhatjuk meg - és fűzzük ide: a termék-, valamint a technológiai innovációk szerepét és jelentőségét az új értékesítési lehetőségek létrehozásában és kiaknázásában.

Az egésznek van egy további, nagyon ajánlható olvasata is. Ha odafigyelünk, egyértelműen kitűnik belőle, hogy nincs vegytisztán „műszaki” innováció, amint vegytisztán „kereskedelmi” vagy „pénzügyi” sem, csak innováció van, amelynek létrehozása soha nem nélkülözheti sem a műszaki, sem a piaci elemeket. A paradicsom és a belőle származó termékek nagyívű karrierjében is ott sorakoznak az agrotechnikai-, a feldolgozóipari-, az élelmiszeripari-, valamint a ’piaci’ innovációk.

A paradicsom, mindennapos étkeink egyikeként, olyannyira magától értetődő része az életünknek, hogy fel sem ötlik bennünk, milyen hosszú út vezetett el idáig, milyen sok és sokféle innovációs- és marketing munka eredményeként létezik ma ez a sokarcú, szerteágazó zöldség- és termék család, és hódította meg gyakorlatilag az egész világot. A maják, aztékok és dél-amerikai elődeik hajdani növényét előbb a lassú, spontán európai elterjedés, majd a nagyon is tudatos, iparosított előállítás, feldolgozás és terjesztés a világ számos nemzeti konyhaművészetének nélkülözhetetlen részévé tette. A termesztésére, feldolgozására, a belőle készülő termékek értékesítésére, és mindezek újabb és újabb továbbfejlesztésére épülő gazdasági tevékenységek ma világszerte nagyon sok embernek adnak munkát és megélhetést - tehát kétség sem férhet ahhoz, hogy e növény a globális gazdaság számottevő tényezőjévé vált. Megkockáztatjuk még annak kijelentését is, hogy mai életünk legalább két fontos jelenségének is szimbóluma. Teljesítménykényszeres, rohanó világunk egyik jellemzője - kórtünete - a gyorsétkezés, amely emellett tekintélyes szerepet játszik az ifjúság jelentős részének szocializációjában is. Az ennek megvalósítására kifejlesztett termékek legalább két meghatározó vonalának nélkülözhetetlen része a paradicsom, a belőle készült öntet, mártás, feltét. Másrészt, a mai fogyasztói társadalom jellemző vonása az üdítőitalok kiemelkedő szerepe az árukínálatban és a fogyasztásban. Látjuk, hogy az üdítőitalok piaci választéka folyamatos bővül, új termékek jelennek meg a piacon, és szintúgy a már korábban bevezetettek új, vagy legalább is újnak beállított változatai. Mindebben egyaránt tetten érhető a kereslet ébrentartását, valamint az új kereslet ébresztését szolgáló termékváltás, és úgyszintén a marketingnek ama klasszikus eszköze, amely addig nem létező kereslet felkeltéséből és kielégítéséből áll. Naponta látjuk azt is, hogy a reklámipar, szintúgy a kereslet felkeltése érdekében, némely termékek, köztük üdítőitalok fogyasztását bizonyos vonzónak beállított szerepmodellekkel, ill. életmóddal, életfelfogással való azonosulás eszközeként propagálja. Amire mindezzel célzunk az a paradicsom részaránya, pontosabban annak méltánytalanul alacsony volta az üdítőitalok kínálatában. Ez a zöldségféle nagyon sok élettanilag hasznos anyagot, természetes táplálék-kiegészítőket tartalmaz, fogyasztása tehát kifejezetten előnyös a szervezetünk számára. Ugyanez nem feltétlenül mondható el bizonyos, más anyagokból előállított üdítőitalokról, amelyek ennek ellenére mind a kínálatnak, mind a fogyasztásnak a paradicsom alapúakénál lényegesen nagyobb hányadát adják. Látjuk azt is, hogy az előbbieket sokkal több reklám és egyéb marketing eszköz támogatja. Miért szorul e téren így ki a paradicsom? A feltehetően helyes válasz viszonylag könnyen megadható, itt azonban elég annak megállapítása, hogy a paradicsom e kiszorulása minden bizonnyal korunk egyik kórtünete, annak markáns jele, hogy mi, fogyasztók, kevésbé vagyunk bölcsek, viszont sokkal befolyásolhatóbbak a kelleténél, s hogy ezt a termékfejlesztők olykor nagyon is kihasználják.

A szerzők művüket azzal a megállapítással indítják, hogy a paradicsom immáron hétezer éve szimbiózisban él, fejlődik az emberrel. A növény szempontjából ez könnyen értelmezhető: az ember hajdan domesztikálta, azóta pedig termeszti, fokozatosan fejleszti, alakítja, új és új, eltérő sajátosságokkal bíró változatait, valamint felhasználási módjait hozza létre. Ha csak erről szólnának, művük természettudományos, esetleg növény-, ill. élelmiszeripari szakkönyv lenne. Részletesen bemutatják azonban azt is, hogyan hatott vissza mindez magára az emberre és a társadalmára, hogyan fejlődtek ezek a fejlesztéssel. Ezzel már társadalomtörténetté is válik, a legújabb kori fejlemények ismertetésével pedig a termékfejlesztésről és a marketingről szóló szakkönyvnek is igen érdekes.

A könyv a paradicsom pályafutásának dél- és közép-amerikai kezdeteitől kiindulva - ahol még apró, sárga vagy zöld, savanyú termény volt -, elénk tárja, hogyan vált az táplálékká, hogyan került át az újkor elején Európába, és lett ott kezdeti egzotikumból, afrodiziákumra hajazó gyümölcs-különlegességből előbb lassanként, majd gyorsuló ütemben népélelemmé, és ebben a minőségében gazdasági erőforrássá. Meglepő olvasnunk, hogy Európában évszázadokig csak főzéshez használták, nyersen nem ették, emögött pedig az állt, hogy nem tudták eldönteni, vajon gyümölcs-e vagy zöldség. A XIX. századi Amerikában a paradicsom erőteljes gyógyhatását vélték felfedezni, és ennek nyomán indult a propagálását szolgáló első nagy kampány, majd nőtt ki a sajtóban megjelenő írásokból és hirdetésekből a paradicsom-tabletta háború. Jóllehet ez a piac hamar összeomlott, a történtek nagyban hozzájárultak a paradicsom közismertté válásához, és a fogyasztásával kapcsolatos aggodalmak eloszlásához. Termelése és fogyasztása az USA-ban a XIX. sz. közepén megnégyszereződött, és e termény mélyen beépült az USA élelmezési kultúrájába. A XIX. sz. végére az előregyártott paradicsom félkész- és késztermékek, levesek, mártások, pürék, konzervek, stb. valamennyi társadalmi réteg fogyasztásának szokásos részévé váltak. Amerika természetesen ebben is megmutatta erős képességét a gazdasági és technológiai fejlődésre: a kezdeti, munkaerő-igényes kézi feldolgozás és konzervipar helyét gyorsan átvette a nagyipari termelés, az így kialakult konzervipari cégek pedig felépítették a beszállítói hátterüket. A létrejött konzerv nagyipar emellett a növénynemesítésre is visszahatott, és ennek következményeként az utóbbi elkezdte az adott felhasználásnak leginkább megfelelő változatok kitenyésztését. Az USA vasúthálózata, valamint a fejlett tengeri áruszállítás azt is lehetővé tette - az infrastruktúra és a piacépítés összefüggésének kitűnő példájaként -, hogy a brit piacot is nagyrészt Amerikából lássák el paradicsom termékekkel.

A fejlődés és fejlesztés egy másik vonalaként láthatjuk, hogyan hozták létre Nagy-Britanniában a friss gyümölcsök és zöldségek iránti igények hatására az azok termesztését szolgáló üvegházak iparágát, amely természetesen a paradicsomnak is fontos termelőjévé vált. Közgazdasági ínyencségekről is olvashatunk itt, pl. arról, hogyan vitte le az ehhez szükséges üveg árát az előbbinek töredékére, s adott ezzel nagy lökést az iparágnak az üvegre kivetett adó eltörlése 1845-ben. Ugyancsak a britek fiskális politikájához tartozó érdekesség, hogy egy 1896-os törvénnyel a ’kerti’ - üvegházi - növénytermesztést kizárták a mezőgazdaságnak nyújtott adókedvezményből, mivel az előbbit az alkalmazott modern technológiai eszközeinek okán a mezőgazdaságba nem tartozónak ítélték.

Felívelés és összeomlás: egy fejezetet kitevő részletes beszámoló mutatja be a Guernsey-szigeti üvegházi paradicsomtermelés felfutását, majd hanyatlását. A történet nagyrészt termelés- és értékesítés-szervezésről szól, a hanyatlás okainak hátterében pedig lám megjelenik egyebek közt négy ismert tényező: az energiaárak robbanása, a külföldről jövő erőteljes kínálat hatása, a modern, ám a kis családi cégek számára megfizethetetlen technológiák előretörése és ezzel a hagyományos termelés ellehetetlenülése, valamint a szupermarketek üzletpolitikája.

Mindez eddig a paradicsom-eposz viszonylag kicsiny, bár kétségkívül fontos része. A szerzők emellett bemutatják, hogyan fejlődtek, nőttek fel a paradicsom-alapú tevékenységek, azok technológiái, s szintúgy az alkalmazott üzem-és kereskedelemszervezési struktúrái, valamint logisztikai rendszerei a XX. század gyorsuló fejlődésével, hogyan formálták mindezt a termelők és a kereskedők közötti erőviszonyok változásai a piacon. Mindeközben magának e zöldségnek a termelésében is a termék- és a termelésfejlesztés egészen kiemelkedő teljesítményei jelentek meg. A tények olykor a tudományos-fantasztikus történetek világát idézik, ezek azonban valóságos üzemi megoldásokat mutatnak be. Az pedig már ismét korunk sajátos visszásságairól szól, hogy a piachódítás érdekében létrehozott bizonyos változatokat sokkal inkább a megjelenésük, mintsem a valóságos táplálkozás-élettani értékük tette sikeressé a piacon. A történetben természetesen megjelenik korunk egyik különösen nagyjelentőségű kérdése, a génmanipuláció alkalmazása. Tudjuk, ma még senki sem bízik igazán ezekben a technológiákban, hiszen mai eszközeinkkel nem vagyunk képesek előre felmérni az alkalmazásuk minden lehetséges hatását és mellékhatását, másrészt pedig olyan történeti tényanyaggal sem rendelkezünk, amely már megbízhatóan megmutatná az esetleges kockázati tényezőket. Aligha kétséges ugyanakkor, hogy a gazdasági fejlődés előbb-utóbb bevonja a technológiai eszköztárába a géntechnológiákat is. És mindaz, amit a mai paradicsom-iparról itt megismerünk, meggyőzően bizonyítja, hogy a fejlesztés ebben továbbra is erőteljesen halad előre, e kedves növény és az ember ’szimbiózisa’- élve a szerzők szavával - tovább ível felfelé.

Ashlee Vance: Elon Musk - Tesla, SpaceX és a fantasztikus jövő feltalálása

HVG Könyvek, 2015

Dr Osman Péter ismertetése

Ha kiderülne, hogy létezik Az Innováció Nagysárkány-rendje, az Atyamesterek közt Steve Jobs és Bill Gates mellett kétségkívül ott lenne Elon Musk is. Ez az ő igaz története, ahogy azt az újságíró Ashlee Vance a kutatásai és a beszélgetéseik nyomán lejegyezte.

„Elon Musk igazi férfi: mer kockáztatni, nem tántorítják el az akadályok, és hajtja a vágy, hogy fényes jövőt biztosítson az emberiségnek. Ashlee Vance ragyogó könyve hűen adja vissza Musk figyelemre méltó élettörténetét és kiolthatatlan lelkesedését." Figyelemre méltó minősítés egy ebben felettébb kompetens cégbirodalom-alkotótól, Richard Bransontól, a Virgin Group alapító-vezetőjétől, aki azzal minden idők egyik legnagyobb ívű, pár évtized alatt megvalósult gazdasági sikertörténetét hozta létre. (A Virgin-sztori c. könyvét nálunk a TranzPress Kft. adta ki 2012-ben).

„A Steve Jobsot követő vállalkozók sorában Elon Musk teszi a legmagasabbra a lécet. Szerencsések vagyunk, hogy személyében megkaptuk a "valódi" Tony Starkot, és most először végre megismerhetjük izgalmas élettörténetét.” Az előzőhöz hasonlóan ez is a fülszövegen olvasható, ez Marc Andreesentől. Kompetenciáját illetően róla tudni kell, hogy neves amerikai vállalkozó, kockázatitőke-befektető, a modern infokommunikáció egyik úttörője. Egyike a hatoknak, akiket az első World Wide Web nemzetközi konferencián, 1994-ben beválasztottak a World Wide Web Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). Tony Stark az amerikai képregénysorozat rendkívül népszerű, pozitív "szuperhőse".

Ashlee Vance-ről a HVG ajánlója: „Korunk egyik prominens technológiai szerzője. Miután több éven át tudósított a Szilícium-völgyről és a technológia világáról a The New York Times számára, átigazolt a Bloomberg Businessweekhez, ahol több tucat vezércikket és riportot írt a magazinnak a kiberkémkedéstől kezdve a DNS-szekvencia meghatározáson keresztül az űrkutatásig.”

Szintén az ajánlóból: „Kevés olyan személyiséget találunk a történelemben, akinek hajthatatlansága és eredeti látásmódja lehetővé tette, hogy több iparágban is maradandót alkosson – mi több, forradalmasítsa azokat. Thomas Edison, Henry Ford, Bill Gates és Steve Jobs modern kori ötvözeteként Elon Musk az egyik legnagyobb hatású látnok a világot megváltoztató cégei, a PayPal, a Tesla Motors, a SpaceX és a SolarCity révén. Ashlee Vance technológiai újságíró sodró lendületű, tényfeltáró könyvében betekintést nyújt a Szilícium-völgy legmerészebb üzletemberének – és legnagyobb visszatérőjének – kiemelkedő életébe. (Itt azért meg kell jegyeznünk, hogy mindkét minősítés legalább annyira megilleti Steve Jobst is. – OP) A szerző több mint ötven órát beszélgetett Muskkal, továbbá közel háromszáz emberrel – a családtagjaival, a barátaival, a munkatársaival – készített interjút. Musk nem követi a trendeket, hanem alakítja: dinamizmusa és jövőképe elképesztő innovációkat eredményez az elektromos autók gyártása, a kereskedelmi űrhajózás és a napelemes rendszerek használatának területén. A könyv végigköveti Elon Musk útját nehéz dél-afrikai gyermekkorától kezdve a globális üzleti világ csúcsára való felemelkedéséig, és bepillantást nyújt az előttünk álló, hihetetlennek ígérkező évszázadba.”

Vance így beszél a forrásairól (a továbbiakban minden idézet a könyvből van): „Abban a két évtizedben, amelyben Musk vállalatokat hívott életre, tömegével hagyott maga mögött csodálókat és csalódottakat. Munkám során egész sor ilyen ember osztotta meg velem, milyennek látta Muskot, és sokan számoltak be kegyetlen részletekről is mind személyével, mind pedig üzletvitelével kapcsolatban.” És „Ekkoriban a Muskkal elköltött vacsorák és a Musklandbe tett látogatások a legkülönfélébb igazságokat hozták felszínre róla.”

„Gémlábú sasok, csodalények” (ez persze Cyrano – OP): „Üzemekből, ipari hatalmakból és több tízezer munkásból álló birodalma menekülésre késztette a konkurenciát, és Muskot a világ egyik leggazdagabb emberévé tette, akinek magánvagyona megközelíti a 10 milliárd dollárt. Musklandi látogatásom során egyre világosabbá vált, vendéglátóm hogyan hozta össze mindezt. Míg az "embert a Marsra" jelszó egyesek szemében eszement ötletnek tűnhet, Musk vállalataiban sajátos mottóvá vált. Átfogó céllá, amely egyesítő elvként vezérel minden kezdeményezést. Mindhárom társaság alkalmazottai tudatában vannak ennek, és azt is pontosan tudják, hogy nap mint nap a lehetetlent kísérlik meg. Amikor Musk irreális célokat tűz ki, verbálisan bántalmazza a beosztottakat, és betegre dolgoztatja őket, mindenki megérti, hogy mindez a Mars-terv részeként történik. Van, aki imádja ezért. Mások gyűlölik, de a küzdeni akarása és küldetéstudata iránt érzett tiszteletből meglepő módon hűségesek hozzá. (Íme a kimagasló üzleti siker mai szent szörnyetegei -–lényegében szóról-szóra ugyanezt a jellemzést kaptuk Steve Jobsról is a róla szóló könyvekben (l. a Szemle 2009/5., 2012/1., 2012/6. számait) – OP). Musk olyasmit alakított ki, ami a Szilícium-völgy legtöbb vállalkozójának nem sikerült: értelmes világlátást. Megszállott zseniként halad a valaha kitervelt legnagyobb szabású felfedezőúton. Kevésbé emlékeztet gazdagságot hajtó vezérigazgatóra, és sokkal inkább csapatát győzelemre vezető hadvezérre. Míg Mark Zuckerberg abban nyújt segítséget, hogy a gyerekeinkről készült képeket megoszthassuk másokkal, Musk mást akar. Hogy mit? Megmenteni az emberi fajt a saját maga által előidézett vagy a véletlen megsemmisüléstől.”

Vegyünk előre pár karakteres mondatot:

„Muskot a lehetetlen küldetések iránti erőteljes vonzalma emelte a Szilícium-völgy istenei közé, ahol a többi vezérigazgató, például Page (Larry Page, a Google egyik alapítója – OP), félelemmel vegyes áhítattal beszél róla, az ígéretes vállalkozópalántáknak pedig minden vágya "olyanná válni, mint Elon" – ahogy a korábbi években Steve Jobsot igyekeztek utánozni.” ϴ „Kevesebb mint egy évtized alatt, 27 éves korára Musk kanadai hátizsákos diákból multimilliomossá vált.” ϴ „Életcélja, hogy az embert a világűr gyarmatosítójává tegye. "Szeretnék abban a tudatban meghalni, hogy az emberiség előtt fényes jövő áll. Ha meg tudjuk oldani a fenntartható energia kérdését, és önfenntartó civilizációként elindulhatunk a több-bolygós fajjá válás útján, akkor egy másik bolygón talán megbirkózhatunk a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásával: az emberi tudat kihalásával. És az… az szerintem nagyon jó lesz" – vallotta be.” (Vance-szel beszélgetve. Ám vajon mit érthet itt az emberi tudat kihalásán? Hogyan jöhet az létre a faj kihalása nélkül is? Vagy épp a biológiai ember kihalására és a tudatának átmentésére utal? – OP) ϴ „Musk szilícium-völgybeli rendezvényeken elmondott fellengzős beszédei gyakran hangzottak úgy, mintha egyenesen a technoutópia nagykönyvéből olvasná őket. És – ami a legidegesítőbb – világmegváltó vállalatai első ránézésre nem is muzsikáltak igazán fényesen. 2012 elején azonban a hozzám hasonló cinikusoknak észre kellett venniük, hogy Musk valójában rengeteg dolgot elér. Korábban sokat kifogásolt vállalatai meglepő dolgokban remekeltek.” És e remeklésekről: „A SpaceX rakományszállító teherűrhajót juttatott el a Nemzetközi Űrállomásra, és biztonságban vissza is hozta a Földre. A Tesla Motors életre hívta a Model S-t, ezt a gyönyörű, teljesen elektronikus szedánt (ötajtós kupé karosszéria), amely kijózanító pofonként szolgált Detroitnak, és amelytől az egész járműipar lélegzete elállt. Musk, e két eredménynek köszönhetően, még az üzleti óriások között is ritka magasságokba emelkedett. Egyedül Steve Jobs tudhatott magáénak hasonló sikert két ennyire eltérő iparágban: amikor ugyanabban az évben egy új Apple-termékkel és egy kasszasiker Pixar-filmmel is előállt. Musk azonban itt még nem fejezte be. A SolarCity elnökeként és legnagyobb részvényeseként annak a virágzó napenergia-vállalatnak az élére került, amely első nyilvános részvénykibocsátása előtt állt. Úgy tűnik, Musk egyszerre valósította meg az elmúlt évtizedek legnagyobb előrelépését az űr-, a jármű- és az energiaiparban egyaránt.” (Kiemelés tőlem – OP) ϴ „Azt hiszem, túl sok okos ember foglalkozik internetes dolgokkal, pénzügyekkel, vagy éppen joggal. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy manapság oly kevés újítás születik.” (Musk Vance-nek) ϴ „Musk víziója és – újabban – annak kivitelezése mintha Henry Ford és John D. Rockefeller legjobb ötleteit ötvözné.” ϴ Sajátos magánélete: „Musk épp ekkoriban szakított második feleségével, Talulah Riley színésznővel, és azt számítgatta, egyáltalán lehetséges-e mindezek közé becsempészni némi magánéletet is. "Az üzletre és a gyerekekre szánt idő talán rendben van, de szeretnék több időt szánni a párkapcsolatra. Találnom kellene egy barátnőt. Erre muszáj még egy kis időt szorítanom. Talán elég lehet öt vagy tíz… hetente mennyi idő kell egy nőnek? Talán tíz óra? Nagyjából ez a minimum, nem? Fogalmam sincs." – latolgatta.” Rileyt „később újra feleségül vette, miután a heti tízórás párkereső terve kudarcba fulladt.” (majd ismét elváltak – OP) ϴ „Nem vagyok befektető. Szeretem megvalósítani azokat a technológiákat, amelyeket a jövő szempontjából fontosnak és valamilyen módon hasznosnak tartok.” (Musk önmagáról – a valóságban viszont óriási összegeket, olykor épp mindenét, fektetett be a fejlesztési vállalkozásaiba. – OP) ϴ „Szamurájmentalitásom van. Inkább szeppukut hajtok végre, mint hogy elbukjam.” (Musk önmagáról - a szeppuku a japán rituális öngyilkosság hasfelmetszéssel. – OP) ϴ „"A médiának azt is megígértük, hogy lehozzuk a csillagokat az égről – mondta Fricker (Musk pénzügyi startup cége, az X.com társalapítója, amely megalkotta a világ első online bankját – OP). – Elon gyakran emlegette, hogy ez nem hagyományos üzleti környezet, ezért fel kell függeszteni a hagyományos üzleti gondolkodást. Ilyeneket mondott: »A hegy tetején egy nevetőgázüzem van, és folyamatosan nyomja a szert a völgybe.«" Nem Fricker volt az egyetlen, aki azzal vádolta Muskot, hogy túlreklámozza a termékeket, és félrevezeti a nagyközönséget – még ha nehéz is eldönteni, hogy mindez jellemhiba vagy a legzseniálisabb üzleti fogás.” ϴ Egy kiránduláson a malária egy különösen erőszakos fajtáját kapta el. Karakteres kommentárja túlélése után: „Majdnem meghaltam – jelentette ki Musk. – A pihenésről a következő tanulságot vontam le: ha szabira mész, véged.” ϴ „Musk úgy érezte, az űripar nem sokat fejlődött az elmúlt 50 év során. Az űrrepülési vállalatok alig teremtettek versenyhelyzetet, sokkal inkább méregdrága és maximális teljesítményű termékeket gyártottak. Mintha minden egyes kilövéshez egy Ferrarit építettek volna, amikor a célnak egy Honda Accord is megfelelt volna. Musk ezzel ellentétben néhány Szilícium-völgyben ellesett startuptrükköt szándékozott bevetni, hogy a SpaceX olcsón és hatékonyan működjön, és hasznot húzzon a számítástechnikai teljesítmények és anyagok utóbbi évtizedekben bekövetkezett robbanásszerű fejlődéséből. Akkoriban, amikor egy negyed tonnás rakomány felküldésének költsége 30 millió dollárnál kezdődött, ő azt ígérte, hogy a Falcon-1 képes lesz mindössze 6,9 millió dollárért elvinni 635 kg terhet.” És persze „Természetéből fakadóan Musk őrületesen nagyralátó időbeosztást adott meg mindehhez.” ϴ Pete Worden, a légierő nyugalmazott tábornoka, aki Muskkal a Védelmi Minisztérium konzultánsaként ismerkedett meg, Muskról és a Space-X projektjéről: „Ha ezt összehozzuk, az tényleg mindent megváltoztat. Az űrben így hasonlóan reagálhatnánk, mint a földön, a vízen és a levegőben.” És ugyanő: „Beszéltem olyanokkal, akik sugárfegyvert és hasonlókat raktak össze a garázsukban. Egyértelmű volt, hogy Elon más. Igazi látnok, aki tényleg értett a rakétatechnológiához, és engem teljesen lenyűgözött.” ϴ Előhang gyanánt Musk elektromos autó projektjéhez: „Aki az Egyesült Államokban autóipari vállalatot akar létrehozni, hamar szembesül azzal, hogy az utolsó sikeres startup az 1925-ben alapított Chrysler volt.” ϴ Erőltetett menetben a Tesla Roadster fejlesztése és az elkerülhetetlen takarékosság: „Elon tűzbe jött, és bejelentette, hogy végrehajtjuk ezt a nagyszabású költségcsökkentő programot. Beszédet tartott, amelyben azt mondta, hogy szombaton és vasárnap is dolgozni fogunk, az íróasztal alatt alszunk, amíg készen nem leszünk. Valaki felpattant a székről, és vitába szállt, hogy eddig is mindenki keményen dolgozott, hogy kész legyen az autó, és igazán megérdemelnének egy kis szünetet, hogy a családjukkal is foglalkozhassanak. Erre Elon azt válaszolta: "Nekik azt mondom, hogy eleget fogják látni a családjukat, ha csődbe megyünk."”

S felettébb ambivalens jellemzésként a zárszó befejezése: „Miután az információgyűjtés és az írás végére jutottam, alkalmam nyílt kicsit kötetlenebbül beszélgetni Musk bizalmasaival és alkalmazottaival, és egyes feltevéseimet is letesztelhettem rajtuk. Mostanra szilárd meggyőződésemmé vált, hogy Musk mindig is küldetést teljesített, küldetése pedig olyan fantasztikus és akkora elhivatottságot kíván, amekkorát legtöbbünk soha nem élhet át. Úgy tűnik, szinte a rögeszméjévé vált az egyre nagyobb szabású célkitűzések megfogalmazása, és képtelen megállni, hogy bejelentse például a Hyperloop vagy az űrinternet tervét. Biztos vagyok abban is, hogy Musk mélyen érző ember, aki szenvedni és örülni egyaránt intenzíven képes. Meglehet, hogy ezt a tulajdonságát környezete egyáltalán nem tapasztalja, mert Musk a legintenzívebben saját emberiségmegváltó küldetését éli meg, így időnként nehezen ismeri fel a körülötte lévők érzelmeit. Ezért aztán az a kép alakul ki róla, hogy barátságtalan és nehéz ember. Én azonban azt mondanám, hogy empátiája egészen sajátos képet mutat. Úgy tűnik, az egész emberi faj sorsát viseli a szívén, és közben hajlamos megfeledkezni az egyes emberek szándékairól vagy szükségleteiről. De talán éppen ilyen ember tudja majd megvalósítani az űrinternet észbontó ötletét.” (Alapigazság, hogy az emberi fajt még mindig sokkal könnyebb szeretni, mint az egyes emberek nagy részét – OP)

Szokás szerint nézzünk kissé mélyebben is bele.

Musk összefoglaló jellemzése: „Úgy tűnik, a szoftverek, az elektronika, a legmodernebb anyagok és a számítástechnikai teljesítmény harmonikus egyesítése Musk lényeges adottsága. Elég egy picit hunyorognunk, és máris láthatjuk, ahogy a képességeit kihasználva kövezi ki az elképesztő gépek és a tudományos-fantasztikus álmok valóra válásának korába vezető utat. Ebben az értelemben Musk közelebb áll Thomas Edisonhoz, mint Howard Hughes-hoz. Ő feltaláló, ismert és ünnepelt üzletember és iparmágnás, aki képes a nagy ötletekből nagy termékeket varázsolni. Több ezer embert foglalkoztat, hogy amerikai gyárakban fémet kovácsoljanak egy olyan időszakban, amikor mások ezt lehetetlennek tartják. Dél-Afrikában született, most viszont Amerika leginnovatívabb iparmágnása, legelrugaszkodottabb gondolkodója, az a személy, akiről a leginkább hihető, hogy a Szilícium-völgy fejlődésének nagyratörőbb ívet képes adni. Musknak köszönhetően tíz év múlva az amerikaiak a világ legmodernebb autópályáira ébredhetnek: egy több ezer napelemmel működő töltőállomásból álló és elektromos autóktól nyüzsgő közlekedési rendszerre. Addigra könnyen lehet, hogy a SpaceX naponta küld fel rakétákat az űrbe, embereket és ellátmányt szállítva több tucat telepre, a Marsra való tartós átköltözést előkészítve. Ezeket az előrelépéseket nehéz egyidejűleg elképzelni, de szemmel láthatóan elkerülhetetlenek lesznek, amint Musk elég időt tud majd szánni a beindításukra. Ahogy volt felesége, Justine is mondta: "Azt teszi, amit akar, méghozzá tántoríthatatlanul. Ez Elon világa, mi, többiek pedig ebben élünk."”

Frappáns jellemzése egy kiemelkedő szakmabelitől: „Az egykori csodagyerek, Edward Jung, aki Jobsnak és Gatesnek egyaránt dolgozott, és végül a Microsoft vezető szoftvertervező mérnöke lett, így nyilatkozott róla: "Elonban megvan a technológia mélységes tisztelete, a korlátokat nem ismerő látnok szemléletmódja, valamint az a bizonyos Gateset és Jobsot egyaránt jellemző elszántság, amellyel hosszú távú feladataikat végigvitték. Ráadásul Steve-hez hasonlóan őt is a fogyasztók igényei iránti érzékenység jellemzi. Emellett kiváló érzékkel válogatja meg az embereit a saját szakterületén kívül eső feladatokra – ez pedig inkább Billre vall. Néha azt kívánja az ember, bárcsak Billnek és Steve-nek lenne egy géntechnológia segítségével életre hívott szerelemgyereke, és hát ki tudja, lehet, hogy nem ártana feltérképeznünk Elon génjeit, hogy kiderüljön, nem ez történt-e valójában."” Természetesen abszurd feltevés, ám ha így lenne, ki más hozhatta volna ezt létre, mint maga Musk? Végül is, Vance mondja róla: „Ha bármi, amit Musk mond vagy tesz, abszurdnak tűnne, az azért van, mert egy bizonyos szinten valóban abszurd.”

Teljesítménye és az innováció ellenszele: Számos részletben megjelenik, hogy a botrányt az egyik legkelendőbb árucikkeként kezelő sajtó mennyit gáncsolta Muskot és a cégeit, mennyire megnehezítette a fejlesztések véghezvitelét. Ebben mindenkit felhasználtak, elvált feleséget, volt munkatársat, aki csak rosszat mondott rá, a cégeire, és a várható fejlesztési kudarcokra. Például, amikor Musk egyszerre vitte erőltetett menetben a SpaceX és a Tesla fejlesztését, s ebben szinte leküzdhetetlen finanszírozási nehézségekkel harcolt, „A sajtó nem ismerte Musk pénzügyi gondjainak igazi komolyságát, de annyit azért tudtak róla, hogy kedvenc időtöltésük a Tesla bizonytalan pénzügyi helyzetének taglalása legyen. A The Truth About Cars weboldal 2008 májusában indította a Tesla Death Watch (Tesla halálfigyelő) című blogot, és már abban az évben több tucat bejegyzés keletkezett. Az itt megjelent írások nagy lendülettel tagadták Musk valódi cégalapítói szerepét, olyan pénzembernek és elnöknek állítva be, aki tulajdonképpen ellopta a Teslát Eberhardtól, a zseniális mérnöktől. Amikor Eberhard is létrehozta a saját blogját, amelyen azt részletezte, milyen előnyökkel és hátrányokkal számolhatnak a Tesla vásárlói, az autós oldal boldogan szajkózta a férfi panaszait. A népszerű brit televíziós műsor, a Top Gear széthajtotta a Roadstert, és úgy tett, mintha a tesztút során egyszerűen kifogyott volna belőle a szufla. "A legtöbben nem vették komolyan a Death Watch-t meg a hasonlókat, de azért elég durva volt – idézte fel Kimbal Musk (az öccse – OP). – Egyik nap 50 cikk is megjelent arról, hogyan fog kimúlni a Tesla." 2008 októberében, alig pár héttel a SpaceX első sikeres startja után a Valleywag ismét megjelent a színen. Először kigúnyolta Muskot, amiért hivatalosan is átvette a Tesla vezérigazgatói szerepét, és elfoglalta Drori helyét. Kritikáját arra alapozta, hogy Musk korábbi sikereit csak a véletlennek köszönheti. Ezután közölték az egyik Tesla-alkalmazott e-mailjét, amelyben mindenről kitálalt.” Nyilvánvaló, mennyire megnehezíti mindez bármely cég számára, hogy a nagyobb fejlesztésekhez nélkülözhetetlen külső forráshoz jusson, s szintúgy, hogy azokhoz megrendeléseket kapjon. Musk pedig a Tesla fejlesztéseket részben úgy finanszírozta, hogy előre fizető megrendeléseket szerzett a leendő autókra.

A gyermekkori képességeiről: „Öt-hat éves lehetett, és már tudta, hogyan zárja ki a külvilágot, hogy minden idegszálával egy adott feladatra összpontosítson. E képessége elméjének erősen vizuális jellegéből fakadt. Lelki szemeivel a mai számítógépes műszaki rajzok részletességével és alaposságával látta maga előtt a képeket. (..) Legfigyelemreméltóbb gyerekkori tulajdonsága az olvasás iránti szenvedélye volt. Egészen fiatal kora óta mindig könyvvel a kezében látták. "Az sem volt szokatlan, ha napi tíz órát olvasott – mesélte Kimbal. – Hétvégén simán kiolvasott két könyvet is egyetlen nap alatt.” „Musk így vélekedett az olvasás hasznáról: " Egyszer csak elfogyott az olvasnivaló az iskolai és a kerületi könyvtárban. Harmadikos vagy negyedikes lehettem. Megpróbáltam rávenni a könyvtárost, hogy rendeljen nekem könyveket. Jobb híján nekifogtam az Encyclopædia Britannicának. Hihetetlenül hasznos volt. Az ember nem is tudja, mi az, amit nem tud. Egyszer csak feleszmélünk, mi minden van körülöttünk.” Végül két enciklopédiasorozaton is átrágta magát – ám ez a hőstett nem sok barátot szerzett neki. Fotografikus memóriájának köszönhetően két lábon járó lexikon – igazi okostojás vált belőle.”

„A nagyközönség először 1984-ben találkozhatott Elon Reeve Musk nevével. A dél-afrikai PC and Office Technology című szaklap megjelentette a Musk által tervezett videojáték forráskódját. A Blastar nevű, tudományos-fantasztikus világ ihlette űrjáték 167 sornyi utasítás segítségével futott. Mindez még abban az időben történt, amikor a korai számítógép-felhasználóknak parancsokat kellett begépelniük, hogy a gépük egyáltalán működni kezdjen. Ebben az összefüggésben Musk játéka nem tűnt kimagasló számítástechnikai eredménynek, de az biztos, hogy túlszárnyalta azt a szintet, amelyre akkoriban a legtöbb 12 éves képes volt.”

Sikeres indulása a dotkom szép új világában: „1995-ben az egyetemről frissen kikerülve maga is elmerült a dotkom-őrületben: megalapította a Zip2 céget – a Google Maps és a Yelp meglehetősen kezdetleges keresztezését. Első vállalkozása hamar felfutott. A Compaq 1999-ben 307 millió dollárt fizetett a Zip2-ért. Musk 22 milliót keresett az ügyleten, és szinte a teljes összeget vissza is forgatta új vállalkozásába, egy startupba, amely később beleolvadt a PayPalba. Musk hihetetlenül meggazdagodott, amikor az eBay 2002-ben 1,5 milliárd dollárért felvásárolta a vállalatot.”

’Felnőtt-felügyelet’, akárcsak ’a Google-fiúk’-nál (l. Így vezetünk mi - Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2015/5. sz.): „A Zip2 hajnalán Musk egy fontos bizalmasra tett szert, aki igyekezett a megfelelő mederbe terelni ezeket a végletes impulzusokat. Greg Kouri, a harmincas évei közepén járó kanadai üzletember a Musk fiúkkal még Torontóban találkozott, és már akkor megragadta a Zip2 ötlete. A fiúk egy szép napon megjelentek az ajtaja előtt, és közölték vele: Kaliforniába mennek, hogy megpróbálkozzanak az üzlettel. A fürdőköpenyes Kouri sarkon fordult, visszament a házba, pár percig matatott, majd 6 ezer dollárnyi bankjeggyel tért vissza. 1996 elején ő is Kaliforniába költözött, és társalapítóként csatlakozott hozzájuk. Kouri, aki a korábbi években több ingatlanügyletet is összehozott, és valós üzleti tapasztalattal és emberismerettel rendelkezett, biztosította a felnőtt felügyeletet a Zip2-nél. A kanadai értett ahhoz, hogyan nyugtassa meg Muskot, és végül afféle mentor lett belőle. "Az igazán okos emberek időnként nem értik meg, hogy nem mindenki tud velük lépést tartani – fogalmazta meg Derek Proudian kockázatitőke-befektető, aki később a Zip2 vezérigazgatója lett. – Greg azon kevesek egyike volt, akikre Elon hallgatott, és aki új kontextusba helyezte számára a dolgokat."”

Az említett startup: „A Zip2 eladása után Musk önbizalma új erőre kapott. Akárcsak az általa kedvelt videojátékok szereplői, Musk szintet ugrott. Teljesítette a Szilícium-völgy-pályát, és az lett, aki mindenki lenni akart: dotkom-milliomossá. Következő lépésként olyan vállalkozásba kellett kezdenie, amely méltó rohamosan növekvő ambíciójához – olyan iparágban, ahol rengeteg a pénz és az olyan hiányosság, amelyet ő az internet segítségével pótolhat. Musk gyakran felidézte a Bank of Nova Scotiánál töltött gyakornokságát. Úgy vélte, hasznára fordíthatná az ott szerzett legfőbb tapasztalatot, miszerint a bankárok gazdagok és ostobák.” Vance elmondja, hogy Musk e gyakorlata során felfedezett egy bombabiztosnak tűnő, kiaknázatlan üzleti lehetőséget, a bank vezetői azonban elutasították, ami alapvető tanulsággal szolgált neki: „Próbáltam elmagyarázni, hogy itt nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az egészet támogatja az amerikai állam. Tök mindegy, hogy a délamerikaiak mit csinálnak. Egyszerűen nem veszíthetünk rajta, csak ha az amerikai kincstár fizetésképtelen lesz. Ennek ellenére nem vállalták. Ezen teljesen ledöbbentem. Később, amikor bankokkal szemben szálltam versenybe, többször is visszagondoltam erre az esetre, és mindig önbizalmat adott. A bankárok csak majmolják a többiek viselkedését. Ha mindenki kútba ugrik, akkor ők is utánuk ugranak. Ha egy nagy halom arany fekszik a szoba közepén, és senki sem vesz belőle, akkor ők sem nyúlnak hozzá.” „Az elkövetkező években Musk többször elgondolkodott azon, hogy internetes bankot indít, és 1995-ben a Pinnacle Kutatóintézetnél gyakornokként nyíltan beszélt is erről. Az ifjú Musk kiselőadást tartott a tudósoknak arról, hogy a pénzügyi szektorban elkerülhetetlen az online rendszerek felé való nyitás, de azok megpróbálták jobb belátásra bírni. Azzal érveltek, hogy hosszú idő, mire a web biztonsága eléri azt a szintet, hogy meg tudja nyerni a fogyasztókat. Musk ennek ellenére nem adta fel meggyőződését, hogy a pénzügyi szektorra ráfér egy komoly megújulás, és ő maga egy viszonylag kis beruházással komoly befolyásra tehetne szert a bankolás területén.” Így hozta létre az X.com-ot, amelyből egy fúzióval a PayPal lett, Musknak pedig hatalmas bevétel – és nem kevés keserves tapasztalat.

„Musk irányításával az X.com radikális banki koncepciókat próbált ki. Az ügyfelek egy 20 dollárt tartalmazó bankkártyát kaptak, ha a szolgáltatást választották, és további 10 dollárt minden egyes személyért, akit ők ajánlottak. Musk beszüntette az idegesítő díjakat és késedelmi pótlékokat. Meglepő újítás volt a közvetlen fizetési rendszer, amelyben az ügyfelek rendkívül egyszerűen, az e-mail-címük megadásával küldhettek egymásnak pénzt az oldalon keresztül. A cél az volt, hogy maguk mögött hagyják a lassan reagáló bankokat, ahol a rendszernek napokba került feldolgozni a fizetési megbízásokat. Olyan rugalmas bank kialakítását tűzték ki maguk elé, ahol az ügyfél pár kattintással vagy e-mailen keresztül is mozgathatta a pénzét. Ez valóban forradalmi vívmány volt. Az indulás után néhány hónappal már több mint 200 ezer ember harapott rá, és fizetett elő az X.com-nál.”

Hányattatás és kudarc vezetőként: Akárcsak Jobsnak, Musknak is meg kellett tapasztalnia cégvezetőként a kudarcot, s ő is kiharcolta vezetői pozíciója visszaszerzését. Az X.com-tól buktatták ki, nem kis részben megérdemelten, majd pedig:

Győztes visszatérés és hatalmas siker (akárcsak Jobs második periódusában, csak sokkal gyorsabban) „Jórészt Musk vezetésének köszönhetően a PayPal túlélte a dotkomlufi kidurranását. A szeptember 11-ei támadást követően a cég elsődleges részvénykibocsátása az első kasszasiker lett, később pedig csillagászati áron adták el az eBaynek, miközben a technológiai ipart padlóra küldte a drámai visszaesés. Szinte lehetetlen volt túlélni, nemhogy győztesként emelkedni ki a romok közül.

A PayPal mindemellett az üzleti és informatikai tehetségek egyik legnagyobb gyűjtőhelyévé vált a Szilícium-völgyben. Musk és Thiel jó szemmel választotta ki a fiatal, zseniális szakembereket. Számos startup, köztük a YouTube, a Palantir Technologies és a Yelp alapítója korábban a PayPalnál dolgozott. Egy másik csoport – köztük Reid Hoffman, Thiel és Botha – a technológiai ipar legnagyobb befektetői lettek. A PayPal munkatársai úttörő szerepet töltöttek be az online csalás elleni technikák kidolgozásában. Fejlesztéseik alapul szolgáltak azokhoz a szoftverekhez, amelyeket a CIA és az FBI a terroristák felderítésére használ, illetve amelyeket a világ legnagyobb bankjai a bűncselekmények ellen vetnek be. A PayPal-maffia néven elhíresült szuperintelligens csapatnak – gyakorlatilag a Szilícium-völgy uralkodó osztályának – Musk a leghíresebb és legsikeresebb tagja.”

Mindehhez még: „Visszatekintve persze már Musk zseniális jövőbelátásának tűnik mindez (..) Ha az X.com vezetősége több türelemmel fordul Musk felé, joggal hihetjük, hogy keresztülvihették volna a "mindent átfogó online bankot", amely az eredeti terve volt. A történelem azt igazolta, hogy míg Musk céljai az adott pillanatban abszurdnak tűnnek, ha elegendő időt kap, rendíthetetlenségével el is érheti azokat. "Mindig máshonnan közelíti meg a valóságot, mint mi, többiek – mondta róla Ankenbrandt (az X.com egyik alkalmazottja – OP). – Egyszerűen más, mint a többiek."”

Továbblépés magasabb pályákra: „Ahelyett, hogy ellődörgött volna a Szilícium-völgyben, és társaihoz hasonlóan leereszt, Musk átvonult Los Angelesbe. Az akkori általános vélekedés szerint ilyenkor nagy levegőt kell venni, és kivárni a következő hatalmas dobás lehetőségét. Musk azonban máshogy döntött: 100 millió dollárt ölt bele a SpaceX-be, 70 milliót a Teslába és 10 milliót a SolarCitybe. Ennél gyorsabb iramban csak akkor tüntethette volna el a vagyonát, ha egy valódi pénzdaráló gépet épít. Egyszemélyes, szélsőségesen kockázatvállaló tőkebefektető műhellyé vált, ráadásul rátett még egy lapáttal, és rendkívül komplex fizikai termékeket gyártott a világ két legdrágább helyén, Los Angelesben és a Szilícium-völgyben. Vállalatai a nulláról indulva hoztak létre mindent, és igyekeztek újragondolni az űrrepülés, az autógyártás és a napenergia-ipar örök érvényűnek tartott törvényeit.”

E cégeiről: „A SpaceX többször használatos precíziós rakétákat tesztelt, amelyek teherrakományokat szállíthatnak az űrbe, majd a Földre visszatérve indítóállásukon landolnak. Ha a vállalat tökéletesíteni tudja a technológiát, pusztító csapást mér minden versenytársra, és szinte bizonyosan kiszorítja a rakétaipar egyes főszereplőit, miközben azt is eléri, hogy az Egyesült Államok világvezető szerepet töltsön be az űrbe történő teher- és személyszállítás területén. Ez pedig olyan fenyegetés, amely Musk szerint rengeteg ádáz ellenséget szerzett már neki.

A Tesla Motorsszal Musk megpróbálta átalakítani az autógyártást és -kereskedelmet, miközben világméretű üzemanyag-ellátó hálózatot igyekezett kiépíteni. Hibridek helyett – amelyek Musk kifejezésével élve szuboptimális kompromisszumok – a Tesla teljes mértékben elektromos autókat gyárt, amelyek után valósággal áhítoznak az emberek, és amelyek a technológia határait feszegetik. (…) A Tesla töltőállomásai már ott állnak az Egyesült Államok, Európa és Ázsia több fontos autópályája mellett, és nagyjából húsz percen belül több száz kilométerre elegendő szuflával látják el a kocsikat. Ezek az ún. szuper-töltőállomások napelemmel működnek, és a Tesla-tulajdonosok számára ingyenesek. Miközben Amerika infrastruktúrájának nagy része hanyatlik, Musk egy futurisztikus, mindent behálózó közlekedési rendszert épít ki, amely lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok messze megelőzze a világot. Musk víziója és – újabban – annak kivitelezése mintha Henry Ford és John D. Rockefeller legjobb ötleteit ötvözné.

A SolarCity a legnagyobb napenergiával foglalkozó vállalat, amely fogyasztók és cégek számára egyaránt épít és finanszíroz napelemeket. Musk tőkét biztosított a vállalat számára, segítséget nyújtott koncepciójának kidolgozásában, és a cég elnökeként is tevékenykedik, míg unokatestvérei, Lyndon és Peter Rive vezetik a vállalatot. A SolarCity több tucat közműnek ígért alá, és saját jogon lett kiterjedt közműcég. Abban az időben, amikor a környezetkímélő technológiát képviselő vállalatok aggasztó rendszerességgel mentek csődbe, Musk felépítette a világ két legsikeresebb cleantechvállalatát. Üzemekből, ipari hatalmakból és több tízezer munkásból álló birodalma menekülésre késztette a konkurenciát, és Muskot a világ egyik leggazdagabb emberévé tette, akinek magánvagyona megközelíti a 10 milliárd dollárt.”

A SpaceX kezdeti szakasza egy olyan képességét is megmutatja, amelyet szinte nem is hinnénk: a messze kimagasló cél elérését óvatosan becserkésző, ehhez szükségesen türelmes építkezését. Egy csoport PayPal igazgató az egyik hétvégén Las Vegasban gyűlt össze megünnepelni a vállalat sikerét. „"A Hard Rock Cafe egyik pavilonjában ejtőztünk, és Elon is ott volt. Valami érthetetlen, csupa penész, szovjet rakétákról szóló kézikönyvet olvasott, amit talán az eBayen vett – idézte fel Kevin Hartz, a PayPal egyik korai befektetője. – Ezt bújta, és nyíltan beszélt az űrutazásról, meg arról, hogy a világ megérett a változásra." Musk [új lakóhelyéül] tudatosan választotta Los Angelest. A város kaput nyitott az űr – vagy legalábbis az űripar – felé. Muskban ugyan még nem körvonalazódott, pontosan mit is akar az űrben, de arra rájött, hogy ha Los Angelesben van, a legnagyobb repüléstechnológiai koponyákkal lesz körülvéve. Segíthetnek neki finomítani az elképzelésein, és rengeteg potenciális jelöltből válogathat majd az új vállalkozása számára.”

Célja eléréséhez meglehetősen cifra társaságba is beszállt, rá jellemző módon: „Musk a repüléstechnológia képviselői közül elsőként a Mars Society (Mars Társaság) nonprofit szerveződés űrrajongóinak igencsak vegyes társaságával találkozott. A Mars Society elkötelezte magát a vörös bolygó felfedezése és betelepítése mellett, és 2001 közepén szponzorkereső és adománygyűjtő rendezvényt szerveztek. A fejenként 500 dolláros belépővel látogatható összejövetelt az egyik vagyonos tag házában tervezték megtartani, és szétküldték a meghívókat a szokásos szereplőknek. Robert Zubrint, a csoport vezetőjét igencsak meglepte, hogy egy Elon Musk nevű illetőtől is kapott választ, holott senki sem emlékezett rá, hogy meghívták volna. "Egy ötezer dollárról kiállított csekk érkezett tőle – idézte fel Zubrin. – Erre mindenki felkapta a fejét."”

A tájékozódó tárgyalások után a SpaceX koncepciója, ahogyan azt a cég weboldalán Musk közzétette: „Miközben az Apollótól a Fastrac X–34-es gépéig számos korábbi felbocsátási program tapasztalataira építünk, a SpaceX az alapoktól kezdve saját maga fejleszti a teljes Falcon rakétát, beleértve mindkét fokozat hajtóműveit, a turbószivattyút, a kriogén (hidrogén–oxigén) tartályszerkezetet és a vezérlőrendszert. Az alapoktól kezdődő belső fejlesztés megsokszorozza a nehézségeket és a szükséges beruházásokat, de más módon nem érhető el a szükséges fejlődés az űrutazás költségeinek területén.” A megvalósítás 21. századi hőseposzként mindvégig borotvaélen haladt, kudarcról-kudarcra, módszeres javítással és elszánt kitartással. A leginkább kritikus akadályokat természetesen a finanszírozás biztosítása jelentette, s ebben alapvetően Muskhoz kötődött, s így osztoznia kellett a Tesla-fejlesztés sorsában is.

A notórius 21. századi konkvisztádor újabb hódítása: a Tesla. Az indulásról: „A Tesla-alapítók úgy érezték, a szerencse hozzájuk sodorta a tökéletes befektetőt. Musk mindent megtett azért, hogy a mérnökkoponyák tudják, mit építenek. Emellett nagyobb ívű céljukkal is egyetértett, miszerint meg kell próbálni véget vetni az Egyesült Államok olajfüggőségének. "Olyan mecénások kellenek, akik hisznek is az ügyben, és számára ez nem pusztán pénzügyi tranzakció volt – fogalmazott Tarpenning (az egyik alapító-fejlesztő – OP). – Meg akarta változtatni az ország energiaegyenletét." Musk 6,5 millió dollárt ruházott be, így a Tesla legnagyobb részvényese és egyben a vállalat elnöke lett.” „Ha egy detroiti szakember benézett volna a Tesla Motorshoz, hisztériás rohamot kap. A vállalat járműipari szakértelme kimerült annyiban, hogy két teslás fickó odavolt az autókért, míg a harmadik korábban egy sor tudományos kiállításra szánt projekten dolgozott a járműipar számára nevetséges technológiára alapozva. Az alapító csapatnak mindazonáltal esze ágában sem volt Detroithoz fordulni tanácsért, hogyan építsék fel autócégüket. Nem, a Tesla azt tette, amit a többi szilíciumvölgybeli startup korábban: felvett egy rakás fiatal, éhes mérnököt, és menet közben találta ki, mit akar. Kit érdekelt, hogy a Bay Area történetében még nem fordult elő, hogy ez a modell autókkal is bevált volna.”

Musk, a sárkányölő: A Tesla fejlesztés a pénzügyi szakadék peremének már a belsejére sodródott, új tőke nélkül vége volt. „Musk 20 millió dollárt szedett össze, és megkérte a Tesla régi befektetőit – mivel újak nem bukkantak fel –, hogy ők is adjanak bele ennyit. A befektetők beleegyeztek.” Egyikük azonban a pénzügyi világ kegyetlen logikája szerint ellene játszott: „A VantagePoint nem óhajtott erről az időszakról beszélni, de Musk meggyőződése, hogy Salzman (a VantagePoint társalapítója és ügyvezető üzlettársa – OP) taktikája a Tesla csődbe juttatására irányult. Musk attól tartott, hogy a VantagePoint megfosztja vezérigazgatói székétől, és feltőkésíti a Teslát, hogy az autógyártó legfőbb tulajdonosa legyen. Ezek után már el tudná adni a Teslát egy detroiti autógyártónak, vagy az elektromos erőátvitelek és akkumulátortelepek eladására fókuszálna az autógyártás helyett. Ez a megközelítés üzleti szempontból praktikus lett volna, csak épp nem esett egybe Musk Teslával kapcsolatos céljaival. (A VantagePoint ebben az ún. karvalytőke tipikus logikáját követte – OP) "A VantagePoint ezt a megfontolt döntést egy olyan vállalkozó torkán akarta lenyomni, aki nagyobbat és merészebbet tervezett – fogalmazta meg Steve Jurvetson, a Draper Fisher Jurvetson partnere és a Tesla egyik befektetője. – Talán megszokták, hogy a vezérigazgatók meghajolnak, csakhogy Elon ilyet sosem tenne." Ehelyett Musk újabb hatalmas kockázatot vállalt.” Óriási blöffel, mindenét feltéve rá, megnyerte a fordulót, és „Az ügylet karácsony előestéjére végül lezárult, mindössze órákkal azelőtt, hogy a Tesla csődbe ment volna. Musknak addigra csak pár százezer dollárja maradt, és másnap nem tudott volna fizetést adni.”

Beszámolónk epilógusaként, bár csak a könyv közepéről: „A Tesla- és SpaceX-befektető Gracias számára a 2008-as év mindent elárult barátja személyiségéről. Egy olyan embert látott, aki üres kézzel érkezett az Egyesült Államokba, aki elveszített egy gyermeket, akit az exfelesége és a riporterek pellengérre állítottak a sajtóban, és aki kis híján kénytelen volt végignézni, ahogyan élete munkája romba dől. "Még senkivel sem találkoztam, aki nála keményebben dolgozna, és jobban bírná a stresszt – mondta róla Gracias. – Amin 2008-ban keresztülment, bárki mást megtört volna. Ő nem csupán túlélte. Folyamatosan dolgozott, végig összeszedett maradt." Az a képessége, hogy a legnagyobb válságban is tud összpontosítani, Musk egyik legfőbb előnye az igazgatókkal és a versenytársakkal szemben. "Ekkora nyomás alatt a legtöbben szétesnek – tette hozzá Gracias. – Rossz döntéseket hoznak. Elon viszont végtelenül racionális lett. Továbbra is képes volt logikus és hosszú távú döntéseket hozni. Minél nehezebbé vált a helyzet, ő annál jobb lett. Bárki, aki közelről látta, amin ez a fickó keresztülment, még jobban tisztelte utána. Ilyen fájdalomtűrő képességgel még sosem találkoztam."”

A könyvben viszont - a most új virágzását élő Star Wars fejezetcímét kölcsönözve - a továbbiakkal kezdődik az új remény. Abból csak ennyit: „Elon Musk maga a szüntelen mozgás. Mire ez a könyv az olvasó kezébe jut (Vance 2015-ben zárta le –OP), a SpaceX-nek talán már sikerült visszahoznia és letennie egyik rakétáját egy tengervízen lebegő uszályra vagy egy floridai kilövőállásra. A Tesla Motors pedig talán már bejelentette a Model X néhány extráját. Musk akár hivatalosan is hadat üzenhetett a Google adatközpontjaiban életre kelő, mesterséges intelligencia által irányított gépeknek. Ki tudja? Egy dolog biztos: Musk tettvágya folyamatosan nő. Már az utolsó simításokat végeztem a könyvön, amikor újabb nagy kaliberű kezdeményezésekbe fogott. A legdrámaibb ezek közül, hogy a Földet több ezer kisebb kommunikációs műholddal akarja körbevenni. Musk lényegében az űrinternet kiépítésére törekszik. A műholdak elég közel helyezkednének el a bolygóhoz, és nagy sávszélességű internetet sugároznának a Földre. Egy ilyen rendszer több okból is hasznos lenne: a száloptikás internethálózat kiépítéséhez túlságosan szegény vagy túlságosan távoli területeken élők számára először válna elérhetővé a gyors internet, az üzleti és lakossági felhasználók pedig hatékony backhaul hálózatként vehetnék hasznát.”

És a Star Wars világa a mai Földön, Musk tervében: „Az elkötelezett Musk-hívek 2013 augusztusában lelkesedhettek csak igazán, amikor példaképük fellebbentette a fátylat Hyperloopnak nevezett projektjéről. Újfajta közlekedési eszköznek nevezte a gépet, amely tulajdonképpen egy hatalmas pneumatikus cső – olyan, mint amilyet irodán belüli levélküldésre használnak a sűrített levegővel működő csőposták esetében. Musk azt tervezi, hogy nagyvárosokat, például Los Angelest és San Franciscót ilyen, magasban futó csővasúttal lehetne összekötni, amelyben az emberek és járművek kapszulák segítségével utazhatnának. A kapszulák 1200–1300 km/h sebességgel suhannának, vagyis Los Angelesből 30 perc alatt San Franciscóba lehetne érni. Természetesen az egész rendszer napenergiával működne.”

Martin Ford: Robotok kora - Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül?

HVG Könyvek, 2017

Dr Osman Péter ismertetése

„A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden!” (Pál 2Kor 5:17 [Károli Gáspár fordítása])

„Minden valószínűség szerint épp egy robbanásszerű innovációs hullám kezdetén vagyunk, amelynek eredményeként szinte minden elképzelhető kereskedelmi, ipari és fogyasztói feladatkört elözönlenek majd a robotok.” (Minden forrásmegadás nélküli idézet a könyvből, kiemelések tőlem – OP)

Az embert szolgáló, a keze által alkotott teremtmény régóta szerepel a gondolkodásban, s vele megjelenik az elszabadulásától, önállósodásától való félelem is. Az Encyclopaedia Britannica is szócikket szentel a Gólem középkori legendájának. A luddizmus viszont már a modern nagyipar hajnalának terméke volt, ’forrón és szilajon’: a szaktudásukkal megkereshető kenyerüket féltő angol takácsok és textilmunkások 19. századi mozgalma a gépesítés ellen, amelyben az egzisztenciájukat érő fenyegetést látták.

A gépesítés ma valóban alapvető ellentmondásnak ígérkező kihatását jól példázza Ford százéves története: „A legifjabb Henry Ford és Walter Reuther, az amerikai autóipari dolgozók szakszervezetének legendás vezetője gyárlátogatáson volt egy nemrégiben automatizált autógyárban, amikor a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója ezzel a gúnyos kérdéssel fordult Reutherhez: »Walter! Hogy fogod rávenni ezeket a robotokat arra, hogy szakszervezeti tagdíjat fizessenek?« Mire Reuther: »Henry! És te hogy fogod rávenni őket, hogy autót vegyenek tőled?«” Az ilyen kérdésre az előrejelzésekkel foglalkozók nemrég még könnyed, magabiztos választ adtak, mondván, hogy az anyagi termelésből kiszoruló munkaerőt felszívja a szolgáltatóipar. Ám jóllehet Ray Kurzweil szingularitásának még az innenső oldalán vagyunk (Kurweil: A szingularitás küszöbén - Ad Astra, 2013, l. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.), már e könyv is tényekkel mutatja, hogy a rohamosan fejlődő robotizálás és mesterséges intelligencia (a továbbiakban: MI) oda is behatol, mindinkább kiszorítva az emberi munkaerőt.

A könyv részletesen elénk tárja: korunknak már nem az a kritikus kérdése, vajon kiszorítja-e az embereket az automatizálás a munkaerőpiacról, hanem hogy ez várhatóan milyen mértékben és ütemben megy végbe, az MI fejlődésével hogyan terjeszkedik a mind magasabb szakképzettséget igénylő munkák felé, s mit tesz ez a társadalmakkal. Erről és az alapul szolgáló technológiai és gazdasági fejlődésről ad széleskörű áttekintést és mélyreható elemzést. Megállapításai a társadalom és a gazdaság egészét felforgató átalakulást valószínűsítenek, amelynek egyik legfőbb tényezője, hogy az exponenciálisan gyorsulva fejlődő technológiák gazdasági hasznosításából származó jövedelemnövekedés szinte teljesen a munkaadóknál marad, ami még inkább érdekeltté teszi őket az automatizálásban.

A szerzőről Ford jövőkutató, szakterülete a mesterséges intelligencia és a robotika hatása a gazdaságra és a társadalomra. E műve 2015-ben elnyerte a Financial Times és a McKinsey Az év könyve díját, amelyet évente ítélnek oda az év legjobb üzleti könyvének, amely „a legmegragadóbb és legélvezetesebb betekintést nyújtja a modern üzlet kérdéseibe”. Már több mint húsz nyelvre lefordították. Az Amazon kiemeli, hogy szerepel a New York Times bestseller-listáján, a Forbes „2015 Legjobb Üzleti Könyvei” válogatásában és az NBCNews.com „2015 12 figyelemre méltó tudományos és technológiai könyve” között. A Wikipediában olvasható, hogy ő volt a 21. században az első szerző, akinek a könyvében – The Lights in the Tunnel, 2009. – erőteljes érvelése jelent meg arról, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia terén megvalósuló haladás végül elavulttá teheti az emberi munkaerő jelentős hányadát. Abban a könyvében helyesen jósolta meg, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő „Killer App”, és mint ilyen a Szilícium-völgy figyelmének középpontjába kerül. (Wikipediából: A Killer App olyan számítógépes program, amely annyira szükséges vagy kívánatos, hogy nagyobb technológiák legfőbb értékévé válik – azaz a fogyasztók azért vásárolnak meg drága eszközöket is, hogy azokon használhassák.)

Ford szoftverfejlesztő céget is alapított a Szilícium-völgyben. A HVG ajánlójából: „Szilícium-völgy közismert vállalkozója és jövőkutatója. A Michigani Egyetemen számítástechnikából, a Kaliforniai Egyetemen pedig üzleti ismeretekből szerzett diplomát. 25 éves tapasztalattal rendelkezik a számítógép-tervezés és a szoftverfejlesztés területén.”

Saját internetes bemutatkozása (mfordfuture.com/about) kiemeli, hogy a jövő technológiájáról és annak velejáróiról szóló írásait közlő lapok közt van a The New York Times, Fortune, Forbes, The Atlantic, The Washington Post, Harvard Business Review, The Guardian és a The Financial Times. Gyakori előadója vállalati és tudományos rendezvényeknek, továbbá kormányzati támogatású eseményeknek és konferenciáknak.

Jöjjenek a szokásos bevezető idézetek.

„Az automatizálási technológia ma már olyan hatékony, hogy még az alacsonyabb bérezésű külföldi munkaerővel is felveszi a versenyt.” („Külföldi”: a szerző amerikai. S ez táplálja a könyvében is bemutatott új trendet, az ipar visszatelepítését az USA-ba. – OP)

„Tekintve, hogy a Foxconn és társai már most nagy precizitást igénylő összeszerelési munkák elvégzésére alkalmas robotokat szállítanak kínai gyáraknak, nincs okunk kételkedni abban, hogy egyszer majd gépek fognak kiszolgálni minket hamburgerrel, tacóval és lattéval a gyorséttermek pultjainál.” (Vagyis kínai automatizált gyárak olcsó kiszolgáló robotjai veszik át ott a munkahelyeket. Itt már találkozunk ennek megvalósult példáival. – OP)

„A beszédfelismerő technológiák (például az Apple-féle Siri) vagy a nagyobb teljesítményű rendszerek (például az IBM-féle Watson) folyamatosan fejlődnek, és az áruk alapján is egyre elérhetőbbek lesznek. Ezek alapján könnyen elképzelhető, hogy a vásárlók hamarosan majd a telefonjuktól is úgy tudnak segítséget kérni, ahogyan régen a bolti alkalmazottaktól. A különbség annyi, hogy az előbbi esetben, természetesen, nem kell eladóra várnunk vagy vadásznunk: a virtuális asszisztens azonnal elérhető lesz, és csak ritkán – vagy talán soha nem – ad téves választ.” (Igazából ez túl szerény prognózis lehet. Feltéve, hogy a majdani kereskedő valóban igyekszik eladni, s nem csupán ráhagyni a szerencsétlen érdeklődőre, hogy boldoguljon, ahogy tud, az új technológiákkal sokkal több lényegi információt tehet elérhetővé a virtuális asszisztens és általa az érdeklődő számára, mint amennyivel akár a viszonylag jól felkészült bolti alkalmazottak is rendelkeznek. Azt már nem is említjük, mennyit ér az olyan mai, gyakori válasz, hogy „kérem, én árufeltöltő vagyok”. – OP)

„Ha eljön az a nap, amikor az infrastruktúra legfontosabb elemeit központi mesterséges intelligencia irányítja, aggodalmaink egy egészen új szintre fognak lépni.” (Ez terrortámadásnak kitettségre utal. – OP)

„Azt a mai napig senki nem volt hajlandó elismerni, és senki nem is nagyon beszél róla, hogy a technológia egyszer tényleg alapjaiban formálhatja át a munkaerőpiacot, és ezzel, végső soron, kikövetelheti mind a gazdasági berendezkedésünk, mind pedig a társadalmi szerződés alapvető átalakítását.” (A társadalmi szerződés itt a jövedelmek elosztására utal. Ennek jövőbeli része lehet – Ford itt beszél róla – az ún. garantált alapjövedelem is. – OP)

„Az elkövetkező években, évtizedekben a megszokottnál sokkal gyorsabb tempójú fejlődésnek lehetünk szemtanúi.” (E jóslás alapja lényegében egy pozitív visszacsatolás – öngerjesztő folyamat – feltételezése, amelyben a jövő innovációi képesek lesznek a további fejlődésük javára fordítani az addigi fejlődés által teremtett, kumulált javakat, s egyben tovább gazdagítani is azokat, erősítve ezzel az újabb innovációk erőforrásait. Az exponenciális fejlődés prognózisa azonban nem csak csupa boldogság: benne van annak valószínűsége is, hogy véges rendszerben törésre vagy robbanásra vezet. – OP)

„Ha kiszámolnánk, hányszorosára növekedett egy komputer számítási kapacitása 1960 óta, és ezt a számot összeszoroznánk az azóta megjelent új mikroprocesszorok számával, az eredmény elképesztő lenne. Elképzelhetetlen, hogy a világ számítási kapacitásainak ilyen mérhetetlenül nagy növekedése végül ne járna drasztikus következményekkel a tudomány és a műszaki élet több területén is.” (Az egyik drasztikus következmény már az asztalainkon és a zsebeinkben ül: az internet, minden lehetőségével és következményével, s az említettekhez nagyon is oda kell tenni szintúgy a társadalmi hatásait. – OP)

„Arra a kérdésre, hogy a jövőbeni [szoftver]fejlesztéseket illetően miben van a legnagyobb potenciál, Charles Simonyi [a Microsoft World és Excel programjainak fejlesztéséért felelős vezetője] ezt felelte: „Erre alapvetően azt tudom mondani, hogy többé senki nem fog rutinszerű, ismétlődő feladatokat végezni.” (S mondd, mit érlel majd annak a sorsa, akinek így nem jut kapanyél? Ez az egész prognózis talán legfontosabb alapkérdése. – OP)

„A számítógép – és lehet, hogy a gépi intelligencia is – akkor éri majd el teljesítőképessége végső határát, amikor a kutatók képesek lesznek egyesíteni akár a mai hardverek sebességét valamivel, aminek a felépítése bonyolultságban eléri az emberi agy bonyolultsági szintjét.” (Vajh mi oka lenne a fejlődésnek itt megtorpanni? A klasszikus ’sci fi’ író Frank Herbert vetít előre a Düne sorozatában egy olyan jövőt, amelyben az emberiség a negatív tapasztalatok nyomán megtiltja az elme gépekkel történő kiegészítését, felturbózását. Ez csak mese, ám Ray Kurzweil A szingularitás küszöbén c. könyvében [Ad Astra, 2013 – Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.] komolyan felveti, hogy „Amikor a gépek szert tesznek arra a képességre, hogy ugyanúgy tervezzék és fejlesszék a technológiát, mint az emberek, csak éppen sokkal nagyobb sebességgel és kapacitással, akkor hozzá fognak férni a saját tervrajzukhoz (forráskódjukhoz), és képesek lesznek módosítani azt.” Ezzel bizony az ember elveszti minden uralmát a dolgok további alakulása fölött! Különösen, mert: „A technológiai változás sebessége nem fog az ember szellemi sebességére korlátozódni. A gépi intelligencia olyan visszacsatolási ciklusban fogja fejleszteni a saját képességeit, amit az emberi intelligencia nem fog tudni segítség nélkül követni.” És Kurzweil idézi e könyvében: „Az első ultraintelligens gép lesz az ember utolsó találmánya.” –OP)

„Egy szinte korlátlan tárgyfelismerő funkciót egy robot alaplapi rendszerébe beépíteni rendkívül nehéz és költséges lenne, az viszont könnyen elképzelhető, hogy a jövőben a robotok – a Goggleshez hasonlóan (a Google képfelismerő és ahhoz információkat gyűjtő technológiája – OP) – hatalmas központi képadatbázisok használatával ismerik majd fel a környezetükben található objektumokat. A felhőalapú képtár folyamatosan frissíthető lenne, és a vizuális felismerő szoftver is azonnal frissülne minden olyan robotban, amelynek hozzáférése van a rendszerhez.” (Vagyis a központi adatbázis tartalmazná a robotok szoftverének frissítését is, amelyet azok onnan kapnának meg automatikusan. Ford itt beszél olyan rendszerről is, amelynél a robotok szoftverének nagy része a felhőben van, s maga a robot intelligens terminálként működik. – OP)

„A specializált, rutinszerű és kiszámítható feladatok elvégzésében a számítógépek folyamatosan drasztikus fejlődést produkálnak, és igen valószínűnek tűnik, hogy teljesítményükkel hamarosan sokakat lepipálnak, akik most még alkalmazottként végzik a feladatokat.” (És innen is ráérzünk, hogy a számítógépeknek már a kávéját is robotok főzik majd, így jaj a legyőzötteknek! – OP)

A szcenárió kiindulása „Az 1960-as években a Nobel-emlékdíjas közgazdászt, Milton Friedmant tanácsadónak kérte fel az egyik fejlődő ázsiai ország kormánya. Elvitték egy nagyszabású állami beruházás helyszínére, ahol munkások tömegei túrták a földet, de elvétve akadt csak egy-egy földmunkagép. Amikor rákérdezett, miért van ez így, az illetékes kormányzati tisztviselő elmagyarázta, hogy a projekt – szándékaik szerint – »munkahelyteremtő program« is egyben. Friedman pikírt válasza azóta szállóigévé lett: »Akkor ásó helyett miért nem inkább kanalat adnak az embereknek?«  Friedman megjegyzésében az a fajta szkepticizmus – sőt nyílt gúny – érhető tetten, amely igen jellemző volt a kor közgazdászaira, akik a közvélemény részéről rendre azzal az általános félelemmel találták szembe magukat, hogy a gépek majd elveszik az emberek munkáját, és tartós munkanélküliséget okoznak. A történelem bebizonyította, hogy a szakemberek szkepticizmusa cseppet sem volt alaptalan. Az Amerikai Egyesült Államokban, főleg a 20. század folyamán, a technológia fejlődése folyamatosan biztosította az össztársadalmi jólét növekedését. (A szöveg egynémely helyen mintha elmaradna a hibátlantól. Itt is. – OP)

Menet közben persze akadtak kisebb buktatók, és volt, hogy komoly törések akasztották meg a folyamatot. Ezekben az átmeneti időszakokban gyakori probléma volt a rövid ideig tartó munkanélküliség, ám az sosem állandósult vagy vált rendszerszintűvé. Új munkahelyek jöttek létre, és az elbocsátott munkások új lehetőségeket találtak maguknak. Ezek az új állások sok esetben még kedvezőbbek is voltak, mint a régiek, a korszerűbb tudásért cserébe magasabb fizetést kínáltak. Különösen igaz volt ez a II. világháború utáni huszonöt évben. Ez volt az amerikai gazdaság ’aranykora’, amelyben látszólag tökéletes békében megfért egymás mellett a gyors technológiai fejlődés és az amerikai munkaerő jóléte. Ahogy fejlődtek a gyártásban használt gépek, úgy javult a gépeket üzemeltető munkások teljesítménye. Ettől ők még értékesebb munkaerővé váltak, és még magasabb bért követelhettek maguknak. A háború utáni időszakban a technológiai fejlődés a pénzt közvetlenül az egyszerű munkás zsebébe tömte, hiszen a munkabér egyenes arányban nőtt a meredeken emelkedő termelékenységgel. Cserébe a munkások a folyamatosan növekvő jövedelmüket szépen elköltötték, ezzel pedig tovább növelték a keresletet azon termékek és szolgáltatások iránt, amelyeket ők maguk állítottak elő.

A növekvő termelékenység és az emelkedő bérek szimbiotikus kapcsolata az 1970-es években kezdett felbomlani. (...) A jövedelmi egyenlőtlenségek az elmúlt években olyan magas szintre emelkedtek, amilyet 1929 óta nem látott Amerika, és világossá vált, hogy az 1950-es években még a munkásokat gazdagító termelékenységnövekedésből származó haszon ma már szinte teljes egészében a tulajdonosok és a befektetők zsebében marad. A nemzeti összjövedelemből a munkaerőhöz vándorló jövedelem aránya folyamatosan csökken, és úgy tűnik, hogy ezt a zuhanást semmi sem állítja meg. A nyerő szériának vége, az amerikai gazdaság új korszakba lépett. Egy olyan korszakba, amelynek legmeghatározóbb eleme a munkások és a gépek viszonyának alapvető átalakulása lesz. Ez az átalakulás pedig a technológiával kapcsolatos alaptételeink egyikét – miszerint a gépek olyan eszközök, amelyek a munkások termelékenységét növelik – végleg átírja majd. Mert a gépek maguk is munkásokká válnak, így a munkaerő és a tőke teljesítőképessége közti határvonal minden eddiginél jobban elhalványul majd. Ennek az egész folyamatnak a hajtóerejét – természetesen – az információ- és kommunikációtechnológia állandó, gyorsuló ütemű fejlődése adja.” (Ford a gazdasági helyzet alakulásának bemutatását statisztikai adatokkal is segíti.. – OP)

Ford a Moore-törvényt idézve jellemzi az információtechnológia exponenciális fejlődési ütemét. Kedvelt példaként ő is az autókat veszi azzal, hogy ha sebességük annak megfelelően nőne, „Ekkora sebességgel 10 –15 perc alatt eljutnánk a Marsra. Nos, így tudnám röviden összefoglalni, hol tart ma az információtechnológia ahhoz képest, amikor az 1950-es évek végén az első, kezdetleges integrált áramkörök a maguk csigatempójában működésbe léptek.”

Tájékozottságáról „Jómagam több mint huszonöt évet töltöttem a szoftverfejlesztésben, így ezt a szédítő gyorsaságú haladást az első sorból nézhettem végig. Azt a hihetetlen fejlődést is testközelből volt szerencsém látni, amely a szoftvertervezésben, valamint a programozók produktivitását növelő eszközök terén ment végbe. Kisvállalkozóként azt is megtapasztaltam, ahogyan az informatika átformálta a cégvezetés gyakorlatát – hiszen az innovációnak köszönhetően sokkal kevesebb embert kellett felvenni olyan rutinfeladatok elvégzésére, amelyek egy vállalkozás működéséhez egyébként elengedhetetlenek. Amikor a pénzügyi válság kibontakozóban volt 2008-ban, azzal kezdtem el komolyabban foglalkozni, hogy milyen következményei lehetnek a számítási kapacitás állandó duplázódásának, illetve főként azt latolgattam, hogy az elkövetkező években, évtizedekben vajon mi az esélye annak, hogy ez a duplázódás drasztikus átalakulást hoz majd a munkaerőpiacon, illetve általában a gazdaságban. Ekkor született meg az első könyvem, a The Lights in the Tunnel: Automation, Accelerating Technology and the Economy of the Future.”

Hideg zuhany jön forgószéllel „Az emberek többségét nagy valószínűséggel váratlanul fogja érni, micsoda fejlődés megy végbe az elkövetkező években, évtizedekben. De nem csak a műszaki újdonságok jellege okoz majd meglepetést: a gyorsuló fejlődésnek a munkaerőpiacra és a gazdaság egészére gyakorolt hatása várhatóan megcáfol szinte mindent, amit eddig a technológia és a gazdaság összefonódásáról gondoltunk. Már most megdőlni látszik az egyik ilyen, sokak által vallott nézet: az, hogy az automatizálás elsősorban a viszonylag alacsony végzettségű és képzettségű munkásokra jelent fenyegetést. Ez a feltevés abból a tényből ered, hogy ők jellemzően ismétlődő, illetve rutinfeladatokat végeznek. Ám mielőtt túlságosan is megnyugtatnánk magunkat ezzel az érveléssel, gondoljunk arra, milyen gyorsan változnak e definíció keretei. Egykor a »rutinfeladat« valószínűleg szalagmunkát jelentett, ma viszont már egészen mást takar. Kétségtelen, hogy a fejlődés továbbra is hatással lesz az alacsonyabb képzettséget igénylő munkákra, ám egy nap rengeteg diplomás értelmiségi is arra ébred majd, hogy a szoftverautomatizálás és az előre jelző algoritmusok fejlődése miatt már az ő munkája sem sokat ér.  Következésképp: az újabb végzettségek és képzettségek megszerzése nem feltétlenül jelent hatékony védelmet a jövőbeni munkaautomatizálással szemben. Vegyük példaként a radiológust, aki orvosként a képalkotó diagnosztikára specializálódott. Egy radiológusnak rendkívül sokáig kell képeznie magát – ez Amerikában a középiskola elvégzése után még jellemzően 13 évnyi tanulást jelent. Ám a számítógépek képelemző képessége rohamtempóban fejlődik. Könnyen elképzelhető, hogy egy nap, a nem túl távoli jövőben, a radiológiai feladatokat szinte kizárólag gépek végzik majd.”

A magasan képzett szakembereket is kiszorítja „Általánosságban is elmondható, hogy a számítógépek rendkívül ügyesen sajátítanak el különféle képességeket, főleg akkor, ha ehhez nagy mennyiségű adat is a rendelkezésükre áll. Ez elsősorban a jellemzően pályakezdők által betöltött állásokat érinti, és ez már most is bizonyíthatóan egy létező probléma. A frissdiplomások kezdő bére az elmúlt tíz év során folyamatosan csökkent, ráadásul mintegy 50%-uk arra kényszerül, hogy olyan munkát vállaljon, amely nem igényel felsőfokú végzettséget. Ahogy azt itt szemléltetni fogom, a magasan képzett szakemberek – többek között az ügyvédek, újságírók, kutatók, gyógyszerészek – foglalkoztatottságát már most jelentős mértékben csökkenti a fejlődő információtechnológia. Ezzel nincsenek egyedül: a munkák többsége alapvetően rutinszerű és kiszámítható, és viszonylag kevesen vannak azok, akiket azért fizetnek, hogy valóban kreatív, alkotó vagy elméleti tevékenységet folytassanak.” (Olvashatunk itt már működő, médiatartalmakat, híreket, kommentárokat alkotó robotokról, zeneszerző robotról is. Arcunkba vigyorog a kérdés: valójában mi az a kreativitás, az az alkotóképesség, amely csakis az embernek a sajátja? – OP)

Minden iparágban csökkenti „Az információtechnológia igazi egyetemes technológiává vált, és a hatása széles körben érezhető lesz. Gyakorlatilag valamennyi jelenleg létező iparág munkaerőigénye csökkenni fog, ahogy az új technológiák beépülnek az üzleti modellekbe – és elképzelhető, hogy ez az átmenet meglehetősen gyorsan fog végbemenni. Ugyanakkor az új, ezután kialakuló iparágak szinte kivétel nélkül már a kezdetektől fogva olyan technológiákat alkalmaznak majd, amelyekkel munkaerőt spórolhatnak. (Az újabb kutatások szerint a munkák 50%-a veszélyben van az Egyesült Államokban – A Lektor)”

Az apokalipszis krómozott lovasa „Mindez arra enged következtetni, hogy egy átmeneti időszak előtt állunk, amikor is hatalmas nyomás alá kerül majd mind a gazdaság, mind pedig a társadalom. Mindazok az általános, közismert jó tanácsok, amelyekkel eddig a dolgozókat és a munkaerőpiacra belépni készülő diákokat láttuk el, a jövőben valószínűleg használhatatlanokká válnak. Az a szomorú igazság, hogy sokan lesznek olyanok, akik mindent jól csinálnak – abban az értelemben, hogy diplomát és szakmát szereznek –, mégsem tudják majd megvetni a lábukat ebben az újfajta gazdaságban. Azon túl, hogy milyen pusztító hatással lehet az emberek életére és a társadalom szövetére a mindebből következő hosszú távú munkanélküliség és alulfoglalkoztatottság, a gazdaság is megfizeti majd ennek az árát. A javuló termelékenység, az emelkedő bérek és a növekvő fogyasztói költések pozitív visszacsatolási lánca a jövőben teljesen felbomlik. Ez a körforgás már most is jelentősen megbomlott: az egyenlőtlenség soha nem látott méreteket ölt, és nemcsak a jövedelmek, hanem a fogyasztás terén is. Jelenleg a háztartások felső 5%-ához köthető a költések közel 40%-a, és ez a trend, amely felfelé haladva még további koncentrálódást mutat, szinte bizonyosan tovább működik. Továbbra is a munkavállalás lesz a vásárlóerő megszerzésének elsődleges mechanizmusa. Ha ez a mechanizmus még tovább erodálódik, megeshet, hogy annyira leszűkül a fizetőképes fogyasztók köre, hogy már nem lesznek elegen ahhoz, hogy biztosítsák a gazdasági növekedést ebben a mi tömegpiaci gazdaságunkban.” („Továbbra is a munkavállalás lesz”? A kibontakozni látszó tendenciák ezt nem igazán erősítik meg. Ford maga is felhozza a garantált alapjövedelem gondolatát. Az még csak esetleges jövő, viszont már régóta valóság, hogy a vásárlóerő nem kis hányadát hitelezéssel azok teremtik meg, akik eladni akarnak. Ennek negatívumait – túlköltekezés – és kockázatait – hitelválság – jól ismerjük, de nem igazán látszik, hogy a vásárlóerőnek ezt a fajtáját érdemben, tartósan vissza lehetne szorítani. Amikor pedig az automatizált árutermelés minőségileg magasabb szintre lép, igen jelentős mértékben kiszorítva az emberi munkát, s ezzel elveszítve annak vásárlóerejét, kritikus kérdés lesz, vajon onnan tovább mi lesz az egésznek a hajtóereje. Az embernek pedig vajon mije marad, amivel megvásárolhatja a megélhetését? Ijesztő kilátás. Még inkább az, ha hozzávesszük Ford megállapítását a záró következtetései közül: „A történelemben egyértelműen megfigyelhető, hogy amikor szűkül az álláspiac, a fokozódó munkanélküliségtől való félelem hathatós eszközzé válik a politikusok kezében. – OP)

Fordulópont felé „Ahogy azt szándékaim szerint ebben a könyvben tisztázni fogom, a fejlődő információtechnológia fordulópont felé tol minket, amelyet követően várhatóan lecsökken az egész gazdaság munkaerőigénye. Ám ez az átmenet nem feltétlenül valamilyen egységes vagy kiszámítható formában zajlik majd. Két szektor – nevezetesen a felsőoktatás és az egészségügy – eddig is erősen ellenállt annak az eróziónak, amely a gazdaság egészében már most kezd látványossá válni. A helyzet iróniája, hogy emiatt az ellenállás miatt a technológia átalakító hatása más szektorokban sokkal súlyosabb negatív következményeket vonhat maga után, mert így az oktatás és az egészségügyi ellátás költségei sokkal nagyobb terhet raknak rájuk.”

Az innováció és az ijesztő valóság „A gyors innovációt szokás tisztán kiegyenlítő erőnek tekinteni, amely képes minimalizálni vagy akár megfordítani az általunk a környezetünkre gyakorolt nyomást. Azonban, amint azt látni fogjuk, számos ilyen feltételezésünk bizonytalan alapokon nyugszik: ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Az ijesztő valóság az, hogy ha nem ismerjük fel a fejlődő technológia következményeit, és nem alkalmazkodunk hozzájuk, akkor lehet, hogy végletes krízishelyzettel kell szembenéznünk, vagyis a durván növekvő egyenlőtlenség, a technológia okozta munkanélküliség és a klímaváltozás hatásai nagyjából egyszerre lépnek működésbe, és sok szempontból felerősítik egymást, és még fokozottabban gyűrűznek tovább.”

Az alapkérdés, amelyre a könyv választ keres „Ebben a könyvben én egy ennél is átfogóbb kérdésre keresem a választ: képes-e az egyre gyorsuló technológia annyira szétzilálni az egész rendszerünket, hogy azt alapjaiban kénytelenek legyünk átstrukturálni, ha azt akarjuk, hogy a jólét korszaka ne érjen véget?” (Valójában a nyugati értelemben vett „jólét korszaka” a ’80-as évek óta gyengül, s erős kérdés, mennyiben és hogyan tartható még. – OP)

Láss! A robotika nagy áttörése a munka világa felé a látásra, vagyis vizuális felismerésre képes robot. „A Microsoft mérnökei építettek egy webkameraszerű eszközt, háromdimenziós gépi látással – ennek részben az a képalkotó technológia szolgált alapjául, amelyet egy kis izraeli cég, a PrimeSense alkotott meg. A Kinect három dimenzióban lát.” „A Kinect legforradalmibb tulajdonsága az ára volt. A fejlett gépi látás technológiája – amely korábban több tíz-, sőt akár több százezer dollárba is belekerült, és egy terebélyes berendezést igényelt –, immár könnyű és kompakt árucikk formájában, 150 dollárért is elérhetővé vált. A robotikában dolgozó kutatók rögtön felismerték, hogy a Kinect technológiájában megvan a lehetőség arra, hogy teljesen átformálja a szakterületüket.” „Az Industrial Perception is úgy döntött, hogy a gépi látás rendszerét a Kinect technológiájára alapozza, és ennek eredményeként megszületett egy elérhető árú gép, amely rohamtempóban közelít ahhoz, hogy szinte emberi módon tudja érzékelni a környezetét és legyen képes kapcsolatba lépni az ott lévő objektumokkal, miközben a való világra oly jellemző kiszámíthatatlanság sem okoz neki problémát.”

Az új munkavállaló „Az Industrial Perception robotja rendkívül specializált gép, amelynek fókuszában a maximális hatékonysággal végzett dobozpakolás áll. (Ford részletesen bemutatja. Maga ismeri fel, válogatja a dobozokat, és azt várják, rakodóteljesítménye hatszorosa lesz az emberének. – OP) A bostoni székhelyű Rethink Robotics a saját fejlesztésű Baxterével más irányba indult. Ez a kisebb súlyú, humanoid gyártórobot könnyen betanítható egy egész sor ismétlődő feladat elvégzésére. A Baxter, amelynek az ára sokkal alacsonyabb, mint egy átlagos amerikai gyári munkás éves bére, lényegében egy lekicsinyített ipari robot, amelyet arra terveztek, hogy emberek közelében is biztonságosan üzemeljen. Rendelkezik kétdimenziós gépi látással, fel tudja venni az alkatrészeket, és még alapszintű minőség-ellenőrzési feladatokat is képes ellátni.

A hagyományos ipari robotok bonyolult és költséges programozást igényelnek. A Baxter betanítása viszont roppant egyszerű: elég, ha végigvezetjük a karját a szükséges mozgássoron. Ha egy létesítményben egyszerre több Baxtert is használnak, akkor elég csak az egyiket betanítani, a többinek már egy szimpla pendrive-val is átadható a tudás. A robot a legkülönfélébb feladatoknál alkalmazható, többek között könnyű összeszerelési munkálatoknál, a szerszámok futószalagok közti szállításánál, csomagolásnál vagy a fémforgácsoláshoz használatos gépek kezelésénél. A játék építőkészleteket gyártó K’NEX-nél arra jöttek rá, hogy a Baxter precíz pakolási technikájának köszönhetően 20 – 40%-kal kevesebb doboz is elég a kiszállításhoz.”

A nagy lehetőségeket kínáló szoftverplatform és a fejlesztés útja „Igaz, hogy a Baxter és az Industrial Perception dobozpakoló robotja két, egymástól teljesen eltérő gép, de mindkettő ugyanarra az alapszoftverplatformra épült. Az ROS sokban hasonlít az olyan operációs rendszerekre, mint amilyen a Microsoft Windows, a Macintosh OS vagy a Google Androidja, csak ezt kifejezetten a robotok könnyű programozására és irányítására tervezték. Mivel az ROS ingyenes és nyílt forráskódú is – ami annyit tesz, hogy a szoftverfejlesztők könnyen tudják módosítani és fejleszteni –, szélsebesen terjed, és válik a robotikai fejlesztések szabvány-szoftverplatformjává. (Ez korunk egyik nagy útválasztója: a szellemi tulajdonra támaszkodó verseny, vagy az arról lemondó, mindenki számára nyitott hasznosítás, fejlesztés, teljesen nyitott együttműködésekkel. – OP)

A számítástechnika történetéből világosan kiderül, hogy amint egy szabvány operációsrendszer és hozzá egy olcsó és könnyen használható programozási eszköz elérhetővé válik, azt hamarosan rengeteg felhasználói alkalmazás megjelenése követi. Így történt ez a személyi számítógépek szoftvereivel, illetve újabban az iPhone-, iPad- és Android-alkalmazásokkal is. Sőt, ezek a platformok ma már olyan telítettek, hogy szinte lehetetlen olyasmit kitalálni, amit ne csinált volna meg valaki már korábban.

Inflexiós pont a fejlődésben, de mennyire? „Jó esély van rá, hogy a robotika területe is hasonló utat jár majd be. Minden valószínűség szerint épp egy robbanásszerű innovációs hullám kezdetén vagyunk, amelynek eredményeként szinte minden elképzelhető kereskedelmi, ipari és fogyasztói feladatkört elözönlenek majd a robotok. A robbanásszerű fejlődésre pedig akkor kerül majd sor, ha elérhetővé válnak azok a szabványosított szoftver- és hardvermodulok, amelyekből viszonylag egyszerűen felépíthető lesz egy-egy új dizájn anélkül, hogy az egészet az alapoktól kellene újrakezdeni. Ahogy a Kinecttel megfizethetővé vált a gépi látás, úgy egyéb hardverösszetevők – például a robotkar – ára is elindul majd lefelé, ahogy a robotok előállítása átcsap tömegtermelésbe. 2013 óta már több ezer szoftverkomponens vált elérhetővé az ROS-szel végzett munkához, és a fejlesztői platformok is elég olcsók lettek ahhoz, hogy szinte bárki belevághasson új robotikai alkalmazások tervezésébe.”

Reshoring! A 20. század második felének nagy, bár nem épp maradéktalanul áldásos innovációja volt az outsourcing, azaz a termelési és szolgáltatási munkák végzésének kitelepítése – ebben a tőke odavitte a munkát, ahol optimálisan alacsony költségekkel dolgozhatott. Igen jelentős szerepe volt ebben a modern infokommunikációnak is. A robotizálás ezt a trendet megfordíthatja. „Az automatizálási technológia ma már olyan hatékony, hogy még az alacsonyabb bérezésű külföldi munkaerővel is felveszi a versenyt.”

„Egy olyan robot, mint Baxter, nyilván számos, rutinfeladatokat végző munkás állását szükségtelenné tudja tenni, ugyanakkor segíthet abban, hogy az amerikai gyáripar versenyképesebb legyen az alacsonyabb jövedelemszintű országokkal szemben. Ami azt illeti, mostanra beindult egy igen jelentős ’visszatelepítési’ (reshoring) trend, amelynek két mozgatója az új technológiák elérhetősége és a külföldi munkavállalók bérköltségének emelkedése. 2012 áprilisában a Boston Consulting Group felmérést készített az amerikai gyáripar cégvezetőinek körében, és azt találta, hogy az évente több mint 10 milliárd dolláros árbevételt elkönyvelő cégek közel fele aktívan törekszik arra, hogy visszaköltöztesse a gyárakat az Egyesült Államokba, vagy legalábbis komolyan fontolgatja azt.”

A gyár visszajön, a munkahely nem „Van azonban a reshoring történetében egy igen jelentős ellentmondás. Hosszú távon még a most újonnan létrejövő, csekély számú gyári állás sem feltétlenül marad majd meg. Ahogy a robotok egyre okosabbak és ügyesebbek lesznek, illetve ahogy széles körben is elterjednek az olyan technológiák, mint a 3D-s nyomtatás, úgy sok gyár egyre nagyobb valószínűséggel fog átállni a teljes automatizálásra.”

A szolgáltatóipar sem adhat menekülést Évtizedekig a mantra és a remény az volt, hogy a modernizálások nyomán a más szektorokból kiszoruló munkaerőt a bővülő szolgáltatóipar veszi fel. Ám Artur C. Clarke bölcs megállapításával „mindenben elérkezik egyszer az utoljára.” (Isten kilencmilliárd neve): „Az Egyesült Államokban és általában a fejlett gazdaságokban a legnagyobb törést a szolgáltatóipar fogja elszenvedni – hiszen ez az a szektor, ahol jelenleg az alkalmazottak döntő többsége dolgozik. A trend már ma is tetten érhető például az ATM-ek és az önkiszolgáló kasszák megjelenésében, de az elkövetkező évtizedben az automatizált szolgáltatások új formáinak robbanásszerű terjedése várható, amely milliók egyébként is viszonylag alacsony bérezésű állását veszélyezteti majd.” Egy látványos példa. „Egy San Franciscó-i startup cég, a Momentum Machines nekilátott, hogy teljes egészében automatizálja a prémium minőségű hamburgerek elkészítését. Amíg egy gyorsétterem alkalmazottjának munkája kimerül abban, hogy a grillre dobja a fagyasztott húspogácsákat, addig a Momentum Machines gépe frissen darált marhahúsból formázza meg és a rendelés beérkezésekor süti ki őket – és még arra is ügyelni tud majd, hogy a hús kívül tökéletesen ropogósra süljön, de belül szaftos és puha maradjon. A gép, amely óránként 360 húspogácsát tud elkészíteni, megpirítja a zsemlét is, felszeleteli a friss hozzávalókat, a paradicsomot, hagymát és uborkát, és azt is tudja, hogy ezeket csak a rendelés beérkezése után tegye a hamburgerbe. A cég becslései szerint egy átlagos gyorsétterem évente körülbelül 135 ezer dollárt költ a hamburgerkészítők munkabérére, így az Egyesült Államok gazdaságában a hamburgerkészítés teljes munkaerőköltsége éves szinten mintegy 9 milliárd dollár. A Momentum Machines szerint gépük alig egy év alatt behozza az árát. Célcsoportjukat az éttermeken kívül kiterjesztik az önkiszolgáló élelmiszerboltokra és a büfékocsikra is, sőt talán ételautomatákat is telepítenek.”

Full-automata szusi-étterem árelőnnyel „A japán Kura szusiétteremlánc 262 éttermében már robotok segítségével készül a szusi, a pincéreket pedig futószalag helyettesíti. A vendégek érintőképernyős paneleken adják le a rendelésüket, és amikor végeztek, az üres tálkákat az asztaluknál lévő nyílásba helyezik. Ekkor a rendszer automatikusan kiállítja a számlát, megtisztítja a tányérokat, majd visszaszállítja őket a konyhába. Ahelyett hogy külön üzletvezetőt alkalmaznának minden egységükben, a menedzserek egy központi létesítményből felügyelik és monitorozzák az éttermek működésének szinte valamennyi mozzanatát. Az automatikán alapuló üzleti modellnek köszönhetően a Kuránál egy-egy fogás csupán 100 jenbe (körülbelül egy dollárba) kerül, vagyis igencsak alámegy a versenytársak árainak.”

Nagypályán is „Könnyen elképzelhető, hogy azok a stratégiák, amelyek beváltak a Kuránál – automatizált ételkészítés, távmenedzsment –, végül megjelennek a gyorsétteremláncoknál is. Már eddig is jelentős lépéseket tettek ebbe az irányba. (...) Ha pedig egyszer az egyik legnagyobb piaci szereplő a fokozott automatizálás révén elkezd majd komoly előnyre szert tenni, a többieknek sem nagyon marad más választásuk, mint hogy a nyomdokaiba lépjenek.

Az automatizálásnak köszönhetően új dimenziók nyílnak majd a piaci versenyben, és a cégek már nemcsak a bérköltség leszorításával tudnak versenyezni egymással. A robotizált gyártás ráadásul higiénikusabb megoldásokat kínál, hiszen kevesebb munkás kerül érintkezésbe az étellel. Nő a kényelem, a gyorsaság és a rendelés pontossága, valamint bővül a személyre szabott rendelési lehetőségek köre. Ha az egyik étteremben már rögzítették a vendég preferenciáit, az automatika révén könnyű következetesen ugyanazt előállítani az étteremlánc többi egységében is. Mindezeket figyelembe véve, azt hiszem, könnyen belátható, hogy egy átlagos gyorsétterem végül akár 50%-kal – sőt talán még nagyobb arányban – is csökkenteni tudja az alkalmazottai számát.”

Kiskereskedelemben A vázoltak olvastán logikailag is adódik a következtetés, hogy ha az automatizálás erre képes, akkor bizonnyal szinte minden hasonlóra. Ez nagy fenyegetés a munkavállalóknak, hiszen „Az alacsony bérezésű szolgáltatóipari állások másik nagy gyűjtőhelye az általános kiskereskedelem.” És valóban: „Az internetes kiskereskedők terjeszkedése miatt elméletileg nem feltétlenül kellene állásoknak megszűnniük. A hagyományos kiskereskedelmi környezetből a munkavállalók átkerülhetnének az internetes cégek raktáraiba és disztribúciós központjaiba. A valóság azonban az, hogy ha a feladatok áttelepülnek a raktárakba, ott már sokkal könnyebb őket automatizálni. 2012-ben az Amazon egy az egyben felvásárolta a raktári robotokat gyártó Kiva Systems nevű céget. A Kiva-robotokat raktáron belüli anyagmozgatásra tervezték. Így ahelyett, hogy a munkás járná végig a sorokat és szedné össze a szükséges tételeket, a Kiva-robot egyszerűen csak bekúszik a raklap vagy a polc alá, felemeli, és odaviszi egyenesen a rendelést összeállító munkáshoz. A padlóra rögzített vonalkódok alkotta hálózatnak köszönhetően a robotok önállóan tudnak tájékozódni. Az Amazonon kívül még számos nagy kiskereskedelmi cég használja őket a raktári munkák automatizálására.” És „Egy Wall Street-i elemző becslései szerint a robotok révén a cég akár 40%-kal is csökkentheti a rendelésteljesítés összköltségét.”

„A Kroger Company, amely az Egyesült Államok egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánca, szintén létrehozott néhány automatizált disztribúciós központot. (...) Az automatizált raktárakban egyáltalán nincs szükség emberi beavatkozásra, egy feladatot kivéve: a raklapokat még mindig a munkások pakolják le és fel a kamionokra.” (Abból, amit itt olvashatunk, felettébb valószínű, hogy hamarosan ezt is robotok végzik. S az olcsó, pontosan és megbízhatóan dolgozó robotok talán visszahozhatják a vásárlás elveszett Paradicsomát, a közelünkben lévő, kellemes boltokat is. – OP)

Felhőalapú robotika „Lehet, hogy a robotforradalom egyik legfőbb motorja az ún. felhőalapú robotika (cloud robotics) lesz – a kifejezés arra utal, hogy a mobil robotokat életre keltő tudásanyag nagy része átvándorol a felhőbe, néhány hatalmas, elosztott számítógépközpontba. A felhőrobotika megszületését az adattovábbítás sebességének óriási léptékű növekedése tette lehetővé: a fejlett robotikához szükséges számítások nagy része ma már ’kiszervezhető’ a hatalmas adatközpontokba, miközben az egyes robotoknak hozzáférést tudunk adni egy egész hálózatnyi erőforráshoz. Ennek köszönhetően – természetesen – olcsóbb lesz robotokat építeni, hiszen így kevesebb lokális számítógépes kapacitás és kisebb memória is elég hozzá; illetve így egyszerre több gépen is elvégezhető a szoftverek azonnali upgrade-elése. Ha az egyik robot a központi gépi intelligencia segítségével tanul és alkalmazkodik a környezetéhez, akkor az az újonnan megszerzett tudás azonnal elérhetővé válik bármely másik gép számára is, ha belép a rendszerbe. Így aztán a gépi tanulás könnyen kiterjeszthető sok-sok robotra. A Google már 2011-ben bejelentette, hogy támogatja a felhőrobotikát, és egy olyan felhasználói felületet biztosít hozzá, amely révén a robotok kihasználhatják az Android-eszközökre tervezett összes szolgáltatást.”

S ezzel a bemutatásban is elérkezett az utoljára. A könyv viszont még nagyon sok izgalmas tudást és prognózist kínál. Már csupán a továbbiak fejezetcímeit hozzuk ide:

Ø Információtechnológia: a példátlan felforgató erő

Ø Veszélyben a szellemi munkát végzők állásai

Ø A felsőoktatás átalakítása

Ø A nagy kihívás: az egészségügy

Ø A jövő iparágai és technológiái

Ø A fogyasztók, a növekedés korlátai… és a válság?

Ø Szuperintelligencia és szingularitás

Ø Az új gazdasági paradigma

Ø Konklúzió

Ha az olvasottakon gondolkodva haladunk benne, a könyv izgalmasabb a legjobb sci-fi műveknél – még úgy is, ha az intellektuális tartalmát vesszük, s nem azt, hogy a tét itt maga a civilizációnk jövője. A baj az, hogy nem lehet ezt letenni, és a „józan lét útjára visszahullva” (Radnóti Miklós: Levél a hitveshez) megnyugodni, mert ez maga a lét, ha sokban mind kevésbé érezzük józannak. Ez is benne van a végkövetkeztetésében:

„A legnagyobb veszélyt egy lehetséges végletes krízishelyzet kialakulása jelenti, amikor is a technológia okozta munkanélküliség és a klímaváltozás hatásai nagyjából egyszerre jelentkeznek, és sok szempontból támogatják vagy akár még fel is erősítik egymást. Ha valahogy mégis képesek leszünk a technológiai fejlődés révén megoldást találni – felismerve, hogy a fejlődés milyen hatással van a foglalkoztatottságra meg a jövedelemeloszlásra, és alkalmazkodva ennek következményeihez –, akkor talán bízhatunk egy optimistább kimenetben. Ezeknek az egymással összefonódott erőknek a kibogozása, valamint egy széles körű biztonságot és prosperitást nyújtó jövő megteremtése lehet korunk legnagyobb kihívása.”