Dr Osman Péter ismertetése
„A régiek elmúltak,
ímé, újjá lett minden!” (Pál 2Kor 5:17 [Károli Gáspár fordítása])
„Minden valószínűség
szerint épp egy robbanásszerű innovációs hullám kezdetén vagyunk, amelynek
eredményeként szinte minden elképzelhető
kereskedelmi, ipari és fogyasztói feladatkört elözönlenek majd a robotok.” (Minden
forrásmegadás nélküli idézet a könyvből, kiemelések tőlem – OP)
Az embert szolgáló, a keze által alkotott teremtmény régóta
szerepel a gondolkodásban, s vele megjelenik az elszabadulásától,
önállósodásától való félelem is. Az Encyclopaedia Britannica is szócikket
szentel a Gólem középkori legendájának. A luddizmus viszont már a modern
nagyipar hajnalának terméke volt, ’forrón és szilajon’: a szaktudásukkal
megkereshető kenyerüket féltő angol takácsok és textilmunkások 19. századi mozgalma
a gépesítés ellen, amelyben az egzisztenciájukat érő fenyegetést látták.
A gépesítés ma valóban alapvető ellentmondásnak ígérkező kihatását
jól példázza Ford százéves története: „A legifjabb Henry Ford és Walter
Reuther, az amerikai autóipari dolgozók szakszervezetének legendás vezetője
gyárlátogatáson volt egy nemrégiben automatizált autógyárban, amikor a Ford
Motor Company elnök-vezérigazgatója ezzel a gúnyos kérdéssel fordult
Reutherhez: »Walter! Hogy fogod rávenni ezeket a robotokat arra, hogy
szakszervezeti tagdíjat fizessenek?« Mire Reuther: »Henry! És te hogy fogod
rávenni őket, hogy autót vegyenek tőled?«” Az ilyen kérdésre az
előrejelzésekkel foglalkozók nemrég még könnyed, magabiztos választ adtak,
mondván, hogy az anyagi termelésből kiszoruló munkaerőt felszívja a
szolgáltatóipar. Ám jóllehet Ray Kurzweil szingularitásának
még az innenső oldalán vagyunk (Kurweil: A szingularitás küszöbén - Ad Astra,
2013, l. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.), már e könyv is
tényekkel mutatja, hogy a rohamosan fejlődő robotizálás és mesterséges intelligencia
(a továbbiakban: MI) oda is behatol, mindinkább kiszorítva az emberi munkaerőt.
A könyv részletesen elénk tárja: korunknak már nem az a kritikus
kérdése, vajon kiszorítja-e az embereket az automatizálás a munkaerőpiacról, hanem
hogy ez várhatóan milyen mértékben és ütemben megy végbe, az MI fejlődésével
hogyan terjeszkedik a mind magasabb szakképzettséget igénylő munkák felé, s mit
tesz ez a társadalmakkal. Erről és az alapul szolgáló technológiai és gazdasági
fejlődésről ad széleskörű áttekintést és mélyreható elemzést. Megállapításai a
társadalom és a gazdaság egészét felforgató átalakulást valószínűsítenek,
amelynek egyik legfőbb tényezője, hogy az exponenciálisan gyorsulva fejlődő
technológiák gazdasági hasznosításából származó jövedelemnövekedés szinte
teljesen a munkaadóknál marad, ami még inkább érdekeltté teszi őket az
automatizálásban.
A szerzőről Ford
jövőkutató, szakterülete a mesterséges intelligencia és a robotika hatása a gazdaságra
és a társadalomra. E műve 2015-ben elnyerte a Financial Times és a McKinsey Az
év könyve díját, amelyet évente ítélnek oda az év legjobb üzleti könyvének,
amely „a legmegragadóbb és legélvezetesebb betekintést nyújtja a modern üzlet
kérdéseibe”. Már több mint húsz nyelvre lefordították. Az Amazon kiemeli, hogy
szerepel a New York Times bestseller-listáján, a Forbes „2015 Legjobb Üzleti
Könyvei” válogatásában és az NBCNews.com „2015 12 figyelemre méltó tudományos
és technológiai könyve” között. A Wikipediában olvasható, hogy ő volt a 21.
században az első szerző, akinek a könyvében – The Lights in the Tunnel, 2009.
– erőteljes érvelése jelent meg arról, hogy a robotika és a mesterséges
intelligencia terén megvalósuló haladás végül elavulttá teheti az emberi
munkaerő jelentős hányadát. Abban a könyvében helyesen jósolta meg, hogy a
mesterséges intelligencia lesz a következő „Killer App”, és mint ilyen a
Szilícium-völgy figyelmének középpontjába kerül. (Wikipediából: A Killer App
olyan számítógépes program, amely annyira szükséges vagy kívánatos, hogy nagyobb
technológiák legfőbb értékévé válik – azaz a fogyasztók azért vásárolnak meg
drága eszközöket is, hogy azokon használhassák.)
Ford szoftverfejlesztő céget is alapított a Szilícium-völgyben.
A HVG ajánlójából: „Szilícium-völgy közismert vállalkozója és jövőkutatója. A
Michigani Egyetemen számítástechnikából, a Kaliforniai Egyetemen pedig üzleti
ismeretekből szerzett diplomát. 25 éves tapasztalattal rendelkezik a
számítógép-tervezés és a szoftverfejlesztés területén.”
Saját internetes bemutatkozása (mfordfuture.com/about) kiemeli, hogy a jövő technológiájáról és annak
velejáróiról szóló írásait közlő lapok közt van a The New York Times, Fortune,
Forbes, The Atlantic, The Washington Post, Harvard Business Review, The
Guardian és a The Financial Times. Gyakori előadója vállalati és tudományos
rendezvényeknek, továbbá kormányzati támogatású eseményeknek és
konferenciáknak.
Jöjjenek a szokásos bevezető idézetek.
„Az automatizálási technológia ma már olyan hatékony, hogy
még az alacsonyabb bérezésű külföldi munkaerővel is felveszi a versenyt.” („Külföldi”:
a szerző amerikai. S ez táplálja a könyvében is bemutatott új trendet, az ipar
visszatelepítését az USA-ba. – OP)
„Tekintve, hogy a Foxconn és társai már most nagy
precizitást igénylő összeszerelési munkák elvégzésére alkalmas robotokat
szállítanak kínai gyáraknak, nincs okunk kételkedni abban, hogy egyszer majd
gépek fognak kiszolgálni minket hamburgerrel, tacóval és lattéval a gyorséttermek
pultjainál.” (Vagyis kínai automatizált gyárak olcsó kiszolgáló robotjai veszik
át ott a munkahelyeket. Itt már találkozunk ennek megvalósult példáival. – OP)
„A beszédfelismerő technológiák (például az Apple-féle Siri)
vagy a nagyobb teljesítményű rendszerek (például az IBM-féle Watson)
folyamatosan fejlődnek, és az áruk alapján is egyre elérhetőbbek lesznek. Ezek
alapján könnyen elképzelhető, hogy a
vásárlók hamarosan majd a telefonjuktól is úgy tudnak segítséget kérni, ahogyan
régen a bolti alkalmazottaktól. A különbség annyi, hogy az előbbi esetben,
természetesen, nem kell eladóra várnunk vagy vadásznunk: a virtuális
asszisztens azonnal elérhető lesz, és csak ritkán – vagy talán soha nem – ad
téves választ.” (Igazából ez túl szerény prognózis lehet. Feltéve, hogy a majdani
kereskedő valóban igyekszik eladni, s nem csupán ráhagyni a szerencsétlen
érdeklődőre, hogy boldoguljon, ahogy tud, az új technológiákkal sokkal több
lényegi információt tehet elérhetővé a virtuális asszisztens és általa az
érdeklődő számára, mint amennyivel akár a viszonylag jól felkészült bolti
alkalmazottak is rendelkeznek. Azt már nem is említjük, mennyit ér az olyan mai,
gyakori válasz, hogy „kérem, én árufeltöltő vagyok”. – OP)
„Ha eljön az a nap, amikor az infrastruktúra legfontosabb
elemeit központi mesterséges intelligencia irányítja, aggodalmaink egy egészen
új szintre fognak lépni.” (Ez terrortámadásnak kitettségre utal. – OP)
„Azt a mai napig senki nem volt hajlandó elismerni, és senki
nem is nagyon beszél róla, hogy a technológia egyszer tényleg alapjaiban
formálhatja át a munkaerőpiacot, és ezzel, végső soron, kikövetelheti mind a
gazdasági berendezkedésünk, mind pedig a társadalmi szerződés alapvető
átalakítását.” (A társadalmi szerződés itt a jövedelmek elosztására utal. Ennek
jövőbeli része lehet – Ford itt beszél róla – az ún. garantált alapjövedelem
is. – OP)
„Az elkövetkező években, évtizedekben a megszokottnál sokkal
gyorsabb tempójú fejlődésnek lehetünk szemtanúi.” (E jóslás alapja lényegében
egy pozitív visszacsatolás – öngerjesztő folyamat – feltételezése, amelyben a
jövő innovációi képesek lesznek a további fejlődésük javára fordítani az addigi
fejlődés által teremtett, kumulált javakat, s egyben tovább gazdagítani is
azokat, erősítve ezzel az újabb innovációk erőforrásait. Az exponenciális
fejlődés prognózisa azonban nem csak csupa boldogság: benne van annak
valószínűsége is, hogy véges rendszerben törésre vagy robbanásra vezet. – OP)
„Ha kiszámolnánk, hányszorosára növekedett egy komputer
számítási kapacitása 1960 óta, és ezt a számot összeszoroznánk az azóta
megjelent új mikroprocesszorok számával, az eredmény elképesztő lenne.
Elképzelhetetlen, hogy a világ számítási kapacitásainak ilyen mérhetetlenül
nagy növekedése végül ne járna drasztikus következményekkel a tudomány és a műszaki
élet több területén is.” (Az egyik drasztikus következmény már az asztalainkon
és a zsebeinkben ül: az internet, minden lehetőségével és következményével, s
az említettekhez nagyon is oda kell tenni szintúgy a társadalmi hatásait. – OP)
„Arra a kérdésre, hogy a jövőbeni [szoftver]fejlesztéseket
illetően miben van a legnagyobb potenciál, Charles Simonyi [a Microsoft World
és Excel programjainak fejlesztéséért felelős vezetője] ezt felelte: „Erre
alapvetően azt tudom mondani, hogy többé senki nem fog rutinszerű, ismétlődő
feladatokat végezni.” (S mondd, mit érlel majd annak a sorsa, akinek így nem
jut kapanyél? Ez az egész prognózis talán legfontosabb alapkérdése. – OP)
„A számítógép – és lehet, hogy a gépi intelligencia is –
akkor éri majd el teljesítőképessége végső határát, amikor a kutatók képesek
lesznek egyesíteni akár a mai hardverek sebességét valamivel, aminek a
felépítése bonyolultságban eléri az emberi agy bonyolultsági szintjét.” (Vajh
mi oka lenne a fejlődésnek itt megtorpanni? A klasszikus ’sci fi’ író Frank
Herbert vetít előre a Düne sorozatában egy olyan jövőt, amelyben az emberiség a
negatív tapasztalatok nyomán megtiltja az elme gépekkel történő kiegészítését,
felturbózását. Ez csak mese, ám Ray Kurzweil A szingularitás küszöbén c.
könyvében [Ad Astra, 2013 – Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.]
komolyan felveti, hogy „Amikor a gépek szert tesznek arra a képességre, hogy
ugyanúgy tervezzék és fejlesszék a technológiát, mint az emberek, csak éppen
sokkal nagyobb sebességgel és kapacitással, akkor hozzá fognak férni a saját
tervrajzukhoz (forráskódjukhoz), és képesek lesznek módosítani azt.” Ezzel bizony
az ember elveszti minden uralmát a dolgok további alakulása fölött! Különösen,
mert: „A technológiai változás sebessége nem fog az ember szellemi sebességére
korlátozódni. A gépi intelligencia olyan
visszacsatolási ciklusban fogja fejleszteni a saját képességeit, amit az emberi
intelligencia nem fog tudni segítség nélkül követni.” És Kurzweil idézi e
könyvében: „Az első ultraintelligens gép
lesz az ember utolsó találmánya.” –OP)
„Egy szinte korlátlan tárgyfelismerő funkciót egy robot
alaplapi rendszerébe beépíteni rendkívül nehéz és költséges lenne, az viszont
könnyen elképzelhető, hogy a jövőben a robotok – a Goggleshez hasonlóan (a
Google képfelismerő és ahhoz információkat gyűjtő technológiája – OP) –
hatalmas központi képadatbázisok használatával ismerik majd fel a környezetükben
található objektumokat. A felhőalapú képtár folyamatosan frissíthető lenne, és a vizuális felismerő szoftver is azonnal
frissülne minden olyan robotban, amelynek hozzáférése van a rendszerhez.”
(Vagyis a központi adatbázis tartalmazná a robotok szoftverének frissítését is,
amelyet azok onnan kapnának meg automatikusan. Ford itt beszél olyan
rendszerről is, amelynél a robotok szoftverének nagy része a felhőben van, s
maga a robot intelligens terminálként működik. – OP)
„A specializált, rutinszerű és kiszámítható feladatok
elvégzésében a számítógépek folyamatosan drasztikus fejlődést produkálnak, és
igen valószínűnek tűnik, hogy teljesítményükkel hamarosan sokakat lepipálnak,
akik most még alkalmazottként végzik a feladatokat.” (És innen is ráérzünk,
hogy a számítógépeknek már a kávéját is robotok főzik majd, így jaj a legyőzötteknek!
– OP)
A szcenárió kiindulása „Az
1960-as években a Nobel-emlékdíjas közgazdászt, Milton Friedmant tanácsadónak
kérte fel az egyik fejlődő ázsiai ország kormánya. Elvitték egy nagyszabású
állami beruházás helyszínére, ahol munkások tömegei túrták a földet, de elvétve
akadt csak egy-egy földmunkagép. Amikor rákérdezett, miért van ez így, az
illetékes kormányzati tisztviselő elmagyarázta, hogy a projekt – szándékaik
szerint – »munkahelyteremtő program« is egyben. Friedman pikírt válasza azóta
szállóigévé lett: »Akkor ásó helyett miért nem inkább kanalat adnak az
embereknek?« Friedman megjegyzésében az
a fajta szkepticizmus – sőt nyílt gúny – érhető tetten, amely igen jellemző
volt a kor közgazdászaira, akik a közvélemény részéről rendre azzal az
általános félelemmel találták szembe magukat, hogy a gépek majd elveszik az
emberek munkáját, és tartós munkanélküliséget okoznak. A történelem bebizonyította,
hogy a szakemberek szkepticizmusa cseppet sem volt alaptalan. Az Amerikai
Egyesült Államokban, főleg a 20. század folyamán, a technológia fejlődése
folyamatosan biztosította az össztársadalmi jólét növekedését. (A szöveg egynémely
helyen mintha elmaradna a hibátlantól. Itt is. – OP)
Menet közben persze akadtak kisebb buktatók, és volt, hogy
komoly törések akasztották meg a folyamatot. Ezekben az átmeneti időszakokban gyakori probléma volt a rövid ideig
tartó munkanélküliség, ám az sosem állandósult vagy vált rendszerszintűvé. Új
munkahelyek jöttek létre, és az elbocsátott munkások új lehetőségeket találtak
maguknak. Ezek az új állások sok
esetben még kedvezőbbek is voltak, mint a régiek, a korszerűbb tudásért cserébe
magasabb fizetést kínáltak. Különösen igaz volt ez a II. világháború utáni
huszonöt évben. Ez volt az amerikai gazdaság ’aranykora’, amelyben látszólag
tökéletes békében megfért egymás mellett a gyors technológiai fejlődés és az
amerikai munkaerő jóléte. Ahogy fejlődtek a gyártásban használt gépek, úgy
javult a gépeket üzemeltető munkások teljesítménye. Ettől ők még értékesebb
munkaerővé váltak, és még magasabb bért követelhettek maguknak. A háború utáni időszakban a technológiai
fejlődés a pénzt közvetlenül az egyszerű munkás zsebébe tömte, hiszen a
munkabér egyenes arányban nőtt a meredeken emelkedő termelékenységgel. Cserébe a munkások a folyamatosan növekvő
jövedelmüket szépen elköltötték, ezzel pedig tovább növelték a keresletet azon
termékek és szolgáltatások iránt, amelyeket ők maguk állítottak elő.
A növekvő termelékenység és az emelkedő bérek szimbiotikus
kapcsolata az 1970-es években kezdett felbomlani. (...) A jövedelmi egyenlőtlenségek az elmúlt években olyan magas szintre emelkedtek,
amilyet 1929 óta nem látott Amerika, és világossá vált, hogy az 1950-es években
még a munkásokat gazdagító termelékenységnövekedésből származó haszon ma már
szinte teljes egészében a tulajdonosok és a befektetők zsebében marad. A
nemzeti összjövedelemből a munkaerőhöz vándorló jövedelem aránya folyamatosan
csökken, és úgy tűnik, hogy ezt a zuhanást semmi sem állítja meg. A nyerő
szériának vége, az amerikai gazdaság új
korszakba lépett. Egy olyan korszakba, amelynek legmeghatározóbb eleme a munkások és a gépek viszonyának alapvető
átalakulása lesz. Ez az átalakulás pedig a technológiával kapcsolatos
alaptételeink egyikét – miszerint a gépek olyan eszközök, amelyek a munkások
termelékenységét növelik – végleg átírja majd. Mert a gépek maguk is munkásokká válnak, így a munkaerő és a tőke teljesítőképessége közti határvonal minden
eddiginél jobban elhalványul majd. Ennek
az egész folyamatnak a hajtóerejét – természetesen – az információ- és
kommunikációtechnológia állandó, gyorsuló ütemű fejlődése adja.” (Ford a
gazdasági helyzet alakulásának bemutatását statisztikai adatokkal is segíti.. –
OP)
Ford a Moore-törvényt idézve jellemzi az
információtechnológia exponenciális fejlődési ütemét. Kedvelt példaként ő is az
autókat veszi azzal, hogy ha sebességük annak megfelelően nőne, „Ekkora
sebességgel 10 –15 perc alatt eljutnánk a Marsra. Nos, így tudnám röviden összefoglalni, hol tart ma az információtechnológia
ahhoz képest, amikor az 1950-es évek végén az első, kezdetleges integrált
áramkörök a maguk csigatempójában működésbe léptek.”
Tájékozottságáról „Jómagam több mint huszonöt évet töltöttem a
szoftverfejlesztésben, így ezt a szédítő gyorsaságú haladást az első sorból
nézhettem végig. Azt a hihetetlen fejlődést is testközelből volt szerencsém
látni, amely a szoftvertervezésben, valamint a programozók produktivitását
növelő eszközök terén ment végbe. Kisvállalkozóként azt is megtapasztaltam,
ahogyan az informatika átformálta a cégvezetés gyakorlatát – hiszen az
innovációnak köszönhetően sokkal kevesebb embert kellett felvenni olyan
rutinfeladatok elvégzésére, amelyek egy vállalkozás működéséhez egyébként
elengedhetetlenek. Amikor a pénzügyi válság kibontakozóban volt 2008-ban, azzal
kezdtem el komolyabban foglalkozni, hogy milyen következményei lehetnek a
számítási kapacitás állandó duplázódásának, illetve főként azt latolgattam,
hogy az elkövetkező években, évtizedekben vajon mi az esélye annak, hogy ez a
duplázódás drasztikus átalakulást hoz majd a munkaerőpiacon, illetve általában
a gazdaságban. Ekkor született meg az első könyvem, a The Lights in the Tunnel:
Automation, Accelerating Technology and the Economy of the Future.”
Hideg zuhany jön
forgószéllel „Az emberek
többségét nagy valószínűséggel váratlanul fogja érni, micsoda fejlődés megy végbe
az elkövetkező években, évtizedekben. De nem csak a műszaki újdonságok
jellege okoz majd meglepetést: a gyorsuló
fejlődésnek a munkaerőpiacra és a gazdaság egészére gyakorolt hatása várhatóan
megcáfol szinte mindent, amit eddig a technológia és a gazdaság
összefonódásáról gondoltunk. Már most megdőlni látszik az egyik ilyen,
sokak által vallott nézet: az, hogy az automatizálás elsősorban a viszonylag
alacsony végzettségű és képzettségű munkásokra jelent fenyegetést. Ez a
feltevés abból a tényből ered, hogy ők jellemzően ismétlődő, illetve
rutinfeladatokat végeznek. Ám mielőtt túlságosan is megnyugtatnánk magunkat
ezzel az érveléssel, gondoljunk arra, milyen gyorsan változnak e definíció
keretei. Egykor a »rutinfeladat« valószínűleg szalagmunkát jelentett, ma
viszont már egészen mást takar. Kétségtelen, hogy a fejlődés továbbra is
hatással lesz az alacsonyabb képzettséget igénylő munkákra, ám egy nap rengeteg diplomás értelmiségi is
arra ébred majd, hogy a szoftverautomatizálás és az előre jelző algoritmusok
fejlődése miatt már az ő munkája sem sokat ér. Következésképp: az újabb végzettségek és képzettségek megszerzése nem feltétlenül
jelent hatékony védelmet a jövőbeni munkaautomatizálással szemben. Vegyük
példaként a radiológust, aki orvosként a képalkotó diagnosztikára
specializálódott. Egy radiológusnak rendkívül sokáig kell képeznie magát – ez
Amerikában a középiskola elvégzése után még jellemzően 13 évnyi tanulást
jelent. Ám a számítógépek képelemző képessége rohamtempóban fejlődik. Könnyen
elképzelhető, hogy egy nap, a nem túl távoli jövőben, a radiológiai feladatokat
szinte kizárólag gépek végzik majd.”
A magasan képzett szakembereket is kiszorítja „Általánosságban is elmondható, hogy a számítógépek
rendkívül ügyesen sajátítanak el különféle képességeket, főleg akkor, ha ehhez
nagy mennyiségű adat is a rendelkezésükre áll. Ez elsősorban a jellemzően
pályakezdők által betöltött állásokat érinti, és ez már most is bizonyíthatóan
egy létező probléma. A frissdiplomások kezdő bére az elmúlt tíz év során
folyamatosan csökkent, ráadásul mintegy 50%-uk arra kényszerül, hogy olyan
munkát vállaljon, amely nem igényel felsőfokú végzettséget. Ahogy
azt itt szemléltetni fogom, a
magasan képzett szakemberek – többek között az ügyvédek, újságírók, kutatók, gyógyszerészek
– foglalkoztatottságát már most jelentős mértékben csökkenti a fejlődő
információtechnológia. Ezzel nincsenek egyedül: a munkák többsége
alapvetően rutinszerű és kiszámítható, és viszonylag kevesen vannak azok,
akiket azért fizetnek, hogy valóban kreatív, alkotó vagy elméleti tevékenységet
folytassanak.” (Olvashatunk itt már működő, médiatartalmakat, híreket,
kommentárokat alkotó robotokról, zeneszerző robotról is. Arcunkba vigyorog a
kérdés: valójában mi az a kreativitás, az az alkotóképesség, amely csakis az
embernek a sajátja? – OP)
Minden iparágban csökkenti „Az információtechnológia igazi
egyetemes technológiává vált, és a hatása széles körben érezhető lesz. Gyakorlatilag valamennyi jelenleg létező
iparág munkaerőigénye csökkenni fog, ahogy az új technológiák beépülnek az üzleti
modellekbe – és elképzelhető, hogy ez az átmenet meglehetősen gyorsan fog
végbemenni. Ugyanakkor az új, ezután
kialakuló iparágak szinte kivétel nélkül már a kezdetektől fogva olyan
technológiákat alkalmaznak majd, amelyekkel munkaerőt spórolhatnak. (Az
újabb kutatások szerint a munkák 50%-a veszélyben van az Egyesült Államokban – A
Lektor)”
Az apokalipszis krómozott lovasa „Mindez arra enged
következtetni, hogy egy átmeneti időszak előtt állunk, amikor is hatalmas nyomás alá kerül majd mind a
gazdaság, mind pedig a társadalom. Mindazok az általános, közismert jó
tanácsok, amelyekkel eddig a dolgozókat és a munkaerőpiacra belépni készülő
diákokat láttuk el, a jövőben valószínűleg használhatatlanokká válnak. Az a
szomorú igazság, hogy sokan lesznek olyanok, akik mindent jól csinálnak – abban
az értelemben, hogy diplomát és szakmát szereznek –, mégsem tudják majd
megvetni a lábukat ebben az újfajta gazdaságban. Azon túl, hogy milyen pusztító hatással lehet az emberek életére
és a társadalom szövetére a mindebből következő hosszú távú munkanélküliség és
alulfoglalkoztatottság, a gazdaság is megfizeti majd ennek az árát. A
javuló termelékenység, az emelkedő bérek és a növekvő fogyasztói költések pozitív
visszacsatolási lánca a jövőben teljesen felbomlik. Ez a körforgás már most is
jelentősen megbomlott: az egyenlőtlenség soha nem látott méreteket ölt, és
nemcsak a jövedelmek, hanem a fogyasztás terén is. Jelenleg a háztartások felső
5%-ához köthető a költések közel 40%-a, és ez a trend, amely felfelé haladva
még további koncentrálódást mutat, szinte bizonyosan tovább működik. Továbbra is a munkavállalás lesz a vásárlóerő
megszerzésének elsődleges mechanizmusa. Ha ez a mechanizmus még tovább
erodálódik, megeshet, hogy annyira leszűkül a fizetőképes fogyasztók köre, hogy
már nem lesznek elegen ahhoz, hogy biztosítsák a gazdasági növekedést ebben a
mi tömegpiaci gazdaságunkban.” („Továbbra is a munkavállalás lesz”? A
kibontakozni látszó tendenciák ezt nem igazán erősítik meg. Ford maga is
felhozza a garantált alapjövedelem gondolatát. Az még csak esetleges jövő,
viszont már régóta valóság, hogy a vásárlóerő nem kis hányadát hitelezéssel
azok teremtik meg, akik eladni akarnak. Ennek negatívumait – túlköltekezés – és
kockázatait – hitelválság – jól ismerjük, de nem igazán látszik, hogy a vásárlóerőnek
ezt a fajtáját érdemben, tartósan vissza lehetne szorítani. Amikor pedig az
automatizált árutermelés minőségileg magasabb szintre lép, igen jelentős
mértékben kiszorítva az emberi munkát, s ezzel elveszítve annak vásárlóerejét,
kritikus kérdés lesz, vajon onnan tovább mi lesz az egésznek a hajtóereje. Az
embernek pedig vajon mije marad, amivel megvásárolhatja a megélhetését? Ijesztő
kilátás. Még inkább az, ha hozzávesszük Ford megállapítását a záró
következtetései közül: „A történelemben egyértelműen megfigyelhető, hogy amikor
szűkül az álláspiac, a fokozódó
munkanélküliségtől való félelem hathatós eszközzé válik a politikusok kezében.
– OP)
Fordulópont felé „Ahogy azt szándékaim szerint ebben
a könyvben tisztázni fogom, a
fejlődő információtechnológia fordulópont felé tol minket, amelyet követően
várhatóan lecsökken az egész gazdaság munkaerőigénye. Ám ez az átmenet nem
feltétlenül valamilyen egységes vagy kiszámítható formában zajlik majd. Két
szektor – nevezetesen a felsőoktatás és az egészségügy – eddig is erősen
ellenállt annak az eróziónak, amely a gazdaság egészében már most kezd
látványossá válni. A helyzet iróniája, hogy emiatt az ellenállás miatt a technológia átalakító hatása más
szektorokban sokkal súlyosabb negatív következményeket vonhat maga után, mert így
az oktatás és az egészségügyi ellátás költségei sokkal nagyobb terhet raknak
rájuk.”
Az innováció és az ijesztő valóság „A gyors innovációt szokás
tisztán kiegyenlítő erőnek tekinteni, amely képes minimalizálni vagy akár
megfordítani az általunk a környezetünkre gyakorolt nyomást. Azonban, amint azt
látni fogjuk, számos ilyen feltételezésünk bizonytalan alapokon nyugszik: ennél
sokkal bonyolultabb a helyzet. Az ijesztő
valóság az, hogy ha nem ismerjük fel a fejlődő technológia következményeit, és
nem alkalmazkodunk hozzájuk, akkor lehet, hogy végletes krízishelyzettel kell
szembenéznünk, vagyis a durván növekvő egyenlőtlenség, a technológia okozta
munkanélküliség és a klímaváltozás hatásai nagyjából egyszerre lépnek
működésbe, és sok szempontból felerősítik egymást, és még fokozottabban
gyűrűznek tovább.”
Az alapkérdés,
amelyre a könyv választ keres „Ebben a könyvben én egy ennél is
átfogóbb kérdésre keresem a választ: képes-e
az egyre gyorsuló technológia annyira szétzilálni az egész rendszerünket, hogy
azt alapjaiban kénytelenek legyünk átstrukturálni, ha azt akarjuk, hogy a jólét
korszaka ne érjen véget?” (Valójában a nyugati értelemben vett „jólét
korszaka” a ’80-as évek óta gyengül, s erős kérdés, mennyiben és hogyan tartható
még. – OP)
Láss! A robotika nagy áttörése a munka világa felé a látásra,
vagyis vizuális felismerésre képes robot. „A Microsoft mérnökei építettek egy webkameraszerű
eszközt, háromdimenziós gépi látással – ennek részben az a képalkotó
technológia szolgált alapjául, amelyet egy kis izraeli cég, a PrimeSense
alkotott meg. A Kinect három dimenzióban lát.” „A Kinect legforradalmibb
tulajdonsága az ára volt. A fejlett gépi látás technológiája – amely korábban
több tíz-, sőt akár több százezer dollárba is belekerült, és egy terebélyes
berendezést igényelt –, immár könnyű és kompakt árucikk formájában, 150
dollárért is elérhetővé vált. A robotikában dolgozó kutatók rögtön felismerték,
hogy a Kinect technológiájában megvan a lehetőség arra, hogy teljesen
átformálja a szakterületüket.” „Az Industrial Perception is úgy döntött, hogy a
gépi látás rendszerét a Kinect technológiájára alapozza, és ennek eredményeként
megszületett egy elérhető árú gép, amely
rohamtempóban közelít ahhoz, hogy szinte emberi módon tudja érzékelni a
környezetét és legyen képes kapcsolatba lépni az ott lévő objektumokkal,
miközben a való világra oly jellemző kiszámíthatatlanság sem okoz neki problémát.”
Az új
munkavállaló „Az Industrial Perception robotja rendkívül
specializált gép, amelynek fókuszában a maximális hatékonysággal végzett
dobozpakolás áll. (Ford részletesen bemutatja. Maga ismeri fel, válogatja a
dobozokat, és azt várják, rakodóteljesítménye hatszorosa lesz az emberének. –
OP) A bostoni székhelyű Rethink Robotics a saját fejlesztésű Baxterével más
irányba indult. Ez a kisebb súlyú, humanoid
gyártórobot könnyen betanítható egy egész sor ismétlődő feladat elvégzésére.
A Baxter, amelynek az ára sokkal
alacsonyabb, mint egy átlagos amerikai gyári munkás éves bére, lényegében
egy lekicsinyített ipari robot, amelyet arra terveztek, hogy emberek közelében
is biztonságosan üzemeljen. Rendelkezik kétdimenziós gépi látással, fel tudja
venni az alkatrészeket, és még alapszintű
minőség-ellenőrzési feladatokat is képes ellátni.
A hagyományos ipari robotok bonyolult és költséges
programozást igényelnek. A Baxter betanítása
viszont roppant egyszerű: elég, ha végigvezetjük a karját a szükséges mozgássoron.
Ha egy létesítményben egyszerre több
Baxtert is használnak, akkor elég csak az egyiket betanítani, a többinek már
egy szimpla pendrive-val is átadható a tudás. A robot a legkülönfélébb
feladatoknál alkalmazható, többek között könnyű összeszerelési munkálatoknál, a
szerszámok futószalagok közti szállításánál, csomagolásnál vagy a
fémforgácsoláshoz használatos gépek kezelésénél. A játék építőkészleteket
gyártó K’NEX-nél arra jöttek rá, hogy a
Baxter precíz pakolási technikájának köszönhetően 20 – 40%-kal kevesebb doboz
is elég a kiszállításhoz.”
A nagy
lehetőségeket kínáló szoftverplatform és a fejlesztés útja „Igaz,
hogy a Baxter és az Industrial Perception dobozpakoló robotja két, egymástól
teljesen eltérő gép, de mindkettő ugyanarra az alapszoftverplatformra épült. Az
ROS sokban hasonlít az olyan operációs rendszerekre, mint amilyen a Microsoft
Windows, a Macintosh OS vagy a Google Androidja, csak ezt kifejezetten a
robotok könnyű programozására és irányítására tervezték. Mivel az ROS ingyenes és nyílt forráskódú is –
ami annyit tesz, hogy a szoftverfejlesztők könnyen tudják módosítani és
fejleszteni –, szélsebesen terjed, és
válik a robotikai fejlesztések szabvány-szoftverplatformjává. (Ez korunk
egyik nagy útválasztója: a szellemi tulajdonra támaszkodó verseny, vagy az
arról lemondó, mindenki számára nyitott hasznosítás, fejlesztés, teljesen
nyitott együttműködésekkel. – OP)
A számítástechnika történetéből világosan kiderül, hogy amint egy szabvány operációsrendszer és
hozzá egy olcsó és könnyen használható programozási eszköz elérhetővé válik,
azt hamarosan rengeteg felhasználói alkalmazás megjelenése követi. Így
történt ez a személyi számítógépek szoftvereivel, illetve újabban az iPhone-,
iPad- és Android-alkalmazásokkal is. Sőt, ezek a platformok ma már olyan
telítettek, hogy szinte lehetetlen olyasmit kitalálni, amit ne csinált volna
meg valaki már korábban.
Inflexiós pont a fejlődésben, de mennyire? „Jó esély van rá,
hogy a robotika területe is hasonló utat jár majd be. Minden valószínűség szerint épp egy robbanásszerű innovációs hullám kezdetén
vagyunk, amelynek eredményeként szinte minden elképzelhető kereskedelmi, ipari
és fogyasztói feladatkört elözönlenek majd a robotok. A robbanásszerű
fejlődésre pedig akkor kerül majd sor, ha elérhetővé válnak azok a
szabványosított szoftver- és hardvermodulok, amelyekből viszonylag egyszerűen
felépíthető lesz egy-egy új dizájn anélkül, hogy az egészet az alapoktól
kellene újrakezdeni. Ahogy a Kinecttel megfizethetővé vált a gépi látás,
úgy egyéb hardverösszetevők – például a robotkar – ára is elindul majd lefelé,
ahogy a robotok előállítása átcsap tömegtermelésbe. 2013 óta már több ezer
szoftverkomponens vált elérhetővé az ROS-szel végzett munkához, és a fejlesztői
platformok is elég olcsók lettek ahhoz, hogy szinte bárki belevághasson új
robotikai alkalmazások tervezésébe.”
Reshoring! A 20. század második felének nagy, bár nem épp
maradéktalanul áldásos innovációja volt az outsourcing, azaz a termelési és
szolgáltatási munkák végzésének kitelepítése – ebben a tőke odavitte a munkát,
ahol optimálisan alacsony költségekkel dolgozhatott. Igen jelentős szerepe volt
ebben a modern infokommunikációnak is. A robotizálás ezt a trendet
megfordíthatja. „Az automatizálási technológia ma már olyan hatékony, hogy még
az alacsonyabb bérezésű külföldi munkaerővel is felveszi a versenyt.”
„Egy olyan robot, mint Baxter, nyilván számos,
rutinfeladatokat végző munkás állását szükségtelenné tudja tenni, ugyanakkor
segíthet abban, hogy az amerikai gyáripar versenyképesebb legyen az alacsonyabb
jövedelemszintű országokkal szemben. Ami azt illeti, mostanra beindult egy igen jelentős ’visszatelepítési’ (reshoring)
trend, amelynek két mozgatója az új technológiák elérhetősége és a külföldi
munkavállalók bérköltségének emelkedése. 2012 áprilisában a Boston
Consulting Group felmérést készített az amerikai gyáripar cégvezetőinek
körében, és azt találta, hogy az évente több mint 10 milliárd dolláros
árbevételt elkönyvelő cégek közel fele aktívan törekszik arra, hogy
visszaköltöztesse a gyárakat az Egyesült Államokba, vagy legalábbis komolyan
fontolgatja azt.”
A gyár visszajön, a munkahely nem „Van azonban a reshoring
történetében egy igen jelentős ellentmondás. Hosszú távon még a most újonnan
létrejövő, csekély számú gyári állás sem feltétlenül marad majd meg. Ahogy a robotok egyre okosabbak és
ügyesebbek lesznek, illetve ahogy széles körben is elterjednek az olyan
technológiák, mint a 3D-s nyomtatás, úgy sok gyár egyre nagyobb valószínűséggel
fog átállni a teljes automatizálásra.”
A szolgáltatóipar sem adhat menekülést Évtizedekig a mantra és
a remény az volt, hogy a modernizálások nyomán a más szektorokból kiszoruló
munkaerőt a bővülő szolgáltatóipar veszi fel. Ám Artur C. Clarke bölcs
megállapításával „mindenben elérkezik egyszer az utoljára.” (Isten
kilencmilliárd neve): „Az Egyesült
Államokban és általában a fejlett gazdaságokban a legnagyobb törést a
szolgáltatóipar fogja elszenvedni – hiszen ez az a szektor, ahol jelenleg
az alkalmazottak döntő többsége dolgozik. A trend már ma is tetten érhető
például az ATM-ek és az önkiszolgáló kasszák megjelenésében, de az elkövetkező évtizedben az automatizált
szolgáltatások új formáinak robbanásszerű terjedése várható, amely milliók
egyébként is viszonylag alacsony bérezésű állását veszélyezteti majd.” Egy
látványos példa. „Egy San Franciscó-i startup cég, a Momentum Machines
nekilátott, hogy teljes egészében
automatizálja a prémium minőségű
hamburgerek elkészítését. Amíg egy gyorsétterem alkalmazottjának munkája
kimerül abban, hogy a grillre dobja a fagyasztott húspogácsákat, addig a
Momentum Machines gépe frissen darált marhahúsból formázza meg és a rendelés
beérkezésekor süti ki őket – és még arra is ügyelni tud majd, hogy a hús kívül
tökéletesen ropogósra süljön, de belül szaftos és puha maradjon. A gép, amely
óránként 360 húspogácsát tud elkészíteni, megpirítja a zsemlét is, felszeleteli
a friss hozzávalókat, a paradicsomot, hagymát és uborkát, és azt is tudja, hogy
ezeket csak a rendelés beérkezése után tegye a hamburgerbe. A cég becslései szerint
egy átlagos gyorsétterem évente körülbelül 135 ezer dollárt költ a
hamburgerkészítők munkabérére, így az
Egyesült Államok gazdaságában a hamburgerkészítés teljes munkaerőköltsége éves
szinten mintegy 9 milliárd dollár. A Momentum Machines szerint gépük alig egy év alatt behozza az árát.
Célcsoportjukat az éttermeken kívül kiterjesztik az önkiszolgáló
élelmiszerboltokra és a büfékocsikra is, sőt talán ételautomatákat is
telepítenek.”
Full-automata szusi-étterem árelőnnyel „A japán Kura
szusiétteremlánc 262 éttermében már robotok segítségével készül a szusi, a
pincéreket pedig futószalag helyettesíti. A vendégek érintőképernyős paneleken adják
le a rendelésüket, és amikor végeztek, az üres tálkákat az asztaluknál lévő
nyílásba helyezik. Ekkor a rendszer automatikusan kiállítja a számlát, megtisztítja
a tányérokat, majd visszaszállítja őket a konyhába. Ahelyett hogy külön
üzletvezetőt alkalmaznának minden egységükben, a menedzserek egy központi
létesítményből felügyelik és monitorozzák az éttermek működésének szinte
valamennyi mozzanatát. Az automatikán alapuló üzleti modellnek köszönhetően a
Kuránál egy-egy fogás csupán 100 jenbe (körülbelül egy dollárba) kerül, vagyis igencsak
alámegy a versenytársak árainak.”
Nagypályán is „Könnyen elképzelhető, hogy azok a stratégiák,
amelyek beváltak a Kuránál – automatizált ételkészítés, távmenedzsment –, végül
megjelennek a gyorsétteremláncoknál is. Már eddig is jelentős lépéseket tettek
ebbe az irányba. (...) Ha pedig egyszer az egyik legnagyobb piaci szereplő a
fokozott automatizálás révén elkezd majd komoly előnyre szert tenni, a
többieknek sem nagyon marad más választásuk, mint hogy a nyomdokaiba lépjenek.
Az automatizálásnak
köszönhetően új dimenziók nyílnak majd a piaci versenyben, és a cégek már
nemcsak a bérköltség leszorításával tudnak versenyezni egymással. A robotizált
gyártás ráadásul higiénikusabb
megoldásokat kínál, hiszen kevesebb munkás kerül érintkezésbe az étellel. Nő a kényelem, a gyorsaság és a rendelés
pontossága, valamint bővül a személyre szabott rendelési lehetőségek köre. Ha az egyik étteremben már rögzítették a
vendég preferenciáit, az automatika révén könnyű következetesen ugyanazt
előállítani az étteremlánc többi egységében is. Mindezeket figyelembe véve,
azt hiszem, könnyen belátható, hogy egy átlagos
gyorsétterem végül akár 50%-kal – sőt talán még nagyobb arányban – is
csökkenteni tudja az alkalmazottai számát.”
Kiskereskedelemben A vázoltak olvastán logikailag is
adódik a következtetés, hogy ha az automatizálás erre képes, akkor bizonnyal
szinte minden hasonlóra. Ez nagy fenyegetés a munkavállalóknak, hiszen „Az
alacsony bérezésű szolgáltatóipari állások másik nagy gyűjtőhelye az általános
kiskereskedelem.” És valóban: „Az internetes kiskereskedők terjeszkedése miatt
elméletileg nem feltétlenül kellene állásoknak megszűnniük. A hagyományos
kiskereskedelmi környezetből a munkavállalók átkerülhetnének az internetes
cégek raktáraiba és disztribúciós központjaiba. A valóság azonban az, hogy ha a feladatok áttelepülnek a raktárakba,
ott már sokkal könnyebb őket automatizálni. 2012-ben az Amazon egy az
egyben felvásárolta a raktári robotokat gyártó Kiva Systems nevű céget. A
Kiva-robotokat raktáron belüli anyagmozgatásra tervezték. Így ahelyett, hogy a
munkás járná végig a sorokat és szedné össze a szükséges tételeket, a
Kiva-robot egyszerűen csak bekúszik a raklap vagy a polc alá, felemeli, és
odaviszi egyenesen a rendelést összeállító munkáshoz. A padlóra rögzített vonalkódok
alkotta hálózatnak köszönhetően a robotok önállóan tudnak tájékozódni. Az
Amazonon kívül még számos nagy kiskereskedelmi cég használja őket a raktári
munkák automatizálására.” És „Egy Wall Street-i elemző becslései szerint a
robotok révén a cég akár 40%-kal is csökkentheti a rendelésteljesítés
összköltségét.”
„A Kroger Company, amely az Egyesült Államok egyik
legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánca, szintén létrehozott néhány
automatizált disztribúciós központot. (...) Az
automatizált raktárakban egyáltalán nincs szükség emberi beavatkozásra, egy
feladatot kivéve: a raklapokat még mindig a munkások pakolják le és fel a
kamionokra.” (Abból, amit itt olvashatunk, felettébb valószínű, hogy hamarosan
ezt is robotok végzik. S az olcsó, pontosan és megbízhatóan dolgozó robotok
talán visszahozhatják a vásárlás elveszett Paradicsomát, a közelünkben lévő, kellemes
boltokat is. – OP)
Felhőalapú robotika „Lehet, hogy a robotforradalom egyik
legfőbb motorja az ún. felhőalapú robotika (cloud robotics) lesz – a kifejezés
arra utal, hogy a mobil robotokat életre
keltő tudásanyag nagy része átvándorol a felhőbe, néhány hatalmas, elosztott
számítógépközpontba. A felhőrobotika megszületését az adattovábbítás
sebességének óriási léptékű növekedése tette lehetővé: a fejlett robotikához
szükséges számítások nagy része ma már ’kiszervezhető’ a hatalmas
adatközpontokba, miközben az egyes robotoknak hozzáférést tudunk adni egy egész
hálózatnyi erőforráshoz. Ennek köszönhetően – természetesen – olcsóbb lesz robotokat építeni, hiszen így
kevesebb lokális számítógépes kapacitás és kisebb memória is elég hozzá;
illetve így egyszerre több gépen is elvégezhető a szoftverek azonnali
upgrade-elése. Ha az egyik robot a központi gépi intelligencia segítségével
tanul és alkalmazkodik a környezetéhez, akkor az az újonnan megszerzett tudás
azonnal elérhetővé válik bármely másik gép számára is, ha belép a rendszerbe.
Így aztán a gépi tanulás könnyen
kiterjeszthető sok-sok robotra. A Google már 2011-ben bejelentette, hogy
támogatja a felhőrobotikát, és egy olyan felhasználói felületet biztosít hozzá,
amely révén a robotok kihasználhatják az Android-eszközökre tervezett összes szolgáltatást.”
S ezzel a bemutatásban is elérkezett az utoljára. A könyv
viszont még nagyon sok izgalmas tudást és prognózist kínál. Már csupán a továbbiak
fejezetcímeit hozzuk ide:
Ø Információtechnológia: a példátlan
felforgató erő
Ø Veszélyben a szellemi munkát végzők állásai
Ø A felsőoktatás átalakítása
Ø A nagy kihívás: az egészségügy
Ø A jövő iparágai és technológiái
Ø A fogyasztók, a növekedés korlátai… és a
válság?
Ø Szuperintelligencia és szingularitás
Ø Az új gazdasági paradigma
Ø Konklúzió
Ha az olvasottakon gondolkodva haladunk benne, a könyv
izgalmasabb a legjobb sci-fi műveknél – még úgy is, ha az intellektuális
tartalmát vesszük, s nem azt, hogy a tét itt maga a civilizációnk jövője. A baj
az, hogy nem lehet ezt letenni, és a „józan lét útjára visszahullva” (Radnóti
Miklós: Levél a hitveshez) megnyugodni, mert ez maga a lét, ha sokban mind kevésbé
érezzük józannak. Ez is benne van a végkövetkeztetésében:
„A legnagyobb veszélyt
egy lehetséges végletes krízishelyzet kialakulása jelenti, amikor is a
technológia okozta munkanélküliség és a klímaváltozás hatásai nagyjából
egyszerre jelentkeznek, és sok szempontból támogatják vagy akár még fel is
erősítik egymást. Ha valahogy mégis képesek leszünk a technológiai fejlődés
révén megoldást találni – felismerve, hogy a fejlődés milyen hatással van a
foglalkoztatottságra meg a jövedelemeloszlásra, és alkalmazkodva ennek
következményeihez –, akkor talán bízhatunk egy optimistább kimenetben. Ezeknek
az egymással összefonódott erőknek a kibogozása, valamint egy széles körű
biztonságot és prosperitást nyújtó jövő megteremtése lehet korunk legnagyobb
kihívása.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése