Corvina Kiadó, 2024
Dr Osman Péter ismertetése
„A kávéházak korszaka lejárt, de egykori művész vendégeik öröksége ma is velünk él. Az ő törzskávéházaikról, mindennapjaikról, komoly vitáikról és komolytalan mulatságaikról szól ez a könyv - a Nyáry Krisztiántól megszokott, információkban gazdag, szórakoztató stílusban.” –a Corvina ajánlójából (Kiemelések tőlem)
Nyáryt már ismerjük: Így ettek ők - magyar írók és ételeik c. könyvéről (Corvina Kiadó, 2023) a Magyar Innovációs Szövetség hírlevele 2024/10. számában szóltunk (az írás e blogon is megtalálható).
Szempont az olvasáshoz: Nyáry nagyon is szakszerűen és helytállóan szereplői kapcsolati hálóiról beszél. Visszagondolva Barabási-Albert László A hálózatok tudománya c. könyvére (Libri Könyvkiadó, 2016 – Hírlevél 2016/15. sz.), világosan megmutatkozik, hogy ezeknek a hálózatában a kávéházak az annak működését meghatározó, kritikus jelentőségű csomópontok szerepét töltötték be.
Erről szól: Nyáry itt olyan remek előszót írt, hogy könyve bemutatásának legjobb módja abból idézni. (Nyitó idézőjeltől záróig, bekezdéseken át.)
„Ez a könyv elsősorban a kávéházakba járó írókról, festőkről és más művészekről szól. A kávéház közel kétszáz évig nemcsak második lakhelye volt a magyar művészeknek, hanem az egymást formáló eszmék és a polgári szabadság iskolája is. Nélküle irodalmunk, sőt, a teljes magyar kultúra is alapvetően másmilyen lenne. E könyvben arról mesélek, hogyan vált törzshelyévé néhány kitüntetett budapesti kávéház meghatározó művészeknek, és hogyan kapcsolta össze egy-egy hely a legkülönbözőbb meggyőződésű és társadalmi hátterű alkotócsoportokat, sőt, generációkat. »Kávéház nélkül nincs irodalom« – írta Márai Sándor, és komolyan gondolta. (az idézethez https://www.citatum.hu/idezet/94185 - érdemes elolvasni – OP)
A valóságban a kávéház nagyjából száz évig volt meghatározó találkozó- és (jóval kisebb részben) alkotóhelye magyar íróknak – nagyjából az első kávéházi költő, Petőfi Sándor korától Radnóti Miklós koráig. Ehhez volt fél évszázadnyi ’felvezető időszak’, amely az irodalom városiasodásával a 18. század végén kezdődött, s egy fél évszázados ’levezető időszak’, amikor a szocializmus korlátai között ugyan, de pislákolt még az előző korszak visszfénye, s ezzel kimondható, hogy a kávéház kétszáz évig volt a magyar irodalmi élet színtere. Ez legalább harminc éve lezárult.
De végül is miért jártak a művészek kávéházba? A gyorsan növekvő városok közül is elsősorban Pest-Buda biztosított otthont a számukra. A többnyire szűk pénztárcákból kicsi, kényelmetlen, rosszul fűthető lakások bérlésére futotta, ahol minél kevesebb időt igyekeztek eltölteni. Mindez Vörösmarty korától József Attila koráig, bő száz évig folyamatosan igaz volt. Petőfi és a Tízek Társaságának tagjai a hideg, az örökös félhomály és a poloskák elől is menekültek a kivilágított Pilvaxba. Kóbor Tamás költő az 1890-es évek elején arról írt, hogy »kényelmetlenül élnek az emberek Budapesten, és ez a tömérdek, fényes kávéház arról beszél, hogy nincs otthona a fővárosi embernek, különben nem töltené idejének nagy részét a dohányfüstös, a fülledt levegőjű kávéházban«. Móricz Zsigmond pedig egy 1934-es regényében beszélt arról, hogy az emberek Pesten szomorú otthonokban laknak, és »ezért van az, hogy Budapesten van a legtöbb kávéház a világon«.”
Kapcsolati háló „A kávéház mindig is több volt, mint kiterjesztett nappali és dolgozószoba – hiszen nem privát, hanem közösségi térről van szó. A művészek közül leginkább az íróknak volt szükségük arra, hogy kialakítsák kapcsolati hálójukat. Az írók egyre inkább rászorultak arra, hogy összehangolják vagy legalább megvitassák esztétikai, világnézeti és gazdasági céljaikat. Komolyabb összejövetelt elsősorban kávéházakban lehetett tartani. Nem véletlen, hogy a magyar kultúrtörténet első és egyetlen sikeres írósztrájkja – Petőfi vezetésével – egy kávéházban szerveződött. Erre a kapcsolati hálóra már csak azért is égető szükség volt, mert a szépírók nagy része ebben a száz esztendőben jellemzően hírlapíró is volt, tehát abból élt, hogy naprakész információkkal rendelkezik – ezek jelentős részét pedig kávéházakban lehetett megszerezni. A kávéházak töltötték be a mai közösségi média szerepét is, ahol pletykák és megbízható hírek egyaránt gazdát cseréltek. Ráadásul sokkal inkább az utóbbiak: aki 1848-ban betért a Pilvaxba, azonnal megtudhatta, mi történt nyolc órával korábban Bécsben vagy hat órája Pozsonyban, vagy mi fog történni fél óra múlva a megyegyűlésen. A kiegyezés korának legfontosabb informális ’hírügynökségei’ a Kammon, a Kávéforrás és a Korona kávéházakban működtek, és még 1914-ben is a Fiume kávéház főpincére tudatta először a pesti sajtó képviselőivel, hogy Szarajevóban lelőtték a trónörököst.
Ám a legfontosabb, ami miatt nem volt érdemes elmaradni a kávéházakból, az volt, hogy itt lehetett behatóan megismerni a teljes városi társadalmat. Egy író, akinek ez a társadalom szolgáltatta a témáját, itt testközelből figyelhette meg modelljeit. Lényegében csak a legszegényebb, perifériára szorult alsó rétegek és a leginkább elzárkózó konzervatív arisztokrácia és felsőpapság nem járt kávéházba, bár kivételeket körükben is találunk. Rajtuk kívül a hordártól, sőt a zsebtolvajtól a banktisztviselőn át a vezérkari tábornokig mindenki megfigyelhető volt itt, sőt, szóba is lehetett vele elegyedni. Valóságos témaparadicsom egy írónak.”
A kötet gazdag illusztrációját a főszereplők fényképei ill. művészi ábrázolásai, korabeli fényképek, kordokumentáció értékű képek, s a szöveget magyarázó vagy illusztráló rajzok alkotják. A fejezetekhez irodalmi idézetek kapcsolódnak.
Néhány fejezetcím Ø Koronaőrök és kozmopoliták a Korona kávéházban Ø Drechsler: ahol Jókai utoljára táncolt, Krúdy először nősült Ø Tolvajok és demokraták az Abbázia-parton Ø Arankairtás a Hadikban Ø Festők, kabarék és kémek a Greshamben Ø Népiek és urbánusok barátsága a Belvárosiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése