Szentgyörgyi Zsuzsa: A Sziget - Ötvenéves az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete

Typotex, 2014

Dr Osman Péter ismertetése

„Gém-lábu sasok, csodalények /  Amilyen nem volt soha tán... /  Szól róluk a hír, meg az ének! / Gém-lábu sasok, csodalegények... / Lyuka van mindjök süvegének, / De golyó szakította csatán!”

2014-ben ünnepelte – s ünnepeltük mind, akiknek fontos a hazai szellemi élet – a SZTAKI, vagyis a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete az alapítása 50. évfordulóját. Ipar- és tudománytörténetünkben a SZTAKI az egyik legfényesebb csillag, s az volt akkor is, midőn – vízözönökkel korábban – számos nagynevű kutató-fejlesztő intézet működött e honban. Tevékenységét fénylő nevek hosszú sora fémjelzi – sokukat e kötetben is viszontláthatjuk –, s ha vannak, akikre már kevésbé emlékeznek, ez az utókor szomorú vesztesége. Jó, hogy ez a könyv segít tudni róluk – megérdemlik, mi pedig gazdagabbak és büszkébbek lehetünk e tudással.

Sajátos idők fejlesztési élcsapata volt a SZTAKI az itteni elődeivel. Nem sokkal korábban az itt is mindent meghatározó nagyhatalom még burzsoá áltudománynak nyilvánította a kibernetikát, majd ugyan művelésbe vette maga is, ám a legtitkosabb katonai fejlesztései részeként. Az itt is érvényesített birodalmi politika pedig igencsak megnehezítette, hogy a honi kutatók és fejlesztők nyugati kapcsolatok segítségével ismerhessék meg az új innovációs eredményeket, s azokat használhassák fel a saját munkájukban. Apró jellemző vonásként: egyik nagy gyárunkban úgy indult egy – ma infokommunikációsnak nevezhető – fejlesztés, hogy kézen-közön szereztek külföldön egy gépkönyvet, remélve, hogy belőle lemásoljuk a rendszert, majd kiderült, hogy az annak csak egy részét tartalmazza, így nekiálltunk kitalálni a többit.

A kötet címe a benne kibontakozó visszaemlékezés egyik vezérmotívumára utal, amelyet így foglal össze a Typotex ajánlója: „"A SZTAKI nem egyszerűen egy kutatóintézet volt, hanem egy meglehetősen zordon anyagi és szellemi javakkal gazdálkodó, többnyire kemény parancsokkal irányított társadalmi közeg sekély vizekkel körülvett szigetecskéje, ahol nem csupán kedvező körülményeket teremtettek meg a Sziget vezetői a nyugalmas tudományos kutatói munkához, hanem a szellem szabadságát is" - jellemzi Szentgyörgyi Zsuzsa, a kötet szerkesztője és részben írója a hazai informatikai kutatás központját.”

A továbbiakban ezúttal kissé rendhagyóak leszünk: a SZTAKI történetének eme ismertetéséhez nem fűzünk több megjegyzést, inkább magukba a visszaemlékeztetésekbe adunk egy kis betekintést.

Vámos Tibor akadémikus, a SZTAKI talán legismertebb atyja és vezetője kitűnő címet választott a történetet felidéző fejezetéhez: „Emberarcú automatizálási és számítástudományi intézet”. Ő mondja:
„Az Automatizálási Kutatóintézet 1964-es koncepciója határozta meg a fél évszázad működési és munkamódszerbeli, szellemi útját. Arra a gondolatra épült, hogy az automatizálás a műszaki haladás alapirányzata, amely a maga elméleti és gyakorlati eszközrendszerével egyre átfogóbb rendszereket hoz létre. Ennek a folyamatnak a keretében csökken a hazai alapkutatásban és gyártásban az egyes, tömeggyártásra kerülő és piaci viszonyok között kapható elemek jelentősége, és növekszik az integráló számítástechnika kiterjedt alkalmazása az informatika fogalmi kereteiben. Ez a megfontolás az akadémiai kibernetikai labor alapítóinak világában is domináló volt, de néhány ág és annak szereplői hamarosan önálló utakon kezdtek járni. Elsősorban a közgazdaságtudományt és az ahhoz kapcsolódó optimalizálási diszciplínákat említhetem, továbbá a nyelvtudománynak a számítástudományhoz kapcsolódó kutatásait. A Kibernetikai Labor tevékenysége viszonylag gyorsan szűkült a számítógép-építésre, majd a beszerzés előkészítésére, továbbá az akkor legerősebb valószínűségszámítási, statisztikai feladatokra.

A vázolt szemléleti és gyakorlati alakulások tették indokolttá a két intézmény egyesítését egy 1971-től ’74-ig tartó folyamatban. Az Akadémia központi számítógépe, amely az adott politikai viszonyok között a lehető legkorszerűbb és legnagyobb teljesítőképességű importberendezés volt, részben az általános tudományos szolgáltatást látta el, de ugyanakkor a kiinduló koncepció alapja is volt. Itt teremtődött meg – főleg a különlegesen felkészült mérnöki háttérnek köszönhetően – a magyar számítógépes hálózat, számos olyan fejlesztéssel, amelyek alkalmasak voltak az akkori amerikai korlátozások meghaladására. (…)

A másik, szintén az alapkoncepcióból adódó irány a számítógéppel végzett ipari tervezés, gyártás és gyártástervezés rendszerintegrációja volt. Párhuzamosan haladt a feladat szoftver- és hardverfejlesztése, több olyan eszköz úttörő megvalósítása, amelyek az adott korban a legfejlettebb nemzetközi színvonalat képviselték. Ilyen volt a számítógépes tervezés alapeszköze, a GD71 számítógépes grafikus tervezőrendszer, és ide tartoztak a nyomtatott áramköröket tervező és ellenőrző berendezések, valamint azok a többdimenziós tervezési és gyártásvezérlő rendszerek, amelyek egy ma is sikeres iparágat alapoztak meg.

A kutatásokat is olyan irányok ösztönözték, amelyek az integratív és széles értelemben vett műszaki tendenciákat jellemezték. Így erősödtek meg a komplex tervezést megalapozó mérnöki és piaci feladatokat összekapcsoló gyártástervezés, az automatizált gyártó és humán rendszerek összekapcsolását segítő mesterséges intelligencia jellegű kutatások, ezeken belül elsősorban a nagy adattömegek új elvű feldolgozásai és az alakfelismerés, tehát a vizuális és egyéb érzékelőket értelmező módszerek és eszközök. A nagy és elosztott rendszerek problematikájának keretében folytatódtak a számítógépes hálózati kutatások és azok az eszközöket is fejlesztő erőfeszítések, amelyek a különlegesen nagysebességű és nagybonyolultságú, sokprocesszoros rendszerek algoritmikus és alkalmazási feladataira irányulnak. (…) Így teljesedett ki a folytonos folyamatoknak az analízishez kötődő és a nem-folytonos folyamatoknak a diszkrét matematikához kapcsolódó Intézeti iskolája. A matematikai diszciplináris kutatás helye és viszonya a fő tematikai irányokkal majdnem mindig vitatott volt. Nem mindig sikerült e kétoldalú közelítést tartalmassá tenni, de kitűnő matematikusok jelenléte, munkásságuk eredményessége önmagában is képes volt értékrendeket formálni.”

Vámos fejezetét Szentgyörgyi vele folytatott interjúja követi, sokatmondó címe: „A világ ment cikkcakkban”. A kezdetek keretfeltételeit vázolva elmondja, hogy 1962 után „kezdődött Magyarország nyitása a világ felé. A zárt rendszer először ablakokat, majd ajtókat kezdett nyitni. Ez adta meg a politikai hátterét annak, amiről beszélni szeretnénk (azaz a SZTAKI és elődei létrejöttéről – OP).” Szól a világpolitikai változásokról, ahogy azok a Szovjetunión keresztül hatottak Magyarországra, és a fejlődés itteni lehetőségeire, s természetesen arról, hogy „a világtörténelmi változások másik pontja az a technológiai forradalom volt, amelyik az elektronikával, az információs technológiával, a számítógépekkel indult el.” A SZTAKI előtörténetében „itt egyszerre zajlott magyarországi és nemzetközi mozgás. Bizonyos mértékig ezek a mozgások tektonikussá váltak, tehát hagyományos területeket választottak szét, hagyományos gondolkodásokat szakítottak szét. Ennek a szükségét ismertük föl és ezek a szükségletek párosultak az akkori, fiatalkori ambícióinkkal. A többes szám alatt tulajdonképpen három embert értek: Uzsoky Miklóst, Hatvany Józsefet és saját magamat. Ehhez természetesen hátteret, szövetségeseket kellett keresnünk. Az intézetek alapítását és a kutatás előtérbe kerülését természetesen az a jelszó is erősítette, hogy a tudomány termelőerővé válik. Ez annak a fölismerése volt, hogy a szellemi munkának már más a szerepe ebben a korszakban. Általános divat volt ez akkor, és egy sor intézet alakult meg vagy fejlődött nagyot ebben a periódusban.”

Megvalósítási problémák, fékek, kudarcok – a Vámos-interjúból: „az intézmény [a SZTAKI] ragyogó, előremutató ötleteket bocsátott ki magából – nemcsak Hatvany (Hatvany József, a SZTAKI korai időszakának egyik legendás alakja, aki, Vámos szavaival „világlátásban, perspektívák megérzésében, meggyőző erőben, tehát tulajdonképpen menedzsmentben rendkívüli, nem magyarországi méretekben, hanem bárhol a világon elsőrendű” volt. – OP), néhány más munkatárs által is –, de a gyakorlati megvalósítás nem érdekelte őket, időnként le is nézték. Lehet azon vitatkozni, hogy az ipar nem volt képes befogadni ezeket az eredményeket, de az is lehet, hogy nem voltak olyan állapotban, amiből ipari termék készülhetett volna. (…) Ami a megvalósítást illeti, tulajdonképpen az egész rendszer koncepciós problémája ebben fókuszálódott. Nem véletlenül, hiszen többek között a legmodernebb technológiák rendszerbeli megvalósíthatóságának a kudarca volt a rendszer összeomlásának az oka. Emiatt volt, hogy a kísérlet, amit mi megpróbáltunk, a nagyon előremutató sziget kialakítása mindig kudarcot vallott. Néha-néha akadt egy-egy partner, akik azt remélték, meg tudják teremteni a hidat az eredmények és az ipari megvalósítás között, amiről az előbb beszéltél, de valójában nekik sem sikerült. Volt az esztergomi, vagy a csepeli szerszámgépgyárban, az OMFB-ben olyan vezető (vagy vezetők), akik teljes lelkesedéssel támogattak minket. Egy-egy pillanatra az elektronikus iparban is volt ilyen, de az egész közeg ez ellen hatott, mert végeredményben az új technológiáknak nem volt meg az igazi igénye sem ebben a rendszerben. Maga a bürokratikus szisztéma, ami a KGST-t és az azt domináló országokat uralta (elsősorban a Szovjetunióra és az NDKra gondolok), nem passzolt össze azzal a szárnyaló elképzeléssel, ami a világban az új technológiákat kíséri és ami feltétele ennek.” (Kiemelés tőlem – OP)

Szentgyörgyi, az interjúban: „Beszéljünk most azokról a "külső" személyekről, akik elősegítették, megteremtették a lehetőséget, hogy a SZTAKI egyáltalán létrejöhessen, szigetként élhessen és virágozhasson. Én itt elsősorban három emberre gondolok, de javíts ki, ha tévedek. Az első sajnos nagyon korán meghalt: Kiss Árpád. A másik kettő Sebestyén János és Zentai Béla.”

Vámos: „Én négyet mondanék. Kezdhetjük Kiss Árpáddal, aki emberi kvalitásaiban, tisztességében és távlati gondolkodásában kimagasló egyéniség volt. Aki közelről ismerte, ma is így emlékszik rá. (…) Amikor a Tervhivatal elnökeként igazán széles perspektívában kezdte föltárni reformelképzeléseit, gyorsan arrébb rakták. Parkolópályaként adták neki az OMFB elnökségét 1962-ban, amiből ő egy olyan kiváló szervezetet tudott csinálni Sebestyén Jánossal együtt, amelyik ma is példaképe lehet egy műszaki fejlesztési szervezetnek. Kiss soha nem akart állami bürokráciát csinálni. Az OMFB a legjobb szakembereket egyesítő, gondolkodó emberek gyülekezete, tanulmányíró társaság, ugyanakkor mecenatúra-szervezet lett. Ebbe a mecenatúra-elképzelésbe illett bele a SZTAKI alapítása is. (…)

A másik rendkívüli egyéniség a szellemileg mai napig erős Sebestyén János volt. Sebestyén szintén kitűnő képességű mérnök, aki 1945 után az újjáépítési és jóvátételi kormánybizottságban működött. Annak idején tulajdonképpen ez a testület indította el az ipart. Nemcsak az volt a feladata, hogy teljesítse a jóvátételi szolgáltatásokat, hanem hogy ennek keretében és ezt fölhasználva beindítsa a teljesen lerombolt ipart, méghozzá új nyomvonalakon. Sebestyén következő munkája a Nehézipari Központ létrehozása volt, majd pedig Sztálinvárosnak (ma Dunaújváros) volt az építési kormánybiztosa.” Szentgyörgyi itt közbeveti: „Ahol egyébként a fiatal Vámos Tibor volt a munkatársa, mint az erőmű építésének beruházója.

„[Sebestyén] 1956-ban Németországban, Frankfurtban lett kereskedelmi attasé. Előtte még rendbe hozta a magyar energiarendszert. 1953-ban olyan viszonyok voltak Magyarországon, hogy Budapesten a villamosok álltak energiahiány miatt. Akkor ő, Zentai Béla közreműködésével kb. fél év alatt normalizálta az állapotokat. Frankfurtban megint egy új világot ismert meg (folyékonyan tudott németül). Akkor már kezdett feljönni a német technológia, és ő kitűnő kapcsolatokat épített ki. Így, szellemileg felszerelkezve jött haza, és Kiss Árpáddal ők alapították meg az OMFB-t. A két ember kitűnően összeillett. Az egyiknek a kontemplatívabb, a másiknak a menedzsment-jellegű tevékenység volt az erőssége, de szellemiségben azonosak voltak. Nos, ők elfogadták és támogatták azt a javaslatunkat, hogy érdemes egy ilyen intézetet létrehozni.”

Újabb hérosz: Csurgay Árpád. Szentgyörgyi visszaemlékezéséből: „Működött egy igen kiváló, akkor még főleg fiatalemberekből álló csoport a Távközlési Kutató Intézetben (TKI) (a K+F szintúgy nagynevű, a szakmában megbecsült fellegvára – OP), amely bár ipari kutatóhely volt, magas színvonalú munkát folytatott. Történt, hogy nyugdíjba ment az igazgató, Váradi Imre, aki "pártközeli" ember volt ugyan, de kiváló menedzser és a tehetségek valódi támogatója. Ő mindenképpen azt akarta, hogy utódja a kiemelkedő kvalitásokkal rendelkező, amellett emberi tulajdonságaiért is népszerű, vonzó Csurgay Árpád legyen. Nem így történt, a kerületi pártbizottság nem volt hajlandó elfogadni (abban az időben ez a kinevezés alapfeltételének számított), helyette egy igen átlagos képességű, de párthű ember kapta meg a posztot. Csurgaynak és csapatának a helyzete tarthatatlanná vált. Márpedig, ha szétszélednek, az eddigi eredmények, a közösség szinenergikus hatása elporlad (nagyon előremutató munkát folytattak). Kézenfekvő volt, hogy a csapatot egyben kell tartani. De hogyan? Pál Lénárd, akkori akadémiai főtitkár és Vámos Tibor érdeme, hogy a Csurgay-csapat átkerülhetett a SZTAKI-ba. Az Akadémiától és az OMFB-től is jutott nekik némi anyagi támogatás, ám a legfontosabb az volt, hogy egy évre lehetőséget kaptak: csak új irányzatok feltárásával, maguk képzésével, közös munkával készüljenek új feladatokra, ne kelljen részt venniük az Intézet számára szükséges "pénzkereső" tevékenységekben. Az eredmények azóta bőségesen igazolták ennek a lehetőségnek az életképességét.”

És újabb, ugyanott: „A csapat akkori, Csurgay után második embere, az ifjú Roska Tamás később akadémikus, jeles díjak birtokosa, professzor, ígéretes utánpótlás kinevelője, a SZTAKI egyik kiemelkedő, emblematikus személyisége lett.” Roska ezt követően Szentgyörgyi vele készített interjújában beszél a kiemelkedő szakmai csúcsokra jutó életútjáról, munkájáról a SZTAKI-ban és a világ élvonalában. A SZTAKI-ba a TKI-ból került, ahol elméleti kutatást végzett, ám Váradi meggyengülésével a helyzete megromlott. Ekkor „A KFKI-ban, ahol Csurgay rövid ideig dolgozott, nem óhajtották ezt a kis társaságot befogadni. Vámos Tibor, a SZTAKI igazgatója viszont úgy döntött, hogy ő igenis vállalja a rizikót, hogy ezt a hat embert egy kis elméleti csoportba felveszi, és az intézet Várban lévő épületrészében helyezi el. Érdemes erről szólni, mert fontos lenne, hogy itthon is bevezetődjék egy különleges lehetőség, a sabbatical fogalma. Voltaképpen mi akkor kaptunk egy-két év sabbaticalt. Ez azt jelentette, módunk nyílt arra, hogy megpróbáljuk az alapoktól megérteni az elektronika fejlődésének új szakaszát, tehát, hogy mi lesz a következő évtizedben az új elektronikai diszciplína, ennek mik az alapjai, a lehetőségei és hozzá a technológia. Sokat tanultunk, szemináriumoztunk. Másrészt pedig azoknak a tapasztalatoknak a birtokában kezdtünk újra az elméleti alapokkal foglalkozni, amit korábban csináltunk. A TKI-ban ugyanis kifejlesztettük és elvittük ipari bevezetésig az elektronikai áramkörök számítógéppel segített tervező rendszereit (a legkorábbiakat már a hetvenes években öt vállalatnál telepítették). Mondhatnám, majdnem a filozófiai és matematikai alapoktól (Gödel-tétel és hasonlók) kezdve jutottunk el az elektronikáig. Igazából akkor kezdtem alaposabban foglalkozni a digitális rendszerekkel, nem a számítógéppel – a számítógéppel kezdettől fogva foglalkoztam –, hanem magával a logikai rendszerek alapjaival, majd a bonyolultabb digitális csipek fizikai korlátaival. Mindezt azért nagyon fontos elmondani, mert úgy érzem, ezek a váltások – az, hogy ember egyszer csak új helyzetbe kerül – nagyon lényegesek egy kutató fejlődése szempontjából.”

Roska multidiszciplináris kutatócsapata a SZTAKI-ban – ugyanonnan:
Szentgyörgyi: „Úgy érzem, rendkívül lényeges dologról szólt az előbb, amikor azt mondta, hogy miközben egy-egy szakmában el kell mélyülnie az embernek, kollektívában is tudnia kell együttműködni, akár egészen más irányultságú szakemberekkel együtt. Maga híresen jól tud kollektívában dolgozni és kollektívát szervezni: Magyarországon kialakított egy közel húszfős csapatot a SZTAKI-ban, és nemzetközi téren is nagyon sok emberrel van kapcsolata. Ez adottság, vagy fel lehet rá készülni?”
Roska: „Azt hiszem, hogy a körülmények szerencsés alakulása is benne van ebben, de készülni is lehet rá. Azokban az években, amikor én kezdtem dolgozni, nagyon nagy szerencsém volt, hogy olyan emberekkel kerülhettem kapcsolatba, mint Simonyi Károly vagy Csurgay Árpád, másrészt pedig olyan kutatókkal tudtam együtt dolgozni, mint Leon Chua, Hámori József vagy Frank Werblin. Úgy vélem, hogy a multidiszciplináris együttműködés kulcskérdése a másik szakma fogalmainak türelmes megértése. Barátkozni kell a fogalmakkal, meg kell érteni a másik kutató gondolkodásmódját. Mint A kis hercegben, hogy csak ülnek és barátkoznak. Ami a kutatócsoportot illeti, itt nagyon nagy segítséget jelentett nekem, hogy amikor elkezdtem ezekkel az új dolgokkal foglalkozni, akkor kiváló, tapasztalt munkatársaim mellett volt négy-öt nagyon tehetséges és egyben nagyon szorgalmas doktoranduszom, lelkes fiatalember, akiket motiválni tudtam ebben az irányban. Amikor pedig nekem megadatott a lehetőség, hogy évente mehettem Berkeley-be, el tudtam érni, hogy a csoportból is mindig  mentek külföldre. Hatan-nyolcan Berkeley-be, néhányan Leuvenbe, mások Japánba, Lausanne-ba, Sevillába, tehát a szakterületünk legjobb helyeire el tudtam őket küldeni. Egy új szakterületen persze könnyebb sikeresnek lenni, mint egy harminc éve művelten. Kialakult végül is egy kritikus tömeg a csoportban, ahová érdemes eljönni külföldről. Nagyon sok fiatal kutató jön hozzánk egy hétre, egy hónapra, csak azért, hogy benne éljen abban a világban, ahol tizenöt-húsz ember egy viszonylag szűk – bár egyre bővülő – területen koncentráltan dolgozik. Ha a publikációkat és az idézettséget nézzük, akkor ezen a területen a mienk valóban messze a legerősebb és a legmeghatározóbb csoport a világon.”

Az adófizetők tájékoztatása nagyon fontos – Roska ugyanott: „Korábban nem nagyon kerültem kapcsolatba az ismeretterjesztéssel, mert egyrészt senki nem kért rá, másrészt nekem nem volt rá szükségem. Amikor azonban 1993 nyarán Berkeley-ben a már említett szemináriumunkat tartottuk, egy ismerősünk szólt, hogy erről kellene valamit írni a San Francisco Chronicle-ba. Ez persze nem egy Le Monde, ezért mindnyájan húzódoztunk is tőle, de mese nem volt, az adófizetők tájékoztatása nagyon fontos dolog.”

Az előtörténetről – Dömölki Bálint – Szelezsán János: Történetek az ősidőkből - KKCS és SZK Ez a kötet negyedik fejezete. Innen:

„Azon intézmények egyike, amelyből a SZTAKI létrejött, a MTA Kibernetikai Kutatócsoportja (KKCS) volt, mely 1960-tól a MTA Számítástechnikai Központja (SZK) nevet viselte. Ha akkoriban is divat a küldetésnyilatkozat, akkor annak első pontja bizonyára így szólt volna: "Az intézmény feladata a számítástechnika hazai meghonosítása, elterjesztése, az első szakembergárda kinevelése, az új technológia társadalmi elfogadtatásának előmozdítása."”

Sajátos idők: „A KKCS 1956 szeptemberében alakult, előtörténete azonban 1953 telére nyúlik vissza, amikor a Kozma utcai börtön néhány lakója levelet fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémia számára, javasolva egy elektronikus számológép megépítését, amelynek megtervezését is elvállalták volna. A levelet a börtön illetékesei elküldték a MTA-nak, ahonnan udvarias elutasító választ kaptak. Nehezen tekinthető azonban véletlennek az, hogy alig egy hónap múlva, 1954 januárjában a MTA Elnöksége értekezletet hívott össze "a nagykapacitású számológépek hazai építésének kérdése tárgyában", amelyen döntés született "a Méréstechnikai és Műszerügyi Intézetben kialakítandó csoport és a csoport munkáját irányító szűkebb bizottság" létrehozásáról. Ennek vezetője lett 1955-ben történt szabadulása után a börtönlevél egyik szerzője, Tarján Rezső. A csoport előkészítő munkája is hozzájárult ahhoz, hogy az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának vezetősége 1956 januárjában már olyan határozatot hozott, amelyben "javasolja nagyteljesítményű digitális számológépek beszerzését a Szovjetunióból". Ennek következtében született meg egy előterjesztés a MTA Kibernetikai Kutatócsoportjának létrehozására, amelynek útját az Akadémián az Elnöki Titkárság vezető munkatársaként a börtönlevél egy másik szerzője, Hatvany József egyengette (aki később egy ideig tudományos munkatársként a KKCS-ben dolgozott). (Kiemelések tőlem. S nem ők voltak az egyetlenek ebben a „börtönműfajban”. Egyebek közt, Kozma László professzorról (BME), Kossuth-díjas villamosmérnökről, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjáról tudható, és olvasható a Wikipedia róla szóló szócikkében is, hogy a hírhedt „Standard-ügy kapcsán, koholt vádak alapján letartóztatták. 1950-ben tizenöt éves börtönbüntetésre ítélték, s 1952-től a budapesti gyűjtőfogházban rabokból létrehozott mérnöki iroda tagja volt.” – OP)

A Párt óvó gondoskodása: „Közbeszólt azonban a politika: bár a KKCS a fent említett, Tarján által vezetett csoport bázisán jött létre, a Párt és a Kormány csak azzal a feltétellel járult hozzá a megalakulásához, ha igazgatónak Gerő Ernő egyik közvetlen munkatársát, a Minisztertanács Titkárságán betöltött vezető pozíciójából távozni kényszerülő Varga Sándort nevezik ki, és Tarján szakmai vezetőként igazgatóhelyettes lesz.” S a rosszból néha jó is származhat: elmondják, hogy „A KKCS első tevékenységeinek egyikeként még 1956 őszén a Metrimpex6 útján megrendelt a Szovjetunióból egy Ural-1 számítógépet”, amelynek leszállítását a szovjetek végül megtagadták, és „Ebben a helyzetben bizonyultak hasznosnak Varga kapcsolatai, melyeket emigránsként szerzett a háború alatt, a szovjet hadiiparban végzett munkája során. Ezek segítségével elérte, hogy "tudományos együttműködés keretében" – tehát a szokványos kereskedelmi csatornákat megkerülve – átadják nekünk egy akadémiai intézetben kifejlesztett, de ipari gyártásba még nem került számítógép teljes műszaki dokumentációját és meghatározó alkatrészeinek egy készletét.”

Megépítik az első magyar elektronikus digitális számítógépet: „Ennek az M-3 gépnek a dokumentációja és alkatrészei érkeztek meg 1957 végén a KKCS-be, ahol az addigra összeállt – zömmel frissen végzett mérnökökből és matematikusokból álló – társaság a következő kihívásokkal találkozott:

·         A gép fizikai alkotórészeinek – három méretes szekrény és egy nagyteljesítményű hűtőberendezés – megtervezése, és egy erre a célra létrehozott mechanikai műhelyben való kivitelezése, aminek elvégzését Edelényi László (a börtönlevél harmadik szerzője) irányította;

·         A több száz áramköri alegység összeszerelése, a kábelek elhelyezése a szekrényekben, aminek elvégzésére Vasvári György hozott létre egy elektromos szerelőműhelyt;

·         Kiderült, hogy a műszaki dokumentáció – amely rendeltetésének megfelelően leírta az egyes elemek összekapcsolását – kevés utalást tartalmaz a gép működése megértésének elősegítésére. Ez feltehetőleg azzal volt magyarázható, hogy a dokumentáció korábbi felhasználásai olyan környezetben történtek, ahol a gép fejlesztői közül valaki mindig jelen volt. Nálunk nem ez volt a helyzet, így egy jelentős "rejtvényfejtési" feladattal találkoztunk, melynek megoldására Varga egy matematikust, jelen írás egyik szerzőjét, Dömölki Bálintot küldte a mérnökök közé;

·         Sok problémát jelentett a gép működésének megbízhatósága (pontosabban ennek hiánya), amit elsősorban az elektroncsövek természetes meghibásodási gyakorisága, valamint a kontaktusok hibái okoztak. Ezekkel a Kovács Győző által irányított fiatal műszaki társaság vette fel a harcot, olyan eszközökkel, mint a tápfeszültség ingadoztatása, gumikalapács, megelőző karbantartások stb.” („Gumikalapács” – így keresett az ember kontakthibát. Kissé cinikus megfogalmazása volt ennek akkoriban, hogy „Rádiója recseg, néma – rúgjon bele egyet néha!” – OP)

Igazi fejlesztés! „Az M-3 építésével és üzembeállításával párhuzamosan már menet közben megindultak a lépések a továbbfejlesztés irányába, így gyorsabb lyukszalag-olvasó illesztésére, a mágnesdobon nagyobb felírási sűrűség megvalósítására, az egész gépnek hosszabb élettartamú elektroncsövekre való áttervezésére, ferrittár fejlesztésére, két mágnesdob egyidejű használatára, mágnesszalag-memória hozzákapcsolására, egyes áramkörök tranzisztorizálására, az utasításrendszer bővítésére stb. Ezek eredményeképpen a KKCS-ben üzembe álló M-3 gép jelentős mértékben különbözött mind eredeti prototípusától, mind az annak alapján máshol megépült M-3 gépektől.

A mágnesdob fejlesztéséhez kapcsolódik az első hazai (sikeres) számítástechnikai exporttevékenység is: Románia egyik első számítógépéhez, a Temesváron készülő MECIPThez a KKCS szállította 1961-ben a mágnesdob-memóriát. (…)

Néhány „idősebb” műszaki munkatárs a számítógép-építéssel közvetlenül nem kapcsolatos témákban is végzett kutató-fejlesztő munkákat. Így például:

·         Hatvany József elkészítette egy numerikus szerszámgép vezérlésének deszkamodelljét (a vezérlést évekkel később a Telefongyárban építettük meg a segítségükkel a Grosics-laborban – OP)

·         Bóka András (Ladányi József segítségével) ferritmemóriák tulajdonságait és előállításuk módszereit kutatta, több szabadalmuk is született;

·         Münnich Antal volt akkoriban a számítástechnika/kibernetika fő ideológusa. Ő alkotta meg – és terjesztette tűzzel-vassal – a "számítógép" szót, az akkor még általánosan használt "számológéptől" való megkülönböztetésre.”

Az első alkalmazások: „Az 1959 végére többé-kevésbé használhatóan működő M-3 híre – valamint az Aczél István által vezetett Alkalmazási Osztály intenzív "marketingtevékenysége" – vonzotta a KKCS-hez azokat a feladatokat, amelyeket korábban csak nagymennyiségű kézi számolással – vagy egyáltalán nem – tudtak megoldani. Néhány példa az első éles alkalmazások közül:

Az ipar területéről:

·         az Erzsébet-híd merevítő tartóinak szilárdságtani vizsgálata (UVATERV)

·         keretszerkezetek számítása Cross-módszerrel (Általános Épülettervező Vállalat) és statikailag többszörösen határozatlan zárt keretek (Klement Gottwald Villamossági Gyár)

·         optikai rendszerek tervezése (MOM, Gamma)

·         egész horonyszámú tekercselésekkel kapcsolatos számítások (Klement Gottwald Villamossági Gyár)

Kutatóintézetektől:

·         bordás hőcserélők paramétereinek számítása (Hőtechnikai Kutató Intézet)

·         metán parciális oxidációjánál keletkező vegyületek mennyiségének meghatározása és többváltozós lineáris regressziós együtthatók meghatározása (Magyar Ásványolaj és Földgázkísérleti Intézet) (Újabb hajdani nagynevű kutatóhely: a MÁFKI. „Régi dicsőségünk…” – OP);

·         részecskék emulzióban való szóródásának számítása és elektronok becsapódására végzett kísérletek kiértékelése (MTA KFKI)

A gazdasági jellegű feladatok köréből:

·         sakktáblaszerű társadalmi termékmérlegek számításai (Országos Tervhivatal, KSH)

·         szállítási költségek minimalizálása (TEFU, Vasúti Tudományos Kutató Intézet)

·         villamosenergia-hálózatok gazdaságos teherelosztása (Villamosenergetikai Kutató Intézet)”

Ami ebben különösen nagyjelentőségű volt: „A listából látszik, hogy a megbízók nagyobbik része nem akadémiai intézet volt, tehát a KKCS "küldetést" valósított meg.”

Vonzások: „A KKCS-ben folyó újszerű, érdekes tevékenység a legkülönbözőbb területek kutatóit, szakembereit vonzotta ide (nyelvészek, orvosok, közgazdászok, biológusok, mérnökök). Kiemelendő azonban, hogy az M-3 gépen a legnagyobb két felhasználó a Tervhivatal és az Árhivatal volt, számos jelentős népgazdasági modell futott a gépen. Ez összefüggött azzal, hogy a fentiekben már említett gazdasági alkalmazásokkal foglalkozó osztály nagyszámú jelentős külső szakembert is vonzott a KKCS-be. Később ez a kör az operációkutatással foglalkozó belső munkatársakkal bővült. (Újabb héroszok az idevágó lábjegyzetben, ezúttal a közgazdasági területekről: „Többek között Augusztinovics Mária, Bródy András, Ganczer Sándor, Kornai János, Krekó Béla, Lipták Tamás, Martos Béla, Morva Tamás.” – OP) Ennek eredményeként a KKCS – és később az SZK – az operációkutatás első hazai bázisa lett. Ezen a területen jelentős elméleti kutatások is folytak.

A gazdasági alkalmazási lehetőségek feltárásának fontos fóruma volt a KKCS kezdeményezésére megalakult Gazdaságtervezési és Gazdaságigazgatási Tudományos Munkaközösség (GGTM), amely a "gazdaságtervezési és gazdaságigazgatási feladatok elektronikus számoló és adatfeldolgozó berendezések felhasználásával történő  megoldásának előkészítésére létesült", munkájában az államigazgatás és a tudományos élet vezető közgazdászai vettek részt. Titkársági teendőit a KKCS látta el.”

Érdekes kiágazás: „A kutatások tekintetében érdekes kiágazás volt a matematikai nyelvészet, amelyre egy önálló csoport alakult Kiefer Ferenc vezetésével, aki innen indulva nemzetközi hírű szakemberré vált (az MTA tagja is lett). A KKCS "Computational Linguistics" címmel egy folyóiratot is kiadott.”

„Kádernevelő”: „Az első, a számítógép-alkalmazások területén, valamint a számítástechnikai kultúra terjesztésében betöltött úttörő pozíció mellett a KKCS a legjelentősebb hatást a számítástechnika hazai fejlődésére azzal a „kádernevelő” szereppel gyakorolta, melynek eredményeképpen a számítástechnikai intézmények vezető posztjain gyakran találkozhattunk olyan személyiségekkel, akik szakmai pályafutásukat az M-3 körül kezdték.”

S „Mert mindenben elérkezik egyszer az utoljára.” (Arthur C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve), az idézetek sorának is vége kell szakadjon. Így már csak egy következik, Inzelt Péter „46 év a SZTAKI-ban – ahogyan láttam” című, „Finomított visszaemlékezés jubileumi évkönyvhöz” csiklandós alcímű fejezetéből.

„Milyen volt a SZTAKI a hetvenes években? Igen jó hely volt, valóban egy sziget. Rengeteg előnnyel rendelkezett a környezethez képest (például állandó szabad szombat, eléggé kötetlen munkaidő, évente egy nyugati út – konferencia stb. –, gyakorlatilag mindenkinek, ösztöndíj-lehetőségek stb.). Ezek eredményeképpen lényegesen egyszerűbb volt kiváló munkaerőre szert tenni, mint manapság (multik sem voltak). Meglehetősen szabadon lehetett szólni és vitatkozni tabutémákról is, és sok vitafórum volt. Vámos Tibor neves politikusokat és állami vezetőket hívott el a SZTAKIba (Nyers Rezsőtől Marosán Györgyig), a nevezetes Tanú című filmet 6-8 évvel korábban vetítették a Nagytanácsban (vagyis az intézet nagy tanácstermében), mint a mozikban. Más kérdés, hogy a jelenlévők legalább fele már akkor sem tudta, hogy ki volt Péter Gábor (és hogy eredeti foglalkozása szabó volt) vagy Farkas Mihály – ugyan mit ért meg a mai néző? Élményszámba mentek Bródy Feri filozófiai szemináriumai. És rengeteg jó osztálybuli, szilveszteri buli – nem hajszoltuk annyira a pénzt, mint manapság, nyugodtan iszogattunk, mert nem jártunk kocsival, nem laktunk elegáns házban a városon kívül stb. Szegényebbek voltunk, de vidámak, jártattuk a szánkat és jól éreztük magunkat. Volt bridzsklub az intézetben, és máig büszke vagyok arra, hogy egy ideig Frey Tamásnak, a kiváló matematikusnak és bridzselőnek lehettem a párja.

A hangulat jellemzéséhez tartozik a szilveszteri Szt. AKI-Nyúz, amely 1970–74 között jelent meg. Mellesleg fontos kordokumentum, mert kizárólag intézeti ügyekkel, pletykákkal foglalkozott humorosan, de a dolgok kerülgetése nélkül. Rendkívül népszerű volt, karácsony táján az egész intézet várta a megjelenését. Hencsey Gusztival együtt írtuk (néha mások is írtak bele egy-egy cikket) egykét üveg vörös bor társaságában és nem nagyon fogtuk vissza a pennánkat. Csipkedtük Vámos Tibort, az intézet más nagyjait, koncepciókat és projekteket. Természetesen Akadémia-szerte híre ment, eredményképpen született egy Fanyar Tudomány nevű különszám is az Akadémia egyik közgyűlésére. (…)

Akkoriban kedvencem a Nagy Pista – Borka József-féle Teljesítményelektronika Osztály volt. Amíg az intézeti beszámolókon a társaság nagy része össze-vissza hablatyolt különböző koncepciókról és a jövőről (a SZTAKI-ban munkák nem fejeződtek be, nem zárultak le: elfelejtették őket), Nagy Pista beszámolója úgy 10 percig tartott: ezt fejlesztettük ki, ez a cég vette át gyártásra, azt fejlesztettük ki és itt meg itt működik stb. Ez egyszerűen példátlan volt, nem is tartoztak Tibor kedvencei közé – egy ilyen földhözragadt társaság. Ez a "rossz" tulajdonságuk a következő évtizedekben is megmaradt.”

A nagy sakkjátékos: „A következő lényeges dátum 1981, ekkor hozta az intézetbe Vámos Keviczky Lacit a BME-ről. Az intézetben mindenki azt gondolta addig, hogy csak Gertler Jancsi lehet Vámos utódja, de Tibor – egy másik nagy sakkjátékoshoz hasonlóan – ügyelt arra, hogy senki ne nőjön túlságosan nagyra, és Gertler megérthette (vagy félreértette?) a figyelmeztetést. Tibor visszavonulása még fel sem merült, de lehet, hogy itt-ott kijelentette, hogy Keviczky a jövő embere, és az ilyesmi az intézetben futótűz sebességével terjed (nem feltétlen dicséretként mondom, de az intézet ritka nagy pletykatelep volt mindig is, és ma is az). A következő évben János kiment Amerikába egyetemi státuszba és azóta is ott él.”