Corvina, 2026
Dr Osman Péter ismertetése
„Prieger Zsolt: József Attila életműve egy anarchisztikus csoda” – a Könyves magazin e kötet alkalmából vele készített interjújának címe.
„Jogállamban a pénz a fegyver” (József Attila: Gyönyörűt láttam), s mekkora politológus, aki ezt már 1937-ben leírta! S milyen tökéletes összegzése egy valóban jó társadalomnak: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!” (Levegőt!)
A Corvina ajánlójából: „Ki a legnagyobb magyar költő? Sokak számára egyértelműen József Attila, de hogy szinte mindenki az első három között említi, az egészen biztos. Bennünk élnek és visszhangoznak nagy versei, újra meg újra átérezzük tragikus sorsát, magányát és kívülállóságát, felidézzük filozófiáját. De ismerjük-e igazából, vagy csupán az irodalomórák emlékének fényében látjuk? (Kiemelések tőlem, idézetek nyitó idézőjeltől záróig. És milyen politikai kurzus jegyében zajlottak ama órák? Prieger az interjúban „ideologikusan agyontolt és félremagyarázott szerzőnek” nevezi, „akivel aztán nehéz szerelembe esni, még akkor is, hogyha mindenki tudja tudat alatt, vagy akár nyíltan bevallva, hogy a XX. század legnagyobbjával állunk szemben.” – OP)
Prieger Zsolt »szubjektív-szerelmes« válogatása nemcsak árnyalja, de jócskán ki is tágítja József Attiláról alkotott képünket. Felfedezhetjük benne a költő kísérletező kedvét, játékos oldalát - a sokat idézettek mellett expresszionista, avantgárd költeményeit, rögtönzéseit, reklámverseit is olvashatjuk -, de levél-, cikk- és naplórészleteiből apróbb rezdüléseit, életeseményeit, legmélyebb érzéseit és gondolatait is megismerhetjük. A személyes, mégis átfogó összeállítás nyomán 365 lépésben, napról napra kerülhetünk közelebb irodalmunk egyik legmeghatározóbb alakjához.”
„Játszani is”: „Csókol Attila, a hirneves költő, / melyet nem szül kettő, / sőt három emberöltő. / Attilának tetszik ének, tánc és séta, / Ő az édes szavú aranyos poëta, / Hozzá más költő, csak analfabéta.” (Csókol Attila…, 1921. február 20.)
Prieger minden bizonnyal a tökéletes jellemzést adja róla a bevezető írásában:
„Ott álltam a sírodnál, mint az a pár ember, akik eltemettek és földet szórtak rád, a barátok, akik nemcsak azt tudták, ki vagy valójában, de talán már azt is sejtették, ki leszel. Persze távol volt még, hogy szétcincáljanak – nemzetire meg balosra, fiatal irredentára, felnőtt kommunistára, halálra készülő anarchistára, hősszerelmesre, mindig-kiábrándultra, pszichologizálóra, istenhívőre, meg még ki tudja, mennyi mindenre. Még nem rángatták fiatal testedet a szellemi égtájak minden irányába, nem törtek-szorítottak bele a tantervek Prokrusztész-ágyába, és nem akarták nap mint nap megerőszakolni kiválóan öregedő életművedet, ahogy azt Rákosi vagy Kádár kultúrszolgái vagy a rólad leginkább tudomást nem vevő ’89-es rendszerváltók tették.
Az elmúlt pár hosszú évben a jogbitorlás közben megöregedett fiatal újtörökök sem tudtak veled mit kezdeni: egyszerűen megakadtál a torkukon. Pedig nálad aktuálisabb költőnk-írónk-filozófusunk nem is lehetne itt a húszas években. Ha valamikor, ma biztosan a céltábla közepébe talál az üzeneted.
Gyerekkorom óta látlak magam előtt, ahogy súlyos szavakkal dobod be a közöny, a politikai vakság és a szeretetlenség ablakát. Bántó aktualitásod tudatában szinte érthetetlen, manapság miért nem mindenki a te idézeteiddel operál. Ennyire vérig sértette volna a nemzetet soraid osztályteremfalakra mázolása, a „dolgozni csak pontosan, szépen” (Ne légy szeles... – OP) közhellyé silányítása, a sulykolt proletárköltő entitás? Sejtelmem sincs. De annyi biztos, hogy szép lassan kartotékadatokká váltunk ebben a hatalmas kapitalista szabadságban, amelyet a te szellemedben akár fasizmusnak is dúdolhatunk.” („Fasizmusnak”: Világosítsd föl – „dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét.”; „Kartotékadattá”: 1935-ben írja „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba irják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg. / És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg.” Levegőt! S ha mainak hat is, 1935-ben írta! – OP)
Édes magyar anyanyelvünk is mintha egyszerre volna szülőd és gyermeked – senki olyan otthonosan be nem lakja, és senki olyan vérforraló freudizmussal nem boncolja, izgatja, ostorozza, bodorítja, vezeti szelíden a nirvánába, az életből a halálba. Ezért nem lehet téged széttépni, nemcsak ’politikailag’, de esztétikailag sem: mert noha sokszínű, de egy vagy és oszthatatlan.”
Prieger a hivatkozott interjúban József Attiláról és e kötetről: „Egy olyan nagy kedves alkotómat választottam, aki kicsi koromtól fogva nagy hatással van rám, s aki mindig más és más fénytörésben mutatja magát. A csapongó, anarchista, életet szerető József Attilára szerettem volna ráirányítani a figyelmet, ezért egy picit megbolygattam az életmű eddig elfogadott írásait, és verset reflektáltattam levélrészlettel, reklámverset ifjúkori zsengékkel, sőt beválogattam olyan verset is, amit nem egyedül írt, hanem Illyés Gyulával közösen. Nincsen fent és lent, nincsen jobb és bal, nincsen elfogadott és kánonból kizárt József Attila, hanem egy egységes és anarchisztikus csoda van, amit jobb híján József Attila-életműnek nevezünk.
[„a XX. század legnagyobbjá”] Annak ellenére mondom ezt, hogy tele vagyunk fantasztikus költőkkel Kosztolányi Dezsőtől Térey Jánosig. Annak a nagyon heterogén és színes magyar irodalomnak, ami a XX. század második felében kialakult, majdnem mindegyik alkotója József Attila köpönyegéből bújt ki – a Nagy László-Juhász Ferenc-féle népi-mágikus vonal, de az urbánus-spirituális-szikár Pilinszky-vonal is. Jó, vannak kivételek, például a csodálatos Tandori, aki meg a Szép Ernő – Rilke autópályáról kanyarodott le.”
S még egy részlet a kötetből:
01.07. „Milyen jó is volt azelőtt, akkor is, amidőn még nem ismertelek, – lányok játszottak velem és én játszottam vélük, nem bántottuk egymást jobban, mint az állatok, az öröm apró volt, de vég nélkül való, a fájdalom nem volt nagy, mert nem is volt igazi. Azután amikor karjaidba terelt az Isten, igazi örömök és igazi bánatok jöttek, egyszerre és egészben, mint ahogy nem részletekben zöldül a mező, – most pedig csak a bánatok maradtak. (Levél Vágó Mártának, részlet, 1928. október 3.)”
Ugyancsak a Corvinánál: Egy évem Szerb Antallal – MISZ Hírlevél 2025/13. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése