Corvina Kiadó, 2023
Dr Osman Péter ismertetése
Erről szól: „Számtalan ’nukleáris’ témájú kiadvány létezik már, de többségük szerzője csak egy-egy problémára összpontosított. Már egy futólagos áttekintés is elég volt ahhoz, hogy rádöbbenjek: sokkal több ilyen incidens történt, mint ahány bekerült a köztudatba. Minél mélyebbre merültem a témában, annál egyértelműbben kirajzolódott előttem a hanyagságból és olykor vérlázító szakmai inkompetencia miatt bekövetkezett nukleáris balesetek hosszú éveken át elhallgatott története. Olyan hátborzongató felismerésekre jutottam közben, amelyek valósággal sokkoltak.” (Forrásmegadás nélküli idézetek a könyvből, kiemelések tőlem.)
„Ez a könyv a téma iránti szakmai érdeklődésem kvintesszenciája, amihez mélyreható kutatás társult arról, hogy mi történt valójában az emberiség veszélyes nukleáris ’játékszerei’-vel, fegyverekkel és békés céllal épített atome rőművekkel egyaránt. Ezek mindegyike igen nagy veszély hordoz magában; ráadásul mi, emberek számos súlyos hibát és mulasztást követtünk már el eddig is. Ez a kötet tényfeltáró mű, de egyúttal figyelmeztetésként is szolgál.” – a szerző Előszavából. („Figyelmeztetésül” – ki/k/nek? – OP)
Hughes-Wilson így folytatja: „Hiába érezzük megterhelőnek már azt is, hogy gondolkodjunk erről, nem tehetünk úgy, mintha sohasem következhetne be egy súlyos atombaleset. A nukleáris katasztrófák a valóság részei, ezért fontos tisztában lennünk a következményeikkel, ha reálisan fel akarjuk mérni az atomfegyverek valós veszélyeit, legyen szó akár fanatikus terroristák vagy egy ’lator állam’ által végrehajtott merényletről, avagy közönséges balesetről – amire túlságosan is gyakran volt példa az utóbbi időben. Bár egyelőre sikerült elkerülnünk az atomháború kitörését, számos olyan incidensről van tudomásunk, amely komoly aggodalomra ad okot. Ilyen példákat fogok bemutatni ebben a kötetben is.” A könyv 2021-ben jelent meg, addig kétszer került a világ az atomháború szélére: a kubai rakétaválságban és, ahogy a szerző közvetlen tapasztalatként elmondja, az 1983-as Able Archer hadgyakorlat idején. Ukrajna a könyvben még ’csak’ Csernobil okán szerepel.
„Szembe kell néznünk egyrészt a nukleáris hadviselés veszélyeivel – amelyek egyre reálisabbak az idő előrehaladtával –, másrészt a polgári célú atomerőművek kockázataival is: az ilyen létesítményekben túlságosan gyakran alakultak ki vészhelyzetek az első, még jóval az atombomba kifejlesztése előtt történt nukleáris baleset óta.” („Túlságosan” – mihez képest? – OP)
Nukleáris veszélyek: A szerző világossá teszi: „súlyos, reális veszély”, hogy terroristák használnak a gerilla-hadviselésükhöz nukleáris romboló eszközöket, ám „Egy pusztító nukleáris baleset bekövetkezésének valószínűsége azonban még ennél is lényegesen nagyobb. A halálos eszközöket ugyanis emberek ellenőrzik és kezelik, márpedig hibázni mindannyian hajlamosak vagyunk. Egy az 1986-os csernobili katasztrófához hasonló előfordulásának sokkal nagyobb az esélye, mint egy atomháború kitörésének, vagy akár egy nukleáris terrorcselekménynek.”
Igen, az atomenergia alattomosan is tud ölni – így indul ez az áttekintés Marie Curie-vel. Amikor pedig fegyverré tették: „1945. július 16-án az amerikai hadsereg a Manhattan-terv keretében felrobbantott egy kísérleti fegyvert. A kísérletet megfigyelő tudósok közül kevesen tudták, milyen hatalmas erejű lesz a robbanás, sőt voltak, akik abban is kételkedtek, hogy bekövetkezik-e a detonáció. Amikor bekövetkezett a hatóerejét 18,6 kilotonnásnak mérték. A bomba megmutatta az atom elképesztő erejét. A lökéshullám moraja még 160 kilométerrel odébb is hallható volt, a gombafelhő pedig 12 kilométer magasságig emelkedett.
Oppenheimer később így idézte fel a történteket: »Tudtuk, hogy a világ soha többé nem lesz már ugyanolyan. Néhányan nevettek, mások sírtak. A többség azonban hallgatásba burkolózott. A hinduizmus szent könyve, a Bhagavad-gítá sorai jutottak eszembe: Visnu… felveszi többkarú, isteni alakját, majd azt mondja: Én lettem a halál, a világok pusztítója. Azt hiszem, ilyen vagy olyan formában, de mindannyian erre gondoltunk akkor.«”
A Corvina és szintúgy a Google Boks Ajánlójából: „E könyv történeti megközelítésű figyelmeztetés a jelen számára. Felhívás, hogy kapjuk fel a fejünk, figyeljünk oda, és tudatosítsuk magunkban: a nukleáris katasztrófa nagyon is valós veszély. Aktuális és fontos könyv, hiszen a bolygónk jövője mindannyiunk ügye.” Olvasmánynak ez így kevés lenne – a könyv viszont minden nézőpontból nagyon is érdekes, életközeli és tanulságos. Különlegességekkel is szolgál, mint pl. szovjet víztározó építés atombombával, s mindezt olykor a szerző csípős leírásai, szavai is színesítik.
Egy megjegyzés ide kívánkozik. A szerző áttekintése az érem egyik oldala. A másik, hogy energia nélkül nem tudunk meglenni, s amióta a fogyasztói társadalomból átvittek a pazarlóiba, az energiából is még mindegyre több kell. Kérdés, az atomenergia felhasználásának kizárása esetén mi olyannal tudjuk fedezni az energiaszükségletünket, ami kevésbé kockázatos, kellően környezetbarát, és biztosítani lehet vele a kielégítő mértékű, megbízhatóságú, és mindig rendelkezésre álló energiaellátást?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése