Hajdu Anita: Utamaro szépségei

Vince Kiadó, 2015


Dr Osman Péter ismertetése


A 2010-es karácsonyi könyvvásár egyik legnagyobb, legkülönlegesebb szenzációja volt a Vince gyönyörű albuma: Hirosige – Edo száz nevezetes látképe (Hírlevél 2010/23. sz.). Aki addig nem volt híve a klasszikus japán festészetnek, ennek hatására biztosan azzá vált. Hasonlóképp megragadó a Kölnben élő festőművésznő e gyönyörű kiállítású kötete, amelyben 50 akvarellje látható Utamaro fametszetei nyomán. Az akvarell légies szépsége még tüneményesebbé teszi – és a mai ízléshez is közelebb hozza – a japán művészet e csodáit. A képekhez a szerző azok mondandójának és hangulatának megértését segítő, igen jó, apró magyarázatokat fűz.


Kitagava Utamaro (1753?-1806) a japán fametszés és festészet „lebegő világ” stílusának egyik legelismertebb mestere volt. Hajdu Anita igen tartalmas és érdekes bevezetőjéből idézve: „A tizennyolcadik század a japán fametszőkultúra fénykora. Vége felé a fametszés technikája már rendkívül kifinomult, különösen a többszínű nyomás tökéletesítésének köszönhetően. Az erősödő városi  polgárság körében megnőtt az érdeklődés az aránylag olcsó, könnyen  hozzáférhető nyomatok iránt, annál is inkább, mivel ezek főleg a "lebegő világ" híres színészeit és hírhedt szépségeit örökítették meg. Az igénnyel ugrásszerűen megnőtt a kiadók száma; az ő feladatkörükbe tartozott a művészek alkalmazása, továbbá a nyomatok kiviteleztetése, forgalmazása. (Hittük volna, hogy az internet előtti modern viszonyokhoz képest is ilyen fejlett volt ez az iparág az évszázadokkal korábbi japánban? – OP) Az egyik legnevesebb kiadó foglalkoztatta vezető művészként több évig Utamarót is, akinek tehetsége már kora gyermekkorában megnyilvánult. Pályafutását színdarabok címlapjának tervezésével (az ő idejében lett a kabuki színház igen népszerű), könyvillusztrációkkal, plakátok, művészi albumok készítésével kezdte, míg fokozatosan rá nem talált saját, jellegzetes műfajára: gyönyörű nők fél alakos ábrázolására. Ezzel új fejezet nyílt a japán fametszet tematikájában, mivel a korábbi erősen idealizált egészalakos ábrázolás nem nyújtott lehetőséget a modellek karakterének és kedélyállapotának kibontakoztatására – ezt csak Utamaro volt képes különleges bravúrral, néhány egyszerű vonal segítségével elérni. Az ő hölgyei boldogok, szomorúak, cinikusak, intrikusak, pajkosak, finomkodók, aggályosak, fennhéjázok. Metszetein megtalálható a lelki rezzenések és kedélyállapotok széles skálája. Ezeket esetenként sorozatban is megjelenítette; legismertebbek a "12 óra a Vigalmi Negyedben", " Tanulmányok a Női Fiziognómiáról", "Gyűjtemény a Legismertebb Szépségekről".”

Az itt sorakozó karakterekről: „Utamaro Edóban, Japán akkori fővárosában, az ottani vigalmi negyed közelében élt, valószínű, hogy képeinek nőalakjai is javarészt onnan származnak. Néhány metszetének címe is az ott élő híres szépségek nevét viseli. Azonban nem csak az említett hölgyeket választotta modellként; találunk nála számos ábrázolást egyszerű dolgozó nőkről is; a nagymosást végző lánykát, a krumplit pucoló konyhalányt, a fodrásznőt, a parasztasszonyt, sőt a legalacsonyabb rangú utcalányt is érdemesnek találta a megörökítésre, nem egyszer természetes környezetükben, így a képek az utókor számára kordokumentumként is értékesek. Számos metszetben örökítette meg az anya, és gyermeke közötti viszonyt is - ezekből az ábrázolásokból végtelen gyöngédség árad. Nem hallgathatjuk el szemérmesen az ún. sunga képeket, amik a fametszetek  nem kis hányadát képezik. Ebben a műfajban leghíresebb a "Párna- könyv" című albuma. A korszellemnek megfelelően a nemi aktus többé-kevésbé kendőzetlen ábrázolásáról van szó, ami az ő idejében rend- kívül népszerű volt. Ezeknek egy szelídebb változatát e kötetben is megtalálja az olvasó.”