Kossuth Kiadó 2020, 2019 Magyar örökség sorozat
Dr Osman Péter ismertetése
A Magyar Innovációs Szövetség hírlevele 2020/13. számában szóltunk a remek szerzőpáros Trianonban elveszett kincseink c. kötetéről (Kossuth Kiadó). Amint ott elmondtuk, sok remek albumukkal a ’Fucskár brand’ valóban a kiemelkedő minőség garanciája. E két albumuk is bizonyítja, hogy a megragadó, mesterien láttató-mesélő fényképek mellett műveik hasonlóan értékes része a remek szöveg. Fényképezni is, okosan-emberségesen szólni is nagyon tud e két alkotó. Számos albumuk méltó része a Kossuth Magyar Örökség sorozatának, amely kulturális értékeink megőrzésének és a mára valamint az újabb nemzedékekre átörökítésének gyönyörű eszköze.
Középkori templomok
Vajon az itteni nagyon szerencsés, aki bejárhatta Róma templomait, vagy épp megcsodálhatta más országokban a klasszikus egyházi építészet remekeit (s bizony a kicsi templom is igazi remek, ha megkapó a hangulata, ha érezzük, hogy hit, lélek lakozik benne), mennyit tud a vidéki templomainkról? Bizonyára sokaknak okozhat meglepetéseket ez az összeállítás. Felidézi a művészettörténet egy fontos fogalmát: „kismesterek”. Igazi mesterek ők, akik neve nem tündököl az élvonalban, alkotásaik nem a legcsillogóbb ékkövek – de szintén remekművek, a hírnév kevesebb pompájával, s talán valamelyest kisebb hatású alkotásként, amely azonban így is a művészet csodáját adja. S aki nincs igazán otthon a művészettörténetben, gondolja meg, valóban ráérezne-e például, hogy a román stílus itt látható falfestmény-remekei nem valami híres templomban vagy gyűjteményben találhatók, hanem egy kis magyar templomban? Szépségüket és hangulatukat viszont kétségkívül megérzi – hiszen ettől művészet ez a művészet.
A ’látnivalóról’, a szerzők Bevezetéséből: „Hazánk északkeleti szeglete, a Szlovákia, Ukrajna és Románia által határolt Felső-Tisza-vidék, Magyarország középkori templomokban leggazdagabb vidéke. Míg a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon alig találni a román és gótikus korból épségben fennmaradt egyházi építményt, addig a Felső-Tisza-vidékén több tucat ma is használatban álló középkori templomot láthatunk. Hasonlatosan az erdélyi Szászföldhöz, ahol szinte minden falu központjában ott magasodik egy középkori templomerőd, itt is alig találni települést, amelyik ne büszkélkedhetne román kori, vagy gótikus templommal. A középkor tanúinak egy része megőrizte eredeti formáját, tömegét, a később felépített, érett színű fa harangtornyok pedig még jobban kiemelik a fehérre festett templomok szépségét. A középkor emberének felhalmozott tudása jelenik meg a Felső-Tisza-vidéki templomokban. Az építők művészi teljesítményének, szakértelmének és odaadásának, valamint a mai kor tudományos munkáinak köszönhetően ezek a szépséges épületek még sokáig megőrzik a középkor kulturális örökségét.” (Kiemelések tőlem)
„A könyv 34 települést bejárva mutatja be középkori építészetünk másutt oly ritka emlékeit.” – a Kossuth ajánlójából.
A Dunakanyar
A méltán nagyhírű Dunakanyar alighanem a mai Magyarország leggazdagabb kicsi ékszerdoboza. A ’látnivalóról’, a szerzők Bevezetéséből:
„A Dunakanyar egyike Magyarország legváltozatosabb múltú, történelmi emlékekben leggazdagabb területének. A Római Birodalom korában élte első virágkorát. A határ a Duna jobb partjára esett, ahol erődítmények, őrtornyok sokasága sorakozott, míg a túloldalon ellenerődök őrizték a birodalmi végvárakat. A limes maradványai Esztergomtól Óbudáig ma is fellelhetők. Esztergomot még Géza fejedelem avatta fejedelmi székhellyé. A XIV-XV. században Visegrád volt a királyi udvar egyik székhelye. [A ’törökvilág’ után] a Dunakanyarban az 1700-as évek elején indult újra az élet, miután szerb, német és szlovák telepesek érkeztek ide.” Nagyrészt innen a terület kulturális sokszínűsége, amelyet a továbbiakban sok ott élő/dolgozó művész és más alkotó emelt mind magasabb színvonalra. Így lett, a Bevezetésből idézve, „Szentendre a kultúra és művészetek városa” (s a múzeumoké – OP), a közeli skanzen „az ország legnagyobb, folyamatosan bővülő szabadtéri néprajzi múzeuma”, „Visegrád az ország egyik legfontosabb történelmi helyszíne”, „Esztergom a legszebb magyar városok közé tartozik”, „Vácot, a barokk kisvárost a Dunakanyar szíveként említik, meseszép Duna-parti korzója egyedülálló”, „a festői fekvésű Zebegény, itt élt és dolgozott Szőnyi István, a Dunakanyar festője”.
Mindkét tájhoz első ízelítőként, kedvcsinálóként, viharos időkben a helyszíni élmények legalább szép, okos és hangulatos helyettesítőjeként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése