Dr Osman Péter ismertetése
Az
emberiség legvakmerőbb, legnagyratörőbb, leglehetetlenebb, és mindezekért legnagyszerűbb
vállalkozása a világegyetem természetének felfedezéséért folytatott küzdelem. Szinte
minden ellenünk szól ebben, hiszen olyat vizsgálunk, amit nincs semmilyen mód
közvetlenül megtapasztalni; amiről csak úgy szerezhetünk információt, hogy méréseket
és azokhoz eszközöket eszelünk ki, jól rosszul, és az így szerzett észleléseket
értelmezzük és vetjük össze az elméleteinkkel – jól, rosszul. A világegyetem
egészében olyan objektumot vizsgálunk, amelynek megismeréséhez és remélt
megértéséhez a skála mindkét végén be kell hatolnunk a felfoghatatlannak
tartományába: egyik végén az abban begyakorolt értelmünk számára kezelhető, ám
a képzelőerőnket messze meghaladó nagyságú kozmikus objektumokéba és az azok
között működő erők és folyamatok világába, s mindezzel a felfoghatatlan
időtávok mélyébe; másrészt az anyagi világ legkisebb építőelemeiébe, amelyek
természete nem kevésbé bonyolult és nehezen kiismerhető, mint a ránk boruló
Végtelenségé. Vakmerő, nagyratörő, lehetetlen, hiszen élünk egy, a nagy
egészhez képest még porszemnek sem mondható bolygón, csak pár száz éve jöttünk
ki a technológiai kőkorszakból, minden tudásunkkal azt sem tudjuk biztosan
prognosztizálni, milyen lesz a világunk, a társadalmunk egy-két évszázad
múltán, ám megkíséreljük nem is csak megfejteni a világegyetem keletkezésének
és sok évmilliárdos, máig tartó fejlődésének a történetét, hanem azt is, hogyan
folytatódik ez a számunkra minden más vonatkozásban beláthatatlan jövőben. S
mindehhez igazából csak egy valóban jelentékeny eszközünk van, amely viszont
valószínűleg a Teremtésnek – bármi légyen is az! – a világegyetemmel összemérhető
csodája: az elménk ereje, a gondolkodóképességünk, amely segít a dolgok
természetének mélyére hatolni, ehhez elméleteket felállítani és próbára tenni, eszközöket
fejleszteni, és mindebben és mindehhez együttműködéseket és versengéseket létrehozni
más kutatókkal. Abszolút fekete környezetben, pusztán visszhangok segítségével kimérni
Schrödinger macskájának agytevékenységét – ez könnyed, gyermeteg játszadozás ahhoz
a feladathoz képest, amelynek e kötet szereplői megküzdeni igyekeznek. Amint
annak lapjain Panek kibontja előttünk, ők nem álmodják a lehetetlen álmot,
hanem megvalósítják azt, elérik az elérhetetlen csillagot, és legyőzik a
legyőzhetetlen ellenséget: a kiismerhetetlenségbe burkolózó Természetet.
És
ezúttal mi is legyőzzük magunkat: az ellenállhatatlan késztetést, hogy minél
többet elmondjunk e lebilincselően izgalmas könyvről és témáról. Ezúttal csak
néhány vonás felmutatására szorítkozunk, és a felfedezésnek, a részletek
megismerésének örömét szinte teljesen meghagyjuk a Panek remekműve olvasóinak.
„A
legnagyobb rejtély: miért tágul gyorsuló ütemben az univerzum? A megfejtéshez
tudnunk kell, milyen erők mozgatják és milyen anyagok építik fel világunkat.
Einsteinen kifogott, és most egy csapat nagyszerű kozmológust tesz próbára.
Panek olyan érzékletesen mutatja be mindennapi küzdelmeiket, hogy a nem
szakmabeliek számára is érdekessé válik ez a kérdés.” Ezt a kiváló szakírótól,
Walter Isaacsontól idézi a Scolar (Isaacson ragyogó könyvet írt Steve Jobsról, l.
Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2012/1. sz. és Einsteinről, l. Iparjogvédelmi
és Szerzői Jogi Szemle 2009/4. sz.) Egy helyen változtatnánk az értékelésén:
könyve a nem szakmabeliek számára megragadóan
érdekes és tanulságos! Aki olvassa, ráérez erre, amúgy pedig bizonyítja,
hogy az Amerikai Fizikusok Intézete (American Institute of Physics, AIP) a
2012-es év legjobb tudományt népszerűsítő könyvének választotta (AIP Science
Communication Award for Science Writing).
Majdnem
olyan szédítően gazdag és sokszínű körképet tár elénk, mint amilyen a témájának
háttere, a benne felvonultatott kutatók vizsgálódásainak tárgya, s mindezzel
végső soron a könyv egyik főszereplője: maga a fenséges, titokzatos univerzum. És
ugyanolyan lenyűgözően izgalmas – hiszen, ha átvitt értelemben is, a másik főszereplője
az emberiség egyik legnagyobb és legmerészebb vállalkozása: a világegyetem mibenlétének,
fejlődéstörténetének, titkainak megfejtésére törekvő kutatás, és annak
legújabbkori története. Jól mutatja ezt a sajtóvisszhangja is, nem akármilyen
lapokban: ϴ „Kutatással kifogástalanul megalapozott, és nagyon olvasmányos” –
írta róla a New Scientist. ϴ „Panek
bepillantást ad a világban, ahol a tudományt hozzák létre, s ebben
szövetségeket alakítanak és barátságok kerülnek terhelési próba alá. Egy új
világegyetem vár itt felfedezésre…” – The
Times ϴ „A modern tudományos élet gazdag portréja” – The Guardian ϴ „Könnyen emészthető, nagy lendületű… a népszerű
tudomány ínyencei számára a mód, ahogy Panek előadja a történetet, olyan érdekfeszítő,
mint maguk az események: félig dráma, félig detektívtörténet.” – Physics World, a világ egyik legnagyobb fizikus-társaságának, az Institute of
Physics-nek nemzetközi magazinja. ϴ „A kozmológia ismert ismeretleneinek
lebilincselő meséje.” BBC Focus, a
BBC Worldwide havi tudományos és technológiai magazinja.
Valóban
lenyűgöző, magával ragadó olvasmány. Panek kitűnő történetmesélő. Miközben kiváló
tudomány- és technikatörténeti beszámolót ad – képes megadni még a tudományos műhelyek
mélyén folyó csatározásokba való betekintés izgalmas élményét is. Könnyen emészthető?
Nos, ennek a könyvnek is két alapvető olvasata van. Az egyik, ha a történet
lényegére, a kutatás nagy fordulataira és eredményeire összpontosítunk, és
hagyjuk a történetben feltűnni és alámerülni a sűrűn sorjázó szereplőket és
eseményeket. Így igazán könnyen követhető, a már olvasottak visszakeresésében
pedig segít a többé-kevésbé jó név- és tárgymutató. Ha viszont meg is akarjuk
jegyezni ennek az időtávjában nem nagyon hosszú, ám tudományos tartalmában és
teljesítményében óriási történetnek a fontos szereplőit és mozzanatait, olvasás
közben valóban emlékezni a fejlemények kibontakozására, akkor ez ennél a
rendkívül részletgazdag könyvnél igen komoly elmélyülést igényel.
A Scolar
ajánlóját idézve: „A több száz személyes interjú (köztük a legnagyobbakkal –
OP) alapján megírt könyv közeli képet ad a kiélezett versengésről és a
gyümölcsöző együttműködésről, azokról a zsákutcákról és "Heuréka!"‑pillanatokról,
amelyek végigkísérték a kutatómunkát, és amelyek eredményeképpen újraírták a
tudományt.”
Ízelítőül
néhány idézet: ϴ „Galilei 1610-ben a világ tudtára adta, hogy egy új eszközzel
(amely manapság távcső néven ismert) az égre nézve felfedezte, hogy az
univerzumban több dolog létezik, mint ami szabad szemmel látható. (…) Egy
csapásra elénk tárult egy új, felfedezni való univerzum, melyet a rákövetkező
négyszáz évben a csillagászok egyre csak bővítettek (…) több százmilliárd
tejútrendszerbeli csillaggal, és több százmilliárd, a Tejútrendszeren túli
galaxissal. A 21. század első évtizedére azonban a csillagászok arra a
következtetésre jutottak, hogy még esetleg ez a roppant méretű leltár is
olyannyira elavult, mint az az ötbolygós kozmosz, amit Galilei az ókori
filozófusoktól örökölt. Ennek az új univerzumnak csak elenyésző hányadát adják
az általunk ismert dolgok. A többi, a világegyetem túlnyomó többsége pedig – ki
tudja, micsoda.” (Az utolsó három mondat az elénk tárult, megfejtendő rejtély
tökéletes összegzése. – OP) ϴ „Ha minket, és minden egyebet, amiről azt hittük,
az egész világegyetem, elhagynánk, alig lenne érzékelhető a változás.” ϴ „Ahogy
egyre több, és egyre hitelesebb bizonyíték került elő, a csillagászok és
tudóstársaik megegyeztek abban, hogy az az univerzum, amit ismerünk, csak árnyéka
annak, ami ténylegesen odakint van. (…) A mi igazi világegyetemünket még csak
most kezdjük felfedezni. Mintha újra 1610-et írnánk.” ϴ És a válaszok
netovábbja minden intellektuális kételyre: „A kvantumelméletben minden a valószínűségről
szól. Egy szó, mint száz, minden lehetséges. Természetesen egyes konkrét események
– például, hogy a vákuum semmijéből kipattan a világegyetem – ettől még
lehetnek roppant valószínűtlenek, de semmi nem eleve lehetetlen. Ha pedig egy
egész örökkévalóság állt rendelkezésünkre (hiszen csak az általunk ismert
világegyetem életkorára van becslésünk, arra viszont a tudomány semmilyen
becslést sem állított, ami a mai világ és a mai idő origójául feltételezett
Nagy Bumm előtt játszódott le. Ebben a materializmus "öröktől való"
tétele sem megalapozottabb, mint bármely más tételes vallás genezis elmélete –
OP) miért ne következhetett volna be valamelyik roppant valószínűtlen esemény?
A világegyetem Tryon szerint (Edward P. Tryon fizikus - OP) "egyike
azoknak a dolgoknak, amelyek néha csak úgy előfordulnak." Vagy, ahogy Guth
mondogatta előszeretettel (Alan Guth elméleti fizikus, a kozmológiai infláció
elmélet kidolgozója) "az univerzum az a potyaebéd netovábbja".”
S hogy
hová jutottunk a kozmikus valóság e legújabbkori keresésével, arra már csak két
idézet álljon még itt: „A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ egy
átfogóbb és részletesebb galaxisfelmérése azzal hozta lázba a
csillagászvilágot, hogy felfedezte a Nagy Fal szuperhalmazt, amelyben szálas
szerkezetbe tömörülnek a tejútrendszerek. Azonban később, ahogy egyre nagyobb
vöröseltolódású (azaz egyre távolabbi – OP) galaxisokat is észlelni tudtak, a
Nagy Falról kiderült, hogy egészen átlagos jelenség. Minden irányban ugyanolyan
alakzatokat találtak…” És a skála túlsó végén: „A tér a részecskefizikusok
számára kvantummechanikai bolondokháza, amelyben látni is alig lehet a spontán
keletkező és pusztuló virtuális részecskék őrületes forgatagában. A kísérletek
bizonyították, hogy ezek a részecskék léteznek, sőt energiával is
rendelkeznek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése