Taschen/Vince Kiadó, 2004
Dr Osman Péter ismertetése
A világhírű Taschen és a minden elismerésre érdemes Vince
Kiadó elegáns kötete többszörösen is kitűnő művet ad a kezünkbe. Természetesen
nagyon szép: tökéletes minőségben sorakoztatja elénk Dalí képeinek csodálatos
gazdagságát. A Vince azon kiadóink egyike, amelyeknél a kiváló minőség magától
értetődik. Kitűnő abban is, hogy igen részletes, alapos közelképet ad a XX.
századi kultúra világának egyik legnagyobb hatású alakjáról, aki minden
bizonnyal a legeredetibb volt a valódi nagy tehetségek között. Bolond bárki tud
lenni, ha eléggé gátlástalan, sőt extravagáns bolond is, ha van hozzá
fantáziája, Dalí azonban a művészi tehetségére építkezve hozta létre a maga egészen
különleges, eredeti arculatát, az ő stílusában szólva a dalíságát.
Természetesen ehhez kellett a sajátos kor is, amely számos ismert októl hajtva
morbid vonzódással fordult az extravagancia, az örvények, a hagyományos értékek
lerombolása felé. Dalí itt idézett megnyilatkozásai nagyon is világossá teszik:
számára minden cselekedetében, művészi teljesítményében, sőt a világhoz fűződő
kapcsolatai igen nagy hányadában is meghatározó jelentőségű volt, hogy
elismerjék az ő kiemelkedő, élenjáró, gyökeresen új utakat, gondolati világokat
teremtő nagyságát. Ha ezt a kor nem adja meg neki, minden bizonnyal másként
alakul az életműve. Óhatatlanul felmerül bennünk az a kérdés is, vajon Dalí
zajos, feltűnést kereső extravaganciája, harsogása nem azt jelenti-e, hogy
rendkívül jó érzéke volt a marketinghez is. Nos, ha nézzük a képeit, amelyek
kétségbevonhatatlanul kiemelkedő művészi tehetségről is tanúskodnak, nem
csekély részüknél ki-ki eldöntheti magának, vajon milyen lett volna a fogadtatásuk
a Dalí-imázs nélkül. Más kérdés, hogy nyilvánvalóan nagyon hamar éltető
elemévé, nélkülözhetetlen serkentőszerévé vált a zajos show, amely őt teszi a
mindenkori színpad királyává.
Dalíról Dalítól, természetesen innen a könyvből:
„Becsvágyam nőttön-nőtt, csakúgy mint megalomániám: ma egyetlen
vágyam, hogy Salvador Dalí legyek. De ahogy közeledem a célhoz, Salvador Dalí
újra meg újra tovaszökken előlem.” / „A szürrealisták és köztem az a különbség,
hogy én szürrealista vagyok.” / „Egy magamfajta misztikus számára az ember nem
más, mint aranycsinálásra termett alkímiai szubsztancia.” / „A két legnagyobb
szerencse, ami egy festőt érhet, hogy 1. spanyolnak születik, és 2. Dalínak
hívják.” / „Tudtam, ha egyszer eljutok Párizsba, mindenkit zsebre vágok.” /
Művészetem a konkrét irracionális különösen finom, extravagáns,
szuper-esztétikus képeinek kézzel festett fotográfiája.” És mindehhez: „A bohóc
nem én vagyok. De ez a szörnyeteg, cinikus társadalom nem ismeri fel, hogy ki
az, aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét. Nem tudom elég
gyakran hangsúlyozni: nem vagyok őrült. Tisztánlátásom olyan élességet és koncentráltságot
ért el, hogy az egész évszázadban nem találni hozzám fogható heroikus és csodálatos
személyiséget; Nietschét kivéve (aki mindazonáltal megőrült a végén), más évszázadokban
sem akad olyan, mint én. Festészetem a bizonyíték rá.”
Képei - ha abból indulunk ki, hogy Dalí komolyan vette
önmagát, művészetének nagyságát - gyakorta mintha azt sugallnák: senki nem ér
fel ésszel Dalíhoz, senki sem értheti meg őt. Nem csekély részük megfejthetetlennek
tűnik a közönséges halandó számára, már ha elköveti azt a csacskaságot, hogy
megpróbál közelebb férkőzni a mondanivalójukhoz. A művek címe pedig nem ritkán
még fokozza is ezt, maga is bizarr alkotás, s jócskán hozzáad a szemlélő zavarához.
Ízelítőül ez utóbbiakból: „Telefonba harapó vak lovat szülő autó roncsa”,
„Átlagos légfejű bürokrata koponyahárfát fej”, „Francia kenyér két, serpenyő
nélküli tükörtojással meggyaláz egy darab portugál kenyeret.”
A híres ihletadó paranoia-kritikus módszere. Amint mondja,
kezdetben a módszer meghaladta értelmét - éppen úgy, mint oly sok ötlete,
amelynek teljes jelentőségére csak később jött rá. „Egy szép napon kivájtam egy
kenyér belét, és mit gondolnak, mit raktam bele: egy bronz Buddhát, amelynek
fémfelületét teljesen beborítottam döglött bolhákkal. A nyílást lezártam egy
darab fával és az egészet hermetikusan cementtel borítottam be, úgyhogy urna
formájú homogén tömeget nyertem, amelyre ezt írtam föl: >Lólekvár<. Mit gondolnak, mit jelent ez?”
Tervezett ékszereket, berendezte Helena Rubinstein lakását,
Buñuellel ketten alkották - Dalí szerint persze ő - a filmtörténeti jelentőségű
„Az andalúziai kutya” c. filmet, alkotott parfüm-reklámot, írt balett-librettókat,
amelyekhez a díszleteket és a jelmezeket is maga tervezte, színpadra vitte
Lorca művét és dolgozott Walt Disneyvel, írt könyveket, természetesen önmagáról
- mindez kivonat a művészi sokoldalúságából és étvágyából. Amint az e könyvből
is igen jól kiérződik, Dalí leginkább csak Dalíval mérhető, viszont csodás
szórakozás ismerkedni vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése