A művészet képes enciklopédiája sorozat - Egyiptom - Reneszánsz - Barokk - Szecesszió - 20. század

A művészet képes enciklopédiája sorozat - Egyiptom - Reneszánsz - Barokk - Szecesszió - 20. század - Vince Kiadó, 2010

Dr Osman Péter ismertetése

A szépségre fogékony ember számára mindig csodás élmény a képzőművészetek alkotásainak szinte kimeríthetetlen kincsestárában kalandozni. Az igazán jó albumok ebben nagy segítségünkre vannak, hiszen - ragyogjon a nap, vagy zúgjon rosszkedvünk tele - mindig örömet, kikapcsolódást, legalább pillanatnyi nyugalmat találunk bennük. Nélkülözhetetlenek persze ahhoz is, hogy megismerkedjünk az emberiség kultúrájának ezzel a kiemelkedő jelentőségű részével, amelynek - minél jobb - ismerete elengedhetetlen része a szellemi alapfelszereltségünknek. Nem utolsó sorban pedig különösen értékes útmutatást, felkészítést ahhoz, hogy ha alkalmunk adódik múzeumokat, kiállításokat, gyűjteményeket meglátogatni, tudjuk előre, mit akarunk feltétlenül eredetiben is megnézni, s már ismerősként találkozzunk e remekekkel. Ezért a tavaszi könyvkiadás minden bizonnyal egyik legnagyobb szenzációja a művészeti könyvek egyik legjobb honi kiadójának új sorozatában megjelent öt gyönyörű kötet, amelyek mindegyike a művészet csodálatos világának egy-egy kimagasló területéről ad gazdag áttekintést. A teljes sor szinte ellenállhatatlan csábítás a képzőművészetek híveinek, s aki megengedheti magának, bizonyára alig várja, hogy kézbe kaphassa a köteteit. (Nem mellesleg, csodálatos ajándékul is szolgálnak) Az első öt után következnek majd: ◙ Görög és római művészet ◙ Bizánc és a korai kereszténység ◙ Román stílus ◙ Gótikus művészet ◙ Neoklasszicizmus ◙ Impresszionizmus ◙ Szürrealizmus ◙ Afrikai művészet (a szecesszió egyik nagy ihletője - OP) ◙ Kína és Japán (a japán művészet szintúgy - OP) ◙ Amerika ősi művészete ◙ Iszlám (Milyen kevéssé ismert errefelé, pedig kellene ismernünk! - OP) ◙ Óceánia művészete. A Vincénél azt is megszokhattuk, hogy albumainak minősége semmivel sem marad el a világ élvonalától.

Az elegáns kötetek egyenként kb 330 oldalon a tárgykörük bámulatos képtárai, amelyben a bemutatott művészet az építészettől a szobrászaton és festészeten át a bútorművészetig ível. Rendhagyónak is nevezhető sajátos vonásuk, hogy bennük nem találunk az ilyen könyvekben szokásos művészettörténeti ismertető és elemző írásokat - a fejezetek rövid bevezetőin túl csak a bemutatott művek címét és pár alapadatát közlik, s hagyják, hogy a látvány önmagáért beszéljen, megragadó szépségével, szellemi erejével, s így adjon lebilincselő panorámát a nagy korszakok művészetének kiemelkedő alkotásairól. Kalandozásainkhoz mindegyikről megtudjuk viszont, hogy hol található. A kötetek végén ehhez kronológiai táblázatok, s a legfontosabb művészek életének fő állomásait jelző életrajzi vázlatok csatlakoznak.

Amint erősödik világunkban a mindent elnyeléssel fenyegető konzum-értékrend, úgy kapnak egyre fontosabb, új szerepet a művészet több évezredes kincsestárát bemutató művek, mint e sorozat darabjai is. Alaprendeltetésük ma is a gondolatformálás, a lélekemelő gyönyörködtetés. A művészetek ismerete, az ebben való jártasság amúgy sem valamiféle, a külvilágnak szóló cicoma, hanem alapvető forrása annak, hogy élvezzük az alkotásokat, a szellemünk gyarapodjék általuk. Emellett sokat segítenek abban, hogy a kultúra, sőt általában a gondolatok világában biztosabban meg tudjuk különböztetni a valódi értékeket a gagyitól, vagy akár a pillanatnyi aktualitástól, a szépet, jót, szellemiekben hasznosat az ízlés- és értékromboló vírustól, erre pedig mind nagyobb szükségünk is van.

Ez az öt kötet kitűnő alapot ad ahhoz is, hogy elgondolkodjunk arról, mi teszi a valódi művészetet. Rájöhetünk, hogy az, hogy alkotásai örökérvényűek. Hogy az idő múlásával talán másként látjuk őket, másképp reagálunk rájuk, mást érzünk meg bennük, de a vonzerő, amelyet reánk gyakorolnak, a szellemi közösség, amelyet velük érzünk, nem gyengül. Talán nem túl rossz megközelítés azt mondanunk, hogy valódi művészet, amely évszázadok távolából is, korszakok és ideálok változásain keresztül is képes megragadni bennünket. Ilyen remekek sorakoznak az első négy kötetben (a kép teljességéhez meg kell jegyeznünk, hogy a szerkesztők a Barokkba foglalták bele - igaz, meglehetős röviden - a rokokót is). A 20. század művészetét bemutató albumban láthatókat illetően ugyan ítéljen, akinek joga is, mersze is van hozzá, ám aligha kétséges, hogy azok így sokban az előzőek ellenpontját adják. Elvitathatatlan, hogy nem egy ebben szereplő mű láttán felmerül a kérdés, amely a korábbiaknál soha nem tolakodott fel: mi ebben a művészet (hacsak az nem, hogy jól jeleníti meg a kor kevéssé épületes szellemiségét)? S e század nem egy híres művészéről tudjuk, hogy alkotásai kisebb-nagyobb hányadának értékelésében jelentős szerepe, netán főszerepe van a marketingnek, amelyet a Mester zseniálisan erősített a közszerepléseivel, életmódjával, megnyilvánulásaival. Akinek kedve van, próbáljon az első négy kötetben találni olyan műveket, amelyek hasonló kételyeket idéznek fel. Aligha sikerül...

Hatalmas, pompás utazásra visz ez az öt kötet időben, térben, kultúrákban és az azokat éltető társadalmakban. Az enciklopédia talán nem igazán találó minősítésük, viszont kétségtelenül bámulatra és főként megismerésre méltó kincsestárak, amelyeket bármikor, bárhol jó felütni, s akár módszeresen, akár csak tallózgatva gyönyörködni bennük.

Az internet világában jó kérdés, hogy minek az ilyen, kötetbe rendezett gyűjtemények, hiszen ott a képernyő. A köteteknek azonban fontos előnyeik vannak. Legfőképpen, hogy nagy hozzáértéssel készített válogatást kínálnak, amely elénk állítja a stílus (irányzat, korszak), a művészeti iskola lényegét, fejlődését, a legjellemzőbb vonásait, mindenkori élvonalát, emblematikus alkotóit. S akár tanulmányozni, akár élvezni akarjuk az alkotásokat, jobban érvényesülnek így együtt a kötetben, mint külön-külön levadászva a képernyőre, már ha egyáltalán így megtalálnánk őket. Joggal mondható tehát, hogy a Vince Kiadó gyönyörű új sorozatának intellektuális és esztétikai értékét nemhogy csökkentenék az internet korszak adottságai, hanem sokkal inkább emelik azt, fontosabbá teszik mindazt, amit e kötetek kínálnak nekünk.

Hegedűs Zoltán: A menedzser Bibliája

Hegedűs Zoltán: A menedzser Bibliája - Kairosz Kiadó, 2010

Dr Osman Péter ismertetése

A címbeli Biblia itt valóban a Szentírást, a Könyvek Könyvét jelenti. A Biblia két évezrede az emberiség jelentős hányada számára a legfőbb vallási, világnézeti, életviteli útmutató, és ebbéli rangjának elismerése tükröződik abban, hogy a köznyelvi szóhasználatban e megnevezéssel illetik a valamely tudás könyvbe foglalható összességét tartalmazó műveket is. Hegedűs e könyvében azt mutatja be, hogy - meggyőződése szerint - a Biblia tanításai megbízható útmutatást, szilárd lelki támaszt kínálnak a mai kor menedzserének is nehéz mesterségének gyakorlásához.

Emeljük ki rögtön, hogy ez nem valláspropaganda, és nem hittérítési törekvés. Mindaz, amit elmond - a bölcsesség és útmutatás, amelyet a Bibliából ízelítőként, buzdításként elénk idéz - mindenki számára hasznos és értékes lehet, aki jó utakat és megoldásokat keresve, azok szerint akarja élni az életét. Közhely, hogy a Biblia mindenkié, aki hajlandó hozzá fordulni. Továbbá, Hegedűs mondandójában nincs olyan, ami jó, hasznos lenne a menedzsernek, ám kevésbé értékes mások számára. Tény, hogy ő azt formálisan a menedzsereknek kínálja. Amint a Kairosz ajánlója írja, „A könyv tíz fejezetben, több mint kétszáz bibliai idézettel kívánja bizonyítani, hogy a Szentírás kihagyhatatlan és kifogyhatatlan tananyag egy mai menedzser számára. A szerző húsz éves vállalat-vezetői tapasztalataira támaszkodva olvastatja és hozza közelebb hozzánk a könyvek könyvét.” Ám ki az, aki nem kerül szembe a munkájában, életében, kapcsolataiban, törekvéseiben többé-kevésbé rendszeresen ilyen kérdésekkel, problémákkal, még ha nem is neveztetik menedzsernek? Ezért aligha túlzott állítás, hogy nincs, akinek ne lenne érdemes elolvasnia ezt a könyvet, függetlenül attól is, hogy hisz-e annak vallásos tartalmában. Hinni ehhez csak egy alapelvben kell: hogy ostoba, aki nem igyekszik másoktól tanulni, még ha azok más eszmerendszer hívei is! Elvégre „Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy” (Szent István Társulati Biblia, Bölcsesség Könyve, Bölcs 6,17 - OP). És végletesen ostoba, aki bármiről is azt hiszi, hogy más nem tudhatja azt nála jobban. „Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.” (Magyar Biblia Tanács, A példabeszédek könyve, Péld. 11,2 - OP).

A szerzőről olvashatjuk, hogy közgazdász, vezetőképző tréner, aki tizenkét évet töltött el magyar ipari és kereskedelmi cégek különböző pozícióiban, majd közel húszat nagy multik vezetésében, nemzetközi koordinációjában ill. azok helyi felsővezetésében. Az Aral és a British Petrol cégek korábbi magyarországi ügyvezetője volt. Könyvében hangsúlyosan vállalja, hogy hisz a Biblia tanításában. Mondandójának értelmezéséhez és értékeléséhez alapvető értenünk ennek mikéntjét - íme az ő szavai: „A Biblia nem azért szent, mert tökéletes, hanem mert a tökéletlenségében i a legfontosabb útmutató a tökéleteshez. A Biblia holisztikussága az isteni és emberi fejlődéstörténet: maga az Élet!” „A legfontosabb törvények és tézisek tekintetében valóban nem maradhat el "egy ióta vagy egy vesszőcske" sem (Mt 5,18) [könyvében a bibliai idézetek forrása Ó- és Újszövetségi Szentírás, Szent Jeromos Bibliatársulat, 1997], de a Biblia legtöbb tanítása nem szó szerint, hanem analógiákon, utalásokon, példákon, gondolati ütköztetéseken és időnként költői túlzásokon keresztül mutat helyes utat az embernek.”

Nyíltan vállalja, hogy a Bibliát illetően „nem vérbeli írástudó”, hanem annak bölcsességét felfedezni igyekvő laikus. Ezt pedig a mondandója szempontjából pozitívumként értelmezi: „laikusságom talán előnyére és hasznára is válhat e könyvnek. A képzett teológus, a bibliakutató minden bizonnyal nagyobb biztonsággal és magasabb szinten elmélkednének a Biblia tanításáról, de valószínűleg nehezebb lenne beleképzelni magukat egy vállalati vezető gyakorlatába, a menedzser előtt torlódó kihívások és dilemmák mindennapos útvesztőjébe, ami számomra mégis csak egy testközeli élmény.”

Nem ígér királyi utat a Biblia bölcsességéhez. „Nem könnyű olvasmány, tiszta fej és nagy kitartás kell hozzá, egy-egy része csak sokszori olvasás után lesz igazán érthető, izgalmas, felháborító (vajon ő ezt hogyan érti? OP), megnyugtató vagy megdöbbentő (és ezt? OP) - de csodálatos és kihagyhatatlan.” És meghatározó jelentőségű, hogy fogadjuk meg a tanácsát: „Vessük le az előítéleteinket! Hagyjuk magára a meggyőződést vagy világnézetet. Mindenki legyen maximálisan nyitott, tegye magát újra starthelyzetbe. A bölcsességnek fontos alapja a dolgok újbóli átgondolása, a folyamatos megújulási készség. A sikeres vállalkozásnak is ezek a legfontosabb fundamentumai. Szent Pál zseniális mondatával: "Boldog, aki nem ítéli el magát azzal, amire elhatározza magát." (Róm 14,22)

A Biblia relevanciájáról mondja: „Vajon milyen konkrét szakterületeken lehet segítség számunkra a Biblia? A következő fejezetekkel remélhetőleg sikerül meggyőzni a kétkedőt is arról, hogy a cégvezetés és vállalkozásfejlesztés szinte minden részterületén. A rendező elvek keresése, a vállalati stratégia kialakítása, a vezetés módszertana, a személyzeti tanok és az üzleti etika témájában kiváltképpen.” És ezt finomítva: „A Biblia példái, kijelentései és útmutatásai természetesen a menedzser számára is mindenekelőtt szemléletet nyújtanak, a világ dolgainak, köztük a gazdasági dolgoknak helyes értelmezését és értékelését, de azért bőven találunk benne azonnal hasznosítható, egészen konkrét praktikákat és technikákat is.” Mindehhez, könyvének tartalmát így mutatják a fejezetek címei: ◙ Értékkövetés - Kire hallgassunk? Milyen elveket kövessünk? ◙ Filozófia és stratégia a munkában ◙ Személyzeti munka (HR) - Mit tudok magamról és mit tudok másokról? Mit akarok magammal, és mit akarok másokkal? ◙ Kommunikáció és érdekérvényesítés - Fegyver-e a szó? ◙ Vezetés- és döntéselmélet - Nehéz-e vezetni, nehéz-e dönteni? ◙ Erkölcs, üzleti és vállalati etika - Ismerem? Követem? ◙ Vállalkozás és politika – Társadalmi felelősségvállalás - Ezekre vajon hogy tekintsünk? ◙ Környezetvédelem – Fenntartható fejlődés - Kié a világ? ◙ Változásmenedzsment – Folyamatos megújulás - De miért? ◙ Az élet kihívása és az arra adott válasz. Ezekben több mint kétszáz idézet segít megismerni a Biblia vonatkozó tanításait, és - ami még sokkal fontosabb - igyekszik kedvet csinálni ahhoz, hogy ennél sokkal alaposabban is felfedezzük magunknak a Szentírást és tanításait.

Könyve végén Hegedűs „praktikus tanácsokat” (az ő fejezetcíme) is ad a Biblia tanulmányozásához, így egyebek közt, hogy tisztelettel, mégis kritikusan olvassuk azt. Ez pedig magára e művére is elmondható. Egyes kijelentéseire ebben a mai világban bizony felhorgad bennünk a kétely. Így például bárcsak igaza lenne abban a nyitó tételében, hogy „az etikusan működő, az erkölcsi szempontokat is komolyan figyelembe vevő cégek hatékonysága, sikeressége és főleg élettartama meghaladja a többiekét.” Tényként azt is nehezebb belátnunk, hogy „a világ eredetileg jóra teremtetett”.

A mai, az egész világunkat alapjaiban aláásó értékválságban kétségtelenül igaz megállapítása, hogy „a jövőnk záloga csak egy biztos és bevált eszmerendszer meggyőződéses követésében kereshető” - ehhez felhozott idézete: „Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.” (Mt 7,25). Ám a racionális gondolkodás híveit igencsak gondolkodóba ejtheti azzal, hogy „az élet okának és céljának vagy az örök értékeknek a keresését, az istenkeresést csupán tudományos alapokra helyezni hiábavaló szándéknak tűnik.”

Értelmezései, következtetései egy részénél kényelmes véleményként kínálkozik, hogy belemagyarázza a Biblia szavaiba a mondanivalóját. Haszontalan és ezért rossz is azonban ennél leragadni. Ő a Bibliáról mondja, hogy "Az egész Szentírás tele van izgalmas útkereséssel, vívódással, civódással, lázadással, győzni akarással, harccal, buzdítással, a meg nem értésből a megértésig való eljutással, állhatatossággal és kompromisszumkereséssel." Így érdemes birkóznunk Hegedűs felvetései mentén a Biblia többé-kevésbé kódolt gondolataival és azok nekünk nemegyszer szokatlan vagy egyenesen idegen nyelvezetű megfogalmazásaival. Így például meggondolkodtató a levezetés, hogy szavai szerint „kétségtelen, hogy az Újszövetség a kereszténység ősmenedzsereitől, az apostoloktól nem kevesebbet, mint a teljes odaadást és önfeláldozást, a totális "személyes innovációt" várja el, amikor azt mondja: "Ti vagytok a föld sója... Ti vagytok a világ világossága" (Mt 5,13-14)”. Másrészt viszont világos és elvitathatatlanul igaz, amit ugyanehhez az idézethez köt: „A mai kor menedzsere is csak akkor lehet jó vezető, ha van benne odaadás, önfeláldozás, fényt mutatva viszi a csapatát jó irányba, akár sötétben is. Egyébként megmarad egyszerű, technokrata irányítónak, vagy - ami még rosszabb - parancsolgató, pózoló bábunak.”

„A Biblia értelmezésében a munka megkapja legmagasztosabb jelentését: isteni jellegű tevékenység, részvétel a Teremtésben” - írja. Valljuk be, a kényszerűen is munkából élők nagy részének inkább a bűnbeesés reánk öröklődött büntetését jelenti, hogy „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél.” „Minden munkának is a jót kell szolgálnia.” írja Hegedűs, majd később egyebek közt így folytatja: „Miközben a talentumokkal gazdálkodunk, nem vezethet bennünket egy öncélú telhetetlenség, saját vagyonunk mindenáron növelése vagy cégünk profitjának, növekedésének, shareholder value-jának napjainkban a végtelen magasságokba emelt szentháromsága, mert másokra is gondolni, másoknak is segíteni kell.” Bizony nagy kérdés, mennyiben követheti ez utóbbiakat, aki itt és most menedzserként hosszú életű és jól megfizetett akar lenni egy cégnél. És ugyan szintúgy becsülendő, tisztes nézete a szerzőnek, hogy „Örülök mások sikereinek, de én is megmutatom, mire vagyok képes!”, ám versenypiacon, sőt a mai cégek és intézmények belső viszonyai közt is ugyancsak nehezen lehet ez a stratégiánk.

„... felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van.” (Fil 3,13) idézi, és e Szent Páltól vett szavakhoz a következőket köti: „A jövő sikere, hogy rá koncentrálj, és - egy idő után - felejtsd el a múlt hibáit, szégyeneit, sérelmeit, eredményeit és akár dicsőségeit is!”. Ez ismétcsak előtérbe hozza, hogy az itt olvashatókat ne abszolút érvényű, konkrét útmutatásként, hanem mérlegelendő irányelvekként kezeljük (hiszen, ennél maradva, jól tudjuk, hogy aki nem ismeri a múltat, az arra van kárhoztatva, hogy ismét elkövesse annak hibáit!) A bibliai idézetekből levezetett gondolatmenetei általában nem azt mondják meg, hogy pontosan mit is tegyünk, hogyan álljunk az élet dolgaihoz és feladataihoz, hanem hogy miként gondolkodjunk, mérlegeljünk, milyen elvek szerint alakítsuk a tetteinket, és a magatartásunkat. A Szent-páli idézettel arra a - kétségkívül helyes és hasznos következtetésre vezet, hogy ne a múltbanézést vessük el, annak hasznos tanulságaival, hanem kerüljük annak veszélyét, hogy a múlton való rágódás megakadályoz az előbbrelépésben. És vajon a nagyobb cégek hány százalékában dolgozhat a menedzser Szent Pál következő gondolata szerint: „Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van, ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok.” (1 Kor 9,17)?

Minden menedzser - és általában minden bölcs ember - aranyszabálya, hogy Óh, Uram, add, hogy képes legyek csukva tartani a számat, amíg nem tudom, miről is beszélek! Ön- és közveszélyesen ostoba, aki mielőtt bármit is szól vagy tesz, nem mérlegeli eléggé a másik fél szavait és tetteit, s akit nem az vezet, hogy az üzleti életben nincs helye a haragnak. Íme ehhez Jakab leveléből: „Legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra, s késedelmes a haragra!” (Jak 1,19)

Azoknak pedig, akiknek ellenérzései vannak a Biblia vallásos fogantatásával szemben, Hegedűs szavai: „Az ember gyakran kirekeszt, az evangélium Istene azonban soha.”

Izraeli riportok - Robert Capa 94 fotójával

Irwin Shaw: Izraeli riportok - Robert Capa 94 fotójával - Park Könyvkiadó, 2009

Dr Osman Péter ismertetése

„Izraelben a békeidő olyan, mint egy élesre fent késekkel teli zsák, amelybe az ország népe kénytelen újra meg újra csupasz kézzel belenyúlni, mégpedig vaksötétben.” „Az erőszakban az a rettenetes, hogy működik.” „Ha az embereknek egyszer Jeruzsálemben sikerül békét kötniük, akkor az egész világon is bárhol béke lehet.” (Idézetek a könyvből)

Egy új állam születése mindig szerfelett izgalmas. Bizonyos értelemben az 1948-ban megalakult Izrael a világ egyik legkülönösebb állama. A lakossága teszi ilyenné, hiszen a tejszőke északi szlávoktól a barna tónusú szefárdokon és a még barnább indiai zsidókon át az éjsötét etiópokig ível itt a színskála, akiket egyetlen, rendkívüli erejű tényező ötvöz egyazon néppé: a közös vallás és hagyomány. A 20. század végére pedig egy szerfelett különleges vonás is járult az összképhez, ami soha, sehol másutt nem jelent meg: az ide bevándorolni szándékozók a világon először szereztek maguknak hamis papírokat arról, hogy ők zsidók. Zömmel a Szovjetunióból ill. utódállamaiból jöttek, és az izraeli bevándorlóknak nyújtott támogatások vonzották őket.

A később világhírűvé lett amerikai író, Irwin Shaw 1949 májusában, Izrael megalakulásának első évfordulója alkalmából utazott oda, hogy tudósításokat készítsen a The New Yorker magazin megbízásából. Az országot együtt járták be a magyar származású Robert Capával, a világhírű fotóriporterrel és haditudósítóval. Mindkettő a maga nézőpontjából és eszközeivel igyekezett megragadni a különösen kemény küzdelmek és küszködések közepette formálódó ország lényegét, jellemzőit, annak sajátos, és többféleképpen is heroikus világát. Capa képeihez is Shaw írta a többnyire csak párszavas, mindig a lényeget kiemelő kísérőszövegeket.

A riportsorozat ma időutazás. Megismerhetjük belőle, milyen volt ez az egyedülálló körülmények között létrejött fiatal ország, amelyet a geopolitika úgy ágyazott be a gyilkos és valójában feloldhatatlan konfliktusok hálójába, hogy a kezdet kezdetétől véres harcokat kellett vívnia a fennmaradásáért, s elgondolkodhatunk, mi változott azóta, az évtizedek során. Shaw azt írta: „itt a tragédia meg a hősiesség közhelynek számít, a halál ott ül minden asztal mellett a kávéházakban, és beleszól minden beszélgetésbe”. És íme két jellemző vonás az általa felvázolt képből: „Izrael népe kétezer év katasztrofális következményekkel járó internacionalizmusára (ez a fogalom itt mást jelent, mint annak munkásmozgalmi vagy kommunista tartalma, s lényegében a világban való szétszóratásra, a másokkal való együttélésre utal) visszatekintve szíves-örömest választja inkább a nacionalizmus érzelmi biztonságát, bármilyen kulturális veszteségekkel járjon is.” És „Senki sem ismeri be, de az itt élők többsége szívesen adna tíz tudós, kozmopolita professzort egyetlen kérges tenyerű farmerért, aki el tud vezetni egy traktort, és ugyanolyan hatékonysággal képes megostromolni egy bunkert.” Ez utóbbi, amint olvashatjuk is, tudjuk is, valóban gyorsan elrendeződött: a kibucokban az értelmiségiekből szorgos és igénytelen kétkezi munkások lettek, akik kényszerűen megbarátkoztak a fegyverekkel is.

Ez az ország ugyanakkor emberek millióinak immár szó szerint az ígéret földjét jelentette, nem a tejjel mézzel folyó Kánaánt, hanem a lehetőséget, hogy ott saját otthont, saját hazát építhetnek, még ha rendkívül kemény megpróbáltatások és erőfeszítések árán is. A riportokban világosan megmutatkozik, hogy Izrael országának legfőbb építőanyagai egyrészt a veríték és a vér - a veríték, amely patakzott a gyakran kínkeserves építőmunkában, s a vér amely bőven hullott a természettel, és még inkább az ország ellenségeivel vívott csatákban -, másrészt a hit, az elszántság és a lelkesedés, hogy az évezredek óta szétszóratásban és gyakori üldöztetésben élő nép fiai és lányai most a saját országukat építik maguknak és az utódaiknak.

Nagyon is jellemzőnek tűnik az akkori Izraelre, hogy miközben gyakran szélsőséges nehézségekről, szó szerint önfeláldozó építőmunkáról tudósít e kötet, rendre kiérződik belőle az emberek elszánt optimizmusa, bizakodása a jövőjükben, s hogy még egyszer nem veszíthetnek. A riportokból minden harc, törődés, fájdalom közepette is átsüt az életörömük, vidámságuk. Az Izraelben született zsidókat nevezik szabrának, ami egy kaktuszgyümölcs neve is, és arra utal, hogy kívül tüskés, belül édes. E riportok tanúsága szerint ilyennek érezhették az életüket az ország akkori építői, vagy legalább is remélték, hogy az ilyenné válik - ha nem nekik, akkor a gyerekeiknek. A mai olvasó döbbenten csodálkozik rájuk: ezekben az emberekben tényleg megvolt az országépítők hite és szinte korlátlan áldozatkészsége.

Orosz napló - Robert Capa 70 fotójával

John Steinbeck: Orosz napló - Robert Capa 70 fotójával - Park Könyvkiadó, 2009

Dr Osman Péter ismertetése

1946 március 6-án deklaráltan megkezdődött a világban rosszkedvünk tele: Winston Churchill a híres fultoni beszédével meghirdette, hogy „A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.”, s ezzel az addigi kényszerű szövetségest, a Szovjetuniót formálisan is ellenséggé nyilvánította. Amerika népe akkoriban valószínűleg szinte semmit sem tudott e hatalmas ország életéről, amely ugyan óriási áldozatok árán, ám a legnagyobb győztesként jött ki a második világháborúból. A legnagyobb győztesként, hiszen nemcsak kitört az addigi, szűkre szabott helyzetéből, hanem a hatalma alá gyűrte fél Európát, és olyan geopolitikai bázisra tett szert, amely alapján gyorsan a nyugati világ félelmetes versenytársává válhatott. Akkor még minden bizonnyal csak a stratégák egy rendkívül szűk köre tudta, mennyire mélyesztette bele a szovjet törekvés a csápjait a nyugati társadalmak szövetébe. Izgalmas, vészjósló idő kezdődött.

John Steinbeck 1962-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Írói munkásságában a nobelprize.org kiemeli az erős szociális érdeklődését. 1947-ben utazott a háború pusztításaiból épp hogy éledező Szovjetunióba, azzal a kinyilvánított programmal, hogy lássa és megírja, hogyan él a szovjet nép, a férfiak és nők hétköznapjait. Útitársa a később világhírűvé lett fotóriporter és haditudósító, Robert Capa (Friedmann Endre Ernő) volt. Amint írja, az útról több száz oldalnyi jegyzettel, Capa kb. 4000 felvétellel jött vissza, ebből született ez a könyv.

Steinbeck ismételten is hangsúlyozza, hogy azt írták le - ő szavakkal, Capa fotókkal -, amit láttak és hallottak. Nincs okunk gyanítani, hogy ebben bármelyikük is csalt, akárcsak kozmetikázott volna. Ezért amint olvassuk a könyvet, rendre az jár a fejünkben, vajon tényleg ennyire más volt a világ akkor a Szovjetunióban, mint amit mi tudunk erről, vagy a vendéglátóik ilyen mesterien manipulálták a két nem kevéssé naiv nyugatit. Akár így, akár úgy, izgalmas az olvasmány.

Számukra idegen kultúra és társadalmi viszonyok terepén igyekeztek meglátni a valóságot. Amit Steinbeck Moszkváról mond, abban semmi meglepő, az sem, hogy legcsekélyebb árnyát sem érezték a nagy sztálini tisztogatásnak. Viszont ahhoz képest, amit mi tudunk az akkori időkről, a legmeglepőbb, hogy ők mennyivel magasabb életszínvonalat és emberségesebb társadalmi viszonyokat, életmódot láttak a meglátogatott vidékeken. Teljesen békebeli hangulatú éjszakai klub Kijevben. A falusi lakomák, amelyekkel megvendégelték őket a helybéliek, valódi lakomák - akárcsak később Grúziában -, a tiszta szobák Ukrajnában is szépek, rendezettek, s sok egyéb közt azt sem tudtuk, hogy Kijevben, alig a pusztító háború után: „Néztem a nőket az utcán, úgy mozogtak, mint a táncosok. És sok közöttük a nagyon csinos. (...) Az itteniek nagyon vendégszerető emberek, nyájasak, bőkezűek. Okosak, szeretnek nevetni, tele vannak energiával. És újra meg újra elmondták: Jöjjenek csak vissza néhány év múlva, és meglátják, mi mindent értünk el!”. Nem tudtuk, hogy a rommá lőtt Sztálingrádban, a még rompincékben, üregekben lakó emberek reggelente tisztán, rendesen felöltözve bújtak elő, hogy kezdjék napi munkájukat, életüket, s hogy „Tbilisziben sok a templom, s bizonyára mindig jellemző volt rá a vallási tolerancia, ahogy most (1947!! - OP) is az; régi zsinagógák, mecsetek is vannak a városban, soha egyiket sem rombolták le.” S a grúzokról festett képe olyan romantikus, mintha Jókai írta volna.

Nem kritikának, puszta ténymegállapításnak írja Steinbeck, és igazi telitalálat: Kijevben egy ukrán irodalmi folyóirat interjút kért tőle. Tolmáccsal beszéltek. Amikor angol fordításban elolvasta a leírtakat, rá kellett döbbennie, hogy az mennyire téves lett. Vendéglátói nem hamisítottak, hanem - amint írja - a fordítást két gondolkodásmód között kellett volna elvégezni. Ezért az útja során többé nem is adott interjút.

Nagyon érdekes időutazás - az 1947-es Szovjetunióban is, az amerikai író és európai társa 1947-es gondolkodásában is.

A kerékpár - Mítosz és szenvedély

Francesco Baroni: A kerékpár - Mítosz és szenvedély - Athenaeum Kiadó, 2010

Dr Osman Péter ismertetése

A kerékpár, mint eszközcsalád, és a kerékpársport fejlődéstörténetének kifejezetten magas színvonalú szakkönyve, kiváló monográfiája ez a tartalmában és kiállításában egyaránt nagyformátumú album. (Ezen a szerencsére csak szórványosan megjelenő szöveghibák sem rontanak.) A kezdetektől napjainkig ívelő, részletes és igen alapos áttekintésében megismerhető a kerékpárok mindinkább szerteágazó, terebélyesedő és differenciálódó termékcsaládjának fejlődés- és technikatörténete, a kerékpárgyártás gazdaságtörténete, természetesen a kerékpározás kultúrtörténete, és az alkalmazások leggazdagabb és leglátványosabb vonulatának, a napjainkban is diadalmas kerékpársportnak a részletes története, a sport mindenkori élvonalának, s úgyszintén az élre törő technikai ágazatainak és a nagy versenyeinek a bemutatásával. Mindez olyan teljességgel, és a legjellemzőbb részletek olyan gazdag felsorakoztatásával, amennyire csak a szöveggel és a rendkívül gazdag képanyaggal való jó gazdálkodás azt a 304 nagyalakú oldalon lehetővé teszi. A kerékpár gyártás iparággá válásától kezdve, az album a termékek és a fejlesztések ismertetésénél bemutatja az élvonalban egymással versengő cégeket is, így e szegmensben ipartörténetként is szolgál.

Hangsúlyos kiemelést és méltatást érdemel a képanyag. Két nagy vonulatának egyikét a sporttörténeti értékű felvételek alkotják, amelyek megjelenítik a sportág sok kiemelkedő alakját, a versenyek számos lenyűgöző pillanatát, s felsorakoztatják a mindinkább célorientált fejlesztésű kerékpár típusok sportcélú felhasználásának sokatmondó, jellemző képeit. Segítenek ráérezni, hogy mi teszi a nézők számára megragadóvá a kerékpársport látványát, s az időben napjaink felé haladva a képeken mindinkább átjön az is, hogy micsoda teljesítményekre képesek ezek a „drótszamárból” mind kifinomultabb műszaki alkotásokká váló gépek, és nyergükben az azok képességeit a végletekig kiaknázó emberek. A másik nagy vonulat maguknak a kerékpárok egymást követő generációinak a képi bemutatása. Az előbbi képek itt látható gyűjteménye méltán nevezhető kiemelkedő sport- és kultúrtörténeti értékűnek az érdeklődő, ám erre szakosodott gyűjteménnyel nem rendelkező olvasók számára, ez utóbbiak pedig szintúgy teljes joggal mondhatók hasonlóan nagy technika- és gazdaságtörténeti jelentőségűeknek.

Az itt található ismertetésekből is jól megmutatkozik, hogy a legkorábbi daraboktól - a legkezdetlegesebb kísérleti példányoktól, őstípusoktól - eltekintve a kerékpárok mindig a tudomány akkori állását jól felhasználó, műszakilag mind igényesebb konstrukciós és technológiai megoldásokra épülő eszközök voltak, és ilyenek napjainkban is. A leírások igyekeznek minél alaposabb és részletesebb ismertetéseket, magyarázatokat adni ezekről a megoldásokról is. Nem hagyható említetlenül, hogy ezek olykor nem teljesen világosak (s persze nem lehet tudni, vajon ez az eredeti szöveg, vagy a fordítás hibája), ami azonban csupán a technikai részletek pontos megértését teszi olykor nehezebbé. S akkor már essünk túl a másik, a kép teljességéhez szükséges kritikai megjegyzésen is. A témakörben járatlanabb olvasók számára jó lett volna egy kis szószedet a szakkifejezések magyarázatával, mint pl. tripla hajtókar, pozícionált váltó, villaszár és villaláb, monocoque technika, duplavállas villa, nyílt olajfürdő a mountain bike innovatív villájában, vagy éppen a BMX freestyle-nál a negyedcső, félcső. Az internet korában persze minden könnyen kikutatható, ám egy ilyen kiemelkedően jó tájékoztató értékű monográfia megérdemelte volna ezt a kiegészítést is.

A fejlesztés mai eredményeit tekintve, annak, aki nem a kerékpárok mai magaskultúrájába született - vagy szokott - bele, ez az album szó szerint a csodák könyve is. Az ember csak bámul és ámul, micsoda kifinomodott, csúcstechnológiás gépcsodák lettek a pár évtizede az általános használatban ismert, hajdani bicikliből. Talán nem nagy túlzás megkockáztatni, hogy egy kb hatvan évvel ezelőtti kerékpár nagyjából úgy viszonyul egy mai csúcsmodellhez, ahogy ugyanaz a hajdani jószág viszonyult a korának alsó(-közép) kategóriás automobiljához. S még ennél is szédületesebb a kerékpárok alkalmazási lehetőségeinek az utóbbi évtizedekben megvalósított kiterjesztése. Valójában ennek a legkevésbé meghökkentő eredményeket hozó vonulata az országúti- és a pályaversenyzés, bár az eszközök fejlődése ezekben is igen nagyívű. Az igazán úttörő innovációkat az alkalmazási lehetőségeknek a szó szerint teljesen új területekre történő kiterjesztései hozták - olyan terepekre, amelyek meghódítása addig minden bizonnyal a legtöbbeknek agyament elképzelésnek tűnhetett. A kerékpár fejlesztések útja a kezdeti fejlődése után - amelyről itt szépen dokumentált, részletes áttekintést kapunk - kétfelé vált: egyrészt közlekedési- és szállító eszközök előállítását szolgálta, másrészt előbb sport-, majd, a legújabb kor szokásainak és igényeinek megfelelően, sport- és hobbieszközökét. Arra még visszatérünk, mit mond e kötet az előbbiekről. Most azokat az innovációkat emeljük ki, amelyek célja már nem az volt, hogy növeljék a kerékpárok teljesítményét és használati értékét az addigi felhasználásokban, mindenekelőtt az addig szokásos versenyeken, hanem hogy szó szerint teljesen új terepeket nyissanak meg azok használatában. Ha a lényeget feltehetően jól megragadó hasonlattal élünk, egészen addig az innovációk azt célozták, hogy a drótszamárból minél jobb teljesítményre kitenyészett versenylovakat állítsanak elő. Az új fejlesztések viszont szó szerint elhagyták a kerékpározók addig járt utjait és pályáit, és a drótszamárból immár addig elképzelhetetlen teljesítményekre képes zergéket és hegyi kecskéket, sőt rodeó-bikákat hoztak létre. Természetesen ez utóbbiakkal a terepkerékpározásra és az akrobatikus kerékpározásra utalunk, az olyan teljesítményekre és mutatványokra, amelyekről addig a legvakmerőbb sportolók és a legjobb cirkuszművészek sem álmodtak. Meg kell itt jegyeznünk, hogy az album egy másik technikai ágnak is a csodáit vonultatja fel: a fényképezését. Káprázatos képeket és sorozatfelvételeket láthatunk a kerékpárosok legügyesebbjeinek bámulatos teljesítményeiről.

Minden erőteljesen fejlődő termékcsaládra igaz, erre is, hogy az innovációkat energikus kölcsönhatások hajtják előre. A termékek fejlesztései növelik azok teljesítményeit a különféle funkcióikban, és újabb funkciókkal is felruházzák azokat, gyakran innovatív módon kiterjesztve a felhasználási lehetőségeiket, megnövelve a teljesítményt, a használhatóságot és az élményt, amelyet a felhasználóiknak kínálnak. Másrészt, ezek az innovációk olyan új igényeket és keresletet keltenek a célközönség körében, és szintúgy azokéban, akik az ígérkező új lehetőségek hatására szintén érdeklődni kezdenek, amelyek húzóerőként hatnak a további innovációs fejlesztésekre. Kitűnő példák erre egyebek közt a már említett, „út elhagyó” innovációk, amelyekkel a kerékpárok - és persze a kerékpárosok - nekiálltak meghódítani előbb a hegyoldalakat, a mind nehezebb, úttalan terepeket, majd pedig a levegőt (az akrobatikus ugrásokkal). Amint pedig a közönség ráérzett ezek vonzerejére - részben versenyzőként, vagy egyszerűen csak gyakorló kerékpárosként, részben ezeknek az újmódi mutatványosoknak a nézőközönségeként -, már újabb, még jobban teljesítő gépeket akar használni és/vagy látni, ezáltal újabb értékesítési lehetőségekkel kecsegtetve, és azok kiaknázását célzó innovációs fejlesztőmunkára indítva a gyártókat és azok fejlesztőit. A távlatok, úgy tűnik, szinte határtalanok. Az album egyik, a speciális kerékpárok fejlődésének mai eredményeit áttekintő fejezete a sokatmondó Minden versenyszámhoz egy modell címet viseli, és a következő típusokat sorakoztatja fel: ◙ A versenykerékpár ◙ A triálkerékpár ◙ A pályakerékpár ◙ A cyclocross kerékpár ◙ A cross country és maraton mountain bike ◙ A trail mountain bike ◙ Az enduro mountain bike ◙ A downhill mountain bike ◙ A BMX ◙ A freeride mountain bike ◙ Egyéb mountain bike fajták ◙ Az összecsukható kerékpár ◙ A tandem ◙ A városi kerékpár ◙ A fekvő kerékpár. Ezek láttán teljes joggal elmondható, hogy a niche marketing és az azt szolgáló innovációs fejlesztés minden bizonnyal kitűnően működik a kerékpár iparban. Szintúgy láthatjuk, hogy működött az már a korai időszakban is. Az egyik legnagyobb jelentőségű példaként, az album korai időszakról szóló részéből idézve „A bicikli lehetővé tette, hogy a nők szabadon mozoghassanak, nem utolsósorban azért, mert olyan modelleket gyártottak, amelyekkel szoknyában is jól lehetett közlekedni. A női kerékpárosok gyorsan hétköznapi látvánnyá váltak egész Európában.” Az ügyes niche marketing további példáiként láthatjuk itt egyebek közt a katonai kerékpárokat - köztük az olasz kerékpáros mesterlövészek számára kialakítottakat -, és az 1905-ben Angliában kifejlesztett tűzoltó felszereléssel ellátott kerékpárt.

S ha már marketingről és innovációról beszélünk (említsük meg, hogy láthatunk a képek között igen jó plakátokat), emeljük ki a kerékpár ipar egyik különösen erős meghatározó vonását, amelyet igen karakteresen mutat be az album - ez pedig a versenyek húzóereje, és különösen nagy szerepe a cégek és márkák presztizsének építésében. A dolog hatásmechanizmusát jól ismerjük az autó- és motorsportból. Az élvonal szereplőinek és az oda betörni igyekvőknek a presztizsért, végső soron pedig a piacért, az értékesítési lehetőségekért folytatott csatáit a versenyeken vívják meg, s a gyártók az ott elért sikerekkel - valamint az ott bevált megoldások alkalmazásával - igyekeznek minél kelendőbbé tenni a vevőknek szánt modelljeiket, és általában a cégük márkáit. Az eredmény: olvashatjuk, hogy az ötvenes évek elejére az országúti kerékpárverseny a legnépszerűbb sportág lett Európában, s hogy milyen jelenetekkel tudta tűzbe hozni a közönséget, arról sokat elmondanak az album remek felvételei.

Marketing: az albumot idézve, mihelyst a közlekedési eszköz stabil, jól működő formát öltött, megkezdődött a nagy volumenű gyártás, és egy hihetetlenül gyorsan fejlődő piac jött létre. A vállalatok kerékpárbajnokokat toboroztak, hogy népszerűsítsék a céget, és erősítsék hírnevüket a nemzetközi piacokon. A legjobb reklámok maguk a bajnokok voltak, akik a legújabb modelleket használták. A hetvenes évekről, midőn a marketingben már a legmodernebb nehéztüzérséggel vívták a piacért folyó csatákat, írja Baroni, hogy a gyártók ekkor is arra törekedtek, hogy a profikat a saját termékükkel lássák el, így népszerűsítve a márkát. Ez azóta sem változott...

A kerékpározás a szó legszorosabb értelmében technikai sport, s a közlekedési eszközként, valamint haszonjárműként való alkalmazása is a technikai megoldásokra támaszkodik. Az album - a terjedelmi lehetőségeinek korlátai között - felmutatja a kerékpárok fejlesztésében meghatározó jelentőségű, egymást követő innovációkat. Láthatjuk, hogy azok élenjáró fejlesztői mindig is igyekeznek a technika legújabb vívmányait megtestesítő kerékpárokat építeni, illetve ilyen részegységeket létrehozni, s mindehhez a legmodernebb szerkezeti anyagokat és technológiákat felhasználni. Így olvashatunk egyebek közt a szénszálas kompozit anyagok, valamint a ragasztásos szerelési technológiák előretöréséről. Ez a technikatörténeti vonulat olykor csupán megnevezi azokat - pl. a „négyszögtengelyes hajtókar” bevezetése -, s ilyenkor a mibenlétüket csak a hozzáértő olvasó fogja fel. Hasonlóképpen, utalások vannak olyan vázakra is, amelyek a különleges geometriájuknak köszönhetően nem hagyják elveszni a pedálhajtással kifejtett teljesítményt, magyarázatot azonban erre nem kapunk. Aki viszont nem oly nagyon akarja tudni, hogy érdemben mit is ád a kerékpárnak, s még inkább a használójának, a négyszögtengelyes hajtókar, s hogy óvja a váz konstrukciója a teljesítményt, az ezzel semmit sem veszít a könyv értékéből. Végső soron, a konstrukciós részletek megértéséhez is helyenként nagyon jól jönne az azokat bemutató műszaki rajz, ám az már egy egészen másfajta könyv lenne.

Hosszan kellene idéznünk a kötetből a kerékpárok és alkalmazásaik fejlesztését szolgáló innovációk diadalútját, ám ezt igazán érdemes e kötetből megismerni. Itt csupán megemlítünk néhányat a nagy mérföldkövekből. Íme: ◙ a lánccal működő, fogaskerekes áttétel a pedál és a hajtott kerék között, ami lehetővé tette a hajtott kerék méretének nagyarányú csökkentését, az első „normális” kerékpár létrehozását ◙ a gumitömlő kifejlesztése - Goodyear, Dunlop, a Michelin testvérek, Pirelli pedig kifejlesztette a leszedhető gumitömlőt köpenyperemmel ◙ 1989-ben egy Schwinn kerékpár már eléri a 96 km/h sebességet ◙ a szabadonfutó kerék kifejlesztése ◙ teljesítmény növelő innovációk - súlycsökkentés, pedálklipsz, versenykormány az áramvonalasabb ülőhelyzethez ◙ a sebességváltók egymást követő fejlesztései, a '90-es évek vége felé már 27 sebesség! (valójában már a 19. sz végén elkezdték, de a bevezetést a kerékpárosok bizalmatlansága hosszan akadályozta) ◙ rugós villa ◙ hidraulikus tárcsafék ◙ aerodinamikus könyöklőkkel kiegészített kormány a minél áramvonalasabb testtartás érdekében ◙ a legújabb szerkezeti anyagként a magnézium alkalmazása.

A legújabb avantgárd fejlesztésekről nem is szólunk. Ámuljon vagy hűljön el tőlük ki-ki öntevékenyen. Így már csak két különösen figyelemreméltó műszaki-gazdasági jellemzőt emelünk ki. Az egyik, hogy a legújabb időkben a kerékpár iparban is élre törtek a távol-keleti cégek. A századvég tájáról írja Baroni, hogy két tajvani cég alkotta a világpiac élvonalát, évi ötmillió darabos gyártási mennyiséggel. A másik pedig az éles szakosodás a részegységek gyártásában. Íme egy példa a kötetből: 1977-ben Joel Breeze különleges geometriájú vázat alkotott, amelyhez az űrhajózásból átvett króm-molibdén acélcsöveket használt. A kerékpár minden alkatrésze a legjobb minőséget képviselte: Red Line villa 6”-os BMX kerekekhez, SunTour sebességváltó és első váltó, Weinmann Cantilever fékek, fékkarok a motorkerékpárgyártó Magurától, a Schwinn keréktárcsák, Phil Wood kerékagyak, Uniroyal kerékgumik.